Kikapcsolnál egy kicsit? Szeretnél olyan ifjúsági könyvet olvasni, amiben nem tengenek túl a hormonok, de azért megmentésre kerül a világ? Keresed a kapcsolatot a „felnőtt sci-fi”, a disztópiák és a kifejezetten szórakoztató célú irodalom között? Ha legalább egy kérdésre igen a válaszod, akkor érdemes próbát tenned az Oculusszal!
Kapásból az alapfelállás nyújt némi felüdülést az egy kaptafára íródott tinidisztópiák világában: a történet az Avalon nevű bolygón játszódik, ahol az emberek 40-50 éves koruk környékére teljesen megvakulnak egy amőbának köszönhetően, amely a látóidegeket falja fel szépen lassan. A lakosság élete az amőba elleni küzdelemnek van alárendelve: vezető kutatóik gőzerővel próbálnak megoldást találni a problémára, ami lassanként felemészti a társadalomban uralkodó törékeny egyensúlyt. Azok az idősek, akik megengedhetik maguknak, megvakulásuk után oculust vesznek maguk mellé – egy olyan fiatalt, akit szemként használhatnak, miközben az illető elveszti a személyiségét. Legalábbis elvileg.
A történet főhőse Truth, a tizenhét éves lány, akit már gyerekkorában eladtak, hogy majd oculusként szolgáljon. Gazdája, Verity Cadogan, az avaloni kolóniát irányító Kilencek tagja, aki – a többiekhez hasonlóan – a maga módján küzd az amőba jelentette probléma ellen: olyan módszert próbál kidolgozni, amivel semlegesíteni lehet a kórokozót, s így megoldást találni az egyre fenyegetőbb problémára. A kolónia ugyanis folyamatosan növekszik, és egyre többen vannak, akik megvakulva már segítségre szorulnak, viszont a többségüknek nem telik oculusra, és a családjuk sem mindig tudja ellátni őket…
 |
| Nem minden az, aminek első pillantásra látszik. (forrás: My Modern Met) |
A regény világa szépen lassan, oldalról oldalra bontakozik ki az olvasó előtt. Mint egy tájkép, ami messziről és harmonikusnak tűnik, de ha közelebb megy az ember, kiderül, hogy igazából gondosan kiválogatott szemétből van összerakva. Ráadásul a szemét alá vájt járatokban olyan teremtmények élnek, amikkel az ember nem kíván közelebbről megismerkedni… szóval csak óvatosan a világgal való ismerkedéssel, aki azt hiszi, hogy ez egy sci-fi köntösbe bújtatott könnyed tinidráma lesz, az lehet, hogy csalódni fog a történetben! Ugyan nincs kispórolva az akció sem a könyvből, de azért bőven ad gondolkodni valót is. Meddig lehet elmenni egy barátságban? Mennyi mindent bocsáthatunk meg a szüleinknek? És ők nekünk? Kinek kell, kinek lehet vállalni a felelősséget egy csaknem két évtizeddel korábban meghozott döntésért? A főszereplők korából adódóan megjelenik a kamaszos útkeresés, a ki vagyok és hová tartozom? kérdése is.
Már önmagukban ezek a kérdések (pontosabban nem is maguk a kérdések, hiszen azok számtalan hasonló műben is felvetődnek, sokkal inkább az újszerű megközelítésük) is adnak némi gondolkodni valót az olvasónak, pedig gyakorlatilag csak érintőlegesen merülnek fel a központi témakörhöz képest. Ez utóbbi pedig egy meglehetősen összetett téma: a rabszolgaság és a szabad akarat kérdésköre. Rabszolga-e, aki önként vállalja a kényelmetlenségeket egy "nagyobb jó' érdekében? És fordítva, egy közösségnek van-e joga ilyen mértékű önfeláldozást elvárnia tagjaitól a túlélés érdekében?
 |
| (forrás: A. M. Aranth oldala) |
A könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik keresik a kapcsolatot a young adult sci-fik és tinidisztópiák, valamint a "komoly" science fitction között, vagy szeretnének egy pörgős és akciódús, de mégis elgondolkodtató történetet olvasni. Irány Avalon!
[Bori]
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadási év: 2016
ISBN: 9786155632013
Oldalszám: 420
Ár:
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése