Szörnyek, csápok, nácik, démonok, horror, bürokrácia, popkultúra, alkalmazott matematika és sok humor. Charles Stross a Mosoda-akták első kötetével nem ugrotta túl az Accelerando szintjét, de két rendkívül ötletgazdag és szórakoztató történeteket tár az olvasó elé.
Charles Stross elég komolyat alkotott az Accelarandóval, nem voltam egészen biztos abban, hogy sci-fivel kevert urban fantasyben is tudja hozni ezt a szintet. Ráadásul többfelől úgy hallottam, hogy a Mosoda-akták sorozat korai részei még kiforratlanok, leginkább azért érdemes elolvasni őket, mert a folytatás erősen építkezik rájuk, ehhez képest mindenképpen pozitív csalódás volt a Pokoli archívum és kísérő kisregénye, A Betontehén-akció.
Ha röviden kellene összefoglalni, nagyjából némi Lovecraft, a Hellboy és tetszőleges kémregény (nekem John Le Carré ugrott be, Stross utószava szerint viszont inkább Len Deighton volt hatással rá) keverékéről van szó, meghintve egy kis cyberpunkkal és mindenféle popkulturális utalásokkal, lélektelen, kormányhivatali környezetbe helyezve.
Ebben a világban ugyanis a mágia nagyon is valós, matematikai és mérnöki eszközökkel elég látványos (és gyakran csúnya) dolgokat lehet művelni, a realitás szövete mögött pedig lovecrafti szörnyetegek várnak, hogy valaki rászabadítsa őket a mi finom világunkra. Ennek megakadályozása a Mosoda névre hallgató, brit titkosügynökség feladata, és ugyan általában jól végzik a munkájukat, szoktak hibázni és egymással sem jönnek ki mindig.
