Mongol népzenei és egyéb koncert/előadás (mongol kulturális évad 2010, második rész)

Egy nappal az előző bejegyzésben szereplő Hurd koncert után a Hagyományok Házának nagyterme is megtelt mongolokkal és néhány európaival (főként az ELTE keleti szakos hallgatói), akik az Ulánbátor Népi Együttes, a Mongol Köztársaság két Érdemes Művész (vagy valami hasonló) díjjal kitüntetett operaénekese, két balett-táncos és az Ulánbátori Állami Cirkusz két akrobatája produkcióját jöttek meghallgatni/megtekinteni.  A helyszín nagyon szép, az esemény pedig az alantiak esetleges apró negatív felhangja ellenére szórakoztató és érdekes volt, az pedig egészen meglepő, hogy a többi külfölditől eltérően milyen jól beszélnek magyarul az itt élő mongolok. 

Hurd koncert (mongol kulturális évad 2010, első rész)

Az idei év a mongol kultúra iránt érdeklődőknek sokféle programot tartogat(ott). Kezdődött a Magyar-Mongol Baráti Társaság holdújévhez kötődő rendezvényével még februárban, melyen egy az 1950-es évek környékén készült ismeretterjesztő filmet is levetítettek Mongóliáról, aztán tavasszal a mongol-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel 60. évfordulója alkalmából Magyarországra látogatott a mongol miniszterelnök, mely eseményen az ELTE, a Magyar Tudományos Akadémia és a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum munkatársai tartottak előadásokat, illetve fotókiállítást is rendeztek. Ősszel a Hurd mongol rockegyüttes adott felejthetetlen koncertet az A38 hajón, egy nappal később pedig egyéb mongol zenészek, énekesek és táncosok mutatták be tudásukat a Hagyományok Házában, illetve tegnap a Makadám Mérnök Klub adott (viszonylag szűkös) helyet A Földgömb expedíciós szakosztálya által rendezett előadásnak. 

Egyik kedvenc mongol együttesem, a Hurd nem sokkal a mongol rendszerváltás után, 1993-ban alakult, tagjai mára neves, több díjjal kitüntetett zenészek, akik sok új mongol zenekar megalakulását is támogatták. Mérlegük jelenleg hat stúdióalbum, három koncertlemez és egy válogatásalbum. Mindezt természetesen úgy érték el, hogy zseniálisan jó rockzenét játszanak és a szövegeikben sem hódoltak be a globalizmusnak: a könnyűzenében népszerű angol nyelv helyett mongolul énekelnek, vállalva, hogy így kevesebb emberhez jut el a zenéjük. 
Részletesebben a koncertről a hajtás után:

Avatar

Könyvekről kéne írnom inkább, most mégis egy filmes bejegyzéssel jelentkezem (ha van egyáltalán még valaki, aki olvassa), méghozzá annak apropóján, hogy végre sikerült megnézni a már majd' egy hónapja bemutatott Avatar c. filmet.

Előzetesen csak egy dologban voltam biztos: ezt IMAX 3D-ben kell látni, és ez tényleg így van, összehasonlíthatatlanul komolyabb látványt nyújtott, mint anno a Beowulf sima digitális 3D-je, és itt pusztán a technológiák közti különbségre gondolok, nem magára a filmre. Persze nem értek hozzá, de nagyon feltűnő volt, hogy itt tényleg karnyújtásnyi közelségben történnek a dolgok, nem a vászon síkja mögött, és olyan érzés sem volt, mint azok a gyerekkönyvek, amiket ha kinyitsz, egymás mögött, külön rétegeken vannak a figurák. Nagyjából egységes volt a mélységérzet, bár a hátrébb levő dolgok kicsit elmosódottabbnak tűntek, az elől lévők és a vászon széle pedig  egészen enyhén vibrált, de aki nem látja a fénycsövek hasonló vibrálását, annak nyilván ez sem tűnik föl.

A film előtt persze volt szokásos reklámvetítés, ezen a vásznon tényleg életlen a nem 3D-s kép, aztán végre elkezdődött. Persze nem is lett volna igazi moziélmény, ha nem gyalogolnak rajtunk keresztül nagyjából a film másfeledik percében (mert időben érkezni nem trendi), de ezt eléggé hamar feledtette az eleinte egyébként kissé hányingerkeltő háromdimenziós varázslat. Az első pár perc alatt a teremben "ez de király", "hú b*zmeg" és "ilyen kell otthonra is" suttogásokat lehetett hallani, a háromdészemüveg szára takarta a perifériás látómezőt, úgyhogy forgolódni kellett kicsit, de megérte: ennyi teli szájjal vigyorgó embert ritkán lehet látni. Tényleg nagyon nagy volt a látvány, de olyan fél óra álmélkodás után kiderült, hogy ezt is meg lehet szokni és a film második felére már nem is volt olyan különleges. Nyilván még így is látványosabbnak érzékeltem, mint egy hagyományos vetítést, de a kezdeti lelkesedés szép csendben elmúlt. Mindazonáltal aki még nem látta és van rá lehetősége, csak így nézze meg, ezt bizton' tanácsolhatom.

Díj és blogcsönd, avagy üdvözlet a motorháztető alól

Nyilván mindenkinek feltűnt, aki relatíve rendszeresen erre jár, hogy a fél órával ezelőttit leszámítva jó régen írtam új bejegyzést. Ennek az oka a dobozolás, illetve hogy egyszerűen nem volt kedvem könyvekről írni, nem tudom miért. Ráadásul a következő két hétben nem lesz igazán alkalmam blogírásra - viszont ma elkészítek előre néhányat a felgyülemlett (könyvajánlónak vagy -ismertetőnek nevezni talán túlzás) könyves írásokból és kísérletképpen időzítve teszem közzé, hogy úgy nézzen ki, mint ha mégis tudnék foglalkozni a naplóval. Ravasz, mi?

Díjat kaptam. Utoljára ilyen szerintem akkor fordult elő, amikor megnyertem a Matáv Zeneház gyerekeknek szóló, Vivaldi Négy évszakját témául választó képzőművészeti pályázatát, de hát az már elég régen volt. Most viszont Christina lepett meg ezzel:
A dizájn mondjuk meglehetősen nőies, de nem tudom mennyire lenne ildomos (©Fülig Jimmy) egy kicsit átgimpelni (photoshopot nem használok), avagy ajándék díjnak ne nézd a...nemtommijét, mindenesetre köszönet érte :))
A szabályok szerint hét valakit nekem is ki kell jelölnöm, íme:

Én meg olvasok
Leara blogja
Betűvető
Kicsi Tündér Könyvespolca
Fülszöveg
Az utolsót pedig akkor már kapja meg a díler, aki ezt a mémet elkezdte terjeszteni a könyvblogos szubkultúrában ;).
Amit nektek tenni kell: Örülni. A képet kitenni. Engem belinkelni. Hét áldozatot kijelölni. Őket erről értesíteni.
Ja, hogy ez csak hat blog. Bölcsész volnék, úgyhogy ez megbocsátható :)

Születésnap

Tegnap vettem észre, hogy csütörtökön lett egy éves a blog, ennek örömére különféle színes statisztikákkal és egyebekkel árasztom el a nagyérdeműt!

Az elmúlt egy évben 146 könyvről írtam (az elolvasottak száma 148), ami heti 2,8 példányt jelent, 36 375 oldal terjedelemben. Ezzel azt hiszem, viszonylag elégedett lehetek, még ha nem is lett 150 fölötti a szám, mint azt januárban feltételezni lehetett. A könyvek mellett hat filmről és hét zenei albumról is született bejegyzés, nem beszélve a tavaly november óta működő kiadványszemléről, mely eddig nyolc bejegyzést ért meg.

Eredetileg úgy indult a blog, hogy esetleg nagy ritkán valaki erre téved és beleolvas, ehhez képest a valóság sokkal örömtelibb: máig 7069 látogató járt erre, összesen 13 912 oldalt megnézve, vagyis sokan nem csak véletlenül idekattintottak, hanem az oldalon belül is nézelődtek, vagy éppenséggel visszatérő látogatók, ők naponta 5-15-en vannak. A legtöbb látogató, szám szerint 58, idén január ötödikén érkezett.

Az elmúlt hatvan nap statisztikája

Az átkattintási statisztikákat is érdemes volt átböngészni, a könyv.miner.hu-ról jöttetek a legtöbben, második helyen a Keményfedél áll, bár a novemberi 32 látogató után májusban már csak heten érkeztek onnan, ezzel párhuzamos tendenciát mutat a még mindig harmadik helyezett Leara blogja is, a Moly viszont márciusban egy tucat átkattintással indult, júliusra 39 eddig a szám, Amadeától is például decemberben hárman jöttek, júniusban huszonnégyen. Ami mindenképpen megemlítendő, az a Csodaidők hirtelen térnyerése a múlt hónap 32 látogatójával, nemkülönben az a huszonhárom, akik Brandon Hackett blogjáról érkeztek. Meglepő, de huszonketten még a blog feedjére is feliratkoztak :).

Főleg magyarok járnak erre

Változatlanul irdatlan mennyiségű Piszkos Fredes keresést kapok, nagyon sok a Jeffrey Stone-hoz kapcsolódó, az utóbbi időben az Angyalok és Démonok is megszaporodtak (xD), éppúgy az Alyson Noel + Evermore, ebben csak az a furcsa, hogy nem tudom mi ez :). Keresőszavak terén Achebe és a Széthulló világ változatlanul előkelő helyen áll, hiába lett vége réges-rég a januári vizsgaidőszaknak; nagy kedvencem, Steven Erikson is viszonylag sok látogatót vonz. A japán mesék és Szergej Lukjanyenko is az érdeklődés homlokterében vannak és Soós Viktória nevére is elég sok találat érkezik még mindig, biztos a szerző kíváncsiskodik :P. A héten Múzeumok Éjszakája kulcsszavas látogató is jött néhány, ez sajnos csak időszakos dolog.
Egyetlen bánatom, hogy vicces keresőtalálatok nincsenek, pedig máshol mindig olyan jókat lehet olvasni...

Dizájnt talán háromszor váltottam az elmúlt évben, megint körvonalazódik egy újabb, csak az a gond, hogy a css-hez nem értek eléggé, megfelelő alapsablont viszont, amit módosítgatni lehetne, nem találok.


További szép nyarat és jó olvasást mindenkinek :)

ui.: Ha valakinek van egy fölösleges "space" billentyűje, vagy olyan pici rugók vagy mik alá, szóljon, mert az enyém megadta magát és ha nem pont középen találom el, nem reagál, csak oldalra billen.
update 2009.07.02.: már nem aktuális :D

És mégis mozog! - Haggard: Eppur Si Muove

Mint már említettem, ez volt az első lemez a Haggardtól, amire rábukkantam. Arra viszont nem tudtam még rájönni, hogy mi vesz rá egy metálzenekart arra, hogy Galileiről csináljon egy konceptalbumot... Bár az előző albumaik tematikája ad némi következtetési alapot, de erről majd a megfelelő időben.
Az alapműveltség része, de Galilei a 16. század második-, illetve a 17. század első felében élt Itáliában és mindenféle természettudományokkal foglalatoskodott. Ismert a csillagászati felfedezései révén lett: ő adta az első nagy pofont az egyház által képviselt Föld központú világmodellnek. Bár a távcsövet nem ő fedezte fel, de készített többet is és felhasználta megfigyeléseinek megkönnyítésére: 1610-ben így felfedezte a Jupiter négy holdját (a jelenleg ismert 63-ból), az Iót, az Europát, a Ganymedest és a Callistót.
A Galileo-ihlette album kellemes Haggard-hangzást képvisel, a megszokott soknyelvű dalok, szimfonikus metálos - reneszánsz dallamos számok ötven percen keresztül; köztük egy középkori svéd ballada, a Herr Mannelig...

1. "All'inizio è La Morte" – 6:50
2. "Menuetto In Fa-Minore" – 1:16
3. "Per Aspera Ad Astra" – 6:40
4. "Of a Might Divine" – 8:20
5. "Gavotta In Si-Minore" – 0:58
6. "Herr Mannelig" – 4:50
7. "The Observer" – 4:40
8. "Eppur Si Muove" – 8:19
9. "Larghetto / Epilogo Adagio" – 2:13
10. "Herr Mannelig (short version)" – 6:10

Herr Mannelig:


All'inizio è La Morte:


Eppur Si Muove:

Nem feltétlenül köz-, de mindenképpen kívánatra: Hurd - Zuirleh argagui

Ugyan túl sok további információm nincs a Hurdról, amit tudtam, leírtam az előző bejegyzésben, viszont mivel ma megvolt az utolsó vizsga is, meg tudtam csinálni a kizárólag bemutatási céllal készült youtube-os Hurd-videókat.
Az 1000n jilt gans után a Zuirleh Argagui a legjobban sikerült összeállítás a Hurdtól, a tizenhat szám jelentős része több, mint hallgatható: kiváló zenét sikerült összehozniuk a lemezen. Csak úgy hallgatni is jó a kellemes hangulatú, lassabb és/vagy dallamosabb számokat, az egy-két eltévedt "zúzda" pedig zsonglőrzenének pont jó, lehet, hogy nem erre gondoltak, de a ritmusa tökéletes, a dallam hiánya meg elnézhető, nagyobb hangfalakon pedig akár megunt/útban lévő épületek lebontására is alkalmas. A három berakott szám persze a jobbak közül való, rockkedvelők hallgassátok :)
Néhány éven belül pedig remélem még a szövegeket is érteni fogom...

1. Alag Nuden 3:56
   
2. End neg l bishee 3:05
   
3. Yag l cham shig 5:48
   
4. Zevuun harts 4:16
   
5. Alt 4:34
   
6. Zuruud ungursun busgui 4:31
   
7. Namuuhan orchlon 5:36
   
8. Er busiin sum 4:03
   
9. Bi durtai 4:41
   
10. Tsoglog oyutan 4:10
    
11. Bi amidarch chadna 5:04
    
12. Tootoi sanagdah yum 6:46
    
13. Zuirleh argagui 4:04
    
14. Nuudlin kino teatr 5:22
    
15. Hongor setgel 5:32
    
16. Hugshin atman 4:46

összesen: 76 perc

Alag nuden:

Namuuhan orchlon:

Nuudlin kino teatr:

Elektromos gitárok a mongol sztyeppén

Bár nem egy Altan Urag, de a Hurd is a kortárs mongol könnyűzene egyik meghatározója. Heavy metal - hard rock - akusztikus számokat játszanak, de jellegzetes mongol dallamokkal keverve, illetve a szövegeik is leginkább Mongóliáról és a család szeretetéről, tiszteletéről szólnak.

Az 1990-es rendszerváltás utáni nemzeti ébredés és az, hogy a lakosság mintegy fele huszonéves és fiatalabb, jó környezetet nyújt a hasonló műfajban alkotóknak, a Hurd is így vált népszerűvé, de nem csak Mongóliában, hanem Kína mongolok lakta részein is, ahol állítólag több koncertjüket betiltották már a kínai hatóságok (de hát arrafelé máshogy mennek a dolgok...).
Kifejezetten jellegzetes, könnyen felismerhető (nem csak a mongol nyelvű szövegek miatt) zeneviláguk meglepően sokszínű, egy lemezen is megfér egymás mellett a monoton zúzás és a lágy, akusztikus dallamok, de a két véglet között sok kellemes rockmuzsikát is lelhetünk. Ugyan nemzetközileg nem számítanak ismertnek, 2007-ben New Yorkban és Németországban is felléptek, remélem Magyarországra is eltévednek egyszer, elvégre testvérnépek volnánk szegről-végről... Addig is itt olvasható a Kormorán zenekar mongol turnéjának naplója, amikor is bizony a Hurddal együtt léptek fel Ulánbátorban. Egyébként az együttesnek elvileg van weboldala, de nekem egyszer sem sikerült betölteni még.
Alapvetően a Zuirleh Argagui című albumról szerettem volna írni, de mivel a Youtube-on nem volt fent egy szám sem a lemezről, ez majd akkor következik, amikor megcsinálom és feltöltöm a zenevideókat. Vagyis a hamarosan véget érő vizsgaidőszak után.
Addig kedvcsinálónak vagy elrettentőnek két szám:

13n aash:


Chono:

Emerson, Lake & Palmer: Tarkus

A progresszív rock műfaját ismerőknek nem kell bemutatni a brit Emerson, Lake & Palmer triót, a The Nice, a King Crimson és az Atomic Rooster három tehetséges ifjú zenésze által szervezett formációt, a többiek kedvéért kivételt teszek :) Keith Emerson virtuóz billentyűsjátéka - gyakran egyszerre több hangszeren is játszott a koncerteken -, Greg Lake jellegzetes énekhangja és gitárjátéka, valamint Carl Palmer ütőhangszer-kezelése hamar ismertté tette őket, hát még ha Jimi Hendrix is csatlakozott volna negyediknek, mint azt egyesek valószínűsítik, ám ő sajnos az első közös próbájuk után három héttel elhunyt.

A Tarkus a második lemezük, a címet a Tarkus névre hallgató tatu-tank hibridről kapta, az ő történetét meséli el az első, azonos című szám, valamint a borító belső oldalán látható képsor. A hét tételes, húsz perc hosszúságú szám a bakelitlemez teljes első oldalát elfoglalta, a másik oldalon hat, a Tarkus témájához nem kapcsolódó számot találhatunk. Az utolsó, Are You Ready, Eddy? című dal érdekessége, hogy Eddie Offordnak, a hangmérnöküknek írták.
A Tarkus a könnyűzene történetének kiemelkedő állomása, s mint ilyen, valamilyen szinten ikonná is vált, mutatja ezt a motortank-festés, a (szerintem zseniális) Legotarkus, Tarkus öltönyös verziója az enyhét szatirikus webképregényben, de akár Mangatarkus is.

Számlista:

1. Tarkus [Eruption, Stones of Years, Iconoclast, Mass, Manticore, Battlefield, Aquatarkus) (20:42)
2. Jeremy Bender (1:50)
   
3. Bitches Crystal (3:58)
   
4. The Only Way (3:48)
   
5. Infinite Space (3:20)
   
6. A Time and a Place (3:01)
7. Are You Ready, Eddy? (2:10)

Altan Urag: Made in Altan Urag

Túlzás nélkül állítható, hogy a mongol Altan Urag a harmadik évezred egyik legegyedibb zenét játszó bandája. Hagyományos mongol hangszereken játszanak, a szintén tradicionális torokéneklés is egyik jellegzetességük a kéthúrú, lófejes hegedű mellett, melynek egy példánya a borítón is látható. Igaz, ez inkább egy alienre hasonlít... A karakteres, népzenei alapokra építkező, de saját szerzeményű dallamokat hagyománytiszteletet és ősi értékeket központba állító, mongol mitológiai témáktól sem mentes ének kíséri, természetesen mongol nyelven, ők nem hódoltak be a globalizációnak, dalaik nem angol nyelvűek. Külföldön viszonylag kevéssé ismertek, Magyarországon valószínűleg néhány tucatra tehető azoknak a száma, akik hallottak az Altan Uragról, bár a decemberben végre nálunk is bemutatott Mongol című film hatására, melynek a zenéje a finn Tuomas Kantelinen mellett az Altan Urag kézhegyét is magán viseli, talán világszerte egyre többen kezdenek érdeklődni irántuk.

A Made In Altan Urag az együttes második albuma, 2006-os megjelenési dátummal, többek között az ezen a lemezen is helyet kapott Хeх Толботон-t lehet hallani a filmben.

Számlista:

1. Intro
2. Requiem
3. Ижий Монгол / Mother Mongolia
4. Хeх Толботон / Blue Mark
5. Давалгаа / Waves
6. Хилийн Чанадад / Abroad
7. Ширээ нуур / Shiree Lake
8. RaKH II
9. “Араатан” featuring. Naran / Beast
10. Их Монгол / Great Mongolia
11. Outro

Хeх Толботон / Blue Mark

Haggard: Tales of Ithiria

Igen, az előzőekhez képest nagy váltásnak tűnik a szimfonikus-reneszánsz fantasymetal, de hát ettől lesz érdekes az egész. Nem is tudom mikor történt meg utoljára, hogy egy együttes ilyen hamar bekerült a legnagyobb kedvencek közé... A történet csütörtök délután kezdődött, amikor egy meg nem nevezett elektronikai üzletben a CD-k között nézelődve találtam egy lemezt, aminek a borítóján Galilei portréja volt látható. Ez elég szokatlan jelenségnek tűnt, belehallgatni viszont sajnos nem tudtam, mert a vonalkódot nem olvasta be az az izé, amivel bele lehet hallgatni a lemezekbe, mielőtt megvenné az ember. Ezen kicsit felhúztam magam és felírtam, hogy Haggard: Eppur Si Muove és neten megkerestem, hogy mi is ez... Kiderült, hogy egy nálunk nem igazán ismert, de például Mexikóban (!) hatalmas rajongótáborral bíró német együttesről van szó, akik eredetileg death metalt játszottak, de aztán szerencsére hallgathatóbb műfajra váltottak és történelmi stílusú számokat zenélnek klasszikus hangszereken, reneszánsz-barokk dallamokkal és ráadásul nem csak németül, illetve a globalizált világban szükséges angol nyelven, hanem latinul, olaszul, finnül és spanyolul is énekelnek... Ez eléggé egzotikusnak tűnt ahhoz, hogy érdekeljen, úgyhogy keresgélni kezdtem, az eredmény pedig az eddig megjelent Haggard-albumok gyűjteménye lett, melyek közül legjobban a tavaly nyár végén kiadott Tales of Ithiria tetszik eddig, talán a történelemről fantasyre átnyergelés miatt, bár az is igaz, hogy még nem is hallgattam meg mindet.
Ha a Nightwishról azt mondják, hogy tucatnyi fantasyfilmre elegendő muzsikát komponáltak az évek során, akkor ez a Haggardra hatványozottan igaz (lesz). Jó a Nightwish, dallamos, kellemes hagzásvilág, jó témák, de az igazán hátborzongató, "kard és páncél után nyúlós" fantasymetal-érzés nem csapott meg őket hallgatva, pedig tényleg szeretem és sokan mondják, hogy pedig az aztán ilyen. Viszont amikor megszólalt a Tales of Ithiria bevezetője, a The Origin és utána a fejezetekre bontott, mesélőszövegekkel megszakított ballada, hát arra nem tudok kifejezést, pedig elég jól beszélek magyarul... Hihetetlenül eltalált zenei világa van az albumnak, az angol-német-latin ének annyira együtt van a történettel, stílussal, zenével, amit még nem tapasztaltam; mondjuk a latint nem értettem túl jól, úgyhogy kellett hozzá az angol fordítás, meg szöveg alapján a történetet is egyszerűbb volt követni. A zene hallgatása közben szinte magam előtt láttam, ahogy a tábortűznél a bárd az énekeket mondja, ahogy a háromezer harcos felvonul a csatamezőn, a druidák szertartását...erős a gyanúm, hogy érik egy film/könyvváltozat is, persze a műfaji eltérések miatt kiegészítve, de legalábbis egy folytatáslemez, hiszen a történet korántsem lett lezárva. A mexikó rajongóknak pedig egy spanyol nyelvű szám is helyet kapott a lemezen, Hijo de la Luna címmel.


1. The Origin


2. Chapter I.: Tales of Ithiria


6. Chapter III.: La Terra Santa

Számlista:

1. The Origin
2. Chapter I.: Tales of Ithiria
3. From Deep Within
4. Chapter II.: Upon Fallen Autumn Leaves
5. In des Königs Hallen (Allegretto Siciliano)
6. Chapter III.: La Terra Santa
7. Vor Dem Sturme
8. Chapter IV.: The Sleeping Child
9. Hijo de la Luna
10. On These Endless Fields
11. Chapter V.: The Hidden Sign

Friday Night in San Francisco

Al Di Meola, Paco de Lucía és John McLaughlin külön-külön is a gitárzene legjobbjai, náluk virtuózabb és gyorsabb kezű gitárost nem nagyon hallani, s ha a három titán összeáll, abból valami nagy dolog születik. 1980 december ötödikén megtörtént, amire sokan vártak: ezen a pénteki napot adott koncertet a Warfield Theatre színpadán az egyszerűen csak The Guitar Trio néven fellépő hármas, melynek 1981-ben kiadott, több, mint hatmilliós példányszámban elkelt felvétele egyesek szerint a világ legnagyobb példányszámban eladott lemeze. A zenéről kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni, a három zenész hihetetlen összhangja, az improvizatív futamok minden képezetet felülmúlnak, ráadásul valami elképesztő lazasággal képesek előadni azokat a dallamokat, amibe átlagos zenésznek az első hangok után beletörne az ujja.

Mediterranean Sundance

Először egy régi magnókazettán találtam rá, agyonhallgatott rádiófelvétel volt, aztán a FSZEK médiatárából sikerült CD-n is kivenni, azóta már egy példánya helyet kapott a gyűjteményemben és ha minden igaz, még bakeliten is megvan valahol, a DVD-változat egyelőre beszerzés alatt. :)

Short Tales of the Black Forest

Számlista:

1. Mediterranean Sundance/Rio Ancho (11:25)
   
2. Short Tales of the Black Forest (08:39)
   
3. Frevo Rasgado (07:50)
   
4. Fantasia Suite for Two Guitars (08:41)
   
5. Guardian Angel [studio recording] (04:00)
   

Jethro Tull: J-Tull Dot Com

A kelta - klasszikus - rock - blues - jazz elemeket vegyítő, nevét a vetőgép feltalálójáról kapó együttes 1999-es lemezét választottam első valódi bejegyzésnek ide, mint egyik aktuális kedvencet. Ez az album már világzenei, főleg keleti hatásokat is tükröz, de az egyedülálló, Ian Anderson sajátos énekstílusának és fuvolajátékának köszönhető hangzásvilág a régi. A cím az együttes új weboldalára utal, stílusban az 1995-ös Roots to Brances albumhoz és Anderson szólóalbumához, a Secret Language of Birds-höz áll közel.

Az egyik kedvenc az albumról: Hunt By Numbers



Számlista:

1. Spiral
2. Dot Com
3. AWOL
4. Nothing @ All
5. Wicked Windows
6. Hunt By Numbers
7. Hot Mango Flush
8. El Nińo
9. Black Mamba
10. Mango Surprise
11. Bends Like a Willow
12. Far Alaska
13. The Dog-Ear Years
    
14. A Gift of Roses