Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum

Philip K. Dick huszonötödik (!) magyarul megjelent könyve új lendületet ad az életműsorozatnak, vitathatatlanul a legjobb az utóbbi négy-öt kötet közül. Az utolsó szimulákrum klasszikus disztópia, mely magán viseli a jellegzetes PKD-i jegyeket, a hatvanas évek hidegháborús atmoszféráját, illetve a kor sok tipikus science fiction elemét is. 

Philip K. Dick nem hazudtolja meg önmagát: már a legelső oldalon felbukkan egy fura, idegen létforma, igaz, ezúttal nem az emberiséget leigázni kívánó, telepatikus nyálkagomba és nem is földönkívüli robot, hanem egy primitív, ganümédeszi jószág, mely egy felvevőszerkezet hangérzékelőjeként működik, a rögzítendő hanganyag pedig egy kéz nélkül zenélő pszichokinetikus zongorista játéka. 

Az utolsó szimulákrum valamikor az ezredforduló utáni, közelebbről nem meghatározott jövőben játszódik, amikor Nyugat-Németország már az Egyesült Államok ötvenharmadik tagállama, komoly politikai és gazdasági befolyásra téve szert az USEA berkein belül. Az eredeti demokrácia már jó ideje megszűnt, központosított, támogatói szerint a korábbi megoldásoknál jóval hatékonyabb egypártrendszer uralkodik a birodalom fölött. A totalitárius matriarchátus, a kasztokra osztott társadalom, az atomháború miatti sugárszennyezés, reménytelenség és kisebbfajta társadalmi káosz elől sokan a Marsra költöznek telepesként, ahol az alacsony népsűrűség miatt szimulákrumok, robotikus embermásolatok jelentik számukra szociális közeget. 

A Marsra történő egyszeri odaútra alkalmas tragacsok és a szimulákrumok piaca virágzik, a pszichoanalízis betiltása miatt a gyógyszergyártás is komoly magasságokba tör, az ipar és gazdaság terén gyakorlatilag monopolhelyzetet élvező cégek politikai befolyása is jelentős, mindeközben az alsóbb társadalmi néprétegek lakótelepeiken játszanak demokráciásdit, mintha bármiféle befolyásuk lenne a valódi hatalomra. A Fehér Ház, illetve Nicole Thibodeaux és a németek által delegált partnere, der Alte uralma azonban inog, már csak egy megfelelően irányzott lökés kell ahhoz, hogy teljesen összeomoljon. Míg a gék (Geheimnisträger, titokhordozó), az uralkodóosztály, a hatalomért versengenek, a bék (Befehalträger, parancsvégrehajtó) körében is egyre nő a nyugtalanság. Egyre többen választják az emigrációt, egyre többekben merülnek föl kényes kérdések, és ugyan látszólag ez még nem lenne elegendő, a sorozatos összeesküvések amilyen jól működnek egy kábult, ignoráns társadalom esetén, olyan sebességgel dőlnek össze, ha ez a társadalom újra elkezd magára találni. 

Az utolsó szimulákrum szerves része Philip K. Dick életművének, viszont teljesen önálló regény, a szerző más műveinek ismerte nélkül is olvasható. A leginkább a Különvéleményből ismert, jövőlátó prekogok említés szintjén itt is előbukkannak, megjelenik a Ganümédész, a Jupiter legnagyobb holdja (a légkörében talált oxigénnyomok miatt szokás feltételezni, hogy lehet rajta valamiféle élet) és a Mars, mint a földönkívüli élet helyszíne, az androidok (szimulákrumok), a telekinézis és egyéb emberi mutációk, némi időutazás is akad, illetve a disztopikus környezet mellett természetesen Dick történeteinek legfontosabb ismertetőjegye: a valóság és a köré szőtt illúziók kérdése. Máshol az illúziót drogok, telepaták vagy személyes mentális zavar állítja elő, itt az illúzió inkább politikai-társadalmi természetű, a valóságot elválasztó határ pedig nagyon vékony... Bónuszként pedig a szinte már szokásosnak mondható, az ember(i)ség mibenlétét firtató gondolatokat is megkapjuk, egy kicsit más nézőpontból.

Egy öreg android (forrás: Philip K. Dick Android Project, a PKD-android)

Bár éppen újranyomás alatt áll az utóbbi időben elég nehezen beszerezhető Álmodnak-e az androidok... és a szerző más, jól ismert műveihez is hozzá lehet jutni, ha inkább Philip K. Dick kevésbé mainstream írásival szeretné valaki kezdeni az ismerkedést (gy.k. az előbbi mű a Szárnyas fejvadász c. kultfilm eredetije), vagy éppen hardcore rajongója a szerzőnek, Az utolsó szimulákrumot mindkét esetben szívesen ajánlom. Előbbieknek a tipikus PKD-stílus miatt, illetve azért, mert annyira nem bonyolult vagy elszállt a történet, mint sok másik regénye esetén, utóbbiaknak pedig kérdés nélkül is kötelező.

--

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadási év: 2013

Eredeti megjelenés: 1964

Eredeti cím: The Simulacra

Fordító: Pék Zoltán

Borító: Kuszkó Rajmund

ISBN: 978 61 5527 220 2

Oldalszám: 208

Ár: 2880,- (borítóár), 2160,- (agavebolt)

--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is. 
--
Beleolvasó (az első két fejezet):