Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja

Egy jól sikerült regény kiváló folytatása. Az időutazás tegnapja pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol Az időutazás napja végén abbamaradt, kiegészíti és több szempontból túlszárnyalja az előzményt. Ahogy azt már megszokhattuk, Brandon Hackett legújabb regénye is a kortárs magyar fantasztikus irodalom csúcsterméke, izgalmas és intelligens akció-scifi a javából. 

Volt egyszer egy első rész, aminek tavaly megszavaztam az év magyar SF/F regénye címet. Na nem mint ha túlságosan nagy választék lett volna, de jóval szélesebb mezőnyben is simán megállta volna a helyét. Jogosan merül fel a kérdés, hogy egy vitán felül jól sikerült, önmagában is értelmes regényt egyrészt miért kell folytatni, másrészt a folytatás vajon tudja-e hozni a korábbi szintet. Nos, Az időutazás tegnapja akkorát csavar a történeten, hogy emiatt már megéri összerakni még egy regényt, de ha ez nem lenne elég, színvonal tekintetében sem marad el Az időutazás napjától. 

Brandon Hackett regényeit mindig szívesen veszem kézbe, stabilan szállítja a minőséget és a történetei logikája is közel áll hozzám (itt szigorúan A poszthumán döntés utáni regényekre kell gondolni, de a maguk kategóriájában amúgy a korábbiak sem rosszak), természetesen itt is ez a helyzet. Ráadásul úgy lett duológia (nem trilógia!), hogy nincs benne fölösleges üresjárat, kell a kétkötetnyi hely és a történet ritmusa is megkívánja. Ó, és azt is fontos megemlíteni itt az elején, hogy attól még, hogy egy könyvben tizenéves főszereplők vannak, még nem lesz YA/ifjúsági regény.*

Legutóbb szembesülhetett az olvasó az időutazás következményeivel, a félelmetesen magától értetődő temporális szingularitással, illetve az időfolyam elkerülhetetlen összeomlásával. Meg volt még valami, de ezt úgyis tudja, aki olvasta Az időutazás napját, aki meg nem, az itt hagyja abba a bejegyzés olvasását, ha nem szeretne esetleges, az első részre vonatkozó spoilerekkel találkozni.

Amundsen City (illusztráció: TateishiEigo)

Szóval ott hagytuk abba, hogy Rebeca Szatosi fogta magát és visszautazott a múltba, hogy megtalálja eltűnt apját. Ez azonban beláthatatlan következményekkel jár, az "egyedül a világ ellen" szituációkban általában a világ szokott győzni. És a világ ugye nem szereti az időutazást, az összeomlással válaszol rá, továbbá tele van a Haugen-dimenzió ellenállókkal cseppet sem barátságos ügynökeivel, így sem Rebeca, sem Bálinték dolga nem egyszerű. A második szálon az időutazás mogorva feltalálója, Beregi Bálint, fiatal változatával az összeomlás megállításán dolgozik, a huszadik század legnagyobb tudósaival karöltve, a harmadikon pedig Octavia Haugent, a Haugen-dimenzió rendkívül önfejű örökösét követhetjük, hogy teljes legyen a kép. 

Einstein, Neumann és a többiek szerepeltetése amellett, hogy kiváló ötlet, igazi jutalomjáték (bár nem egyszerű írói feladat) és önfeledt perceket szerez minden tudományrajongónak, talán ezek a kedvenc részeim, a végső, nagy csavar mellett. Az a legszebb az egészben, hogy sem ez, sem a poszthumán vonal, de még a Maxwell-démonoknak nevezett idegen civilizáció sem hat erőltetettnek, minden szépen a helyén van, Octavia felszínesen ostobácska kultúrafelfogásával és hataloméhségével, az akciófilmes jelentekkel, a determinista romantikus szállal, az előző kötet főbb karaktereinek minimális szerepeltetésével és gyakorlatilag bármi mással együtt. Még ha az elején úgy is indult esetleg valami, hogy "á, ez jó ötlet, valahogy beleírom", a végleges változatra alaposan összecsiszolódott, nincsenek éles szélek és kiálló darabok, egy egységet alkot a történet, nagyon kellemes olvasni (érdekes módon most még a jellegzetesen hacketti rövid mondatok sem zavartak).

(ha nem világos, itt van Hackett vonatkozó bejegyzése)

Határozottan az az érzésem, hogy ha Markovics Botond nem Magyarországon és nem magyarul írna, egyből elkeltek volna a filmjogok és néhány éven belül a mozivásznon is viszontlátnánk a történetet, de a nemzetközi siker egyelőre sajnos várat magára. Viszont ha egyszer majd sikerül betámadni az angol nyelvű könyvpiacot, mi büszkén hipszterkedhetünk, mondván, hogy már azelőtt Hackettet olvastunk, hogy nemzetközi szinten is menő lett volna - és ha (a szintén közgazdász) Sapkowskinak sikerült Lengyelországból meghódítania a világot (igaz, ahhoz kellett egy sikeres játék is), ki tudja, talán tényleg van erre is némi esély.

Mindenesetre a lényeg, hogy Az időutazás tegnapja az eddigiekhez hasonlóan simán hozza a kortárs sci-fi élvonalának szintjét, ötletek, írástechnika és témák szempontjából is. A pörgős történetek kedvelői egyértelműen megtalálják benne a napi betevő akciót (ahogy az előzményben is), de ha valakit inkább a hard sci-fi vonz, vagy azon gondolkodna, hogy mi az ember szerepe az univerzumban, a regény és az időutazás logikája, a részben fiktív tudományos háttér, az időglobin-technológiát létrehozó, idegen civilizáció és természetesen kedvenc tudósaink felbukkanása is legalább akkora élvezetet nyújt. Ha szereted a sci-fit és csak egy magyar regényt olvasol el idén (ami azért rossz ötlet volna), akkor az ez legyen.

A Könyvfesztivál utáni héten jelent meg, így akkor nem volt lehetőség rá, de a jövő csütörtökön induló Könyvhéten (összefoglaló poszt hamarosan!) már lehet majd dedikáltatni is. 

--

*A YA-kérdésről John Scalzi gyakorlatilag ugyanezt mondja ebben az interjúban (hátulról a harmadik kérdés/válasz).

--

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadási év: 2015

Borító: Faniszló Ádám

ISBN: 978 61 5552 212 3

Oldalszám: 345

Ár: 3180,- (borítóár) / 2385,- (Agavebolt) 

--

Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)