Purgatórium, a bűn városa a Hold távolabbi oldalán. Justus, egy becsületes zsaru, akit Purgatóriumba rendeltek. Egy gyilkosságsorozat, melyben Fletcher és CK Brass, Purgatórium mindenható alapítója és lánya is gyanúsított. Egy android, aki/ami Eldorádót keresve vándorol a Hold felszínén, útját halottak jelzik. Az ausztrál Anthony O'Neill legújabb regénye, A sötét oldal feszes tempójú sci-fi noir, kortárs áthallásokkal és egyértelmű tisztelgéssel Asimov robottörténetei felé.
Odakint sötétebb, a Holdon meg aztán pláne. Az más kérdés, hogy égi kísérőnknek nincs sötét oldala, csak távolabbi, ahogy ezt szerencsére Anthony O'Neill is leszögezi regényében, a cím leginkább morális szempontok alapján értelmezendő.
A sötét oldal a Hold Földtől távolabbi oldalán játszódik, ami persze fizikai értelemben is sötétebb, mint az, amelyiket valamennyire még éjszaka is bevilágítja a bolygónkról visszatükröződő napfény, de történetesen itt található Purgatórium is. A vonzó nevű kolóniát a leginkább Elon Musk és Donald Trump mixeként elképzelhető Fletcher Brass alapította és vezeti lányával, akivel kapcsolatban megint csak nem egészen alaptalan az Ivanka Trump-áthallás. És ha már a hasonlatoknál tartunk, maga a kolónia az ókori Mezopotámia és Las Vegas kétes ízlésre valló keveréke, a visszafogottnak nem nevezhető díszleteket pedig szerencsevadászok, bűnözők, kalandvágyó turisták és az őket kiszolgáló lakosok népesítik be.
Körülbelül az a lényeg, hogy ha valaki nemkívánatosnak számít a Földön, vagy kapott egy kedves kis lakókonténert az Űrbörtön Program keretében a Hold túloldalán, vagy ha nem kapták el, magától menekült Purgatóriumba. Persze a rendet még egy ilyen helyen is fenn kell tartani, a káosz azonnali életveszélyt jelentene a kolónia lakói számára, ezért Purgatóriumnak rendőrsége is van, ennek a rendőrségnek a létszáma pedig épp most bővül egy fővel Damien Justus hadnagy, egy régi vágású, tényleg becsületes nyomozó személyében.
Justusnak gyakorlatilag még akklimatizálódni sincs esélye, amikor egy gyilkosságsorozat közepén találja magát, és ahogy azt a becsületes zsaruk szokták, el is kezdi szépen felderíteni az ügyet, melynek az egyik kellemetlen vonása, hogy Brass és a lánya is potenciális gyanúsítottak. Azt pedig egyetlen törvények felett álló önkényúr sem nézi jó szemmel, ha gyilkossággal vádolják... És ha ez nem lenne elég, Purgatóriumtól távol, de szintén a Túloldalon, egy nyilvánvalóan meghibásodott android vándorol a felszínen célja felé, módszeresen lemészárolva az útjába kerülő embereket.
A sötét oldal sci-fi noir, a krimi és thriller klasszikus eszköztárával kiegészítve. Így bőven használ jellegzetes elemeket, archetipikus karaktereket és ismerős jeleneteket, nyilvánvalóan Asimov robottörténeteiből is merít, de szerencsére O'Neill jó érzékkel vegyítette az összetevőket, az eredmény egy feszes tempójú, izgalmas regény lett.
Hasonló történeteknél alapvető a társadalmi kérdéseken moralizálás, ám itt érdekes módon nem annyira Justus, az igazságos szállítja ezt a vonalat, hanem a Brass hatalommániás pszichopatáknak szóló életvezetési "törvényeit" követő android, illetve maga Fletcher és CT Brass. Gondolkodnia és következtetéseket levonnia viszont már az olvasónak kell, de ideális esetben eszünkbe juthat mindenféle a társadalmi szerveződésektől a cél és eszköz viszonyán át addig, hogy milyen találó parafrázisa is a Brass-törvények android-agyba égetése Asimov három plusz egy robottörvényének.
A világépítés is ügyes: Purgatóriumba Justussal együtt érkezünk és nagyjából azt látjuk, amit ő is, viszont ezzel párhuzamosan, az android áldozatain keresztül, a Hold más vidékeivel, más lakóival, azok másfajta céljaival is megismerkedünk, ami rengeteget ad a hangulathoz és a történethez egyaránt. A mellékszereplők ugyanúgy összhangban vannak a világgal, mint a fontosabb karakterek. Többnél is azt éreztem, hogy önálló regényt, vagy legalább novellát is megérnének, és azt sem tartom kizártnak, hogy ezek között lenne olyan, ami még jobb is, mint Justus története. Sorozatról azonban egyelőre nincs szó, ez önálló, lezárt regény.
Emellett, mármint hogy nem sorozatot írt, másért is hálás vagyok O'Neillnek. Nagyon adta volna magát, még lehetőség is lett volna rá, de nem próbált valamiféle komoly tanulságot vagy nagy, központi kérdést erőltetni a történetbe.
A noiros moralizálásból tökéletesen elegendő volt ez a visszafogott mennyiség. Ha akarta volna, nagyobb hangsúlyt helyezhetett volna az emberiség Földön kívüli terjeszkedésével kapcsolatos kérdésekre, de nem tette, mert ez a könyv nem arról szól. Gondolatébresztőnek persze jó, de A sötét oldal végső soron mégiscsak egy krimi, ami történetesen a Holdon játszódik, mert az egy izgalmas terep, nem a közeljövőt realista szemmel magyarázni kívánó mű. De nem zárhatjuk ki azért, hogy Frank Schätzing nyomán O'Neill is összerak a kutatásaiból egy ismeretterjesztő kötetet, vagy valami más módon tér vissza a kolonizációs témához.
A sötét oldal kellemes meglepetés, bőven több, mint amit előzetesen vártam, de nem kíván többnek látszani önmagánál. Izgalmas történet érdekes környezetben és jól működő karakterekkel, ahol kell, csavaros, máshol némi sötét-cinikus humor is előkerül. Nem "strandkönyv", de ideális nyári, szórakoztató olvasmány.
A sötét oldal a Hold Földtől távolabbi oldalán játszódik, ami persze fizikai értelemben is sötétebb, mint az, amelyiket valamennyire még éjszaka is bevilágítja a bolygónkról visszatükröződő napfény, de történetesen itt található Purgatórium is. A vonzó nevű kolóniát a leginkább Elon Musk és Donald Trump mixeként elképzelhető Fletcher Brass alapította és vezeti lányával, akivel kapcsolatban megint csak nem egészen alaptalan az Ivanka Trump-áthallás. És ha már a hasonlatoknál tartunk, maga a kolónia az ókori Mezopotámia és Las Vegas kétes ízlésre valló keveréke, a visszafogottnak nem nevezhető díszleteket pedig szerencsevadászok, bűnözők, kalandvágyó turisták és az őket kiszolgáló lakosok népesítik be.
Körülbelül az a lényeg, hogy ha valaki nemkívánatosnak számít a Földön, vagy kapott egy kedves kis lakókonténert az Űrbörtön Program keretében a Hold túloldalán, vagy ha nem kapták el, magától menekült Purgatóriumba. Persze a rendet még egy ilyen helyen is fenn kell tartani, a káosz azonnali életveszélyt jelentene a kolónia lakói számára, ezért Purgatóriumnak rendőrsége is van, ennek a rendőrségnek a létszáma pedig épp most bővül egy fővel Damien Justus hadnagy, egy régi vágású, tényleg becsületes nyomozó személyében.
Justusnak gyakorlatilag még akklimatizálódni sincs esélye, amikor egy gyilkosságsorozat közepén találja magát, és ahogy azt a becsületes zsaruk szokták, el is kezdi szépen felderíteni az ügyet, melynek az egyik kellemetlen vonása, hogy Brass és a lánya is potenciális gyanúsítottak. Azt pedig egyetlen törvények felett álló önkényúr sem nézi jó szemmel, ha gyilkossággal vádolják... És ha ez nem lenne elég, Purgatóriumtól távol, de szintén a Túloldalon, egy nyilvánvalóan meghibásodott android vándorol a felszínen célja felé, módszeresen lemészárolva az útjába kerülő embereket.
A sötét oldal sci-fi noir, a krimi és thriller klasszikus eszköztárával kiegészítve. Így bőven használ jellegzetes elemeket, archetipikus karaktereket és ismerős jeleneteket, nyilvánvalóan Asimov robottörténeteiből is merít, de szerencsére O'Neill jó érzékkel vegyítette az összetevőket, az eredmény egy feszes tempójú, izgalmas regény lett.
Hasonló történeteknél alapvető a társadalmi kérdéseken moralizálás, ám itt érdekes módon nem annyira Justus, az igazságos szállítja ezt a vonalat, hanem a Brass hatalommániás pszichopatáknak szóló életvezetési "törvényeit" követő android, illetve maga Fletcher és CT Brass. Gondolkodnia és következtetéseket levonnia viszont már az olvasónak kell, de ideális esetben eszünkbe juthat mindenféle a társadalmi szerveződésektől a cél és eszköz viszonyán át addig, hogy milyen találó parafrázisa is a Brass-törvények android-agyba égetése Asimov három plusz egy robottörvényének.
A világépítés is ügyes: Purgatóriumba Justussal együtt érkezünk és nagyjából azt látjuk, amit ő is, viszont ezzel párhuzamosan, az android áldozatain keresztül, a Hold más vidékeivel, más lakóival, azok másfajta céljaival is megismerkedünk, ami rengeteget ad a hangulathoz és a történethez egyaránt. A mellékszereplők ugyanúgy összhangban vannak a világgal, mint a fontosabb karakterek. Többnél is azt éreztem, hogy önálló regényt, vagy legalább novellát is megérnének, és azt sem tartom kizártnak, hogy ezek között lenne olyan, ami még jobb is, mint Justus története. Sorozatról azonban egyelőre nincs szó, ez önálló, lezárt regény.
Emellett, mármint hogy nem sorozatot írt, másért is hálás vagyok O'Neillnek. Nagyon adta volna magát, még lehetőség is lett volna rá, de nem próbált valamiféle komoly tanulságot vagy nagy, központi kérdést erőltetni a történetbe.
A noiros moralizálásból tökéletesen elegendő volt ez a visszafogott mennyiség. Ha akarta volna, nagyobb hangsúlyt helyezhetett volna az emberiség Földön kívüli terjeszkedésével kapcsolatos kérdésekre, de nem tette, mert ez a könyv nem arról szól. Gondolatébresztőnek persze jó, de A sötét oldal végső soron mégiscsak egy krimi, ami történetesen a Holdon játszódik, mert az egy izgalmas terep, nem a közeljövőt realista szemmel magyarázni kívánó mű. De nem zárhatjuk ki azért, hogy Frank Schätzing nyomán O'Neill is összerak a kutatásaiból egy ismeretterjesztő kötetet, vagy valami más módon tér vissza a kolonizációs témához.
 |
| (Mike Yakovlev illusztrációja) |
Kiadó: Agave
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Fordító: Pék Zoltán
Borító: Faniszló Ádám
ISBN: 9789634192633
Oldalszám: 340
Ár:
Beleolvasó: Scribd (14 oldal)
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése