A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manga. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 11., péntek

Hiánypótlás 2

Sajnos megint semmi időm nem volt blogot írni hosszú időn keresztül, ezt most a vizsgaidőszak kapujában gyorsan pótolnám. A jelen összegzés érdekessége, hogy egyik könyv sem található fizikailag a polcaimon, javarészt könyvtárból származnak annak ellenére, hogy minden eddiginél több olvasatlan könyv figyel a polcaimon és a helyzet csak egyre fokozódik...
Viszont amennyiben reményeim beválnak, most már lesz lehetőségem újra a könyvenkénti hosszabb értékelésre rendszeresen; illetve erősen gondolkozom a blog elköltöztetésén is, de erről majd később. Addig is alant olvashatjátok, hogy mit olvastam az elmúlt hónapban:

2009. szeptember 20., vasárnap

Hiánypótlás

Üdv!
Jó régen nem írtam, ennek több oka is van, mindenesetre nem így terveztem. Mostanra viszont többé-kevésbé rendeződtek a dolgok: a lakás egyre kevésbé hasonlít csatatérre és a sulikezdés is megtörtént: már megint elsős vagyok (és minden bizonnyal nem utoljára). Persze attól még, hogy blogot nem írtam, az olvasás nem maradt abba, szép hosszú lista halmozódott fel, első nekifutásra mindegyik könyvről írok valamit röviden, aztán ha lesz kedvem és időm, talán bővebben is (de ezt nem ígérem meg). Tehát:

2009. április 13., hétfő

Joun In-Van, Jang Kjung-Il: Árnybíró (12. kötet)

Végre-valahára sikerült hozzájutni a tizenkettedik kötethez is (késett a megjelenés, aztán a beígérthez képest is még egy kicsit, a búklájnnál meg még később lett rendelhető), ráadásul még írni is tudok róla. Legalábbis időm van, hogy írjak róla, a sorozat már elkapta a hosszabb történetekre jellemző betegséget, amikor egy köteten belül sokkal kevesebb dolog történik, mint akár az elején, illetve egy cselekményepizód is túlságosan elhúzódik. Az utóbbi inkább a tizenegyediket megelőző néhány rész problémája volt, most leginkább az jellemző, hogy hiába történt éles irányváltás, mégsem pörögnek az események.

A borító alapján eddig is valószínűsíthető volt, hogy Munszu korábban már emlegetett nyugati utazása fog a középpontba kerülni, és ez így is történt: folytatódik a bűvös álom és a múlt újraélése, a Dzsusin birodalom bukását megelőző időkben. Amolyan vihar előtti (és vihar utáni) csend ez, némi szerelmi drámával súlyosbítva, a jellemábrázolások viszont még mindig kiválóak. Azt hinné az ember, hogy a nyugati utazással szereplőink maguk mögött hagyják a mesebeli szörnyeket, a nyugatiak pedig nem is hiszik el, hogy ilyesfélékkel háborúznak arra, ahol a Nap fölkel. Pedig itt is előfordulnak furcsa dolgok, jelen esetben egy sátánista idézés előkészületei. Közben Dzsusinban sem megy minden úgy, ahogy kéne, de minden poént már nem lenne illendő lelőni...



Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2009
Eredeti cím: Shin Angyo Onshi
Fordító: Vida Március Mitsuki
Oldalszám: 210

2009. március 11., szerda

Hirano Kohta: Hellsing (3. kötet)

Négy hónappal az előző után eljutott hozzám egy példány a legkúlabb mangavámpír históriájának legújabb kötetéből. A Trigun után felmerült, hogy nagyon hasonlít egymásra a két főszereplő (Alucard és Vash), küllemben és fegyverben egyaránt. Persze ez lehet véletlen egybeesés is.

A harmadik kötetben a nemzetközi helyzet fokozódik, protestáns vámpírvadászaink nácivadászatra nyergelnek át és Dél-Amerikába utaznak, ahol - mindenki tudja - a maradák nácik bújkálnak. Ezek persze nem hétköznapi nácik, mert zombihadsereget akarnak (akartak?) felállítani, de ez jelen esetben nem kap még igazán nagy hangsúlyt. Annál inkább a szerencsétlen átlagrendőrök lemészárlása, akiket feletteseik Alucard szállodájába küldtek, persze a nácik utasítására; gyakorlatilag erről szól az egész kötet.

Az egy dolog, hogy a Hellsing manga főhőse sem kimondottan pozitív jelenség, de akad nála gonoszabb is, Montana Max, aki mellesleg a legjobban eltalált karakter az egész történetben, jellem és rajzolás tekintetében is, miatta érdemes belelapozni a mangába, még ha nem is szerepel annyit, mint ellenfelei.



Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2008
Eredeti cím:
ヘルシング
Fordító: Koch Zita
Oldalszám: 192

2009. március 6., péntek

Naitó Jaszuhiro: Trigun (1. kötet)

Pacifista szamuráj után most pacifista pisztolyhős, legalábbis Eszeveszett Vash, a Trigun manga főhőse körözési lapján ez áll megjegyzésként.
Gyakorlatilag egy sci-fi környezetbe helyezett, japán rajzstílusú westernképregényről van szó, az első kötet néhány története egy sivatagbolygón játszódik, ahová régebben több űrhajó zuhant le, a túlélők pedig megtelepedtek, igazi vadnyugati körülményeket kialakítva. Ebből adódóan a westernfilmek és indiános-cowboyos regények sablonjait alkalmazza a mangaka, vonatrablástól a szegény család földjéig, amit egy gonosz és gazdag ember kiszemelt magának és banditákat bérel fel, hogy megszerezze. Ugyan Vasht körözik, egészen pontosan hatvanmilliárd dupdollár van kitűzve a fejére July városának elpusztításáért, mégis inkább a jó oldalon áll, a maga idióta stílusában küzdve a gonosztevőkkel, akik közül persze többen már attól összecsinálják magukat, ha megtudják, hogy kivel állnak szemben (tisztára mint Druss esetében...).

A magyar kiadásról csak annyit, hogy úgy tűnik, nem csak a Mangafannak sikerült nagy neveket (címeket) szereznie, ráadásul ez a kötet a maga 364 oldalas (kb. 3 centis) vastagságával könyvszerűbb, mint az egyébként átlagosnak számító kétszáz oldal körüli (1,5-2 centis) példányok, ráadásul nem is lényegesen drágább azoknál. Igaz, a mangafanos kiadványokkal összehasonlítani nem jó ötlet, mert azok minőségben azért felette állnak a többinek (külön védőborító!). Ami viszont zavaró, hogy belső margót alig hagytak a szerkesztésnél, így időnként már az épségét is kockáztatva ki kell hajtani a kötetet, hogy el lehessen olvasni a szövegbuborékokat. Illetve ami még problémás lehet, de az már a rajzoló "hibája" (vagy egyéni stílusa), hogy az oldalak nagyon zsúfoltak, olvasás közben jojózott a szemem tőle rendesen. De úgy összességében tetszett, lehet, hogy az animeváltozatba is belenézek majd (bár az nem ennek a blognak a témája), azt is szokták dicsérni.



Kiadó: Delta Vision
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Trigun I. (
トライガン)
Fordító: Oroszlány Balázs
Oldalszám: 364

2009. február 12., csütörtök

Vacuki Nobuhiro: Ruróni Kensin (5. kötet)

Vacuki Nobuhiro (和月 伸宏) népszerű mangája a Meidzsi-korszakban játszódik, a sógunátus bukása után. Ekkortájt kezdődött Japán nyugatiasodása, megszűnt a kasztrendszer (legalábbis elvben), így a szamurájok sem számítottak már magasabbrendűnek a kézműveseknél, parasztoknál. Ez a történet is egy szamurájról szól, aki a sógunátus ellen harcolt és félelmetes gyilkosként híresült el; a háború után viszont megtagadta korábbi életét, katanáját pedig fordított élű szakabatóra cserélte.
Furcsa ötlet egy pacifista szamuráj, főleg, ha ennyire lányos karakter (28 éves kora ellenére), mint Himura Kensin (緋村 剣心), de ebben a történetben működik, nem is rosszul.

A korábbi kötetekben Kensin vándorlása során megismerkedett egy kardvívó-iskola tizenhét éves vezetőjével, Kamija Kaouruval (神谷 薫) és tanítványával, később az utcai bunyós Szagara Szanoszukével (相楽 佐之助), akikkel meglehetősen ütőképes csapatot alkotnak, a különböző negatív karaktereknek általában nics sok esélyük. Legalábbis eddig, a sorozat 28 kötetes, szóval még eléggé az elején jár a magyar kiadás.

Az ötödik kötet három "extra" átvezető fejezettel indít, melyekben a Kaoru tanítványa küzd egy gonosztevőkből álló banda ellen, a folytatásban pedig egy hatalmas termetű szamuráj érkezik a városba és mindenáron meg akar küzdeni a helyi dódzsók vezetőivel, mégpedig azzal a céllal, hogy visszahozza a régi időket és eltörölje a fakardot használó iskolákat... De mivel ez gyakorlatilag a szabad gyilkolás felélesztését jelentené (képzavar), Kensin természetesen szembeszáll Raidzsútával, de az, hogy sikerrel jár-e, már nem derül ki (túl rövidek a kötetek...).



Kiadó: MangaFan

Kiadási év: 2008
Eredeti cím:
るろうに剣心 明治剣客浪漫譚 (Rurōni Kensin Meidzsi Kenkaku Romantan)
Fordító: Basa Zsófia
Oldalszám: 183

2009. február 6., péntek

Joun In-Van, Jang Kjung-Il: Árnybíró (1-10. kötet)

Ugyan már karácsony előtt előrendelhető volt a 12. kötet a Mangafan oldalán, azóta sem jelent meg és az előrendelési lehetőség is megszűnt. Mivel már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a folytatás, de ahhoz nem volt kedvem, hogy angol nyelvű fanfordításokat böngésszek, inkább elolvastam újra az első tíz kötetet a tizenegyedikről már írtam), és van is már néhány tippem, hogy mi várható.
De persze nem akarok előre lelőni semmilyen poént (meg nem is biztos, hogy jók a sejtéseim), inkább azoknak, akik számára eddig nem volt ismerős a kötet, némi kedvcsináló:

A stílus, mint az bizonyára kiderült, manga. Szakértőbbek elvitatkozhatnak azon, hogy tényleg az-e, hiszen nem japánok, hanem koreaiak készítették és így inkább manhwának kéne hívni, én azon a véleményen vagyok, hogy ha valamit ilyen stílusban rajzolnak és a kiadás helye Japán, a nyelve pedig kis j-vel japán, az nyugodtan nevezhető mangának (illetve ebben a kérdésben ld. még a kommenteket).
A történet ennél egyszerűbben megfogható: általában koreai mondák és népmesék (illetve elemeik és adott esetben átirataik) egy szálra felfűzve, ez a szál pedig részben monda, részben fantasy illetve valódi történelem: valamikor régen Koreában létezett az árnybírók hivatala, és a cím alapján is egyértelmű, hogy itt valami hasonlóról van szó. A főszereplőnk egy árnybíró, avagy koreaiul angjo onsi, aki persze az egész mangához hasonlóan fel lett turbózva némi fantasyvel, nem sima vándorhivatalnok, akinek az a feladata, hogy az önkényeskedő helytartók körmére nézzen (persze ez, de ennél egy kicsit mélyebb a dolog), hanem némi természetfeletti képességgel is bír, mint ahogy társai és ellenfelei is.
A mesebeli Dzsusin birodalom összeomlása után nem sokkal kapcsolódunk be az események menetébe. teljes a káosz, fosztogató rablóbandák dúlják a vidéket, nem ritkán nyugati/amerikai segítséggel (azért a keletiek egy kicsit máshogy látják a hős európai hódítókat...), a helytartók részben zsarnok önkényúrrá váltak, kihasználva, hogy nincs, aki a elszámoltassa őket (de mekkorát tévedtek!), illetve éppen ellenkezőleg: próbálnak valami rendfélét összehozni a területükön. A végső, nagy csatát túlélt démonok, mágikus vagy mágiaközeli erővel bíró harcosok és hasonló teremtmények pedig szintén nem maradnak nyugton, hanem balhét akarnak. Közülük is kiemelkedik egy bizonyos Adzsite, aki régen árnybírónk, Munszu egyik barátja volt, de a helyzet azóta kissé megváltozott: a hírek szerint ő a felelős a birodalom bukásáért, bár ebben Munszu sem teljesen tiszta... Mindenesetre a világnézeti különbségek nem tettek jót az egykori barátságnak: most leginkább halálos ellenségnek nevezhetőek.
Mivel Adzsite a világ felforgatását tervezi (és ezt nem árt komolyan venni, mert nyápic külseje ellenére ijesztő dolgokra képes), Munszu pedig hisz abban, hogy más módja is van egy jobb világ létrehozásának, kettejük hajszája árnyalja be az egész történetet, a különböző mondai elemek pedig színesítik; vándorútja során Munszu bajtársakkal és ellenségekkel egyaránt összefut, ők pedig általában nem hétköznapi halandók.
Mágusok, kardforgatók, pisztolyhősök és harcművészek általában nem békés mesékben szoktak előfordulni, ez sem tartozik közéjük: a nézeteltérések általában fizikai úton oldódnak meg, látványos ütközetek és párbajok formájában, ami persze nem jelenti azt, hogy kimaradna a lélektani, logikai vagy éppen érzelmi szál, van mindenből amennyi kell, pont jó arányban ahhoz, hogy egy szépen megrajzolt és érdekes sztorit kapjunk. Ráadásul gyakran fordul elő, hogy valami nem egészen az, aminek látszik, erre utalások is vannak, szóval az olvasó törheti a fejét, hogy hol van a csavar a történetben, aztán persze kérdés, hogy mire lehet rájönni előre és mi az, aminek a megoldását teljesen máshogyan képzeltük.

Külön pozitívum, hogy a legtöbb epizódhoz kis magyarázat is tartozik az eredeti legendáról, illetve arról, hogy mi mért és hogyan lett átalakítva, ez a koreai mitológiában hozzám hasonlóan kevéssé jártas olvasóknak egyrészt szükséges adalék, másrészt van, hogy nem mond túl sokat, mert nem ismerjük az alaptörténetet; na meg a kötetek végén az alkotók saját kis kalandjaikat is elmesélik a manga készítésének bonyodalmaival kapcsolatban, illetve egyéb humoros dolgokat.

Alant láthatóak a borítók, az első kötetet egyszer láttam más külsővel, nem tudom mi lehet az oka, hogy pár példány nem ezzel a képpel jött ki... A Mangafant dicséri, hogy a magyar piacon talán egyetlenként, de védőborítóval adják ki a köteteiket, és ráadásul nem is feltétlenül drágábban, mint a riválisok. Kisebb-nagyobb bakik persze előfordulnak, de az Árnybíró esetében ez maximum annyi, hogy nem egészen párhuzamos a kockákkal az oldal széle, illetve egy-fél miliméter lecsúszik a lapról, de ez is inkább csak az első köteteknél figyelhető meg, illetve egyébként is a nyomda hibája.
Ha valakinek a fentiek meghozták a kedvét, egy kicsit le kell lomboznom a lelkesedést: az első és a negyedik kötet jelenleg a kiadótól sem rendelhető, mert elfogyott, de azért érdemes lehet könyvesboltokban keresgélni, az Alexandránál láttam még teljes sorozatot néhány hete (hónapja?), na meg van, akinek mégsem tetszik annyira és beadja antikváriumba, ilyen példányok fellelhetőek például a Bookline oldalán.

Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2006-2008
Eredeti cím: Shin Angyo Onshi
Fordító: Kiss Réka Gabriella, Vida Március Mitsuki
Oldalszám: 202 / 224 / 208 / 208 / 208 / 208 / 208 / 208 / 230 / 214



2009. január 12., hétfő

Jun Mi-Kjong: A vízisten menyasszonya

Azt hiszem, egy kicsit kezdem túlzásba vinni ezt a "mindent elolvasok, ami a kezembe kerül" dolgot... Bár jelen esetben ez lehet, hogy csak látszat, mert ugyan kívülről és az alapsztori szerint csakugyan tipikus lánymangáról van szó, illetve bocsánat: lánymanhwáról, mert koreai, azért a háttérben az Árnybíróhoz hasonlóan sok-sok utalás leledzik a koreai mitológiára vonatkozóan, ami viszont érdekes téma. Kezdve ott, hogy a főszereplő leányzót feláldozzák a víz istenének, hogy a falu végre kapjon egy kis esőt, mindenféle legendás-mitológiai elemek bukkannak fel, még egy cse is, ami egy emberevésre specializálódott, a rajz szerint eléggé krokodilszerű lény, leendő vacsoráját az orrán található, kutyafej formájú kinövéssel csalogatja magához (jaj de aranyos kutyus, megsimogatom!), aztán persze kiderül, hogy nem egészen kutyáról van szó, a száját nagyjából a fantomkutya teljes testhosszában végig ki tudja nyitni és sok hegyes foga van, de valószínűleg ezt az áldozat már nem tudja senkinek elmesélni, kivéve, ha ott van a közelben az istenek legjobb (és a sztori szerint legjóképűbb) íjásza és kivégzi szegény jószágot, megmentve az emberlányt. Ez egyébként biológiai szempontból is érdekes, mármint hogy az evolúció képes lenne-e létrehozni egy ilyen állatkát, de ez csak pár kocka az egész kötetből, úgyhogy talán kár ennyit foglalkozni vele. A lényeg az, hogy van szerencsés megmenekülés, átlagos emberlány, nem átlagos istenek és istennők, bonyodalmak meg minden, ami szerintem az ilyen történetek szokásos kellékének tűnik. Ha valakinek az Árnybíró túl véres, olvassa ezt, elvileg a második kötet is megjelent már.


Kiadó: Vad Virágok Könyvműhely
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Bride of the Water God I.
( 하백의 신부 )
Fordító: Kálovics Dalma
Oldalszám: 192

2009. január 5., hétfő

Misaho Kujiradou: Princess Ai 1. kötet

Újabb manga, aminek finoman szólva nem én vagyok a célközönsége, de azért átrágtam magam rajta.
Leginkább tizenéves lányoknak szól, így a sztori is inkább az érzelmek túlsúlyát hozza, ami persze nem feltétlenül baj. A történet szerint Ai hercegnő, egy alternatív bolygó emberi lakossága uralkodói családjának utolsó sarja a Földre kerül, konkrétan Tokióba, minden, amire emlékszik, pusztán a neve, meg hogy imádja a tépett ruhákat. Furcsa, szárnyas, de egyébként viszonylag emberszerű lények vadásznak rá, őket egyébként az európai-keresztény-görög mitológiából vették, ami gondolom Japánban ugyanolyan egzotikum, mint nálunk a jamambák vagy alakváltó tanukik, viszont ez egy amerikai képregény... Tokióban egy könyvtárossrác veszi védelmébe Ait, még szállást is ad neki, amitől viszont a srác nem kicsit langyos lakótársa megsértődik, pláne, amikor kiderül, hogy a ruhái Ai-n jobban állnak... Hamarosan kiderül, hogy a lány gyönyörűen tud énekelni, úgyhogy elszegődik egy sztriptízbárba énekesnek (álomkarrier...), ahol felfigyel rá az egyik japán tehetségkutató cég embere.

Nagyjából ennyire bonyolult a cselekmény, a grafika viszont mintha inkább az én nememet célozná, gondolok itt a meglehetősen hiányos női öltözetekre például. De persze ízlések és pofonok...



Kiadó: Goodinvest / FuMax
Kiadási év: 2006
Eredeti cím: Princess Ai Vol. 1 Destitution
Fordító: Szeredás Lőrinc
Oldalszám: 200

2008. december 28., vasárnap

Hans Steinbach: Éjféli opera

Még egy adag mangaszerű képregény, most éppen a metalkedvelő Hans Steinbach kezei közül.
Mi is lehetne jobb elfoglaltság egy vérfarkasszerű borostával rendelkező, de vámpíralkatú halhatatlannak korunkban, mint a goth metalt játszó zenész szerepe? Einblick DeLaLune is tisztában van ezzel, meg némi tehetsége is akad a zenéléshez, így hát jelmezbe bújva, kezében elektromos gitárral, a színpadon tengeti napjait, melyek egy darabig sokkal békésebbek, mint a korábbi századokban. De aztán jön a probléma: felbukkan a Leroux névre hallgató szőke testvére, nyomában pedig zombik, farkasemberek, Báthory Erzsébet, vatikáni arcok, egy nagydarab kopasz fickó (akit Frankensteinnek hívnak) és egy horda csuklyás alak. És ha ez nem lenne elég, szegény Ein másodszor is beleesik abba a csapdába, ami egy halhatatlan számára minden létező sablon szerint káros: beleszeret egy emberlányba és meg akar szökni vele. Ami ugye kissé problémás, ha az ember, vagyis halhatatlan fejét szeretné minden ronda szörny.
Az első kötet sztorija teljesen kusza, a másodikban kicsit érthetőbb, bár az egyik kockán még szűzlányok kivéreztetett hullái alatt pancsikoló, a következőn meg a gyerekei miatt siránkozó Báthory Erzsébet karaktere valahogy nem túl egységes, meg az sem egészen világos, hogy minek rakta bele a jó Hans a történetbe. Talán mert Drakula túl sablonos? Vagy kellett egy olyan női főszereplő, aki elég strapabíró ahhoz, hogy köteteken keresztül le lehessen szaggatni róla a mindenféle ruhákat? Egyébként hosszasan gondolkoztam azon, hogy egy testvérpár neve hogyan lehet Einblick és Leroux, de a harmadik kötetben ez is kiderült.


Kiadó: Athenaeum/Mangattack

Kiadási év: 2007/2007/2008
Eredeti cím: A Midnight Opera Act 1/2/3
Fordító: Pap Zoltán, Sárközy Bence
Oldalszám: 204/184/184

2008. december 26., péntek

Joshua Elder: Házi ninja (1. kötet)

Valahogy az amerikai rajzolók mangaszerű képregényei nem szoktak igazán jól sikerülni. Legalábbis amivel eddig találkoztam. Nem tudom mi lehet ennek az oka, meg nem is az USA-ellenességemet akarom hangsúlyozni, de valahogy ez sem az igazi. Persze belejátszik az is, hogy nálam nagyjából egy évtizeddel fiatalabbaknak szól ez a képregény, akkor még én is tudtam volna lelkesedni a postán rendelhető nindzsákért, most már nem megy. Ugyanakkor néhány poén egyértelműen felnőtteknek szól, mint a gyerekrajzfilmek esetében is (csak éppen ott van értelme, mert ugye a szülőket is szórakoztatni kell valamivel, amíg csemetéik mellett ülnek a moziban, de azt nem hinném, hogy anyuka-apuka letelepszik a gyerek mellé képregényt olvasni). Az L. Frank Baum Elemi Iskola, a funkyzenész apuka, Remus és Romulus Wolfe, az asimovi és hubbardi űrlények támadása valahogy nem az a kimondott tinipoén. Mellesleg Asimov melyik könyvében van szó a Földet repülő csészealjakon megtámadó idegenekről? Olvastam már tőle pár tucat regényt és novellát, de ilyenre nem emlékszem. Na mindegy. Azért tizenkevés éveseknek jó lehet a cucc.



Kiadó: Athenaeum (Mangattack)
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: Mail Order Ninja Vol. 1
Fordította: Pap Zoltán, Sárközy Bence
Oldalszám: 104

2008. november 8., szombat

Svetlana Chmakova: Dramacon (2-3. kötet)

Furcsán veszi ki magát, hogy majd' minden mangát lehúzok, ráadásul ezt a bejegyzést még ezzel is kezdem... (Persze ez nem is igazi manga, hanem csak manga-szerű amerikai képregény, bár ezen a történetben is vitatkoznak.) De sajnos erről sem tudok annyira jókat írni, mert annyira nem jó. (Csilla, innen ne olvass tovább XD) Tegnap éjjel nem bírtam elaludni (ez már harmadszor fordul elő a héten, pedig normál esetben bárhol, bármilyen körülmények között képes vagyok elaludni a mozgó járműveket kivéve...) és ez a két könyvecske volt karnyújtásnyira, illetve a Foucault-inga, de ahhoz azért fáradt voltam. Szóval röpke egy óra alatt végigfutottam a két kötetet, a végére úgy aludtam, mint a bunda...

A sztori semmi extra, egy évente megrendezett fiktív animeconon játszódik, amelyik megítélésem szerint olyan, mint bármelyik másik, legalábbis vannak visítozó fangörlök, önjelölt szakértők, cosplayerek, egy-két értelmesebb alak, amatőr rajzolók, kiadók, szervezők... És persze akadnak utalások a már-már skizofrenitás felé hajló "kettős életre" is: netes fórumok, "majd mailben beszélünk" stb. Apropó, utalások. Az orosz származású író-rajzolónő telepakolta mindkét kötetet mindenféle manga-animecímekkel, csak (gondolom az esetleges jogdíj-pereket megelőzendő) kicsit átalakítva. A "Half Metal Alchemist"-nél szétröhögtem magam, remélem nem hallatszott ki nagyon a szobámból... Az viszont fura, hogy a National Geographicot le merte írni rendesen.
A sztoriról: tényleg semmi extra, bár feltehetően némi önéletrajzi ihletés akad benne. Elvileg főiskolás, gyakorlatilag 13-15 éves gyerekek érzelmi bonyolultságát megélő, amatőr mangaíró lány és rajzolója "kalandjairól" van szó a Yattacon útvesztójében. Lapos szerelmi szál, lázadás az anyuka ellen, tündérmeséket megszégyenítő hepiend, tulajdonképpen ennyi az egész. De altatónak jó volt :) Ja! Az esetleges kérdéseket megelőzendő: az első kötetet kb. egy éve olvastam már...



Kiadó: Mangattack
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: Dramacon Vol. 2 / 3
Fordította: Pap Zoltán, Sárközy Bence
Oldalszám: 212 / 212

2008. október 24., péntek

Hirano Kohta: Hellsing (2. kötet)

Hirano Kohta mangája a sokadik reneszánszát élő vámpírkultusz újabb feldolgozása, ezúttal a horrort humorra cserélve. Főhőse a fantáziadús Alucard (olvasd visszafelé) névre keresztelt ősvámpír, aki a Hellsing, egy vámpírirtásra berendezkedett angol protestáns szervezet alkalmazásában áll, mint elsőszámú tömegpusztító fegyver. Ráadásul a nagykezű-nagylábú vámpír (na jó, ez Hirano Kohta rajzstílusára jellemző, hogy a végtagokat erősen felnagyítva ábrázolja) képes átváltozni valami sokszemű-sokfogú, amorf fekete démonfélévé is, tehát a brutális vérontás garantált.
A tizenhatos karikához ez még nem lenne elég, úgyhogy az eseményekben aktívan részt vesz egy irreálisan túlméretezett és labdaformájú keblekkel felszerelt rendőrlány is, aki az első kötetben változott vámpírrá és most már a fényfóbiás élőholtak küzdelemmel teli életét éli (vagy mi...) a Hellsing kötelékében, őt elnézve mondjuk hajlamos elhinni az ember, hogy a mangaka eredetileg a szigorúan felnőtteknek szóló műfajban alkotott... Az elegy további adalékai: Sir Integra Hellsing, a szervezet vezetője, aki attól még, hogy "sir", érdekes módon nő; egy pár kezdő vámpír; zombik; vatikáni szuperegység (Iskariótiak); nácik a háttérben és persze sok-sok fekete-fehér kecsap, no meg menő beállások és szövegek.

Amúgy a látszat ellenére végülis élveztem a mangát, ha már egész nap otthon ültem (okt. 23-án, nehogy valami rendőr megtaláljon, mint bőrkabátos-hosszúhajú, demokráciára veszélyes elemet, akinél még kés is van...), kb. 3/4 óráig lekötött, szóval meg tudom érteni azokat, akik rajongói a témának, még ha ilyen vámpíros cuccban ritka is a tényleg jó és színvonalas dolog (ezért megint jön majd a kövezés, érzem... de ne tessék haragudni, cinikus hangulatban vagyok...). És ráadásul némi utánajárással megtudtam, hogy holnap jön magyarul az első része a Hellsing animének is...

>vissza Umberto Ecóhoz...<


Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: ヘルシング
Fordította: Koch Zita
Oldalszám: 192

2008. október 23., csütörtök

Ohba Tsugumi - Obata Takeshi: Death Note (2. kötet)

Újabb népszerű manga, talán a kulcsszót követve a keresőkön keresztül nagyobb lesz az olvasottságom XD
Na jó, igazából nem (csak) ez a cél, pusztán annyi, hogy anno arról volt szó, minden könyvről írok, amit elolvasok és ugye ez is könyvnek számít, hiába nyílik hátul és van tele furcsa, fekete-fehér rajzokkal meg mindenféle kiskorúak nyugalmának megzavarására alkalmas dologgal.
Mellesleg a Death Note egyik kedves ismerősöm nagy kedvence, és ennyivel tartozom neki... :)

Szóval. Ez itt a második kötet, vagyis igazából az elsőről is kellett volna már írnom, de valószínűleg még a start, de legalábbis a második bejegyzés előtt kellett, hogy olvassam. Na mindegy. És erről legalább többet tudok írni, vagy legalábbis bátrabban, mert a sztoriból már olvastam 42 fejezetet (ami persze még a felénél is kevesebb a teljes mangának...).
Tehát. A méltán sikeres Death Note manga soron következő részében tovább folytatódik Light, a halálisten-füzetet birtokló, átlag feletti értelmi képességekkel rendelkező középiskolás, és L, a zseniális szuperügynök párbaja. Bár a párbaj szó egyelőre még túlzás, inkább csak puhatolózó szurkálásokról van szó. De a dolgok itt, viszonylag a történet elején sem egyszerűek, minden kis hiba végzetessé válhat, és Kira (Yagami Light) talán el is követ néhányat.

Ja, igen. A sci-fi ragacsot azért kapta a bejegyzés, mert ugyan az eredeti japán kiadás 2003-ban jelent meg, a 185. oldalon Light haverja mégis a japán gazdaság 2004-es helyzetéről beszél múlt időben.


Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: デスノート
Fordította: Nikolényi Gergely
Oldalszám: 200

Kishimoto Masashi: Naruto (6. kötet)

Kisimoto Maszasi világhírű mangájának magyar kiadása immáron a hatodik kötethez érkezett, nem szakértő véleményem szerint a történetet tekintve eddig ez a legkevésbé érdekes, ráadásul kifejezetten rövid és szappanoperás stílusban itt is az akció közepén jön a szünet (avagy a kötet vége), bár nyilván aki nagy rajongója a sztorinak, úgyis elolvasta már angol fordításban (komolyabbak japánul), vagy éppen megnézte az animét, szóval csak a gyűjtők és a "lusta laikusok" szitkozódnak és várják a következő kötet megjelenését (a hírek szerint még idén), illetve a "lusta laikus" nem várja, hanem tudja, hogy ha megjelenik, úgyis kölcsönadja neki valaki, addig meg elfoglalja magát valami hasznosabbal.
A sztoriról nem írok, mert mainstream-cuccról lévén szó, "a csapból is ez folyik", másrészt meg annyira még nem vagyok benne a témában, hogy "szakértő módon" tudjak nyilatkozni, mint mondjuk a sci-firől. Tehát elnézést mindenkitől, aki valami mélyreható elemzésre számított és csak ennyit kap...


Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: ナルト
Fordította: Basa Zsófia
Oldalszám: 184

2008. szeptember 11., csütörtök

Joun In-Van - Jang Kjung-Il: Árnybíró (11. kötet)

Még szerdán, a plakátkiállítás (és a nem egészen tisztességes csokiszerzés) előtt volt egy kis időm, úgyhogy muszáj volt bemennem az Alexandrába és akkor már nem jöhettem ki üres kézzel, úgyhogy ez lett a következő zsákmány. Persze nem tartott sokáig, már tegnap este befejeztem, de attól függetlenül, hogy ennyit kellett várni rá, kifejezetten tetszett. Na nem mintha az eddigiek rosszak lettek volna, de a mandragóratű hatása alatt álmodó Munszu múltidézése tényleg jó. És már rögtön az első fejezetnél újabb bizonyítékát találtam annak, hogy a legtöbb népmesei elem minden népnél azonos: a király és a furfangos vándor (itt Munszu) nagyotmondás-versenye a magyar meséknek is klasszikus eleme. Ugyan a hazugságok részletei eltérnek az adott kultúra függvényében, de az eredmény és a mérkőzés lefolyása is gyakorlatilag azonos, ilyen szintű egyezést eddig csak kevés mesével találtam, pedig olvastam sokat, jónéhány országból. Nyilván nem kell egy sorozat tizenegyedik kötetét ajánlgatni, mert aki idáig eljutott, ezt sem fogja kihagyni, aki meg még nem, az úgysem ezzel kezdi, egy a lényeg: kötelező elolvasni!


Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Shin Angyo Onshi
Fordító: Vida Március Mitsuki
Oldalszám: 204