David Gemmell első könyvében Druss mint híres-hírhedt, de már javakorabeli, megfáradt harcos jelenik meg, aki ugyan ősz szakállát meghazudtoló erővel és fürgeséggel képes forgatni nem kevésbé legendás csatabárdját, tényleges ereje mégsem fizikai. Na de hogy ténylegesen ki ő és hogyan vált legendává, azt az olvasóközönség csak kilenc évvel később (1993-ban), ebből a kötetből tudta meg.
Fogj egy már tizenévesen is bivalyerős, ugyanakkor mogorva, nem túl okos, de ösztönösen cselekvő és hirtelen haragú karaktert, tégy mellé egy nőt, aki mellett a rossz tulajdonságai szinte megszűnnek és a jók fölerősödnek, majd vedd el tőle és nézd meg, hogy mi történik. Ennyiben összefoglalható az első húsz oldal és a maradék háromszázkilencven alapja, a végleges verzióhoz viszont szükség van egy nőcsábász költőre, némi háborúra válogatott ellenfelekkel és szövetségesekkel, balszerencsére és gonoszra, no meg a csatabárdra, ami Druss legközelebbi társává válik, amíg elnyeri a félve suttogott Haláljáró nevet.
Az előtörténet stílusra és tartalomra is más: a gondolatok helyett a cselekmény dominál és a hősiesség helyett is csak tömegével kiontott vért kapunk, a fejlődés íve pedig kevés változást mutat. Továbbá meglehetősen sok áthallás figyelhető meg a mi világunkkal kapcsolatban Druss és egy korábbi hős, Árnyjáró történeteiben, ami kicsit zavaró, mert ez azért nem Pratchett Korongvilága, hanem valami sokkal komorabb és realisztikusabb - talán ezért is kevésbé népszerű, az általános fantasyk között viszont kifejezetten jónak látom.
Kiadó: Delta Vision
Kiadási év: 2004
Eredeti cím: The First Chronicles of Druss the Legend
Fordító: Sziklai István
Oldalszám: 416
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése