Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (2012)

És igen! Az Agavénál végre eljutottak odáig, hogy a Bradbury-életműsorozatban kiadják a kedvenc novellagyűjteményem, az egyébként akár szokatlan szerkezetű regényként is felfogható Marsbéli krónikákat. És ami még szebb: ez nem lett újrafordítva (ellentétben a nemsokára megjelenő Amerikai istenek második kiadásával), úgyhogy egy az egyben visszaidézte tizenéves koromat, amikor először vettem a kezembe a megsárgult, töredezett szélű, hatvanas évek végi kiadást, amit valószínűleg még édesapám vett antikváriumban hasonló idősen. Persze abban a kötetben még volt még több más novella és regény, bízom benne, hogy azokat is hamarosan kiadják újra.


Az idén kilencvenkét éves Ray Douglas Bradbury egyik legkorábbi munkája a Marsbéli krónikák, mely viszonylag hamar ismertté tette a szerzőt és máig ez a legszélesebb körben ismert műve.

A történet hiába indul 1999-ben, egyértelműen a hidegháború időszakát idézi, legalábbis ami az atomháborús fenyegetést illeti, mert a szereplők jóval inkább hajaznak az Észak-Amerikát gyarmatosító telepesekére.

Bradbury fiktív jövőjében a feszült földi helyzet és a rossz életkörülmények elől, néhány felfedezőt követve emberek érkeznek a Marsra, hogy ott új életet kezdjenek. Eleinte csak fiatalabbak, de később már az öregek is átutaznak, hogy az emberek érkezésével párhuzamosan a kihalás szélére sodródott marslakók civilizációjának romjai mellett töltsék hátralevő éveiket.

Teljesen lényegtelen, hogy mai tudományos szemmel nézve marhaság az egész, nemhogy a híres Mars-csatornák nem léteznek, de még csak meg sem maradna a bolygó körül olyan légkör, ami elegendő lenne egy embernek az élethez, a science fictionnek a fiction része is teljesen jól működik és erre is épít a szerző. Nyelvileg, irodalmilag kellemes és szép stílusban mesél Bradbury mindenféléről, amit hatalmas fantáziája teremt, a Marsbéli krónikákat olvasva simán odaképzeli az ember magát a helyszínre és elhiszi, hogy az őrült marslakók képesek mások által is érzékelhetővé tenni a hallucinációikat, vagy éppen hogy az amerikai Dél még mindig szinte rabszolgasorban tartott feketéi mars-járó rakétát építenek a kertek alatt, hogy otthagyhassák önkényuraikat, de E. A. Poe rajongóinak és az ausztráloknak is tartogat némi meglepetést. Persze, random ötletgyűjteményként is felfogható ez a könyv ugyanúgy, mint Bradbury bármely másik novelláskötete, azokkal ellentétben ezt viszont összefűzi az a varázslat, amit sokan ismernek, ha a Mars szóba kerül, elvégre az égbolt negyedik legfényesebb objektuma elég régóta része az embernépek folklórjának és a modern idők vágyakozó pillantásainak, még ha itt éppenséggel anti-hadisteni szimbólumként is jelenik meg. És most már Bradbury víziója is része a Mars-mítosznak, elvégre minden rendes sci-fi rajongó tudja, hogy bőrük barna volt, szemük arany.

Ha egyébként semmi közöd a sci-fihez, az se riasszon el, mint minden igazán nagy művész, Bradbury is bőven túl van a műfaji és stílusbeli határokon, ezt bizton állíthatom. És ha megtetszett, más kötetekben is előfordulnak ehhez a világhoz kötődő novellák, érdemes azokat is levadászni. 

Egyebek: 

Az első kiadás borítója

A 2012-es kiadás fülszövege: 

A pusztulás szélén álló világát elhagyva az ember a Marsra költözik. Az új kezdet reménye hívja, csakhogy ő magával hozza a régi félelmeit és vágyait is. A különös, új világ az ősi, kihalófélben lévő marslakókkal és a hatalmas, vörös-arany sivatagokkal megbabonázza az embert, beleszivárog az álmaiba, és örökre megváltoztatja.
Ray Bradbury több mint fél évszázada megjelent, megkerülhetetlen műve ma is döbbenetesen friss és lenyűgöző.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2012
Eredeti cím: The Martian Chronicles
Fordító: Kuczka Péter
Oldalszám: 205
Ár: 2880

A kötetért köszönet az Agave Könyvek kiadónak, a könyv 25% kedvezménnyel kapható náluk.