„Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia. A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.”
A Pinky urban fantasy. A megteremtett világot így lehetne a legegyszerűbben körülírni: Andrzej Sapkowski Vajákja modern városi környezettel keresztezve. Város és emberiség, modern technológia és a velük szimbiózisban élő kvázi-mágikus helyek és élőlények. Persze ez nem egy Vaják-másolat és még csak nem is a mágiára van kihegyezve a dolog, de egyáltalán nem lepne meg, ha a lengyel bestseller ott lenne Sepsi kedvencei között.
Más megközelítésben viszont a Pinky nem is tisztán fantasy. Találunk ugyan benne a zsánerre jellemző elemeket, de ezek többnyire el vannak keverve a mindennapi, nyomasztó hangulatú valósággal, olyasmivel, amiről egy tetszőleges újság bűnügyi rovatában is olvashatnánk. A megközelítés sokkal inkább tudományos logikájú, szinte már sci-fis. Az eseményeknek racionális, visszakövethető okai vannak és nem csak úgy megtörténnek, mert mágia és kész, ami egy urban fantasyhez egyébként is jobban illik.
Főhősünk Jynx, egy kissé lecsúszott férfi, aki a Pinky nevű, legalizált droggal teszi elviselhetőbbé az életét. Van pár barátja, néhány ismerőse, egy kvázi mostohaapja – aki mellesleg a Mágus Tanács vezetője –, akiket módszeresen elkezdenek levadászni, Jynx pedig annak rendje és módja szerint nekiáll felderíteni az események mozgatórugóit Wendy, az arasznyi tündér társaságában. Eközben bejárják a várost, a hivataloktól a kocsmákon át a csatornákig amolyan Men in Black stílusban, kérdezősködnek a város kiskirályainál és befolyásos embereinél, az olvasóval együtt fedezik fel a világot. Nem krimiktől megszokott nyomozás ugyan, de végtelenül szórakoztató.
Az egész regény pörgős, izgalmas és humoros, részletes és naturalista, de nem öncélú és nem is túlírt. Részletesek a kellemetlen, gyomorforgató jelenetek is, a főszereplő pedig annak rendje és módja szerint káromkodik, de pont ettől lesz életszerű az egész. Ha épp lőnek rád, vagy kivégeznek valakit, aki közel áll hozzád, nem azt fogod mondani, hogy „nem érzem túlságosan jól magam”, vagy „teringettét!”, hanem keményebb szavakat használsz. Nem szabad persze túlzásba esni és kifejezetten a trágárságra építeni, de vannak olyan élethelyzetek, amikor a káromkodásra szükség van, és ebben a regényben ilyen bőven akad.
Persze nem lehet minden tökéletes, így a Pinky sem az. A legnagyobb hibája, hogy rövid: az a háromszázötven oldal egy kicsit szélesebb oldalformátum mellett száz oldallal simán kevesebb lenne. A befejezés rendben van, de elbírt volna még négy-öt oldalt, hogy kerekebb legyen, és persze azért is, mert egyszerűen csak olvastam volna még. Összességében eddig ez az év könyvélménye, pedig A hazug kulcsa és a világhírű szerzőket felvonultató Zsiványok is megfordult idén a kezemben. Szórakoztató, izgalmas, elképesztő fordulatok vannak benne, magyar szerzőtől ilyen jót még nem olvastam.
Főhősünk Jynx, egy kissé lecsúszott férfi, aki a Pinky nevű, legalizált droggal teszi elviselhetőbbé az életét. Van pár barátja, néhány ismerőse, egy kvázi mostohaapja – aki mellesleg a Mágus Tanács vezetője –, akiket módszeresen elkezdenek levadászni, Jynx pedig annak rendje és módja szerint nekiáll felderíteni az események mozgatórugóit Wendy, az arasznyi tündér társaságában. Eközben bejárják a várost, a hivataloktól a kocsmákon át a csatornákig amolyan Men in Black stílusban, kérdezősködnek a város kiskirályainál és befolyásos embereinél, az olvasóval együtt fedezik fel a világot. Nem krimiktől megszokott nyomozás ugyan, de végtelenül szórakoztató.
Az egész regény pörgős, izgalmas és humoros, részletes és naturalista, de nem öncélú és nem is túlírt. Részletesek a kellemetlen, gyomorforgató jelenetek is, a főszereplő pedig annak rendje és módja szerint káromkodik, de pont ettől lesz életszerű az egész. Ha épp lőnek rád, vagy kivégeznek valakit, aki közel áll hozzád, nem azt fogod mondani, hogy „nem érzem túlságosan jól magam”, vagy „teringettét!”, hanem keményebb szavakat használsz. Nem szabad persze túlzásba esni és kifejezetten a trágárságra építeni, de vannak olyan élethelyzetek, amikor a káromkodásra szükség van, és ebben a regényben ilyen bőven akad.
Persze nem lehet minden tökéletes, így a Pinky sem az. A legnagyobb hibája, hogy rövid: az a háromszázötven oldal egy kicsit szélesebb oldalformátum mellett száz oldallal simán kevesebb lenne. A befejezés rendben van, de elbírt volna még négy-öt oldalt, hogy kerekebb legyen, és persze azért is, mert egyszerűen csak olvastam volna még. Összességében eddig ez az év könyvélménye, pedig A hazug kulcsa és a világhírű szerzőket felvonultató Zsiványok is megfordult idén a kezemben. Szórakoztató, izgalmas, elképesztő fordulatok vannak benne, magyar szerzőtől ilyen jót még nem olvastam.
--
Kiadó: Libri
Kiadási év: 2016
ISBN: 9789633108178
Oldalszám: 360
Ár: 3499,- 2799,- a kiadónál
--
Kiadó: Libri
Kiadási év: 2016
ISBN: 9789633108178
Oldalszám: 360
Ár:
--
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése