2017. november 16., csütörtök

Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Első körben simán azt hittem, hogy a Felbolydult napjaink valami humoros, szórakoztató, a retrofuturista nosztalgiahullámot meglovagló könyv lesz. Különösebben nem is néztem utána, úgy voltam vele, hogy nem akarok spoilerekbe futni, legyen minden újdonság, úgyhogy szépen meg is lepődtem, amikor kiderült, hogy Elan Mastai első regénye valami teljesen más.

Igaz, hogy egy olyan alternatív jelenben indul a történet, ami maga a megvalósult utópia, de ez csak egy része a teljes képnek. A Goettreider-motor fantázianévre hallgató generátoroknak köszönhetően gyakorlatilag korlátlan mennyiségű, ingyenes energia áll rendelkezésre a hatvanas évektől, ez pedig, ahogy az ilyenkor lenni szokott, egycsapásra megoldotta az emberiség problémáinak többségét, étel- és ruhaszintetizátorokkal, csodálatos egészségüggyel, repülő autókkal szórta tele a bolygót, és kézzelfogható közelségbe hozta a teleportálás és az időgép lehetőségét.

Eddig nagyon menő, klasszikusan naiv és gyakorlatilag bármi lehetne a történetből. Csakhogy a félinformációkból kikövetkeztetett nosztalgikus-humoros kalandok helyett kapásból az eleve nem különösebben szimpatikus főszereplő száz oldalnyi önsajnáltatásával indít a regény, ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a kevésbé bátor olvasók többségét már azelőtt elriassza, hogy ténylegesen elindulna a sztori.

Pedig azért valahol száz oldal magasságában ez is bekövetkezik, minimum nyolcvan oldallal később ugyan, mint az ideális lenne, de legalább megtörténik. Viszont a fókusz ezután is Tom Barrenen és lelkivilágán marad, nem indul be semmi pörgős kalandozás, de a nyűglődés visszafogása és annak a szituációnak az érdekessége, melybe Tom kerül, már elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a Felbolydult napjaink legalább átlagban egy jó regény legyen.

(Ken Ellis illusztrációja)
Elan Mastai a filmiparból érkezett, forgatókönyvírói múltja, és az, hogy saját bevallása szerint romantikus vígjátékokban érzi magát igazán otthon, a Felbolydult napjainkon is meglátszik. A történet ritmusa, a fordulópontok jó érzékkel történő elhelyezése, a karakterek és a helyszínek kezelése abszolút profira vall, ami pedig a rom-kom vonalat illeti, komédia nem nagyon akad, viszont ez a regény sokkal inkább szól a kapcsolatokról, mint az időutazásról, vagy bármilyen más sci-fi toposzról.

És ez egyáltalán nem baj. Az első száz oldal érthetetlen kisiklásától eltekintve teljesen jól működik minden, érdekesek az interakciók és fordulatok, teljesen jól működik a karakterek személyisége, és szinte egyáltalán nem zavaró, hogy a sci-fi háttér inkább csak csak díszlet az egészhez. Igazán jó persze akkor lesz a regény, amikor elkezd egyensúlyba kerülni a világ a személyes és globális történettel, ha ez a kezdetektől megvan (és kicsit átgondoltabb a "Goettreider-motor"), simán a legjobbak között emlegethetnénk Mastait.

Persze az így is egyértelmű, hogy tehetséges szerzőről van szó. Ügyesen szövi a történetet és könnyen átélhetővé teszi a karakterek, még az eleinte kifejezetten ellenszenves Tom lelkivilágát is. Ez Mastai és a Felbolydult napjaink legnagyobb erőssége, azt már csak a sci-fiséget kevésbé szimbolikusan használó regényekhez szokott olvasóként teszem hozzá, hogy ha kicsit kipofozta volna a háttér tudományos-logikai alapjait, illetve jobban szabadjára engedte volna a fantáziáját, leginkább az első száz oldal rovására, az azért még sokat dobott volna a koncepción.

A jövőre, technológiára, építészetre és nem utolsósorban az emberi kapcsolatokra vonatkozó gondolatok, és az, hogy Tom szemszögéből márpedig mi egy disztópiában élünk, épp elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy elvigyék a regényt. Andy Weir blurbje viszont, miszerint "üdítően derűlátó képet fest az emberiség jövőjéről", erős túlzás. Semmi derűlátó nincs abban, hogy lehetne az aktuálisnál sokkal élhetőbb és működőképesebb is a világunk, de az kétségtelen, hogy amikor arról van szó, hogy hogyan lehetne mégis olyan, mint ahonnan Tom érkezett, nagyon is inspiráló.


Hogy a zseniális apja árnyékában felnövő, tragédiáktól sem mentes életű, botcsinálta időutazó története megér-e egymillió-kétszázötvenezer dollárt, amennyit a filmjogokért fizettek a 2015-ös frankfurti könyvvásáron, már a megjelenés előtt két évvel, még így is kérdés. Az viszont semmiképpen sem, hogy érdemes-e elolvasni, ha történetesen jobban érdekel a tudományos alapossággal kidolgozott világnál az érezhetően kanadai stílus és a kifejezetten személyes történetek.


Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 2017
Eredeti cím: All Our Wrong Todays
Fordító: Ballai Mária
Borító: Frank Rizzo
ISBN: 9789634193234
Oldalszám: 333
Ár:  3480,-  2610,- a kiadónál
Beleolvasó: Scribd (26 oldal)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése