Terry Pratchett Korongvilág történetei a kedvenceim közé tartoznak, itt a blogon mégsem volt túl sok szó róluk. A manák trilógiájának köteteiről még a blog második évében, 2009-ben írtam, Korongvilágot csak egy könyv, a Silverberg-féle Legendák második része tartalmazott nyomokban.
Jogos a kérdés - már ha felmerült egyáltalán valakiben -, hogy mi értelme van egy sorozat huszonnegyedik kötetéről írni. Nos, miért ne? Egyrészt az Őrség-alsorozatnak csak az ötödik része, másrészt egy jó könyv, harmadrészt pedig valahol csak el kell kezdeni a kedvcsinálást a sorozathoz, Az ötödik elefánt pedig elég jó apropó, még ha kezdő kötetnek nem is ajánlom.
Nem hiszem, hogy túl sokan lennének azok, akik még nem hallottak Terry Pratchett világhírű Korongvilág-sorozatáról. Az eleinte fantasyparódiának induló történetek szerencsére jellegzetesen humoros, szórakoztató, szatirikus és intelligens "valódi" fantasyvé nőtték ki magukat, túllépve azokon a műfaji korlátokon, melyektől a paródiák legnagyobb része képtelen megszabadulni. Persze a Korongvilág-sorozat már az elején sem volt erőltetett, gagyi, izzadtságszagú, igénytelen, primitív valami (szerencsére azért ilyesmi átlagparódiák csak bizonyos, korlátozott népszerűségre tudnak szert tenni), már ott is megcsillant a pratchetti humor és intellektus, de azért A mágia színe és A mágia fénye tartalmazott kifogásolható elemeket. Néhány kötet megírása alatt Pratchett szépen belelendült és egészen alaposan kimunkált világot alkotott, a legapróbb részletekben is olyan humormorzsákat és meglepően komoly elemeket elrejtve, melyek más esetben egész köteteket vihetnének el a hátukon. Az ötödik elefánt már az alkotói ív csúcspontján készült, érezhetően lazán és erőlködés nélkül, a korábbi részek lendületét felhasználva.
Az ötödik elefántban alamivel kevesebb a humor és a sziporka a legtöbb Korongvilág-regényhez képest, cserébe viszont "szebb a díszlet" és nagyobb a hangsúly a cselekményen. Vinkó parancsnok és az ankh-morporki őrség kiválasztott tagjai kénytelenek kimozdulni megszokott városukból és Überwaldba látogatni tengelyiránt, ahová a legendák szerint a Korongvilágot tartó elefántok egyike zuhant egy sajnálatos esemény során, valamikor korszakokkal ezelőtt, és ahol ennek az elefántnak a zsírját máig bányásszák a vidék törpéi az arany és más kincsek mellett. Az ötödik elefánt tragikus végzete óta a fagyos hegyvonulatokkal mintázott felszínen vámpírok, vérfarkasok és trollok rendezkedtek be, alattuk a törpékkel, nem ritkán vérre menő harcot folytatva az uralomért. Pratchett vámpírjai, vérfarkasai, trolljai és törpéi persze korántsem olyanok, mint amilyeneket a mára sablonossá vált klasszikus fantasykben és rémtörténetekben találhatunk, és még kevésbé hasonlítanak a tizenéves lányok milliói által rajongott, mindenki más részéről szívből utált "vegetáriánus" társaikra. Persze ahogy a Korong sok tekintetben görbe tükre a mi világunknak, úgy ezeknek a visszfénye is megjelenik, alaposan megcsavarva és pratchettizálva, a végeredmény pedig meglehetősen egyedi.
Az őrség tagjai jól kitalált és egymást kellőképpen kiegészítő karakterek, de az új szereplők is megfelelőek a maguk szerepében, szinte bármelyikük mögé komolyabb háttértörténet képzelhető - ámbár némelyikükön érezhető, hogy csak kényszerből kerültek a kötetbe, mert kellett egy kellően elvetemült ellenfél vagy valaki, akit Vinkó kapitány maga mellé állíthat. Na persze mások is kezdték hasonlóan a sorozat történetében, aztán mégis rendszeresen felbukkanó alak lett belőlük... Pratchett egyik kedves tulajdonsága, hogy egy-egy jobban eltalált mellékszereplőt többé-kevésbé véletlenszerűen több történetbe is beleír - a leghíresebb egyértelműen a Halál -, itt is találkozhatunk ilyenekkel, már csak ezért is érdemes sorban olvasni legalább az alsorozatokat, hogy az ilyesféle poénokat észrevegyük.
A Korongvilág-regények sokszor fő témájukban is bizonyos, mi világunkbeli eseményeket, jelenségeket tükröznek, a brit popzenétől a vallásháborúkon át a hollywoodi filmgyártásig nagyjából bármi előfordulhat. Ebben az esetben a kötet gerincét egy nem túl bonyolult krimi-szál képzi, de azért előkerül az esélyegyenlőség kérdése, a Heisenberg-féle határozatlansági reláció, a hatalom legitimációja és még sok egyéb, emellé pedig kapunk nyomozást, szolid szerelmi háromszöget, furfangos intrikákat és egy nagy csokor válogatott poént.
Az ötödik elefánt tipikus Korongvilág- és Pratchett-regény, ha szereted a szerző stílusát, érdemes eljutni idáig a sorozatban is. Amennyiben pedig sikerült felkelteni az érdeklődésedet, az alábbi ábrán láthatod, hogy hol érdemes kezdeni, ha az alsorozatok és nem a kiadási sorrend szerint haladnál:
--
Kiadó: Delta Vision
Kiadási év: 2012
Eredeti megjelenés: 1999
Eredeti cím: The Fifth Elephant
Fordító: Járdán Csaba
Borító: Josh Kirby
ISBN: 978 615 5161 76 6
Ár: 2990,-
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is :)
Jogos a kérdés - már ha felmerült egyáltalán valakiben -, hogy mi értelme van egy sorozat huszonnegyedik kötetéről írni. Nos, miért ne? Egyrészt az Őrség-alsorozatnak csak az ötödik része, másrészt egy jó könyv, harmadrészt pedig valahol csak el kell kezdeni a kedvcsinálást a sorozathoz, Az ötödik elefánt pedig elég jó apropó, még ha kezdő kötetnek nem is ajánlom.
Nem hiszem, hogy túl sokan lennének azok, akik még nem hallottak Terry Pratchett világhírű Korongvilág-sorozatáról. Az eleinte fantasyparódiának induló történetek szerencsére jellegzetesen humoros, szórakoztató, szatirikus és intelligens "valódi" fantasyvé nőtték ki magukat, túllépve azokon a műfaji korlátokon, melyektől a paródiák legnagyobb része képtelen megszabadulni. Persze a Korongvilág-sorozat már az elején sem volt erőltetett, gagyi, izzadtságszagú, igénytelen, primitív valami (szerencsére azért ilyesmi átlagparódiák csak bizonyos, korlátozott népszerűségre tudnak szert tenni), már ott is megcsillant a pratchetti humor és intellektus, de azért A mágia színe és A mágia fénye tartalmazott kifogásolható elemeket. Néhány kötet megírása alatt Pratchett szépen belelendült és egészen alaposan kimunkált világot alkotott, a legapróbb részletekben is olyan humormorzsákat és meglepően komoly elemeket elrejtve, melyek más esetben egész köteteket vihetnének el a hátukon. Az ötödik elefánt már az alkotói ív csúcspontján készült, érezhetően lazán és erőlködés nélkül, a korábbi részek lendületét felhasználva.
 |
| (kép: Jim Haverlock) |
 |
| (kép: Jim Haverlock) |
 |
| (kép: Jim Haverlock) |
Az ötödik elefánt tipikus Korongvilág- és Pratchett-regény, ha szereted a szerző stílusát, érdemes eljutni idáig a sorozatban is. Amennyiben pedig sikerült felkelteni az érdeklődésedet, az alábbi ábrán láthatod, hogy hol érdemes kezdeni, ha az alsorozatok és nem a kiadási sorrend szerint haladnál:
--
Kiadó: Delta Vision
Kiadási év: 2012
Eredeti megjelenés: 1999
Eredeti cím: The Fifth Elephant
Fordító: Járdán Csaba
Borító: Josh Kirby
ISBN: 978 615 5161 76 6
Ár: 2990,-
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése