Tim Powers: The Anubis Gates / Anubisz kapui

Időutazás, tizenkilencedik századi London, Coleridge, ősi egyiptomi mágia. Csak egy kis ízelítő Tim Powers The Anubis Gates című művéből, ami magyarul az Anubisz kapui címmel jelent meg a Valhalla Páholy kiadásában.

Az időutazás nem csak a sci-fi írók körében népszerű téma: legalább ugyanolyan jó fantasy-történetet lehet köré kanyarítani, és még csak tudományosan sem kell megmagyarázni. Powers könyvében az időkapuk megnyílásának meglehetősen prózai, de azért izgalmas oka van: az ősi Egyiptomban használt mágia segítségével sikerül megnyitni  Anubisz kapuit, amelyeken „átlépve” az ember egy másik korban találja magát. Utána már csak arra kell figyelni, hogy időben odaérjen a következő kapuhoz, nehogy lekésse a hazautat...

Brendan Doyle a tizenkilencedik századi angol költők – egészen pontosan William Ashbless és Samuel Taylor Coleridge - nemzetközileg elismert kutatója. Így amikor egy bizonyos Darrow nevű úriember felajánlja neki a lehetőséget, hogy élőben meghallgassa Coleridge egyik előadását, természetesen nem tud nemet mondani, és pár órával később már ugranak is 1810-be, ahol az előzetes terveknek megfelelően végig is hallgatják Coleridge előadását. A bonyodalmak a hazaúton kezdődnek, ugyanis Doyle-t elrabolja egy cigánybanda, és lekési a kaput, ami visszarepítené 1983-ba...

Glen Cook: A Fekete Sereg / Lappangó Árnyak / A Fehér Rózsa

Aki olvasta már Steven Erikson fantasysorozatának eddig megjelent részeit, kizárt, hogy más véleményre jusson: a Fekete Sereg a Hídégetők ikertestvérei. No nem fizikailag és nem is a hadszervezetük, annál inkább az a jellegzetes, sötét cinizmus és humor, mely egyformán jellemzi mindkét alakulatot. Ráadásul a múltjuk és jelenük is hasonló, régen sokan voltak, ma már egyre kevesebben, a végén pedig... (Na ezt nem tudom, mert egyik sorozatból sem fordítottak még le eleget.) 

A továbbiakban igyekszem nem lelőni a poénokat, azok is nyugodtan elolvashatják a bejegyzést, akik korábban még nem találkoztak a könyvekkel (leszámítva az utolsó könyvhöz tartozó részt). A lényeg, hogy fantasykedvelőknek mindenképpen ajánlott sorozat. 

William Gibson és társai: Izzó Króm

Ugyan nem vagyok kimondottan cyberpunk-rajongó, ráadásul a regényeket is jobban szeretem a novelláknál, mégis muszáj volt elolvasnom a kötetet. Hogy miért? Egyrészt a moly.hu -n magasra van értékelve, másrészt ki az a hülye, aki 190 forintért otthagy egy ilyet a Könyvudvarban?

A történetek amolyan "a nem túl távoli jövőben" játszódó cyberpunk sztorik, nem többek és nem kevesebbek ennél. A felhozatal színvonala tényleg elég jó, kiemelendő viszont közülük a Gibson mellett Michael Swanwick által jegyzett Párharc, Jonh Shirley-vel közösen írt Bárnépség (Hát nem zseniális ötlet, hogy egy másik faj is él a Földön, akik kaméleonszerűen változtatják az egyébként emberi külsejüket és kocsmáról kocsmára "szállva" élnek?) és a tradicionális hackernovella, a címadó Izzó Króm.
Persze lehetne még a kötetindító Johnny, a kacattár történetet is emlegetni, mint a Johnny Mnemonic film (amit egyébként nem láttam) alapjául szolgáló művet, vagy a kötetzáró Mozart napszemüvegben-t, de ez utóbbi szentségtörés lenne, mert éppen Beethovent hallgatok.
Cyberpunkoknak kötelező darab, másoknak kiváló utazóskönyv, metrózás alatt végigpörgethető egy-egy novella.



Kiadó: Valhalla Páholy
Kiadási év: 1997
Szerzők: William Gibson, John Shirley, Bruce Sterling, Michael Swanwick, Lewis Shiner

Eredeti cím: Burning Chrome by William Gibson
Fordító: Bóday Tamás, Gáspár András, Hoppán Eszter, Szántai Andrea, Szántai Zsolt

Oldalszám: 253

Joe Haldeman: Örök háború

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, bármennyire is próbáltam elkerülni, rögtön feltűnt a kísérteties hasonlóság a sztársip trúperz- (alias Csillagközi invázió-) világgal. De még mielőtt ez igazán elriaszthatott volna, jött egy kis szünet a hadakozásban és valami tényleg érdekes jövővízió kezdett kibontakozni.

Nagy vonalakban tényleg úgy indul a sztori, mint ha a CsI filmek forgatókönyvét venné alapul: az emberiség kilép a kozmoszba és szembetalálja magát egy idegen intelligenciával, az eredmény pedig békés sörözés helyett háború, mert az jó biznisz. Azt persze nem lehet tudni, hogy lőtt először, de ez nem is baj. A küzdelem a szintén újonnan felfedezett fénynél gyorsabb utazáshoz szükséges pontokért zajlik: a kollapszárugrás bizony felgyorsítja a közlekedést a galakszisban, még ha egyébként fényközeli sebességgel is képesek röpködni a hajók. Ja, és hogy miért a forgatókönyv és nem a regény? Nos, aki olvasta és látta is, bizonyára sejti: ugye eredetileg szigorúan nemileg szegregált a hadsereg, a filmben viszont épp ellenkezőleg. Itt pedig konkrétan kijelölt párok vannak, minden pihenőre más, persze cserelehetőség azért van :).

A történet nekünk már a múltban kezdődik: 2007-ben indul Mandella közlegény csapatával a taurik ellen, viszont igen hamar kiderül, hogy a fényhez közeli sebességnél a jó öreg Einstein relativitáselmélete kis képzavarral élve kézzelfoghatóvá válik: mire a négy év szolgálati idő letelik, már 2024-et írunk és visszatérve a Földön sem a megszokott látkép és társadalom várja a túlélőket. A megoldás? Még egy menet, ezúttal viszont már évszázadok "esnek ki", persze a zsold nem relatív idő szerint jár, úgyhogy valami kárpótlás akad, viszont soha nem lehet tudni, hogy az ellenséges hajók vajon a "múltból" valók, egyidősek velük, netán a relatív jövőből érkeztek, ismeretlen technikával felszerelve. Szerintem érdemes elolvasni, elég jól megírt példány, ebben az esetben megérdemeltek a nívós kitüntetések.

Kiadó: Valhalla Páholy
Kiadási év: 1997

Eredeti cím: The Forever War
Fordító: ?

Oldalszám: 295

H. P. Lovecraft: Holdárnyékban

A horror soha nem volt igazán az én műfajom, de Lovecraftot annyian dicsérik, ráadásul kedves barátaim is megleptek ezzel a könyvvel még vagy egy hónapja, fennállásom huszonkettedik évfordulójának alkalmából, úgyhogy muszáj volt elolvasnom.

Kellemesen csalódtam. Persze a sablonok gyakorlatilag azonosak mind a nyolc novella és az egy kisregény esetében, gyakran még a helyszín is, nagyrészt mégis szórakoztatóak, bár a következő fordulat már előre sejthető. A kötetindító kisregény az állítólag nagyon híres Árnyék Innsmouth fölött, igazság szerint én akkor hallottam róla először, amikor elakadtam az Oblivion című fantasy-játékkal és nekiálltam keresgélni a neten, aztán az egyik oldalon kiderült, hogy ez a kisregény inspirálta a Shadow Over Hackdirt küldetést.

Innsmouth egy néhány száz éves kisváros valahol az Egyesült Államok partvidékén és arról nevezetes, hogy a környéken furcsa dolgok történnek. Legalábbis Lovecraft bizarr képzeletvilágában. A városka lakói furcsa, mélységlakó halembereket istenítenek és genetikailag kereszteződnek is velük (nem tudtam árnyaltabban megfogalmazni), de a szomszéd városkában, Arkhamben (hm...Arkham Asylum a Batmanben...) és úgy általában a vidéken rendszeresek a mindenféle emberi mutációk, sátánista szertartások, kannibalizmus, barlanglakó szörnyek és ami még a témában elképzelhető. A történetek főszereplője általában az író, aki egyes szám első személyben mondja el, hogy mi történt vele, általában kimondhatatlanul (megnevezhetetlenül) borzalmas dolgok, melyek hatására rendszerint el kéne, hogy veszítse a józan eszét, de ez nem történik meg, amin ő maga is csodálkozik. Meg az olvasó is. Nagyobb mennyiségben, kampányszerűen ezért nem is fogyasztható az ilyesmi irodalom, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy nekem is egy hónapig tartott keresztülrágni magamat ezen a háromszáz oldalon.

Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1999
Eredeti cím: - (a kötetet valhallásék állították össze)

Fordító: Kornya Zsolt

Oldalszám: 299

W. Hamilton Green: Mars 1910

Nem tudom, ki hogy van vele, engem mindenesetre zavar, ha egy könyv hátsó borítóján olyasmiket lehet olvasni, hogyaszondja: "Green meghökkentő regényében Verne és Wells képzeletének technikája csap össze az űrbéli hódítókéval, akik a maguk szájíze szerint értelmezik Darwin tanait, és halálra szánják vetélytársukat, az embert...". Nem csak az a gond, hogy erőltetett, hanem akkor most hol is van ebben az író saját fantáziája? Az persze nem segít, ha észrevesszük, hogy a W. H. G. meglepően hasonlít Herbert George Wells monogramjára, de ez legyen véletlen egybeesés. A könyvet kinyitva kiderül, hogy bizony hazánkfia írta a történetet, de azért ez sejthető volt eddig is. A fejezetek elején pedig mindenféle idézetek találhatóak, a héten tanultuk pszichológiából, hogy ez leginkább a hitelesség érzetének fokozását szolgálja.
Odabent pedig, mármint a kötet belsejében, az idézetek között mindenféle más is lapul, például sok-sok ötlet összezsúfolva, Darwintól hódító németeken át marslakókig, mélytengeri lényektől folyamatosan gyilkolászó titkosügynökökön át szökött néger rabszolgákig, indián mondáktól Zeppelineken át természetfölötti képességű emberekig. Nem mondom, hogy koncepció nélküli zagyvalék lenne, mert van történet, csak egyszerre túl sokat és túl "nagyot" akar mondani Galántai Zoltán, pedig ha nem háromszáz oldalba nyomta volna össze, hanem elemenként részletesebben is kifejtette volna, és persze a kiadó nem hivatkozna Vernére és Wellsre, valami tényleg jó is kisülhetett volna a próbálkozásból, többkötetes sorozat formájában.

Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1997
Eredeti cím: -

Fordító: -

Oldalszám: 294

David Gemmel: Legenda

Az északi nadír törzsek egyesült serege a Dreina Birodalom ellen vonul, az uralkodó egyetlen reménye Dros Delnoch hatalmas erődje, itt talán megállíthatják, de legalább feltartóztathatják a nomád hordákat. A vár viszont ugyan jól megépített, a békés idők során részben átépítették, katonáik jelentős része egyszerű földműves, akik soha nem láttak még csatát, ráadásul a vár ura haldoklik. Talán ha a várgróf fegyvertestvére, a legendás Druss eljönne segíteni, lenne némi esélyük, de Druss már a hatodik évtizedét tapossa és a világtól elvonulva él...

Eddig egy legjobb esetben is b-kategóriás ponyvafantasyt idéz a történet, erre a könyv eleje sem cáfol rá. De aztán változik az érzés, némi hősi fantasymetállal ráerősítve nagyon könnyű beleélni magunkat a jellegzetesen középkorias viszonyokat idéző (tehát nem elfes-orkos) történetbe. Gyors nézőpontváltások, több főszereplő, nomád sámánokkal dacoló misztikus szerzetesek, és a közelgő ostrom nyomasztó hangulata (de leginkább az utóbbi) sablonból egyedivé teszi a Dreina sorozat (eredetiben Drenai) első kötetét (ami önálló műként is élvezhető, teljesen kerek történet).

Druss, oldalán Snaga névre hallgató csatabárdjával (a név ismerős lehet A gyűrűk urából, csak ott egy orkot hívnak így) gyalog érkezik az erődbe és hamar meg is kezdi az átszervezést és a katonák kiképzését, de akciózós helyett mégis inkább moralizálós fantasy a végeredmény, ahol az ellenfelek sem gyűlölik egymást, inkább csak a kihívást látják a másikban. Nem mondom, hogy nem lenne jó ötlet egy olyan történet, ami csak arról szól, hogy megállíthatatlan, sötét fellegként közelít az ostromló sereg a vár felé, közben a hangulat fokozódik, viszont a tényleges ütközet megkezdésének pillanatában elszakad a mese fonala, ebből nagyon jó lélektani történetet lehetne írni (vannak is rá ötleteim :)), de itt az ostrom nem marad el, százötven oldalnyi durva harc is helyet kap, az is kiderül, hogy a már életében mitikus hőssé vált Druss mire képes így vénségére...



Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1994
Eredeti cím: Legend

Fordító: dr. Máyer Júlia

Oldalszám: 380

Damien Forrestal: Doom - A pokol kapui/Tisztítótűz

Minden idők egyik legnépszerűbb játéka a jelenleg a harmadik résznél tartó Doom sorozat, legalábbis FPS kategóriában. Ettől függetlenül egyik résszel sem játszottam és még a filmet sem láttam, az viszont érdekelt, hogy milyen könyvet lehet kihozni egy játékból, amiről az a hír járja, hogy elképesztően lineáris a játékmenet, agyatlan lövöldözés az egész.

Nos, a könyv meglepően jó. Ez úgy értendő, hogy egy tisztességes sci-fit rakott össze Gáspár András, változatos szereplőkkel, sok nézőponttal, morális vonatkozásokkal és sok egyébbel. Annak alapján, amit a Wikipédiáról összehorgásztam, eléggé megváltozatták a dolgokat, de ez valószínűleg elkerülhetetlen volt.
Az eredetileg névtelen főszereplő a regényben Oleg Gontar, egy mutáns, akinek fizikai tulajdonságait előnyösen befolyásolta a nagyszülei idejében történt csernobili robbanás, illetve A. A. Milne (ld. még: Micimackó) taktikai tiszt, aki a történet elején súlyos sérüléseket szenved, tudatának másolata kerül az ukrán óriás, Gontar fejébe. Enyhén mátrixos beütés a csatlakozó az emberek tarkójában, amin keresztül adatokat lehet az agyba juttatni, illetve a Milne századost tartalmazó ROM-lemezt, bár ehhez XXL-es implant kell, de az idővonal fordított...

Szóval adott a mérhetetlenül ostoba, de strapabíró katona és az intelligens taktikai tiszt párosa (a számítógépes karakter és a játékos?), ketten indulnak a tébolyult pap, Fuentes szörnyeinek megfékezésére. Fuentes fegyenctársaival kitört egy marsi börtönből és elfoglalta a szupertitkos kutatóbázist, ahol egy furcsa objektumot vizsgálnak, ami reagál a közelben tartózkodó emberek gondolataira és képes valóra váltani azokat. És ha történetesen egy Fuentes-féle kerül a közelébe, akkor az eredmény a földi pokol (illetve ebben az esetben marsi).

A mindenféle szürreális szörnyetegek irtása fél oldal után unalmas lenne, úgyhogy menet közben Gontar visszaemlékezései tarkítják az eseményeket, illetve a rendszeres nézőpontváltás egyrészt Gontar és a fejében lakó Milne között; másrészt Fuentes, Milne hármas számú változata (avagy a második másolat) és jó pár epizódszereplő szemszögéből is követhetjük a történetet. Aztán amikor a marsi kutatóbázist megtisztították, felpörögnek az események. Fuentes elmenekül, kettős tudatú szuperkatonánk pedig követi a Földre, ahol Bogotától Moszkváig fél tucat templomban és környékén jelennek meg rendszertelen időközönként, a helyiek nem túl nagy örömére.

Nem hivatalos játékregénynek elmegy, meglepően olvasható példány a magyar könyvkiadás kilencvenes évekre jellemző, szerzői jogokat, esztétikus kinézetet, minőségi fordítást és szöveget semmibe vevő, sötét korszakából.

--

Kiadó: Valhalla Páholy

Kiadási év: 1995
Eredeti cím: Doom: Gates of Hell

Szerző: Gáspár András

Oldalszám: 298
--
A Szubjektív Kultnapló elérhető a Facebookon, a Google Plus-on és a Twitteren, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.