Kim Stanley Robinson a hosszú, tudományos alapossággal kidolgozott, időnként szinte már szélsőségesen realista regényeiről ismert, és ezt szokás szeretni benne: egy jól megírt gondolatkísérlet sokszor izgalmasabb bármilyen csavaros és akciódús sztorinál. Cserébe a kifejezetten történetközpontú irodalmat, vagy pláne a kizárólag könnyed szórakozást kedvelő olvasóknál általában kevésbé népszerű, nem mindenkinek jön be, ha a hangsúly a világon és a környezeten van a karakterek és az események helyett.
Ezt nyilván Robinson (és/vagy a szerkesztője) is realizálta. A New York 2140 valódi főszereplője ugyan a globális felmelegedés hatására térdig vízben álló, címadó város, de mellette változatos és életszerű emberi karakterek is komoly szerepet kapnak, és kifejezetten izgalmas történet is akad bőven.
Robinson nem elégszik meg egy pusztán szórakoztató célú regény összerakásával. Szinte minden írása többről szól ennél: gondolkodásra késztet, társadalmi és környezeti problémákra hívja fel a figyelmet, és sokszor némi tudományos ismeretterjesztés is tetten érhető a történeteiben.
A New York 2140 világát napjaink legsúlyosabb fenyegetése, a globális felmelegedés formálta. A tengerszint megemelkedése, az elolvadó sarkvidéki jégtakaró, az élővilág egyre fokozódó pusztulása itt már nem csak valami, amivel tudósok "riogatnak" és amiről elnökök jelentik ki, hogy fake news. Nagyon is kézzelfogható valóság, alapjaiban határozza meg az átlagemberek életét az egész világon mindenhol.
A fókusz persze New Yorkon, a városok városán van, ahol minden nagyobb és intenzívebb. A keleti part újdonsült Velencéjén, ahol a tenger betört a felhőkarcolók közé és pénzügyi-kulturális központ-szerepét Denver vette át, de lakosai makacsul kitartanak. Van köztük bróker, rendőrfőnök, a szolid erotikát környezetvédelemmel vegyítő online sztár, programozó, de házmester és utcakölyök is. Ezt a várost mindenféle szemszögből érdemes bemutatni, és erre nincs jobb eszköz a változatos társadalmi rétegekből származó nézőpont-karaktereknél.
És hogy mi közös bennük? Természetesen New York egyik ikonikus épülete, a Met Life torony. A velencei Campanile formáját és stílusjegyeit utánzó toronnyal ékesített épületegyüttes nem a nagyobb és nem a leghíresebb felhőkarcoló, ám kiválóan reprezentálja a város klasszikus részét - az igazán gazdagok persze az észak-manhattani új, aktuális csúcstechnológiával készült épületekben élnek.
Ahogy a Met Life állandó és alkalmi lakói élik életüket, egyre többet tudunk meg a városról, arról, hogy hogyan jutott idáig a világ, New York megváltozott szerepéről, az újraszerveződő társadalmi rendszerekről és egy kicsit még a városon kívülre is kitekinthetünk.
Robinson nagyon izgalmas struktúrákat épít. A tengerszint-emelkedéstől sújtott világ épp egy potenciális paradigmaváltás küszöbén áll, miközben egyes területeken már átalakultak az általunk ismert és megszokott rendszerek. A seasteading magától értetődő egy ilyen környezetben, és a kifejezés mintájára akár az "airsteading" is bevezethető lenne, a léghajó-falvakban élőkre vonatkoztatva. De a városban is akadnak mai szemmel még talán szokatlan, de kifejezetten vonzó ötletek: a régi felhőkarcolók lakói legalábbis részleges önellátásra rendezkedtek be és közösségi kerteket művelnek a tetőteraszokon, illetve használaton kívüli helyiségekben.
Maga a regény pedig a kapitalizmus kőkemény, de nem fölöslegesen szájbarágós kritikája. Gyakorlatilag minden jelenet, minden egyes esemény a szélsőségesen kapitalista berendezkedés hibáira vezethető vissza. Teljesen mindegy, hogy éppen felhősztár szereplőnk egyszemélyes környezetvédelmi valóságshowjáról van szó, egy több száz éves elsüllyedt kincs utáni, népmesébe illő kutatásról, vagy a pénzpiacok rendszerét megbillenteni igyekvő, amúgy leginkább tragikomikus karakterekként szereplő, de meglehetősen tehetséges programozókról, minden mögött a túlzásba vitt kapitalizmus árnyéka sejlik fel.
Ahogy megszokhattuk, Robinson ebbe a regénybe is rengeteg munkát tett. Elképesztően átgondolt, minden apró részlet a helyén van. A túlméretezett Velencévé változott New York élőbb, mint sok valódi város, a karakterek közül senki nem tisztán fekete vagy fehér, a jólelkűeknek is vannak bőven rossz pillanataik és egy beképzelt seggfejről is kiderülhet, hogy a maga módján igazából teljesen jó arc, nagyjából, ahogy az a valóságban is történik. Persze leírásból néha kicsit sok van, elsőre engem is zavart, hogy minek vándorol az egyik karakter ilyen hosszan a felhőkarcolókat összekötő függőhidakon, de végső soron minden ilyesmi a világépítést és a hangulatot szolgálja.
Kim Stanley Robinson egy újabb regényének megjelenése mindig piros betűs ünnep a naptáramban, így volt ez a New York 2140 esetén is. Ezzel nyilván mindenki így van, aki szereti a regényeit - nektek nincs is szükségetek különösebb ajánlásra (legfeljebb annyi infóra, hogy most teljesen rendben van a fordítás :) ). Viszont ha még nem olvastál tőle semmit, és sikerült felkelteni az érdeklődésedet, szerezd be minél hamarabb a könyvet, de vigyázz, ha egyszer megtetszik Robinson stílusa és gondolkodásmódja, már nem fogsz tudni kiszállni.
Robinson nem elégszik meg egy pusztán szórakoztató célú regény összerakásával. Szinte minden írása többről szól ennél: gondolkodásra késztet, társadalmi és környezeti problémákra hívja fel a figyelmet, és sokszor némi tudományos ismeretterjesztés is tetten érhető a történeteiben.
A New York 2140 világát napjaink legsúlyosabb fenyegetése, a globális felmelegedés formálta. A tengerszint megemelkedése, az elolvadó sarkvidéki jégtakaró, az élővilág egyre fokozódó pusztulása itt már nem csak valami, amivel tudósok "riogatnak" és amiről elnökök jelentik ki, hogy fake news. Nagyon is kézzelfogható valóság, alapjaiban határozza meg az átlagemberek életét az egész világon mindenhol.
A fókusz persze New Yorkon, a városok városán van, ahol minden nagyobb és intenzívebb. A keleti part újdonsült Velencéjén, ahol a tenger betört a felhőkarcolók közé és pénzügyi-kulturális központ-szerepét Denver vette át, de lakosai makacsul kitartanak. Van köztük bróker, rendőrfőnök, a szolid erotikát környezetvédelemmel vegyítő online sztár, programozó, de házmester és utcakölyök is. Ezt a várost mindenféle szemszögből érdemes bemutatni, és erre nincs jobb eszköz a változatos társadalmi rétegekből származó nézőpont-karaktereknél.
És hogy mi közös bennük? Természetesen New York egyik ikonikus épülete, a Met Life torony. A velencei Campanile formáját és stílusjegyeit utánzó toronnyal ékesített épületegyüttes nem a nagyobb és nem a leghíresebb felhőkarcoló, ám kiválóan reprezentálja a város klasszikus részét - az igazán gazdagok persze az észak-manhattani új, aktuális csúcstechnológiával készült épületekben élnek.
Ahogy a Met Life állandó és alkalmi lakói élik életüket, egyre többet tudunk meg a városról, arról, hogy hogyan jutott idáig a világ, New York megváltozott szerepéről, az újraszerveződő társadalmi rendszerekről és egy kicsit még a városon kívülre is kitekinthetünk.
 |
| (illusztráció: SPARTH) |
Maga a regény pedig a kapitalizmus kőkemény, de nem fölöslegesen szájbarágós kritikája. Gyakorlatilag minden jelenet, minden egyes esemény a szélsőségesen kapitalista berendezkedés hibáira vezethető vissza. Teljesen mindegy, hogy éppen felhősztár szereplőnk egyszemélyes környezetvédelmi valóságshowjáról van szó, egy több száz éves elsüllyedt kincs utáni, népmesébe illő kutatásról, vagy a pénzpiacok rendszerét megbillenteni igyekvő, amúgy leginkább tragikomikus karakterekként szereplő, de meglehetősen tehetséges programozókról, minden mögött a túlzásba vitt kapitalizmus árnyéka sejlik fel.
Ahogy megszokhattuk, Robinson ebbe a regénybe is rengeteg munkát tett. Elképesztően átgondolt, minden apró részlet a helyén van. A túlméretezett Velencévé változott New York élőbb, mint sok valódi város, a karakterek közül senki nem tisztán fekete vagy fehér, a jólelkűeknek is vannak bőven rossz pillanataik és egy beképzelt seggfejről is kiderülhet, hogy a maga módján igazából teljesen jó arc, nagyjából, ahogy az a valóságban is történik. Persze leírásból néha kicsit sok van, elsőre engem is zavart, hogy minek vándorol az egyik karakter ilyen hosszan a felhőkarcolókat összekötő függőhidakon, de végső soron minden ilyesmi a világépítést és a hangulatot szolgálja.
 |
| (illusztráció: Maxime Bourgeois) |
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 2017
Eredeti cím: New York 2140
Fordító: Farkas Veronika
Borító: Stephan Martiniere
ISBN: 9789634192381
Oldalszám: 655
Ár:
Beleolvasó: Scribd (62 oldal)
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése