Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

A Kvantumtolvaj poszthumán, cyberpunk világképe sokkal ijesztőbb, mint A felhúzhatós lány ökokatasztrófa-sújtotta Thaiföldje. A fizikai és a digitális világ összefonódása, a valódival tökéletesen összekeverhető virtuális valóságok bizonytalansága, az emlékek, sőt, tudatok szabad másolhatósága bármilyen genetikailag módosított vírusnál rémítőbb jövővízió. A digitális halhatatlanság persze jó dolog, de mi a helyzet az örökké tartó rabszolgasággal vagy börtönélettel? Érzékszervektől megfosztva lebegni egy tartályban időtlen időkig, virtuális börtönbe zárva élni több száz vagy több ezer példányban, géptestbe zárva robotolni újjászületésben reménykedve - ez hogy hangzik? 

Jean le Flambeur, Hannu Rajaniemi Kvantumtolvajának főszereplője legalábbis a középső verziót kényszerűségből megtapasztalja, amíg egy titokzatos célok vezérelte, nem túl bőbeszédű lány ki nem szabadítja. Vagy legalábbis az egyik másolatát. Szerencse? Attól függ, hogy kinek a szempontjából. 

A kvantumtechnológiának köszönhetően a tényleges világ sem olyan egyszerű, mint a mi időnkben, könnyedén szintetizálhatóak ételek vagy akár okosanyagból készült tárgyak, a virtuális valóság implantokon keresztül a hétköznapi életet is komolyan befolyásolja és akkor a nanorobotokról még nem is esett szó. 

Mindig jó, ha szakértő ír sci-fit, mert olyankor szinte biztosan garantált a háttér logikus felépítése és minden látszat ellenére ez itt is így van. Rajaniemi tulajdonképpen nem tett mást, csak fogott egy marék napjainkban is létező technológiát és jelenséget, majd továbbgondolta néhány száz évvel. A képessége megvan hozzá, az olvasó pedig, ha akarja, visszafejtheti. Nem fogok poénokat lelőni, csak a legfontosabbat emelem ki: a Mars egyik városában például a lakosok testükbe épített közösségi hálózati modul segítségével érintkeznek, ami egyrészt telepatikus jellegű kommunikációra is használható, másrészt privátra állítva akár azt is el lehet kerülni, hogy egyáltalán észrevegyenek, a külső tároló segítségével pedig emlékek tökéletes élességű mentésére is van lehetőség. 

Jobbára ez az egyfelől megdöbbentően modern, másfelől az egyensúlyhoz szükséges mértékben archaikus világ ad színteret Jean le Flambeur munkájának és útkeresésének, ami elsőre könnyed tolvajtörténetnek is tűnhetne, de közel sem az. Ez tulajdonképpen sajnálatos, mert én személy szerint egy hard sci-fibe oltott mestertolvaj-mesterdetektív küzdelemre, vagy legalábbis aprólékosan kidolgozott tolvajmunkára számítottam, ehelyett viszont egy a poszthumanizmust eléggé központba állító regényhez egyébként teljesen illő határfeszegetés lett, ami éppenséggel akár túl is mehet az átlagolvasó tűrésküszöbén. Asimov írta a Leszáll az éj elején, hogy kitalálhatna mindenféle egzotikus kifejezést teljesen átlagos, vagy átlagos kifejezésekkel is leírható dolgokra, de nem teszi, mert szerinte ez csak a történet élvezhetőségének rovására menne. Rajaniemit nem aggasztották ilyesfajta dolgok: ő minden lelkiismeret-furdalás nélkül elárasztja az olvasót már a legelső lapoktól furcsa szavakkal, amelyek jelentését csak sejteni lehet, aztán később egész jól körvonalazódnak, de mindenképpen nehezítik az olvasást és emiatt érdemes legalább az első néhány fejezetet a végén újraolvasni, hogy egészen kerek legyen a sztori.
(Érdeklődőknek: kifejezésgyűjtemény is készült a regényhez.)

Volt, aki az előző bejegyzésemből hiányolta, hogy nem tértem ki a szereplőkre és a köztük való kapcsolatokra, csak a világról áradoztam. Ez a könyv nem feltétlenül a legjobb ilyesmivel próbálkozni, mert pont a szokatlan környezet miatt az egyes karakterek is szokatlanul viselkednek, na és az egymáshoz való viszonyuk sem igazán kidolgozott, általában kiszámítható, de időnként elég homályos. Na de majd legközelebb... 

Mindenesetre írói eszköznek elég jó volt, hogy az egyébként általam nem igazán kedvelt E/1 és ráadásul jelenidejű elbeszélést megfelelő helyeken megszakítja a mellékszereplőkre fókuszáló E/3 és így legalább nem csak a főszereplő válla fölött lebegő virtuális kamerán keresztül lehet szemlélődni, és ez sok pluszt ad az ilyen típusú történetekben általában egysíkú motivációs- és karakterkapcsolati hálóhoz is. 

Amellett, hogy a kortárs sci-fi sok divatos elemét tartalmazza (remélem a fent emlegetett elbeszélői stílus hamar kikopik), a korábban szocializálódott olvasóknak is tartogat kedves meglepetéseket: a régi GFK/KFK köteteket idéző borító mellett például a minden klasszikus sci-fi rajongó számára nosztalgikus helynek számító vörös bolygó a színtér, ámbár az idén megjelenő (a 2013-as Könyvfesztiválra magyarul is) folytatás, a The Fractal Prince (Fraktálherceg) már valószínűleg teljesen máshol fog játszódni. 

A 2012-es év fele még hátra van és mindenféle jó könyv várható, de az egészen biztos, hogy akármi is jelenik meg, A felhúzhatós lány (és eddig a Vének háborúja) mellett ezt is sokáig fogjuk még emlegetni. 

--

Kiadó: Ad Astra

Kiadási év: 2012

Eredeti cím: The Quantum Thief

Fordító: Juhász Viktor

Oldalszám: 390

Ár: 2990 / 2390 (ad astra webbolt) 

A példányért köszönet a kiadónak.