Míg Szergej Lukjanyenko Őrség-regényeit nagyon kedvelem, az univerzumot bővítgető többi íróval enyhén szólva vegyesek az érzéseim. Egyedül Vlagyimir Vasziljev, a Nappali Őrség társszerzője tudott eddig értékelhetőt felmutatni azok közül, amiket eddig olvastam, ezért egyszerre vártam a Varázsőrséget és tartottam is tőle. Utóbbi alaptalannak bizonyult: fogalmam sincs, hogy Lukjanyenko mennyit tett hozzá a regényhez, de az biztos, hogy Arkagyij Suspanov jól ír és az univerzumhoz illő, szórakoztató és fordulatos történetet rakott össze.
Varázslóiskola. Kevés az ennél gyakoribb toposz a fantasy-irodalomban, az Őrség-sorozat világát valahogy mégis elkerülte eddig a téma. Persze az Őrségeknek vannak saját iskoláik, ahol az ifjú vagy kevésbé ifjú, de frissen hasonított Másfélék megtanulhatják azt, ami a hagyományos emberi oktatásból kimaradt, de ez a klasszikus, bentlakásos megoldás, ahol vegyesen tanulnak fénypártiak és setétek, valami új. Nem csak nekünk, olvasóknak, a Másfélék számára is.
Indokolt lenne meglovagolni az ifjúsági regények népszerűségét és direkt a fiatalabb közönségnek szóló belépőt nyújtani a sorozat világába, ahogy például John Scalzi tette a Zoë történetével, de a sorozat atyja, Szergej Lukjanyenko és a tehetséges új belépő, Arkagyij Suspanov nem ezt az utat választotta. Értelemszerűen sok az iskolás karakter, a főszereplő viszont egy huszonéves tanár, aki messze nem Harry Potter-korú, egyáltalán nem kiválasztott és Másfélének is gyengécske, alig hetedik szintű. Nem, ez a regény is elsősorban a felnőtt olvasókat célozza, de ahogy a teljes sorozat, tizenévesek számára is rendkívül szórakoztató és mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szóval van egy iskolánk, egy régi, vidéki udvarházból átalakított épület, tele ifjú Másfélékkel, akik fénypárti és setét tanároktól tanulnak mágikus tudományokat, és mindazt, amit egy hétköznapi iskolában is szokás, csak éppen Másféle szemszögből.
Az Őrség-univerzumot ismerők már tudják, hogy a jelentősebb tudósok, művészek, történelmi személyiségek közül sokan Másfélék (voltak), illetve a háttérből az Őrségek, az Inkvizíció, vagy egyéb megfelelőik befolyásolták a komolyabb eseményeket. Ezzel pedig érdemes tisztában lennie egy kezdő Másfélének, ahogy a másik oldal módszereivel is, így például Setétek tanulnak gyógyítást, és a kevéske Fénypárti diák is elsajátíthat olyan praktikákat, amelyeket jellemzően a Nappali Őrség köreivel szoktak azonosítani.
Ezt az idillinek tűnő helyzetet zavarja meg egy csapat azonosítatlan és meglehetősen titokzatos alakváltó, akik a közeli városka lakóit fenyegetik. És hogy ne legyen egyszerű a helyzet, Dmitrij Dreher irodalomrajongó, és történetesen egy kivétellel szintén alakváltó diákjai is belekeverednek az esetbe, a hetedik szintje által indokoltnál sokkal fontosabb szerepbe kényszerítve tanárukat. Még szerencse, hogy Dmitrij lojális tanár és nem csak művelt, hanem a helyzetfelismerő képessége is elég jó, így van némi esély a szituáció megoldására.
A Másféle irodalmat Másféle földrajz követi, a változatosság kedvéért Szentpétervárra látogatunk, ahol a Káosz-Őrség után újra furcsa dolgok vannak kibontakozóban. A harmadik rész, a Másféle történelem pedig csavar egyet az egészen, és a sorozat hagyományaihoz illően fejezi be a történetet.
Ami kifejezetten érdekes, hogy a regényben konkrét évszámok is szerepelnek, ami korábban mintha nem lett volna jellemző. Ha valaki érez magában affinitást a dologhoz, az utalásokon keresztül gyakorlatilag az egész sorozat hozzávetőleges kronológiáját felállíthatja.
De kihagyott lehetőség is akad sajnos: az egyik korábbi kötetet újra megidéző központi konfliktus helyett egészen új irányba is el lehetett volna vinni a történetet. A dzsinn kislány képességében rejlő potenciált kihasználva gyakorlatilag bármi elképzelhető. Csak a regényben ténylegesen előforduló dolgokból kiindulva simán össze lehetett volna rakni egy nagyívű, akár egészen elvetemült cyberpunkba hajló sztorit, ha szükséges, a végén egy komolyabb resettel. Remélem valaki egyszer megírja, vagy ha nem pont ezt, valami hasonlót: jók a klasszikus stílusú Őrség-regények is, de az extra akción kívül valami mással is meg lehetne próbálni új színt hozni az univerzumba.
Egy ilyen sok részes sorozatnál indokolt lenne egy-egy belépési pont új olvasóknak valahol menet közben. Ez a regény nyugodtan lehetett volna ilyen, de mégsem ezt az utat választották: a rengeteg (lábjegyzetekkel is jelzett) utalás feltételezi Lukjanyenko és Vasziljev többi történetének ismeretét. Szerencsére azért akkor sincs gond, ha valaki csak az első egy-két regényt olvasta, elég az alapokkal tisztában lenni, ezek az utalások inkább csak easter eggek. Aminek valódi jelentősége van a történet szempontjából, úgyis elmagyarázza ez a regény is.
A Varázsőrség hozza a megszokott, oroszos stílust, moralizálást és akciót, utóbbiból a szokásosnál többet is. Emellett végre ellátogatunk az Inkvizíció központjába és kicsit jobban beleláthatunk az Őrségek melletti, szürke hatalom működésébe, és persze szimpatikus, kedvelhető szereplőkből sincs hiány. A sorozatot alaposabban ismerők az utalásokat és cameókat is értékelni fogják, de annak is szívesen ajánlom, aki még nem olvasta mind a kilenc korábban megjelent kötetet, csak néhányat közülük.
Varázslóiskola. Kevés az ennél gyakoribb toposz a fantasy-irodalomban, az Őrség-sorozat világát valahogy mégis elkerülte eddig a téma. Persze az Őrségeknek vannak saját iskoláik, ahol az ifjú vagy kevésbé ifjú, de frissen hasonított Másfélék megtanulhatják azt, ami a hagyományos emberi oktatásból kimaradt, de ez a klasszikus, bentlakásos megoldás, ahol vegyesen tanulnak fénypártiak és setétek, valami új. Nem csak nekünk, olvasóknak, a Másfélék számára is. Indokolt lenne meglovagolni az ifjúsági regények népszerűségét és direkt a fiatalabb közönségnek szóló belépőt nyújtani a sorozat világába, ahogy például John Scalzi tette a Zoë történetével, de a sorozat atyja, Szergej Lukjanyenko és a tehetséges új belépő, Arkagyij Suspanov nem ezt az utat választotta. Értelemszerűen sok az iskolás karakter, a főszereplő viszont egy huszonéves tanár, aki messze nem Harry Potter-korú, egyáltalán nem kiválasztott és Másfélének is gyengécske, alig hetedik szintű. Nem, ez a regény is elsősorban a felnőtt olvasókat célozza, de ahogy a teljes sorozat, tizenévesek számára is rendkívül szórakoztató és mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szóval van egy iskolánk, egy régi, vidéki udvarházból átalakított épület, tele ifjú Másfélékkel, akik fénypárti és setét tanároktól tanulnak mágikus tudományokat, és mindazt, amit egy hétköznapi iskolában is szokás, csak éppen Másféle szemszögből.
Az Őrség-univerzumot ismerők már tudják, hogy a jelentősebb tudósok, művészek, történelmi személyiségek közül sokan Másfélék (voltak), illetve a háttérből az Őrségek, az Inkvizíció, vagy egyéb megfelelőik befolyásolták a komolyabb eseményeket. Ezzel pedig érdemes tisztában lennie egy kezdő Másfélének, ahogy a másik oldal módszereivel is, így például Setétek tanulnak gyógyítást, és a kevéske Fénypárti diák is elsajátíthat olyan praktikákat, amelyeket jellemzően a Nappali Őrség köreivel szoktak azonosítani.
Ezt az idillinek tűnő helyzetet zavarja meg egy csapat azonosítatlan és meglehetősen titokzatos alakváltó, akik a közeli városka lakóit fenyegetik. És hogy ne legyen egyszerű a helyzet, Dmitrij Dreher irodalomrajongó, és történetesen egy kivétellel szintén alakváltó diákjai is belekeverednek az esetbe, a hetedik szintje által indokoltnál sokkal fontosabb szerepbe kényszerítve tanárukat. Még szerencse, hogy Dmitrij lojális tanár és nem csak művelt, hanem a helyzetfelismerő képessége is elég jó, így van némi esély a szituáció megoldására.
A Másféle irodalmat Másféle földrajz követi, a változatosság kedvéért Szentpétervárra látogatunk, ahol a Káosz-Őrség után újra furcsa dolgok vannak kibontakozóban. A harmadik rész, a Másféle történelem pedig csavar egyet az egészen, és a sorozat hagyományaihoz illően fejezi be a történetet.
 |
| az orosz kiadás borítója |
De kihagyott lehetőség is akad sajnos: az egyik korábbi kötetet újra megidéző központi konfliktus helyett egészen új irányba is el lehetett volna vinni a történetet. A dzsinn kislány képességében rejlő potenciált kihasználva gyakorlatilag bármi elképzelhető. Csak a regényben ténylegesen előforduló dolgokból kiindulva simán össze lehetett volna rakni egy nagyívű, akár egészen elvetemült cyberpunkba hajló sztorit, ha szükséges, a végén egy komolyabb resettel. Remélem valaki egyszer megírja, vagy ha nem pont ezt, valami hasonlót: jók a klasszikus stílusú Őrség-regények is, de az extra akción kívül valami mással is meg lehetne próbálni új színt hozni az univerzumba.
Egy ilyen sok részes sorozatnál indokolt lenne egy-egy belépési pont új olvasóknak valahol menet közben. Ez a regény nyugodtan lehetett volna ilyen, de mégsem ezt az utat választották: a rengeteg (lábjegyzetekkel is jelzett) utalás feltételezi Lukjanyenko és Vasziljev többi történetének ismeretét. Szerencsére azért akkor sincs gond, ha valaki csak az első egy-két regényt olvasta, elég az alapokkal tisztában lenni, ezek az utalások inkább csak easter eggek. Aminek valódi jelentősége van a történet szempontjából, úgyis elmagyarázza ez a regény is.
A Varázsőrség hozza a megszokott, oroszos stílust, moralizálást és akciót, utóbbiból a szokásosnál többet is. Emellett végre ellátogatunk az Inkvizíció központjába és kicsit jobban beleláthatunk az Őrségek melletti, szürke hatalom működésébe, és persze szimpatikus, kedvelhető szereplőkből sincs hiány. A sorozatot alaposabban ismerők az utalásokat és cameókat is értékelni fogják, de annak is szívesen ajánlom, aki még nem olvasta mind a kilenc korábban megjelent kötetet, csak néhányat közülük.
Kiadó: Metropolis Media (Galaktika)
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 2014
Eredeti cím: Школьный Надзор
Fordító: Weisz Györgyi
Borító: Nagy Gábor
ISBN: 978-615-5508-92-9
Oldalszám: 349
Ár:
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése