Arany János után egy újabb próbálkozás a magyar ősmítosz megírására - akár ilyesmit is lehetne írni Szélesi Sándor és Fonyódi Tibor sorozatáról, ami talán annyira nem is áll távol az igazságtól. Persze nyilván nem illendő párhuzamot vonni a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja és néhány egyszerű kalandregényíró között, de ilyen problémák nem aggasztanak...
Mindig is jónak tartottam, ha egy író utánanéz annak, amit leír (én is ezt a gyakorlatot próbálom követni, még ha egyelőre nem is vagyok író), ezért a kötet végén felsorolt háromnegyed oldalnyi irodalomjegyzék kifejezetten pozitívan hat véleményem szerint, tulajdonképpen egyetlen fantasynél sem láttam korábban ilyet. Ennek hatására talán még a műfajt nem kedvelők, vagy az ilyesmit "nacionalista romantizálásnak" tartók is kénytelenek elismerni, hogy ha más szempontból nem is, technikailag megér egy olvasást a könyv. Akik viszont - magamat is közéjük sorolom - érdeklődnek a mítoszok iránt és nem vakítja el őket mindenféle értelmetlen hisztériakeltés, mindenképpen fordulatos, gazdag és jól megírt szórakozásra lelnek a sorozatban, melynek ha jól értelmezem, ez a második kötete (az elsőt és a harmadikat ma vettem meg, azokról is írok nemsokára).
Mint említettem volt, a magyar mitológiát veszi alapul a szerző, ráadásul annak a kevésbé támogatott változatát: ötezer évvel ezelőtti törzsek valahol Mezopotámia szomszédságában, sámánok, szellemek, Tetejetlen Fa, tündérek, lélekutazás, Boldogasszony, varázslatok... Mindez a maga kézzelfogható valóságában, itt létezik a népmesék forrasztófüve és a gonosz szellemek valódi veszélyt jelentenek a mén nemzetségekre. Ezért indul útra az Ágos nembéli Vajk négy társával az Aranybirodalom Gíim városába, ahol segítséget remélnek a Napatya papjaitól a gonosz lelkek elleni küzdelmükben. A küldetés nem úgy sikerül, ahogy várták, ráadásul Vajk is beleszeret egy dingirbe, vagy magyarul tündérbe...
Mindig is jónak tartottam, ha egy író utánanéz annak, amit leír (én is ezt a gyakorlatot próbálom követni, még ha egyelőre nem is vagyok író), ezért a kötet végén felsorolt háromnegyed oldalnyi irodalomjegyzék kifejezetten pozitívan hat véleményem szerint, tulajdonképpen egyetlen fantasynél sem láttam korábban ilyet. Ennek hatására talán még a műfajt nem kedvelők, vagy az ilyesmit "nacionalista romantizálásnak" tartók is kénytelenek elismerni, hogy ha más szempontból nem is, technikailag megér egy olvasást a könyv. Akik viszont - magamat is közéjük sorolom - érdeklődnek a mítoszok iránt és nem vakítja el őket mindenféle értelmetlen hisztériakeltés, mindenképpen fordulatos, gazdag és jól megírt szórakozásra lelnek a sorozatban, melynek ha jól értelmezem, ez a második kötete (az elsőt és a harmadikat ma vettem meg, azokról is írok nemsokára).
Mint említettem volt, a magyar mitológiát veszi alapul a szerző, ráadásul annak a kevésbé támogatott változatát: ötezer évvel ezelőtti törzsek valahol Mezopotámia szomszédságában, sámánok, szellemek, Tetejetlen Fa, tündérek, lélekutazás, Boldogasszony, varázslatok... Mindez a maga kézzelfogható valóságában, itt létezik a népmesék forrasztófüve és a gonosz szellemek valódi veszélyt jelentenek a mén nemzetségekre. Ezért indul útra az Ágos nembéli Vajk négy társával az Aranybirodalom Gíim városába, ahol segítséget remélnek a Napatya papjaitól a gonosz lelkek elleni küzdelmükben. A küldetés nem úgy sikerül, ahogy várták, ráadásul Vajk is beleszeret egy dingirbe, vagy magyarul tündérbe...
Kiadó: Kalandor Könyvkiadó
Kiadási év: 2002
Eredeti cím: -
Fordította: -
Oldalszám: 328
"nacionalista romantizálás":D szüzanyám, ki mond ilyet?
VálaszTörlésén nagyon szeretem ezt a sorozatot. olvastad a többi részét is? annyira jó, annyira benne van minden, ami ősi, meg mítosz, meg misztikum. egyébként is szeretem az ilyen fantasykat, amiknek valós történelmi hátterük van.
Öö...nevet nem mondok, de hallottam már ilyet erről a sorozatról :DD
VálaszTörlésMég nem, ez az első...egy antikváriumban leltem, annyiért nem hagyhattam ott. Aztán most elkezdtem begyűjteni a többit is, mert megtetszett, eddig A lelkek birodalma és a Vadásznak vadásza van meg (tegnap óta :D).
Ha szereted ezt a stílust, akkor Stephen Lawhead Taliesin-Merlin-Arthur-Pendragon-Grál sorozata neked való, csak sajnos elég nehezen megszerezhető (könyvtár nem tudom mennyire jön szóba)...
az első két rész megvan, a Taliesin meg a Merlin, de nem jött be a stílusa. túl ponyva, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam. inkább kaland, mint történelmi fantasy.
VálaszTörléserről a sorozatról nekem inkább Manda Scott Boudicás sorozata jutott eszembe, inkább azzal érzem egy szinten. meg persze a Katedrálissal, életem egyik legjobb történelmi fantasyja.
Nekem meg az első kettő hiányzik :P Csak könyvtárból tudtam kivenni...
VálaszTörlésAzokat nem olvastam, Katedrálisból gondolom a Ken Follet-félére gondolsz és nem a Mysterious Universe-esre :D
Azért azt tegyük még hozzá, hogy Szélesi és Fonyódi ekkoriban a pont annál a cégnél dolgozott, ahol a Kalandor című, véletlenül pont a magyar mitológián alapuló - és egészen jó - netes stratégiai játékot is írták, üzemeltették.
VálaszTörlésVolt Kalandor képregény is, valami olyasmi lehetett a terv, hogy ha olvasod a könyvet, játszani fogsz, ha játszol olvasod a könyveket.
Peti, mondom a Fawcett-féle Katedrális.:)
VálaszTörlésFollett Katedrálisa nem mondható fantasynak, akárhonnan is nézem.
Nem írtad oda, hogy melyik, én meg csak a fawcetteset olvastam, ami scifi, szóval... :P
VálaszTörlésWarnew: Akkor ez kb. olyannak indulhatott, mint a M.A.G.U.S. regények. Csak a végeredmény kicsit jobb lett annál :D
VálaszTörlésa magushoz mint jatekhoz sokkal kozelebb allnak a regenyek szerintem. ugy altalaban a szerepjatekhoz, a vilagan jatszodo konyvek, mint a webes korokre osztott strategiahoz. persze, ottvannak a warhammer konyvek is...
VálaszTörlésegyebkent vannak nagyon jo magus konyvek, csak ne az uj generaciot olvasd :) pl a renegat kivalo (a renegatok viszont szornyu)