A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orosz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orosz. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 5., csütörtök

Szergej Lukjanyenko - Arkagyij Suspanov: Varázsőrség

Míg Szergej Lukjanyenko Őrség-regényeit nagyon kedvelem, az univerzumot bővítgető többi íróval enyhén szólva vegyesek az érzéseim. Egyedül Vlagyimir Vasziljev, a Nappali Őrség társszerzője tudott eddig értékelhetőt felmutatni azok közül, amiket eddig olvastam, ezért egyszerre vártam a Varázsőrséget és tartottam is tőle. Utóbbi alaptalannak bizonyult: fogalmam sincs, hogy Lukjanyenko mennyit tett hozzá a regényhez, de az biztos, hogy Arkagyij Suspanov jól ír és az univerzumhoz illő, szórakoztató és fordulatos történetet rakott össze.

Varázslóiskola. Kevés az ennél gyakoribb toposz a fantasy-irodalomban, az Őrség-sorozat világát valahogy mégis elkerülte eddig a téma. Persze az Őrségeknek vannak saját iskoláik, ahol az ifjú vagy kevésbé ifjú, de frissen hasonított Másfélék megtanulhatják azt, ami a hagyományos emberi oktatásból kimaradt, de ez a klasszikus, bentlakásos megoldás, ahol vegyesen tanulnak fénypártiak és setétek, valami új. Nem csak nekünk, olvasóknak, a Másfélék számára is.

Indokolt lenne meglovagolni az ifjúsági regények népszerűségét és direkt a fiatalabb közönségnek szóló belépőt nyújtani a sorozat világába, ahogy például John Scalzi tette a Zoë történetével, de a sorozat atyja, Szergej Lukjanyenko és a tehetséges új belépő, Arkagyij Suspanov nem ezt az utat választotta. Értelemszerűen sok az iskolás karakter, a főszereplő viszont egy huszonéves tanár, aki messze nem Harry Potter-korú, egyáltalán nem kiválasztott és Másfélének is gyengécske, alig hetedik szintű. Nem, ez a regény is elsősorban a felnőtt olvasókat célozza, de ahogy a teljes sorozat, tizenévesek számára is rendkívül szórakoztató és mindenkinek csak ajánlani tudom.

2014. március 24., hétfő

David Benioff: Tolvajok tele

Leningrád ostroma, népmesei jelképrendszerben. David Benioff regénye szimpatikus megközelítést alkalmaz, az eredmény nem kétszázhatvan oldal folyamatos erőszak, hanem emberközeli atmoszférájú történet, a háború jelentőségének kisebbítése nélkül. 

Nem szeretem a háborús regényeket. Nem szeretek emberek céltalan szenvedéséről, haláláról olvasni és azt sem, ha ezt erőszakkal nyomják bele az arcomba (ld. még: tetszőleges hírportál, tv-híradó stb.). A Tolvajok tele mégis tetszett. Hogy miért? A válasz egyszerű: ez nem egy tipikus háborús regény.

A mostanában a Trónok harca tévésorozaton dolgozó David Benioff jó érzékkel nyúlt a történethez. Gördülékenyen, életszerű párbeszédekkel, irodalmi utalásokkal és stílusos humorral fűszerezve adja elő a két fiatal srác történetét a nácik ostromolta Leningrádban és környékén. Ez a megközelítés nagyon sokat lendít a befogadhatóságon. A háború szörnyűségei szinte népmesei jelképrendszerben jelennek meg, a történet szinte tökéletesen behelyezhető V. J. Propp A mese morfológiája c. orosz varázsmese-elemzős kötetében felvonultatott rendszerébe. Nagyon rendben van az egész, boncolgathatjuk rétegről rétegre, minden szinten kerek a sztori, technikailag jól felépített, pont amilyennek egy rendes regénynek lennie kell.

2014. január 16., csütörtök

Szergej Lukjanyenko: Őrök világa

Fantáziadús és érdekes első rész után pörgős, de sokkal kevésbé ötletes befejezés: az Őrök világa stílusában ugyan jellegzetes Szergej Lukjanyenko-regény, az előzmény és az Őrség-sorozat tükrében mégis csalódás. 

A Világok őrét nagyjából másfél éve olvastam és jó volt ugyan (sokkal érdekesebb, mint pl. Szergej Lukjanyenko másik kétrészes "sorozatának" első fele, az Ugrás az űrbe), de mégsem éreztem különösebb késztetést a beszerzésére. Az első kötet egész jól le volt zárva, nem igényelt folytatást, vagy legalábbis nem ilyen jellegűt. Most viszont ott figyelt a karácsonyfa alatt a megtévesztő című Őrök világa néhány másik regénnyel egyetemben, úgyhogy a lehetőség adott volt, csak el kellett olvasni. 

Az első részben megismerhettük Kirillt, akit valami titokzatos erő kiírt a saját, hétköznapi életéből és egy fejlettebb hatalom szolgálatába állított vámos funkcionálisként. A nem túl hangzatos cím nagyjából egy többé-kevésbé párhuzamos világok közötti átjárást biztosító portálrendszer néhány nyílásának moszkvai őrzőjét jelenti, aki a saját területén belül kvázi szuperhős, azon kívül viszont elpusztul. Hogy jobban megértsük: vannak rendőr, szakács, zenész, orvos stb. funkcionálisok is: mindegyikük szerepe az adott funkció tökéletes betöltése a világok közötti átjárást uraló hatalom szolgálatában, ám a különleges képességeknek röghöz kötöttség és a korábbi élet elvesztése az ára. 

2013. július 22., hétfő

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Piknink az árokparton - Stalker (2013)

A huszadik századi sci-fi egyik alapműve. A Zóna, stalker, kívánságteljesítő aranygömb - mind-mind ismerős kifejezések.  Vajon tudod, hogy honnan származnak? 

Ha valakit megkérsz, hogy mondjon három klasszikus science fiction regényt, a Piknik az árokparton (avagy Stalker) biztosan köztük lesz - a másik kettő jó eséllyel az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (avagy Szárnyas fejvadász), a Marsbéli krónikák és az Alapítvány közül kerül ki. Az orosz testvérpár, Arkagyij és Borisz Sztrugackij tizenharmadik regénye a többi történetükkel ellentétben nem csak a volt szovjet érdekszféra országaiban tett szert komoly népszerűségre, hanem Andrej Tarkovszkij filmadaptációja és a filmadaptáció ihlette játék meghozta a világhírt is, ámbár nem hiszem, hogy túl sok gémer ismerné a regényt, melyből csak néhány elemet és kifejezést emeltek át a fejlesztők. 

Ezt a hullámot lovagolja meg a Metropolis Media új, a szovjet cenzúra nyomaitól megszabadított kiadása is, a korábbi változatok szépirodalmi jellegű külseje helyett itt inkább a játék (és részben a film) hangulatát idézi, talán vitatható, de kétségtelenül figyelemfelkeltő formában. A lényeg viszont úgyis a borító mögött van: a történet az Álmodnak-e az androidok...-hoz hasonlóan időtálló és egy egészen érdekes probléma áll a középpontban: mi van akkor, ha a bolygónkat meglátogató idegenek észre sem vettek minket?

2013. február 14., csütörtök

Kiss Ilona: Oroszország (Mindenki szellemi kalauza)

A "Mindenki szellemi kalauza" sorozat Japánról szóló részét kerülgetem már egy ideje, de az ára mindig visszariaszt. A második, Kínát bemutató kötetet kölcsön tudom kérni egy kedves barátomtól, de Oroszország is érdekel, úgyhogy amikor megtaláltam egy bizonyos helyen az eredeti ár kb. húsz százalékáért, annyit már gondoltam megér. Igazam lett, jó kis darab, előzetes terveimmel ellentétben nem dobom föl cserének és el sem ajándékozom, jó helyen lesz itt az egyik polcon, ahol csatlakozhatnak hozzá a társai is. 

Kiss Ilona belülről és elég mélyrehatóan ismeri az orosz kultúrát, a bevezető szerint harminc éve foglalkozik a témával fordítóként, tanárként, kutatóként és a moszkvai Magyar Kulturális Központot is vezette. Oroszországot és az oroszokat ismeri, jó stílusban ír, ideális választás vezetőnek a világ legnagyobb országába vezető foteltúránkon. 

2012. július 27., péntek

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Érdekes dolgok ezek. A felhúzhatós lánynál különösen szembetűnő, hogy mennyien közelítettek felfokozott és teljesen téves előfeltevésekkel a könyvhöz, érdekes és intelligens sci-fi helyett "young adult" ponyvát várva. Aztán persze kiderült, hogy nem arról van szó és jöttek a lehúzós értékelések (is, mert a nagyobbik részük még mindig igencsak pozitív), vagy éppen csak gyorsan átlapozták a könyvet, fel sem fogva a részleteket. A Marija Morevna és a Halhatatlan esetében és is beleestem ebbe a csapdába. Annyian írtak egekig magasztaló értékelést Catherynne M. Valente könyvéről, köztük sokan olyanok, akiknek a véleményét minimum megfontolandónak tartom fantasy terén, hogy muszáj volt megszereznem. Ráadásul a téma is érdekelt, legalábbis ami az orosz népmeséket és nem a szovjet időszakot illeti, a kiadó is szimpatikus, nyilván lecsaptam a lehetőségre, amikor a molyon valaki nagyjából harmadáron felrakott egy példányt, mert nem tetszett neki.

2012. június 29., péntek

Dmitry Glukhovsky: Metró 2034 (könyv)

Miután a Metró 2033 a legolvasottabb bejegyzésem a blogon és a megírása óta stabilan benne van a havi top 10-ben, gondoltam illendő lenne elolvasni a folytatást is. Na persze meg nem vettem, mert egyrészt nem adok négyezret egy 250 oldalas könyvért, másrészt az első rész sem nyűgözött le, hogy finom legyek. Szerencsére sikerült meglátni a könyvtárban, így Dmitry Glukhovsky kapott még egy esélyt, nagy titkot talán nem árulok el azzal, hogy a Metró 2034 sem lett a kedvenc könyveim egyike. 

2012. április 10., kedd

Sci-fi és fantasy a könyvfesztiválon 2012/1 - Ad Astra

Új sci-fi és fantasy kiadó a láthatáron célegyenesben: az április 19-22. között megrendezésre kerülő 19. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra négy kötettel készül az Ad Astra, melyek közül kettő minden ízében sci-fi, egy urban fantasy és egy orosz mitológiára épülő, szintén fantasyszerű regény. A könyvfesztiválon az F5-ös standon keressétek őket (Millenáris Fogadó), a folytatásban pedig egy kicsit magukról a könyvekről...


2011. február 25., péntek

Dmitry Glukhovsky: Metró 2033 (könyv)

Szergej Lukjanyenko után egy újabb orosz, a valami miatt nem magyar fonetikával átírt nevű Dmitry Glukhovsky is megjelent a szórakoztatóirodalmi piacon posztapokaliptikus, az atomháború utáni Moszkva metróalagútjaiban játszódó kötetével. Bár a Metró 2033-ból készült népszerű játék jóval megelőzte a könyv magyar fordítását, a könyv esetében viszont kétséges, hogy lehet-e akkora siker, mint a Fény és a Setét erőinek küzdelme. Mert hiába a tényleg jól sikerült borító és a játék hátszele, ha a beltartalom minden próbálkozás ellenére nem tud elég hatásos olvasmányélményt nyújtani... 

2010. október 15., péntek

A marslakók második inváziója - Sci-fi antológia

A Ponori Thewrewk Aurél szerkesztette kötet négy történetet tartalmaz, általában viszonylag ismert szerzőktől, de ez persze alapjáraton nem jelent semmit. Sajnos nem egyenletes színvonalú a válogatás és a szerkesztés is dramaturgiailag hibás (legelsőnek berakni a legjobb kisregényt nem biztos, hogy olyan jó ötlet), de ettől függetlenül megéri elolvasni. Alant részletesebben mindegyik történetről: 

2009. november 4., szerda

Vlagyimir Vasziljev: Káosz-Őrség

A Setét nem tartja helyénvalónak jelen szöveg kommentálását.
Nappali Őrség

A Fény nem tartja helyénvalónak jelen szöveg kommentálását.
Éjszakai Őrség

Az Inkvizíció, mint mindig, hallgat.
Aláírás nélkül




Erősen gondolkoztam rajta, hogy újraolvasom az Őrség-sorozatot, mert már nagyon elvonási tüneteim voltak (hiába van vagy félszáz másik könyv a várólistámon), aztán megtörtént az, amire nem számítottam (talán gyakrabban kéne nézegetni a megfelelő oldalakat?): a galaktikabolt.hu-n írták, hogy hamarosan kapható lesz ez a könyv.

Mit tesz ilyenkor a hárdkór olvasó? Azonnal molyos adatlapot hoz létre, aztán egy csütörtök reggelen azon veszi észre magát, hogy éppen regisztrál és megrendel egy példányt pár perccel azután, hogy el kellett volna indulnia ókori és keleti vallások előadásra (de azért még időben beértem). Aztán a suliban a hárdkór olvasóból türelmetlen olvasó lesz és kitalálja, hogy még éppen belefér az időbe, ha elugrik a szerkesztőségbe a könyvért, mielőtt hazarohanna, ledobná a cuccait és elmenne az Okinawa Music koncert-előadásra (erről majd egy következő bejegyzésben).

Nyilván némi naivitásra vall, mindenesetre a vadászat sikeres volt: galaktikáséknál szimpatikus fogadtatás, majd részemről enyhe meglepődés, hogy névről ismernek. Az üzletre térve megbeszéltük, hogy magas az elvárás Vasziljev irányába, illetve hát igen, drágák a könyvek (na persze örülnék recenziós példányoknak a friss megjelenésekből :)) - amit lehet, ezért is a kiadóktól szerzek be, mert az nekem is jó meg nekik is. Ja, és persze a lelkemre lett kötve, hogy írjak valami jót róla, hát ez lenne az :)

2009. július 17., péntek

Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe

Az Őrség-tetralógia zseniális orosz szerzője ezúttal sci-fivel próbálkozik - és annyira nem is rosszul, mint amilyennek az alant leírtak alapján tűnhet.

Az Őrségekhez hasonlóan enyhén lepusztult, rozsdás környezetbe kerül az olvasó, egy olyan világba, ahol az emberek számára nem sok dicsőség terem: a különféle idegen fajokkal történt kapcsolatfelvétel után mi vagyunk a galaxis futárjai, mivel csak az emberi szervezet tudja túlélni az ugrást. Főszereplőnk, Pjotr Hrumov is teherpilóta, egészen addig rutinszerű küldetésen, amíg egy idegen nem kerül a hajójára, aki azt állítja, hogy ha összefognak, legyőzhetik a Gyenge fajokat uraló Erőseket, a részleteket viszont csak Pjotr nagyapjával közölheti...

Eddig jó. Az első kétszáz oldal hangulata szórakoztató, van benne humor is, elég csak a borítón ábrázolt jelenetre gondolni, aztán egyszer csak elszakad a történet fonala és kezdetét veszi egy másik kisregény anélkül, hogy az előző véget ért volna, ráadásul erre korábban semmilyen jel nem utalt. Ezzel még csak-csak kibékülnék valahogy, a majdnem emberi geometerek faja elég jó és bizarr ötletnek látszik, de az is csak távolról az elején, mert a továbbiakban erőltetett társadalomkritikává fajul a sztori, ráadásul nem is igazán egyedi stílusban és pláne nem egyedi gondolatokkal. És ha ez nem lenne elég, a "második kisregény" sincs befejezve; remélhetőleg a folytatás helyrerántja az egészet.

Sajnos itt is kénytelen vagyok a fordítást, de legalábbis a lektort szidni: alaposabb átolvasással elkerülhetőek lettek volna az alany-állítmány egyeztetését kínosan nélkülöző mondatok (amikből egyébként nincsen sok)... Viszont az legalább kiderül a kötet végén, hogy az szerző már írja a következő Őrség-regényt :).




Kiadó: Metropolis Media (Galaktika Fantasztikus Könyvek)
Kiadási év: 2009

Eredeti cím: Zvjozdü - holodnüje igruski
Fordító: Weisz Györgyi
Oldalszám: 415

2009. január 13., kedd

Már megin' egy körbehopp, ezúttal tudományos alapokon

A statisztikák böngészése után úgy találtam, hogy a körkérdések átlagosan több olvasót vonzanak, mint a könyvismertetőim... Ebből inkább nem vonok le messzemenő következtetéseket, hanem meglepem az erre járókat Nima következő kérdőívének gondosan kitöltött példányával. Íme:

  • Kedvenc
  1. író? Hát...egy konkrét nincs, sok konkrét van. Például J. R. R. Tolkien, Isaac Asimov, Larry Niven, Steven Erikson, Frank Schatzing, I. M. Banks, J. K. Rowling, Stephen Lawhead, Gerald Durrell, Szergej Lukjanyenko, Frederik Pohl, Joan Slonczewski...
  2. szereplő? Nincs, egyáltalán.
  3. jelenet? Hát...itt is sok verseng... nem is tudnék kiemelni annyit, hogy ne tűnjön túl soknak.
  4. téma? Science fiction, ez sokmindent megmagyaráz :)
  5. kiadó? Nincs. Vagy legalábbis nem gondoltam rá, hogy legyen :D Végülis fölösleges, a lényeg, hogy adják ki, amit szeretnék és jó minőségben, ne túl drágán.
  6. könyvborító? Ismét jó kérdés és nehéz válasz. Az Asimov összegyűjtött műveinek pl szép a borítója, Christopher Priesttől A tökéletes trükk eléggé eltalált, az új Gyűrűk ura is tetszik, meg a nemsokára másodszor is elolvasandó Trendvadász borítója is illik a témához meg a hangulathoz, még ha első ránézésre fura is.
  7. könyváruház? Nézelődni Alexandra, vásárolni Bookline netes felület (20% kedvezmény :D).
  • Hogyan rendezitek a könyveiteket? Téma és író, sorozatoknál időrend szerint. Illetve ha valami sokkal nagyobb, mint a többi, és ezáltal nem fér be oda, akkor azt a többi nagy könyvvel együtt a legfölső polcon.
  • Van róla nyilvántartás? Ha van, milyen? A LibraryThingre elkezdtem felvinni a könyvespolcaim tartalmát, de a kétszázadik után kiderült, hogy innentől fizetős...
  • Kinek a bőrébe szeretnétek belebújni egy történet erejéig? Az íróébe.
  • Melyik az az esemény (természetesen könyvbeli), amit szívesen átélnétek igazából is? Hát, mondjuk a Második Alapítvány utáni kutatás azzal a jó kis antigravitációs űrhajóval, vagy Stephen Lawhead bárdjainak regéit is szívesen meghallgatnám.
  • Van ötlet, hogy különböző könyvek szereplőit hogyan lehetne párosítani? Nincs...úgy jók, ahogy vannak.
  • Lakatlan szigetre egyetlen író könyveit vihetnétek magatokkal. Ki lenne az? Asimov. Hogy miért? Mert írt néhányszáz kötetet, az meg csak elég lenne, hogy egy darabig ne unatkozzak, extrém esetben meg más célokra is felhasználhatóak a könyvek persze és ennyivel már lehe mit kezdeni. :D
  • Tudom, hogy mindenki olvas mindenhol (honnan? :P), de mi a legideálisabb körülmény, ahogyan igazán szerettek olvasni? Ismét Ricsi bohócot idézve: A metrón, a buszon, az ágyban, a kádban, vagy egyszerűen akárhol a nagyvilágban. Két dolog fontos: viszonylag kényelmes legyen és ne nagyon zavarjanak közben.
  • Mi volt az a könyv, ami témájában nagyon távol állt tőletek, mégis elolvastátok? Kellemes vagy kellemetlen szájízzel tettétek le? Örök mumus Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése (kellemes szájízzel tettem le, mert nem kellett befejeznem...), de egyébként általában olyasmit olvasok, ami valamiért közel áll hozzám, nem vagyok én mazochista... És ilyen könyvből elég sok van :)
  • Össze szoktátok számolni, hogy évente átlagosan mennyit költötök könyvekre? (Nem ajándék, nem könyvtári, nem kölcsön, hanem amiért konkrétan fizettek?) Egyszer megpróbáltam, persze utólag, és így nem sikerült pontosan, de megijedtem az összegtől és azóta nem próbálkozom.
  • Melyik az a réges-régen olvasott könyv, amire még most, sok év után is emlékeztek? Hát, ami igazán tetszik, azt mindig többször elolvasom, úgyhogy a jelenlegi 22 évemet és ezt tekintve a réges-rég nem megfelelő jelző.
  • Honnan kaptok ötleteket a könyvekhez leginkább? Barátok, könyvesboltos/könyvtáras nézelődések, újabban könyvesblogok, adott író többi könyve, ilyesmik.
  • Mióta blogoltok és blogot olvastok, változott az ízlésetek könyvek terén? Ha igen, mennyiben? Nem. Legalábbis nem tudok róla.
  • Udvariatlanság vendégségben is olvasni? Én udvariatlanságnak tartanám, ha a vendégem olvasni kezdene, de ennek ellenére néha szoktam ilyesmire vetemedni, ha már nagyon unom magam.
  • Melyik könyvet filmesítenétek meg és kik játszanák a főbb szerepet? Erikson összest, pár Asimovot, illetve mondjuk az Őrség-trilógiát újra az elejétől, de ezúttal normálisan. Persze nem sztárokkal, hanem ismeretlen színészekkel, az jobb eredménnyel jár, ld. pl. A gyűrűk ura.
  • A szereplőkhöz szoktátok élő személyek arcát párosítani? Ha valós személy a szereplő...
  • Melyik könyvet írnátok át? Egyiket sem, inkább saját sztorikat írok.
  • Mennyire befolyásol benneteket más negatív kritikája? Vagy megerősít, ha én is úgy gondolom, vagy szinte semmiben.
Egyébként újfent megállapítható, hogy könyvesblogot írni az olvasástól veszi el az időt. Háromnegyed óráig csináltam ezt a bejegyzést, pedig nem gépelek igazán lassan (linkek beszúrása, formázgatás stb.). Az legalább hatvan-hetven oldal elolvasása, de lehet, hogy több...

2009. január 5., hétfő

Mém

Borostyán a könymolyoktól kijelölt, úgyhogy egy a korábbi körkérdéshez hasonló mémet osztok meg veletek. Egyúttal népnevelői kötelességemnek is teret engedek és felhívom a nagyérdemű közönség figyelmét arra, hogy az angolból átvett, ehhez hasonló netes izékre alkalmazott "meme" kifejezés helyes többesszáma nem "memék", hanem "meme-k" avagy mémek; a szót Richard Dawkins alkotta, az angol "gene", magyarul "gén" mintájára (a görög eredetű "miméma" szóból egyszerűsítve), a génekhez hasonlóan replikátorként viselkedő, csak éppen a memóriában létező (vagyis virtuális) jelenségek leírására. Részletekért ld. Richard Dawkins: Az önző gén utolsó fejezetét.

Következzék a lényeg: innen ered a cucc, én itt kaptam meg. Alapból így hangzik:
  1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
  2. Nevezz meg öt embert, és értesítsd őket.
  3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.

Nos, én ugye kicsit többet olvastam ötnél, mint ahogy a legtöbb könyvesblogos, ezért a könyvmolyos verziót alkalmazom: három jó és két rossz könyvet választottam, nem volt könnyű. Íme:
Most nekem is ki kéne jelölnöm öt embert, de demokratikus (?) leszek és azt mondom, hogy mindenki vegye át, aki erre jár és van blogja :P

2008. december 25., csütörtök

Szergej Lukjanyenko: Utolsó Őrség

Jelen szöveg terjesztése
tilos, mivel Fény és a
Setét ügyére nézve
ártalmas.

A legjobban várt karácsonyi könyvem az Utolsó Őrség, kedvenc orosz íróm, Szergej Lukjanyenko tetralógiájának befejező kötete. Bár állítólag már készül a folytatás és a történet vége sincs igazán lezárva.

Miután egy orosz politikus fiát vámpírtámadás éri Skóciában, az Éjszakai Őrség Edinburgh-be küldi Antont, az előző kötetben legfelsőbb szintűvé tett fénypárti mágust, hogy vizsgálja ki az ügyet, csak éppen az nem ilyen egyszerű. A gyilkosság csak egy kis elem a játékban, melynek célja a Minden Koronája névre hallgató talizmán megszerzése, amit maga a nagy Merlin készített és rejtett el évszázadokkal ezelőtt. Ráadásul az Őrségek és az Inkvizíció egy-egy legfelsőbb szintű tagja akik a talizmánt meg akarják kaparintani, az összes szabályt és megállapodást megszegve.
A második történetben Üzbegisztán a helyszín, a nyomozás Szamarkandban folytatódik, hátha egy, az Éjszakai Őrség vezetőjéhez, Geszerhez hasonlóan ősöreg varázsló tud segíteni benne, a harmadikban pedig visszatérünk Skóciába, ahol a magukat Utolsó Őrségnek nevező vámpír, inkvizítor és gyógyító megkísérli a Minden Koronája megszerzését a Homály legalsó rétegeiből...

A történet fordulatos, tele van jó szövegekkel (És akkor a tömeg közepén egy ötéves csöppség rájuk mutat az ujjacskájával és kacag: "A bácsi nem él és mégis jár!") és a Piknik- illetve Belaja Gvargyija együttesektől származó idézetekkel (mint a korábbi kötetekben), de még az első két részből készült filmes kisiklást is jól oldotta meg a szerző: a regények történetétől teljesen eltérő, meglehetősen gyenge képződményekre alternatív időszálként, álomként utal. És még a fordítás is kiváló, kell ennél több? (Igen, még néhány folytatás...)


Kiadó: Metropolis Media, Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: Poszlednyij dozor
Fordította: Weisz Györgyi
Oldalszám: 340

2008. július 8., kedd

Szergej Lukjanyenko: Alkonyi őrség


Jelen szöveg a Fény ügye
szempontjából érdektelen.
Éjszakai Őrség

Jelen szöveg a Setét ügye
szempontjából érdektelen.
Nappali Őrség
És igen, harmadszor is Őrségek!


Valaki felfedte egy embernek a Másfélék létezését. Ez még nem olyan nagy baj. De megígérte neki, hogy valódi Másfélévé változtatja. Nem vámpírrá, nem alakváltóvá. Valódi Másfélévé. Mindkét Őrség és az Inkvizíció is névtelen levelet kap, de ki az, aki tudja az Inkvizíció címét?...
A közös vizsgálat során felbukkanni látszik egy mitikus, réges-régen elveszett ereklye, egy hihetetlenül erős Setét boszorkány, aki mégis mintha a Fénynek segítene, s a régi barátok sem azok, akiknek hittük őket.
Másrészről új karakterek is bekerülnek a történetbe, valamint felhangzik a következő, rendkívül változatos szöveggel bíró dal, persze nem komolyan veendő dologként:

,,Már régen nem ontottam ki emberbélt,
Emberbélt már réges-rég nem ontottam ki.
És csak most vettem észre, nem is oly rég,
Hogy emberbélt réges-rég nem ontottam ki.
Pedig megesett, hogy ontottam ki emberbélt,
Köztünk a legkülönbül én ontottam ki,
Mindünkért helyt állva ontottam az emberbélt,
Mindünk helyett az emberbélt magam ontottam ki.


Megesik most is néha, hogy ontok emberbélt,
De nem mint régen, most más egészen,
Egészen más, ha ontok emberbélt,
Már sosem ontok úgy, mint valaha régen..."


Hát erre kíváncsi leszek filmen...


Kiadó:Ulpius-ház (Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat)
Kiadási év: 2008.
Eredeti cím: Szumerecsnüj dozor
Fordító(k): Weisz Györgyi

Oldalszám: 380





Szergej Lukjanyenko, Vlagyimir Vasziljev: Nappali őrség



Jelen szöveg terjesztése tilos,
mivel a Fény ügyére nézve
ártalmas.
Éjszakai Őrség

Jelen szöveg terjesztése tilos,
mivel a Setét ügyére nézve
ártalmas.
Nappali Őrség


Lukjanyenko tetralógiája második kötetének megírásában társszerzőként a Rejtő Jenőt kedvenc írói között tudó orosz cyberpunk író, Vlagyimir Vasziljev (Szívek és gépek 1997) is közreműködött.
Mint az a cím alapján egyértelmű, a huszadik század végének Kelet-Európájában játszódó történet a másik oldalt előtérbe helyezve mutatja be az események folytatását, de feltűnnek a régi szereplők, így Anton és Szvetlana is természetesen.
Mi történik, ha egy Setét boszorkány és egy Fénypárti mágus egymásba szeret anélkül, hogy tudnának a másik valódi énjéről? Mi történik, ha a Fénypártiak túlságosan megerősödnek? Kicsoda Vitalij Szergejevics Rogoza? Szvetlana túlélheti a Tükörrel vívott küzdelmet?
És természetesen az Inkvizíció prágai székhelyén folyó tárgyalás sem mellékes az események szempontjából.





Kiegészítés: Megnéztem a Nappali őrségből készült filmet. Hát...biztosan én vagyok túl kritikus, de senkinek nem ajánlom. Amilyen jó a könyv, olyan nézhetetlen a film... A könyv története csak nyomokban bukkan fel, amit meghagytak, azt is átírták. Gyakorlatilag a főbb szereplők neve maradt csak meg, egy teljesen más történetbe helyezve, amihez képest Bombadil Toma kihagyása A gyűrűk urából bocsánatos bűn... De az a legrosszabb, hogy maga Lukjanyenko is dolgozott a forgatókönyvön, szóval nem is értem a dolgot... Ha az én regényemból gyártanának ilyen hulladékot, hetedíziglen beperelnék mindenkit, akinek köze volt a gyalázathoz, Szergej meg jóváhagyja... Ez lenne a különbség az orosz és a közép-európai mentalitás között?




A könyvből azonos címen film is készült, az előzőnél nagyobb költségvetésből... (http://www.youtube.com/watch?v=ZtVD97ss7rU )
Kiadó:Ulpius-ház (Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat)
Kiadási év: 2007.
Eredeti cím: Dnyevoj dozor
Fordító(k): Weisz Györgyi
Oldalszám: 410

2008. július 1., kedd

Szergej Lukjanyenko: Éjszakai őrség

Jelen szöveg terjesztése jóváhagyatik,
a Fény ügyét előremozdítandó.
Éjszakai Őrség

Jelen szöveg terjesztése jóváhagyatik,
a Setét ügyét előremozdítandó.
Nappali Őrség


A magyar Mysterious Universe sorozat olvasóinak némileg ismerős lehet a stílus, bár valószínűleg Lukjanyenkónak semmi köze az Anthony Sheenard, Harrison Fawcett és egyéb művészneveken alkotó hazánkfiaihoz.


A közeli, de mégis rejtélyesen távoli Moszkva ad helyszínt a négy kötetből álló, az elmúlt tíz évben kultikussá emelkedő történetnek, bár a szálak messzebb vezetnek... Lukjanyenko szerencsére már nem tartozik a "régivonalas" szovjet-orosz scifiírók közé (1968-ban született), így a "nagy orosz valóság" sem érezhető annyira a műben. A modern díszletek mögött azonban annál ősibb dolgok rejtőznek, a hétköznapi emberek között Másfélék kóborolnak az utcákon, a Setét és a Fény mágusai, alakváltói, boszorkányai és vámpírjai. Mindez inkább fantasyre jellemző szereposztás, mégis scifinek nevezném így az első kötet után a tetralógiát, meg van rá az ok. Az igazi kérdés viszont nem a műfaj, hanem hogy mi is Anton szerepe és ki mozgatja a szálakat...vagy valami más?


Frissítés 2009 február 14-én: elég sok találatot eredményeztek a jelen könyv digitális változatára történő rákeresések, úgyhogy utánanéztem, az eredmény .prc formátumban itt meglelhető...


A könyvből film is készült, ami világhírűvé tette a sorozatot (http://www.youtube.com/watch?v=yMHQsjgQDrA).
Kiadó:Ulpius-ház (Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat)
Kiadási év: 2007.
Eredeti cím: Nocsnoj dozor
Fordító(k): ThuróczyGergely

Oldalszám: 436