Neil Gaiman: Amerikai istenek (10. évfordulós bővített kiadás)

Tíz nap híján három éve már írtam az Amerikai istenekről. Azóta olvastam néhány másik könyvet is Neil Gaimantől, de még mindig ez a legjobban sikerült írása, nem véletlenül erre a legbüszkébb (ld. az évfordulós kiadás előszavát) és a díjözön is megalapozott. Tavalyelőtt ősszel egyébként újraolvastam és kis híján tavaly is (magammal vittem angolul Mongóliába, de végül csak utazott egyet), úgyhogy a történetre  elég jól emlékszem, így jobban tudtam koncentrálni az évfordulós kiadás változásaira. 

Mert változások vannak, nagyjából tizenkétezer szóval bővült - ami annyira azért nem sok, amennyinek tűnik, de ahhoz épp elég, hogy nagyban gazdagítsa az eddig is elég jól megírt szöveget. Komplett új epizódokat keresni fölösleges, itt-ott néhány mondat, esetleg kisebb jelenet a hozzáadott tartalom, jól adagolt extra fűszer, ami nem változtatja meg a már megalkotott ízvilágot, csak színesíti azt. Akik még nem olvasták, persze nem érnék be ennyivel és a bejegyzés lényege is az lenne, hogy kedvet csináljak egy jó könyvhöz, muszáj hát a történetről és a világról is írni (nem mintha ez annyira nehezemre esne :D) .

Neil Gaiman mindezidáig legkomolyabb regénye, az Amerikai istenek pontosan az, aminek látszik: nagyszabású, több mint hatszáz oldalas regény a világ minden tájáról összeszedett amerikai folklórról. Gondolom az nagyjából mindenkinek megvan, hogy Amerikát népesítette be utoljára a homo sapiens, a bevándorlók pedig már a legkorábbi időktől is kialakult kultúrát és hiedelemrendszereket hoztak magukkal.

Bolond Sweeney (illusztráció: Rory Philips)

Megtörtént ez a kőkorszakban, az egyiptomiak idején, a vikingekkel, amikor Kolumbusz "felfedezte" a kontinenst és utána is minden egyes alkalommal, amikor kényszerből vagy önként újabb és újabb bevándorlók érkeztek. És minden ilyen alkalommal az embereket követték az isteneik és velük együtt ottmaradtak. Persze egy részükben idővel már nem hittek, mások népszerűsége felvirágzott, keletkeztek új istenek is, de a folyamat a régi maradt, az emberek hódolnak az isteneiknek, akik ebből élnek, hívőiktől függően jól vagy rosszul. 

Főszereplőnk, Árnyék éppenséggel nem az a vallásos fajta, leginkább csak a küszöbön álló szabadulás érdekli a börtönből, ahol három évet húzott le, az, hogy végre megint szeretett feleségével lehet. Az élet azonban mást tartogat számára. Felesége pár nappal Árnyék szabadulása előtt meghal autóbalesetben, a célját vesztett férfinak viszont munkát ajánl egy furcsa öregember, aki Szerdának hívja magát. Árnyék nem akarja elfogadni a megbízást, mégis belekeveredik valamibe, aminek a létezését sem sejtette: a hátköznapi valóság díszletei mögött az istenek nagyon is valóságosak és ahogy a történelem során mindig, most is küzdenek egymással. 

A televízió istene (illusztráció: Derek Charm)

A regény során Árnyékkal együtt mi is egyre jobban elmerülünk abban az amerikai folklórban, amelynek ez a könyv is része és nem csak használója, a régiben és az újban, amíg körvonalazódik a közelgő vihar mibenléte és talán magával is sodor egyeseket.

A "vihar előtti csönd" idején, még mielőtt kitörne az égiháború (de rossz szóvicc...), hosszú utazás vár Árnyékra és az olvasóra is, melynek során elég sok helyre eljutunk az európai szemmel egzotikusnak mondható USA területén, létező és egészen mágikus, "nagyon amerikai" helyekre, menet közben pedig - nem meglepő - sok, nagyon is élő istennel találkozunk. Ez a szakasz a személyes kedvencem a regényben, a megismerés, a szélhámosságok, a vándorlás és a tél holt ideje (korábban nem tudtam rendesen elképzelni az ilyen hideg telet, aztán a legutóbbi nekem is -30 fok körüli volt, azóta elég jól megy :D), aztán valahol a regény háromötödénél Gaiman ritmust vált és megállíthatatlanul elkezd mindent magába szívni a hurrikán, amivé a közelgő vihar lett.

A vége, a levezetés is kellemes, elég hosszúra lett hagyva ahhoz, hogy ne maradjon sok kérdés és finoman terelje vissza az olvasót a saját világába, ritka az ilyesmi egy olyan korban, amikor a legtöbb szerző inkább sorozatokat szeret írni a jól kitalált, már bevált világához. Félreértés ne essék, általában szeretem a sorozatokat, mert jó hosszabb időt eltölteni egy alaposan összerakott környezetben és újabb részleteket megismerni belőle, de azt is, ha egy szerző mer és tud is olyan könyvet írni, ami önmagában is megállja a helyét. És az Amerikai istenek ilyen, még ha készült is egy kvázi-előzmény és Gaiman beszélt közvetlen folytatásról is.

Az Amerikai istenek évfordulós kiadásának magyar változata (valószínűleg az eredeti is) a regényen kívül tartalmaz egy kihagyott jelenetet (ami tényleg nem illett volna bele, de így azért érdekes), interjút a szerzővel, illetve Neil Gaiman írását a regény születéséről és az első megjelenés 10. évfordulójára kiadott "végleges változatról". A fordító ugyanúgy Juhász Viktor, mint az első magyar kiadásnál (ami elég szerencsés dolog), de a borítót sajnos nem tartották meg, pedig az országutas-villámos sokkal jobban illett a regény karakteréhez, mint ez a bölényfelhő a város fölött (ami élőben jobban néz ki egyébként, köszönhetően a kissé könnyen megtörő, de kifejezetten szép, akvarellpapírra emlékeztető borítónak).

--
Plusz: 
A regényhez használt könyvek (korántsem teljes) listája
Az amerikai istenek
Ház a sziklán
Sziklaváros
--

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2012
Eredeti cím: American Gods
Fordító: Juhász Viktor
Oldalszám: 648
Ár: 3980 / 2985 (agavebolt)
--
A példányért köszönet az Agave Könyvek kiadónak, sok olvasó álmát váltottátok valóra ezzel a kötettel :)