Brian McClellan: A birodalom bűnei

Brian McClellan korunk egyik legjobb fantasy-írója, aki a Lőpormágus-trilógiájával egészen új színt vitt a műfajba, ráadásul már a bemutatkozó kötete is gyakorlatilag hibátlanra sikerült. Emiatt igazán örömteli volt a hír, hogy még egy trilógiai erejéig visszatér az általa kreált univerzumba, 2018-ban pedig a magyar fantasyrajongók is kézbe vehették A birodalom bűneit.

Fatraszta nem túl nyugodt hely: bűnözők, szerencsevadászok, vakmerő telepesek és az ősidők relikviái után kutató mágusok végső állomása a vadon kapujában. Csak a kancellárasszony vasakarata és a titkosrendőrség acélos ökle tartja egyben az országot – egyelőre. A fővárost, Szárazpartot fenyegető felkelés ellen ármánnyal és fegyverrel egyszerre lehet csak küzdeni. A feladat súlya három megbízott vállát nyomja: a simlis ügynök, Michel Bravis, egy jogtalanul elítélt, verhetetlen háborús veterán, Őrült Ben Styke és a lőpormágus zsoldostábornok Vlora Flint képezi az utolsó védvonalat a káosszal szemben.

Tíz évvel járunk az adrói-kez háború után, ennyi idő telt el azóta, hogy az istenekkel vívott harcban életét vesztette Tamás tábornagy. De ez már nem számít, új kontinens, új szereplők, új problémák, új ellenségek.

A történet három párhuzamos szálon fut (Vlora, Styke, Bravis), a korábbiakhoz hasonlóan külön fejezetekre osztva, ahol egy-egy szereplő szemszögéből látjuk a történetet. A formula működik, nem megy az olvasmányosság rovására, de mivel a karakterek történetei nem egyszer keresztezik egymást, így csak óvatosan az előreolvasással.

Beszélgetés Brian McClellannel, a Lőpormágus-trilógia írójával

És Kivirähk után Brian McClellant is sikerült elcsípni egy rendkívül jó hangulatú és érdekes beszélgetésre. Az interjú az SFmagnak készült, de hogy véletlenül se maradjatok le róla, az elejét itt is megosztom. 

Márciusban Budapestre látogatott a Fumax Kiadó meghívására Brian McClellan, a Lőpormágus-trilógia harmadik kötete, az Őszi köztársaság bemutatójára. A könyvbemutató másnapján beszélgettem a szerzővel.  

Brian McClellan nézegeti a könyvbemutatón kapott űrhajót :)

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak. Kicsoda Brian McClellan? 

Oké. Én vagyok Brian McClellan, a Lőpormágus-trilógia szerzője. 2012 óta vagyok főállású író, ebben az évben adtam el az első kötetet, ami 2013-ban jelent meg az USA-ban. Jelenleg epic fantasyt írok megélhetésként. 

Hogyan lettél író? Hogyan lesz valakiből író az Egyesült Államokban? 

Ez a folyamat mindenkinél más. Nekem elég hagyományos történet volt, először csak úgy írogattam magamtól itt-ott, aztán még tizenéves koromban úgy döntöttem, hogy ez tetszik és író akarok lenni Az egyetemen kreatív írást tanultam és folyamatosan a saját írói készségeim fejlesztésén dolgoztam. Miután végeztem, továbbra is annyit írtam, amennyit csak tudtam, és olyan munkákat vállaltam, amelyek mellett ez lehetséges volt. Aztán amikor befejeztem az első könyvemet, a Vérrel írt ígéreteket, beküldtem néhány ügynökségnek, kaptam pár pozitív visszajelzést és találkoztam egy nagyszerű irodalmi ügynökkel, aki segített fejleszteni a könyvön, szerkeszteni meg ilyesmik, majd elvitte egy aukcióra, ahol le is csaptak rá. Nagyjából így lettem publikált író. 

Azért ebben a szerencse is közrejátszhatott, másoknak biztos nem megy ilyen simán és gyorsan. 

Igen, ezt tényleg elég gyorsnak éreztem. Vannak olyan szerzők, akiknél még kevesebb időt vesz igénybe a dolog, de a legtöbbeknél azért eltart egy darabig. Nekem olyan hét év volt az egész, attól a ponttól, amikor eldöntöttem, hogy tényleg írni akarok, az első regényem kiadásáig. Van, akinek húsz-harminc évébe is beletelik. 

Gondolkodtál azon, hogy magánkiadásban jelentesd meg a regényeidet? Ez mostanában elég népszerű, Michael J. Sullivan vagy Andy Weir is így lett ismert. 

Akkoriban nem nagyon tudtam semmit a magánkiadásról, ezért nem is gondolkodtam rajta. A hagyományos utat akartam követni. 

Mit tanultál az írásról, mialatt megírtad ezt a három regényt és a kapcsolódó novellákat? 

Sokat tanultam a történet ritmusának fontosságáról és egyéb alapvető strukturális dolgokról. Megtanultam, hogyan tervezzem meg előre a történetet és hogyan tartsam meg a szöveg tempóját. Amikor írsz valamit, halad a történet és tudnod kell, hogyan tartsd megfelelő szinten, hogy az olvasó ne veszítse el az érdeklődését, de azért követhetetlenül gyors se legyen. Ez egy nagyon érzékeny egyensúly, nem egyszerű megtalálni.

>> a folytatást az SFmagon olvashatjátok >>

Brian McClellan: Őszi köztársaság

Itt a vége. Tamás tábornagy megdöntötte Adró királyának uralmát, a szomszédos országok pedig bejelentkeztek nyerészkedni a forradalom nyomán kitört káoszban. Ezzel vette kezdetét Brian McClellan három köteten át tartó, vitán felül epikus és kitűnő szórakozást nyújtó regényfolyama, melynek végére az Őszi köztársaság tesz pontot.  

Brian McClellan valamit nagyon jól eltalált. A kora-újkori környezetben játszódó Lőpormágus-trilógia az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb fantasy-sorozata, fordulatos és izgalmas, tele van jól eltalált karakterekkel, a háttér is kellemes változatosság, így nem csoda, hogy nagyon vártam a harmadik rész megjelenését. Főleg, hogy a szerzőt is sikerült meghívni Magyarországra, ha már Amerikából átruccant Hollandiába, a Fumax stábja pedig laza hangulatú könyvbemutatót és dedikálást szervezett az alkalomra. Sőt, másnap még egy félórás beszélgetésre is alkalmam nyílt az egyértelműen szuperjófej McClellannel, az interjút az SFmagon olvashatjátok. 

Szóval itt a trilógia zárókötete, az Őszi köztársaság. Azt már tudjuk, hogy Michael J. Sullivan kiválóan oldotta meg a Riyria-krónikák zárását, valószínűleg Anthony Ryan sem hibázott a Hollóárnyék-trilógia utolsó kötetével (az a hétszázötven oldalas szörnyeteg is hamarosan sorra kerül), ha már fumaxos fantasyk, csak remélni tudtam, hogy itt sem csúszott hiba a gépezetbe és a trilógiának történethez és hangulathoz illő befejezést sikerül keríteni. A Vérrel írt ígéreteket a vége ellenére 2014 harmadik legjobb fantasyjének választottam, a Karmazsin hadjárat sem okozott csalódást, ezt a részt pedig... nos, szívesen olvastam volna még kétszer ilyen hosszan. 

Brian McClellan: Karmazsin hadjárat

A kortárs fantasy talán legbadassebb mágiája a lőpormágusoké, amit Brian McClellan a trilógia második kötetében csak tovább erősít. A Karmazsin hadjárat jó érzékkel folytatja a Vérrel írt ígéretek történetét és készíti elő a terepet a befejezéshez.  

Brian McClellan komor hangvételű (de a megfelelő pontokon jól eltalált humorral lazított) Lőpormágus-trilógiájának első része nagyon bejött. Kiválóan eltalálta a pszeudo-tizennyolcadik századi, forradalmi, kora-modern hangulatot, egyedül a túlságosan epikus fantasysre sikeredett utolsó fejezetekbe és a kissé logikátlan földrajzba lehet belekötni.

A Karmazsin hadjárat jó érzékkel viszi tovább ezt a vonalat, hangulatában inkább az előző rész elejére hajaz, ugyanakkor érezhetően emeli a téteket a finálé előtt.

Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Karcos, árnyékos, forradalmi hangulat. Cselszövések, akció és nyomozás. Brian McClellan első regénye nagyon erős nyitás, a Vérrel írt ígéretek egyértelműen az utóbbi évek egyik legjobb fantasyje. 

Ez már a második fumaxos könyv, ami a címe alapján akár valami orgyilkosos lányregény is lehetne, de nem az. A Vérrel írt ígéretek egy igényes olvasóknak írt, kemény urban fantasy, néhány szokatlan megoldással.

Brian McClellan a sandersoni iskolát követi, nem csak a saját mágiarendszer, de írástechnika szempontjából is. Ez alapvetően pozitív, a kortárs fantasy egyik legkellemesebb iránya, és szerencsére van is olyan jó szerző, hogy bemutatkozó regénye simán hozza Sanderson korai történeteinek szintjét (avagy: erre az emberre érdemes odafigyelni).

A legtöbb fantasy általában arról szól, hogy hosszas küzdelem árán sikerül legyakni az ellent, visszaszerezni a trónt vagy megbuktatni a zsarnokot. A Vérrel írt ígéretek - egyébként Sanderson Ködszerzetéhez némileg hasonlóan - itt indul. Egy középkorú lőpormágusnak, a király tábornagyának, elege lesz a néppel nem foglalkozó, ellenséges hatalmakkal összejátszó, nemzeti vagyont elherdáló arisztokratákkal és puccsot hajt végre (egykori) ura ellen. Durvát, véreset. Amikor az utolsó fej is belepottyant a guillotine alá gondosan odakészített kosárba, a nép pedig kezdene örvendezni, hogy jön a jó világ, kenyérosztás meg minden, természetesen kiderül, hogy nem mindenki forradalmárkodik olyan őszintén, mint Tamás tábornagy. Szövetségesei közül többen is a saját zsebükre játszhatnak, polgárháború veszélye fenyeget, ráadásul esélyes, hogy a régóta barátságtalan Kez birodalom is kihasználja az adrói gyengeséget és támadást indít. Avagy a közmondásos palacsintába szar kerül és mindenki azt szeretné, ha valaki más harapna belőle szép nagyot...

Előzetes - Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Hamarosan megjelenik Brian McClellan Lőpormágus-trilógiájának első kötete. Nagyszabású, heroikus történet, ami rendhagyó módon nem (pszeudo-) középkori környezetben játszódik és nem is urban fantasy, leginkább a francia forradalom korszakát idézi. A Gemmell-díj elég jó biztosíték a Vérrel írt ígéretek színvonalára, de a lenti részletből (szokás szerint a könyv eleje, semmi spoiler!) is meggyőződhettek erről.

A hajtás után borító, fülszöveg és részlet, értékelés hamarosan (de azt nem ígérem, hogy karácsony előtt, így is be van már tárazva két majdnem kész bejegyzés és három további könyv a következő két hétre).