Karin Tidbeck debütáló regénye kicsit sci-fi, kicsit krimi, de túlságosan sok maradt benne. Az Amatka első könyvnek nem rossz, elsősorban viszont nem a hardcore sci-fi rajongóknak ajánljuk, hanem azoknak, akik valami érdekes, de könnyen fogyasztható történetet szeretnének.
Vanja, a fiatal tájékoztatási asszisztens feladatot kap az essrei bizottságtól, hogy menjen Amatka városába, és gyűjtsön adatokat az ott élők higiéniai szokásairól. Eközben kiderül, hogy valami szörnyű nagy gebasz van a városban/kolónián, a fiatal nő pedig a dolgok végére akar járni. A lényeg nagyjából ennyi.
A történet elsőre túlontúl triviálisnak, egyszerűnek tűnik, és jobban belegondolva az is. Nincs semmi különösebb értelme Vanja feladatának: az, hogy higiéniai adatokat gyűjt, sehová nem viszi a történetet, nem jön rá kulcsfontosságú dolgokra a munkája során, még csak igazi konfliktusa sem lesz miatta. Simán jöhetett volna nyaralni, látogathatta volna meg egy rokonát, vagy bármi, épp úgy működött volna azzal is a történet. Elférni elfér ez az indok is, csak hát gyakorlatilag fölösleges.
Szerencsére a világ, ahol regény játszódik, megmenti a helyzetet. Az ugyan nem derül ki, hogy helyileg hol vagyunk – biztos, hogy nem a Földön –, de egy olyan világba csöppenünk, ahol nincsenek állatok, de még tulajdonképpen fák sem, csak gombák és fű, illetve valamilyen fura fehér massza, ami képzelőerővel bármivé alakulhat. Ezt úgy kell elképzelni, mintha gyurma lenne, amiből lehet asztaltól kezdve tükrön át bármit csinálni, csak nagy betűkkel rá kell írni, hogy „asztal” vagy „tükör”, mert ha véletlenül valaki ránéz és azt mondja, „kés”, vagy ha lekopik a felirat, akkor az adott tárgy visszaváltozik amorf masszává.
Hogy mi ez a massza, nem tudni. Hogy hogyan és miért működik úgy, ahogy, az sem derül ki. Viszont elképesztően érdekes belegondolni, hogy milyen is lehet az élet egy egyértelműen leninista-sztálinista hatású társadalmi rendszerben, ahol mindent a szavak határoznak meg. Ez a két dolog egymást katalizálja, a kötelező címkézéstől kezdve az emberek kvázi tenyésztésén át mindenre kihat. Izgalmas és újszerű, szórakoztató és elgondolkodtató koncepció.
Épp emiatt is kár, hogy mindössze 250 oldalas a könyv, simán elfért volna benne még legalább ennyi. Így kiforratlannak érződik, túlságosan leegyszerűsítettnek, épp ezért sci-finek üres, kriminek pedig kissé unalmas. Összességében első regénynek viszont rendben van, ha a svéd írónő rendes világot építene a szimbolikus jelentések mellé, és ki lennének bontva a részletek, akár még valami nagyon jó is lehetne belőle.
A kizárólag komolyabb sci-fikért rajongóknak ezért kevésbé ajánljuk, inkább a szépirodalom felől közelítők és a szürreálisba hajló skandináv hangulat kedvelői találhatják meg az Amatka lapjain a számításaikat. Illetve akik egyszerűen csak valami könnyűt és történet szintjén nem túlságosan bonyolultat keresnek, szintén tegyenek vele bátran egy próbát.
A történet elsőre túlontúl triviálisnak, egyszerűnek tűnik, és jobban belegondolva az is. Nincs semmi különösebb értelme Vanja feladatának: az, hogy higiéniai adatokat gyűjt, sehová nem viszi a történetet, nem jön rá kulcsfontosságú dolgokra a munkája során, még csak igazi konfliktusa sem lesz miatta. Simán jöhetett volna nyaralni, látogathatta volna meg egy rokonát, vagy bármi, épp úgy működött volna azzal is a történet. Elférni elfér ez az indok is, csak hát gyakorlatilag fölösleges.
Szerencsére a világ, ahol regény játszódik, megmenti a helyzetet. Az ugyan nem derül ki, hogy helyileg hol vagyunk – biztos, hogy nem a Földön –, de egy olyan világba csöppenünk, ahol nincsenek állatok, de még tulajdonképpen fák sem, csak gombák és fű, illetve valamilyen fura fehér massza, ami képzelőerővel bármivé alakulhat. Ezt úgy kell elképzelni, mintha gyurma lenne, amiből lehet asztaltól kezdve tükrön át bármit csinálni, csak nagy betűkkel rá kell írni, hogy „asztal” vagy „tükör”, mert ha véletlenül valaki ránéz és azt mondja, „kés”, vagy ha lekopik a felirat, akkor az adott tárgy visszaváltozik amorf masszává.
Hogy mi ez a massza, nem tudni. Hogy hogyan és miért működik úgy, ahogy, az sem derül ki. Viszont elképesztően érdekes belegondolni, hogy milyen is lehet az élet egy egyértelműen leninista-sztálinista hatású társadalmi rendszerben, ahol mindent a szavak határoznak meg. Ez a két dolog egymást katalizálja, a kötelező címkézéstől kezdve az emberek kvázi tenyésztésén át mindenre kihat. Izgalmas és újszerű, szórakoztató és elgondolkodtató koncepció.
Épp emiatt is kár, hogy mindössze 250 oldalas a könyv, simán elfért volna benne még legalább ennyi. Így kiforratlannak érződik, túlságosan leegyszerűsítettnek, épp ezért sci-finek üres, kriminek pedig kissé unalmas. Összességében első regénynek viszont rendben van, ha a svéd írónő rendes világot építene a szimbolikus jelentések mellé, és ki lennének bontva a részletek, akár még valami nagyon jó is lehetne belőle.
A kizárólag komolyabb sci-fikért rajongóknak ezért kevésbé ajánljuk, inkább a szépirodalom felől közelítők és a szürreálisba hajló skandináv hangulat kedvelői találhatják meg az Amatka lapjain a számításaikat. Illetve akik egyszerűen csak valami könnyűt és történet szintjén nem túlságosan bonyolultat keresnek, szintén tegyenek vele bátran egy próbát.
Kiadó: Athenaeum
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Eredeti cím: Amatka
Fordító: Babits Péter
Borító: Földi Andrea
ISBN: 978 963 293 700 7
Oldalszám: 250
Ár:
Beleolvasó: pdf (16 oldal)
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése