Iain M. Banks: Félemmetes géjpezet

Iain M. Banks legújabb magyarul megjelent regénye, a Félemmetes géjpezet, nem a Kultúra-ciklus része, viszont fantáziadús, jól megírt darab. Önálló regény, ami kellemes színfolt a trilógiák és sorozatok tengerében, az alapötlet és a kivitelezés is jól eltalált, mindenképpen olvasandó. 

Sajnos rendkívül szomorú hírrel kell kezdenem ezt az értékelést: Iain Bankset nemrégiben súlyos, végső stádiumú rákbetegséggel diagnosztizálták. Minden idők egyik legnagyobb science fiction írója nem folytatja tovább, nem ír több regényt,  emberileg és sci-fi olvasóként is mélyen megrázott április eleji bejelentése, azt viszont jó látni, hogy humorát még ilyen körülmények között sem veszítette el. Magyarul megjelent művei kiemelt helyen állnak a polcomon és bár mi sem áll távolabb tőlem, mint hinni bármi "természetfölöttiben", még mindig remélem, hogy valami csoda folytán rendbe jön a nagyszerű szerző és még évtizedekig folytatja az alkotást.

A Kultúra-regényeket olvasva mindig az volt az érzésem, mint ha egy enyhén homályos szűrőn keresztül szemlélném a világot. Ugyan van elég sok leírás, részletek meg minden, valahogy mégsem sikerül általában rendesen vizualizálni a dolgokat és ugyan érdekes és színes a világ, a háttérben valahogy mindig akadnak homályos foltok. Persze egyre kevesebb, ahogy az egyes regényekkel újabb és újabb dolgok kerülnek elő, de egyelőre még nem tisztult le rendesen az egész (talán egy sorozat-újraolvasás segíteni fog). Ezzel szemben a Félemmetes géjpezet világa sokkal megfoghatóbb, plaszikusabb és elképzelhetőbb, hiába csak egyetlen kötet, kellően átfogó képet ad az egészről, legalábbis annyira, amennyire a történethez és ahhoz szükséges, hogy elmorfondírozzunk azon, hogy szép és jó, de vajon mi történt utána és pláne előtte?

Valamikor a távoli jövőben a Földön hatalmas megastruktúra épült. Mesterséges, többszintes bolygóburok, óriási építmény, a felsőbb szintek már a légkör határát súrolják - nem is beszélve az ebből is kiemelkedő Tűtoronyról, az egykori űrlift alapjáról. Az emberiség otthon maradt része, akik nem keltek útra, hogy valahol máshol keressenek maguknak új hazát, ebben a technológiával szervesen átitatott környezetben élnek, társadalmi szempontból valami új középkort idéző szerveződésben. A fizikai világgal párhuzamosan egy adatszféra is behálózza a bolygót, melyre implantok segítségével minden egyes ember képes kapcsolódni (kivéve, aki megengedheti magának azt a luxust, hogy ne tegye), és az egyén halálakor a digitalizált személyiséglenyomat az adatszférán keresztül akár új testben is képes újjászületni, a rendszer szabályai szerint egészen pontosan hétszer. Ez meglehetősen hosszú életet eredményez, ráadásul a végső halál után a személyiséglenyomat az adatszféra tízezerszeres sebességű létsíkján létezik tovább, egészen addig, amíg ott is el nem pusztul hétszer, vagy bele nem olvad az alapkódba. Valami azonban nincs rendben sem a valódi, sem a digitális világgal, a Földet egy furcsa molekuláris ködfelhő fenyegeti, a lehetséges védekezés kulcsát pedig talán az adatszféra lényei rejtik, ám nekik is megvannak a maguk problémái és az embereket sincs okuk igazán kedvelni.

A molekuláris köd fenyegetésének végnapjaiban egy nő ébred föl egy reinkarnációs kriptában és megpróbál rájönni, hogy ki is ő valójában. Hortis Gadfium egy oxigéngyár építését figyeli, amikor a Vándorkövek völgyében észlelt szokatlan mozgáshoz hívják, ez pedig még annál is nagyobb jelentőségű (és veszélyesebb) eseménynek bizonyul, mint amire valaha is számított volna. Sessine grófot megölik a valós világban, de valaki még ezzel sem elégszik meg, a kódban is a vesztére tör... Latra, a látó, pedig naplót ír afféle Fülig Jimmy stílusban (az eredetiben fonetikusan) és egy beszélő hangya nyomában olyan helyeket jár végig, amiről más álmodni sem merne. Négy merőben eltérő karakter szemszögéből éljük át az eseményeket, az egyes szálak csak valahol a legvégén érnek össze és szép keretet adnak az egész kötetnek. Ellenpontozásul időnként a köddel nem törődő, csak a mérnökök területe ellen folytatott háborúval törődő király életébe is bepillanthatunk, aki udvartartásával együtt szinte bármire képes, csak hogy pillanatnyi előnyökhöz jusson és az sem érdekli, hogy önzésének talán az egész bolygó pusztulása lesz az ára.

A világhírű bűvész, Derren Brown, I. M. Banks - és a Feersum Endjinn

Banks humora és stílusa az elejétől a végéig átitatja a kötetet. A Kultúra-regényekben is érezhető, de itt fokozottan, hogy mennyire elemében érzi magát sci-fi írás közben, virtuóz módon bánik az ötletekkel és csak úgy halmozza őket - mások egy egész regényt írtak volna csak a Vándorkövek völgye köré, vagy a... de nem akarok poénokat lelőni. A lényeg, hogy nagyon ajánlom mindenkinek, nem klasszikus sci-fi, de éppen ezért azoknak is tetszhet, akik csak alkalomadtán vesznek sci-fit a kezükbe és idegenkednek az "űrhajós-lövöldözős" dolgoktól, viszont értékelik az írói teljesítményt. Az a bizonyos "füligjimmys" dolog pedig senkinek ne vegye kedvét, egyrészt csak kb. a negyede ilyen stílusú a könyvnek, másrészt pedig Latrával történnek a legérdekesebb dolgok, úgyhogy mindenképpen hiba lenne átlapozni ezeket a részeket. Érdekességképpen az első rész negyedik fejezetének eleje eredetiben és Gálla Nóra fordításában: 

Woak up. Got dresd. Had brekfast. Spoke wif Ergates thi ant who sed itz juss been wurk wurk wurk 4 u lately master Bascule, Y dont u ½ a holiday? & I agreed & that woz how we decided we otter go 2 c Mr Zoliparia in thi I-ball ov thi gargoyle Rosbrith.

Fel kettem aszt fel öttösztem. Ettem reggelit asztán beszéttem a hanygya barátommal akit ugy hivnak hogy Hompuk (fura név nem 1 hanygyának de neki ez a neve még a hejesirását is el magyarászta nehogy el roncsam), és Hompuk aszt mongya nekem csak doggozol doggozol doggozol mostanába Latra mester, mér nem lazussz néha? És én 1et értettem evvel és mingyárt el döntöttük hogy meg látogattyuk Zoliparia urat aki a Rosbirh nevü szobor jobb szemgojojába lakik.

Végezetül pedig egy gyors hír: az erős kezdés után lesz ugyan egy kis szünet az Agave sci-fi megjelenéseiben (azért jövő héten még jön az új PKD-könyv), de már júliusban érkezik Az utolsó gyarmat, ami akár Brandon Hackett visszatérése is lehetne az űropera világába, de nem, John Scalzi Vének háborúja-sorozatának harmadik része érkezik ezen a címen.

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 1994
Eredeti cím: Feersum Endjinn
Fordító: Gálla Nóra
Borító: Kuszkó Rajmund
Oldalszám: 350
ISBN: 978 61 5527 213 4
Ár: 3280,- (borítóár), 2460,- (agavebolt)
Beleolvasó: az első 39 oldal
--

A Szubjektív Kultnapló a Facebookon is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is. 

--

A következő könyv a blogon Hannu Rajaniemi Fraktálhercege lesz, beleolvasó sajnos nincs hozzá, de ajánlom a szerzővel készült interjút és mindenképpen nézzetek be jövő hét elején a bejegyzésért :)