Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja

Dan Wells John Cleaver sorozata az utóbbi évek legjobb urban fantasyje, thrillere, horrorja vagy nevezzük bárminek. Alapos, precíz, nincs túlírva, a karakterek izgalmasak és érdekesek, a történet és a háttér egyedi, logikus és szórakoztató. Ráadásul mindez a negyedik részre is igaz, sőt: Az ördög egyetlen barátja még mélyebb és még komplexebb lett, mint az előzőek. Nagyon ritkán adok a saját szubjektív listámon 10+-os értékelést, de ez megérdemli.

A bejegyzés néhány (kevés, de elkerülhetetlen) spoilert tartalmaz a korábbi részekkel kapcsolatban.

Az ördög egyetlen barátja pont ott folytatja, ahol az előző kötet abbahagyta: a fiatal, félig-meddig szociopata John Wayne Cleaver továbbra is Sorvadtakra vadászik. Ezúttal azonban az FBI is támogatja, pontosabban van pár specialista, akikkel egy csapatban módszeresen vadássza le a démonokat.

Közben Brooke, korábbi imádatának – szociopata birtoklási vágyának – tárgya, akit az előző részben megtámadt egy Sorvadt, és mostanra elmegyógyintézetben kezelik. Ráadásul a Sorvadtak sem ostobák, ellentámadásba lendülnek, így lassan egy háború kezd kibontakozni.

A történet a sorozat egyik darabjához híven nem nagyon halad az eseményekkel. Már csak azért sem, mert John története eredetileg három részes volt, azonban annyira nagy siker lett, hogy Wells írt hozzá egy folytatást. Így egyértelmű, hogy kicsit lassítani kell a tempón és ideje tisztázni, hogy mi is ez az egész.

Dan Wells: Szellemváros

Olvastam pár thrillert/horrort az utóbbi időben, amik borítójára olyanokat írtak, hogy nem fogok tőle aludni, meg hogy az év legjobb thrillere, meg mit tudom én, milyen válogatott marhaságot. Természetesen mindegyik könyv gyenge volt, egy pedig annyira pocsék, hogy végül még kritika sem jelent meg róla. Erre itt van Dan Wells és az ő Szellemvárosa, aminek a borítójára annyit írtak: a szerző új thrillere. Ennyi. És a könyv önmagában, de az előzőekhez képest is kivételesen csodálatos.

A Szellemváros története egyszerű: Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved. Ez nem azt jelenti, hogy többszörös személyisége vagy tudathasadása van, hanem azt, hogy tévképzetek és hallucinációk kínozzák. Ezért pedig óriási piros pont Wellsnek, mert vette a fáradságot és utána nézett a dolgoknak ahelyett, hogy egy népszerű, de ordas nagy tévhit köré írta volna a történetét. Ráadásul mindezt a könyvben is elmondja, alaposságból is jelesre vizsgázott.

Visszatérve Michaelhöz: azt hiszi, hogy létezik egy Terv, nárcisztikus személyisége miatt úgy gondolja, hogy ő ennek a tervnek a kulcsfigurája, miközben arctalan embereket lát. Természetesen nem hisz neki senki, elmegyógyintézetbe kerül, azonban csak nem akar kitisztulni a kép, így úgy dönt, hogy utána jár a dolgoknak. Eközben pedig egy sorozatgyilkos tucatjával öli meg az embereket, mindegyiknek a végletekig széttrancsírozva az arcát, ezért a beszámíthatatlan Michaellel is gyanús lesz.

Dan Wells: Szörnyeteg úr / Nem akarlak megölni (John Cleaver trilógia 2-3.)

Dan Wells magyarországi látogatására egykötetes omnibusz-kiadásban is megjelent a korábban külön kötetekben kiadott John Cleaver trilógia. Az első rész, a Nem vagyok sorozatgyilkos után az egymáshoz sokkal szorosabban kapcsolódó Szörnyeteg úr és a Nem akarlak megölni is sorra került, végül ezek győztek meg arról, hogy Wells tényleg kiváló író.

Vigyázat, a bejegyzés az első részre vonatkozó spoilereket tartalmazhat!

A történet ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt: John Cleaver, a tini szociopata megölt egy viszonylag komolyabb természetfeletti képességekkel rendelkező démont, ami erkölcsi szempontból teljesen rendben volt nála, mert gyilkossággal végső soron jót tett. Így hát elhatározta, hogy démonvadász lesz, egyszerre elégítve ki a gyilkolás utáni vágyát és követve morális iránytűjét.

John mindkét regényben egy-egy speciális képességekkel rendelkező démon után kutat, próbája felderíteni a gyengéiket, csapdát állítani nekik, gyakorlatilag követi a Dexter által kikövezett utat. De nem ettől lesz igazán izgalmas a történet (még ha egyre érdekesebbek is a démoni karakterek) és nem is ez a legfontosabb benne.

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos (John Cleaver trilógia 1.)

A Nem vagyok sorozatgyilkos nagyon jó könyv. Nem változtatja meg az életedet, nem tesz rád mély benyomást, sőt, pár hónap múlva jó eséllyel arra sem fogsz emlékezni mi történt benne. Ekkor viszont újra el fogod olvasni, majd megint és megint, mert iszonyat szórakoztató és csak befejezni lehet, abbahagyni nem.

A gyilkosság unalmas. Ha bekapcsoljuk a tévét, egész biztosan találunk egy olyan csatornát, ahol valamelyik Helyszínelők, a Castle, a Dr. Csont, a Hazudj, ha tudsz, A mentalista, miegymás megy. És ezek csak a sorozatok, a filmekről, a híradókról vagy az internetről ne is beszéljünk. Mindenütt belek, vér és hullák, ráadásul ez az irodalomban is egyre nagyobb teret kap, tehát az, hogy Dan Wells ilyesmiről ír, egyáltalán nem meghökkentő. Sőt, bár papíron horrornak van elkönyvelve, igazából semmi durva, nyomasztó, megbotránkoztató vagy tabu nincs a regényben, de még thrillernek is kevés 12 éves kor felett. Aki rettegni akar, az nem ezt fogja választani. 

Sok újdonság sincs benne. A Nem vagyok sorozatgyilkos főszereplője, John Wayne Cleaver 15 éves, szociopata és imádja tanulmányozni a sorozatgyilkosokat. Legszívesebben ő maga is az lenne, és van egy Szörnyeteg úrnak nevezett sötét énje, akit különböző szabályok betartásával próbál kordában tartani, és kvázi a jó cél érdekében gyilkosokat ölne. A könyv hátuljára pedig az van írva, hogy aki imádta a Dextert, az ezt is fogja. Még jó hogy fogja, hisz ez egy az egyben a Dexter koncepciója. Semmi újdonság nincs benne, bár azért ne legyünk igazságtalanak: soha senki nem fog jobb szerethető sorozatgyilkost kreálni, mint Jeff Lindsay Dextere.