"Egyszer csak megjelent százmillió földönkívüli lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni." László Zoltán hatodik regénye, a Távolvíz úszó városokba, az óceán mélyére, időgyorsító mezőkbe - egy izgalmas, alaposan átgondolt és jól megírt, tengerközpontú jövőbe viszi el az olvasót, ahol a látszólagos idill nagyon fontos, megválaszolatlan kérdéseket rejt.
László Zoltántól eddig összesen két könyvet olvastam, a Hiperballadát és az Egyszervoltot. Előbbiből túl sok nem maradt meg azon kívül, hogy valami cyberpunk volt egy alternatív, szovjet-szocialista jövőben, utóbbi pedig egy elég jól kitalált urban fantasy, ami annak idején tetszett, de azóta valami egyre erősödő hiányérzetem van vele kapcsolatban. A Távolvíz viszont pontosan az a regény, amihez még sokáig vissza-vissza fogok térni legalább gondolatban, és ha valaki kéri, hogy ajánljak neki színvonalas kortárs sci-fit, ez is ott lesz a listán.
Érdekes év az idei, ami a magyar fantasztikus irodalmat illeti: egymástól függetlenül (de ugyanúgy az Agavénál) három olyan regény is megjelenik, amelynek központi témája egy csomó idegen lény váratlan érkezése (a Molyon még kihívást is találtok hozzá). A Távolvíz volt az első, a Könyvhétre jön Veres Attilától, az Odakint sötétebb, és ha egy kis szerencsénk van, Brandon Hackett új regénye, a Xeno zárja ősszel a sort. Persze ez csak egyetlen aspektusa a történeteknek, más hasonlóság nyilvánvalóan nem lesz közöttük, de pont ezért lesz izgalmas figyelni, hogy ki hogyan oldja meg a dolgot. Eddig egyvalami biztos: László Zoltán nagyjából mindent kihozott a témából, ami ebben a megközelítésben lehetséges.
Jana, a kreákkal foglalkozó tudós, és fia, Gellard egy baleset következtében egy lassú időgépben ragadt. Hiába mentették ki őket valós időben néhány órán belül, számukra ez húsz év elzártságot jelentett a krea technológiával létrehozott mezőben, annak minden következményével. A traumát Jana munkával igyekszik feldolgozni, minden idejét a kutatásnak szenteli, annak reményében, hogy megválaszolhatja a kreák körüli kérdéseket. Gellard pedig próbálja bepótolni a kimaradt éveket, ám egy váratlan pillanatban felveszi vele a kapcsolatot két évtizede nem látott, vele egyidős apja, ami mindent felborít egyébként sem igazán stabil életében.
Szerencsére persze nem megy el nagyon családi drámás irányba a történet, ez a vonal megmarad a realitás határain belül és csak a karaktereknek ad plusz mélységet. A Távolvíz igazi erénye a világ életszerű bemutatása, a cselekmény szempontjából közvetlenül nem lényeges részletek is kidolgozottak, az SF (ebben az esetben spekulatív fikció) alapvetésének számító "mi lenne, ha...?" kérdésre szokatlanul alapos és jól átgondolt válaszokat kapunk.
Teljesen mindegy, hogy a lassú időgépek kertészeti vagy divatvilágbeli felhasználásáról, az Adriára épült Tengerbudapest városáról, a napjainkban épp első lépéseinél járó seasteading-mozgalomról, a hasonlóan egyre népszerűbb feltétel nélküli alapjövedelem koncepciójáról, ingyen munkaerőről, idegenellenességről, nemzeteken kívül álló szervezetekről vagy bármi másról van szó, minden organikusan integrálódik a megváltozott világba, vagy éppen logikusan következik abból.
Egyvalami biztosan nem szokott megváltozni a közeljövőben játszódó, (viszonylag) realista történetekben: az ember. A karakterek, motivációik és interakcióik hitelesek és néha túlságosan is ismerősek, személyiségtől és tapasztalatoktól függően időnként meglepően közel tud kerülni az olvasóhoz a regény. Egyedül az ellenfél motivációi maradnak egy kicsit homályosak, ami magyarázható azzal, hogy a két főszereplő sem ismeri ezeket, illetve a végső, hollywoodi akciófilmeket idéző nagyjelenet borította meg valamennyire az életszerűséget.
Összességében nagyon elégedett vagyok, rég olvastam (pláne magyar szerzőtől) ennyire alaposan összerakott, jellegzetes hangulatú, átélhető, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató sci-fit. A Távolvíz nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, ami azért nem olyan gyakori a hazai bármilyen irodalomban (egyszerűen túl kicsi a merítés), a minőségi science fiction kedvelőinek kötelező darab.
Érdekes év az idei, ami a magyar fantasztikus irodalmat illeti: egymástól függetlenül (de ugyanúgy az Agavénál) három olyan regény is megjelenik, amelynek központi témája egy csomó idegen lény váratlan érkezése (a Molyon még kihívást is találtok hozzá). A Távolvíz volt az első, a Könyvhétre jön Veres Attilától, az Odakint sötétebb, és ha egy kis szerencsénk van, Brandon Hackett új regénye, a Xeno zárja ősszel a sort. Persze ez csak egyetlen aspektusa a történeteknek, más hasonlóság nyilvánvalóan nem lesz közöttük, de pont ezért lesz izgalmas figyelni, hogy ki hogyan oldja meg a dolgot. Eddig egyvalami biztos: László Zoltán nagyjából mindent kihozott a témából, ami ebben a megközelítésben lehetséges.
"És egyszer csak megjelent százmillió földönkívüli lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni."A regény negyven évvel a kreatúrák érkezése után indul, eddigre az emberek megtanulták felhasználni az ingyen munkaerőt és technológiájukat. Felnőtt egy generáció, akik már nem ismerik a kreák előtti világot, a társadalmi rendszerek átalakultak, de azokra a kérdésekre, hogy mit keresnek itt az idegenek, ki hozta őket létre és miért kompatibilisek a földi biológiával, még mindig nem tudja senki a választ. Hiába az általános jólét, messze nem tökéletes minden: sokan ellenzik a kreákra utaltságot, mások még szorosabbra fűznék a kapcsolatot, és persze az idegen technológia korábban ismeretlen veszélyekkel is jár.
 |
| Úszó sziget (forrás: The Seasteading Institute) |
Szerencsére persze nem megy el nagyon családi drámás irányba a történet, ez a vonal megmarad a realitás határain belül és csak a karaktereknek ad plusz mélységet. A Távolvíz igazi erénye a világ életszerű bemutatása, a cselekmény szempontjából közvetlenül nem lényeges részletek is kidolgozottak, az SF (ebben az esetben spekulatív fikció) alapvetésének számító "mi lenne, ha...?" kérdésre szokatlanul alapos és jól átgondolt válaszokat kapunk.
Teljesen mindegy, hogy a lassú időgépek kertészeti vagy divatvilágbeli felhasználásáról, az Adriára épült Tengerbudapest városáról, a napjainkban épp első lépéseinél járó seasteading-mozgalomról, a hasonlóan egyre népszerűbb feltétel nélküli alapjövedelem koncepciójáról, ingyen munkaerőről, idegenellenességről, nemzeteken kívül álló szervezetekről vagy bármi másról van szó, minden organikusan integrálódik a megváltozott világba, vagy éppen logikusan következik abból.
Egyvalami biztosan nem szokott megváltozni a közeljövőben játszódó, (viszonylag) realista történetekben: az ember. A karakterek, motivációik és interakcióik hitelesek és néha túlságosan is ismerősek, személyiségtől és tapasztalatoktól függően időnként meglepően közel tud kerülni az olvasóhoz a regény. Egyedül az ellenfél motivációi maradnak egy kicsit homályosak, ami magyarázható azzal, hogy a két főszereplő sem ismeri ezeket, illetve a végső, hollywoodi akciófilmeket idéző nagyjelenet borította meg valamennyire az életszerűséget.
 |
| Akár a kreák hajója, a Lótusz is lehetne, de valójában a Montaña Amarilla (Tenerife) egy részlete (Arturo Telle fotója, forrás: scubadiving.com) |
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2017
Borító: Magyar Péter
ISBN: 9789634192794
Oldalszám: 374
Ár:
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése