James S. A. Corey: Abaddon kapuja

Egy korszak lezárul, de előtte van még bőven tennivaló. Holdent kinyírni bármi áron; túlélni az eseményeket; feltárni a protomolekula titkát; filozófiai rendszerbe illeszteni egy idegen intelligencia létezését; megfékezni a háborúzó emberiséget... nem egyértelmű, hogy melyik főszereplőnknek van nehezebb dolga. A James S. A. Corey néven alkotó páros az Abaddon kapujában is hozza az izgalmas, fordulatos és szórakoztató sorozatban eddig megszokott szintet.

Amikor a Térség első kötetét, a Leviatán ébredését olvastam egy Szegedre tartó IC másodosztályán, még nem tudtam túl sokat a hátteréről. A blogbejegyzéshez persze utánanéztem pár dolognak és kiderült, hogy az eredetileg trilógiának tervezett történethez a kiadó berendelt további három részt, ami ilyen ötszáz-ötszázötven oldalas  kötetek esetén elég szép mennyiség. Azóta már tripla trilógiává (!) hízott a sorozat, az eddigi átlagot hozva testvérek között is majdnem ötezer oldal lesz a vége. Ez azért egy kicsit már ijesztően hangzik, nem?

Az az egyszeri, elfoglalt olvasó szerencséje, hogy az első három kötet önmagában is megállja a helyét, akkora váltás várható utána, ezerötszáz oldalt meg űroperából azért elég lazán betermel az ember, és ha valami miatt nem jönne meg a kedv a folytatáshoz (én személy szerint ezt kétlem, itt kezd csak igazán izgalmassá válni a dolog), itt simán lezárhatja vagy pihentetheti egy darabig a történetet.

Az előző két kötetben is történtek komoly dolgok, elvégre nem lehet eladni úgy egy regényt, hogy nincs valamiféle érdekes végkifejlet, a türelmesebb olvasók is beleunnának. Viszont minden, ami eddig történt, csak felvezetés volt a sorozat első felvonásának fináléjához. Igen, találtunk egy idegen protomolekulát, ami meglehetősen csúnya dolgokat művelt az emberekkel, akik megpiszkálták (meg azokkal is, akik nem). Igen, ennek eredményeképpen lezajlott egy háború a Naprendszert benépesítő emberiség különböző érdekcsoportjai között, aminek a következményeit még a harmadik kötetben is bőven nyögi mindenki. Igen, minden bizonnyal nem vagyunk egyedül a világegyetemben. És de most, hogy már nem kell annyit foglalkozni a testközelben lévő problémákkal, elkezdhetünk rendesen aggódni az utóbbi miatt...

Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Karcos, árnyékos, forradalmi hangulat. Cselszövések, akció és nyomozás. Brian McClellan első regénye nagyon erős nyitás, a Vérrel írt ígéretek egyértelműen az utóbbi évek egyik legjobb fantasyje. 

Ez már a második fumaxos könyv, ami a címe alapján akár valami orgyilkosos lányregény is lehetne, de nem az. A Vérrel írt ígéretek egy igényes olvasóknak írt, kemény urban fantasy, néhány szokatlan megoldással.

Brian McClellan a sandersoni iskolát követi, nem csak a saját mágiarendszer, de írástechnika szempontjából is. Ez alapvetően pozitív, a kortárs fantasy egyik legkellemesebb iránya, és szerencsére van is olyan jó szerző, hogy bemutatkozó regénye simán hozza Sanderson korai történeteinek szintjét (avagy: erre az emberre érdemes odafigyelni).

A legtöbb fantasy általában arról szól, hogy hosszas küzdelem árán sikerül legyakni az ellent, visszaszerezni a trónt vagy megbuktatni a zsarnokot. A Vérrel írt ígéretek - egyébként Sanderson Ködszerzetéhez némileg hasonlóan - itt indul. Egy középkorú lőpormágusnak, a király tábornagyának, elege lesz a néppel nem foglalkozó, ellenséges hatalmakkal összejátszó, nemzeti vagyont elherdáló arisztokratákkal és puccsot hajt végre (egykori) ura ellen. Durvát, véreset. Amikor az utolsó fej is belepottyant a guillotine alá gondosan odakészített kosárba, a nép pedig kezdene örvendezni, hogy jön a jó világ, kenyérosztás meg minden, természetesen kiderül, hogy nem mindenki forradalmárkodik olyan őszintén, mint Tamás tábornagy. Szövetségesei közül többen is a saját zsebükre játszhatnak, polgárháború veszélye fenyeget, ráadásul esélyes, hogy a régóta barátságtalan Kez birodalom is kihasználja az adrói gyengeséget és támadást indít. Avagy a közmondásos palacsintába szar kerül és mindenki azt szeretné, ha valaki más harapna belőle szép nagyot...

Orson Scott Card: Fajirtás (Végjáték 3.)

Valóban pusztulnia kell a descolada vírus miatt az egész Lusitaniának, a rajta élő összes értelmes létformával együtt? Létezik egyáltalán elfogadható indok erre? Az egyén fontosabb vagy a közösség? Honnantól (nem) számít embernek valaki (valami)? Mi van, ha tényleg felsőbb erők irányítják az életünket? Elfuthatunk a saját démonaink elől? Card ismét súlyos kérdéseket vet fel a Végjáték-sorozat harmadik kötetében, a Fajirtás megint filozófiai sci-fi a javából. 

Orson Scott Card nagyjából azt csinálja, amit az ókori filozófusok: párbeszédes (illetve itt regényes) formába öntve, szélesebb közönség számára is fogyaszthatóan írja le gondolatait a világról és az emberről. Ha kétezer évvel ezelőtt születik, talán neki is Arisztotelész lenne a "főhőse" Ender helyett és most filozófiatörténet-kurzusok hallgatói rágnák át magukat az írásain, de kortárs szerzőként modernebb és lényegesen terjengősebb közvetítő-médiumot választott.

A Végjáték pörgős military sci-fi volt, erős, de jobbára nem közvetlenül az arcunkba tolt pedagógiai-pszichológiai vonulattal. A holtak szószólója viszont nem csak időben ugrott háromezer évet az előzményhez képest, hanem még komolyabb hangsúlyt fektetett a társadalmi-szociális kapcsolatokra és előtérbe helyezte Card élet- és értelemközpontú filozófiáját. A Fajirtás még tovább megy: kevesebb a tényleges esemény és sokkal több a párbeszéd, elmélkedés és az emberiséget évezredek óta foglalkoztató kérdések körüljárása, aminek egy ilyen, 500+ oldalas és nem túl nagy betűkkel szedett regény rendkívül bőséges teret enged. 

James Kahn: A jedi visszatér (könyv)

Új Halálcsillag, új fénykard, új esély. A jedi minden korábbinál menőbb köntösben tér vissza, az olvasó pedig a könyvborító poszterváltozatát követeli. A december közepén érkező hetedik filmre már most érdemes elkezdeni alapozni, erre pedig jelenleg nem nagyon létezik jobb lehetőség, mint a filmregény-trilógia agavés újrakiadása. 

Újabb szerzőváltással érkezik lezárásához a minden idők legmeghatározóbb sci-fi franchise-zát elindító trilógia könyvváltozata. A második kötetben kicsit kevesebb volt az egyértelmű "extra tartalom", itt határozottan több a bővítés és a film végső verziójából kivágott jelenet (például rögtön a legelején Luke fénykard-készítése). Ennek fényében talán meglepő, hogy A jedi visszatér a legrövidebb kötet, de ez valószínűleg annak köszönhető, hogy filmen egyszerűen tovább tartanak a papíron néhány mondattal leírható akciójelenetek, pedig itt még részletesebb is például az endori csata. 

James Kahn is legalább olyan korrekt munkát végzett a forgatókönyv regénnyé alakításával, mint Foster és Glut az előző két rész esetében. Sikeresen elegyengette a film kellemetlenül szirupos részeit, egészen vállalható formába öntötte az ewokokat és meghagyott olyan részeket, amik a filmből végül kimaradtak, de van jelentőségük és nem csak "extrák". Valahogy így kell filmregényt írni, a trilógia követendő példa mindenki számára.

Donald F. Glut: A Birodalom visszavág (könyv)

A galaktikus helyzet fokozódik. A Birodalom megrendült, de legerősebb fegyverének elpusztítása után is képes visszavágni... Luke jedi-kiképzést kap, Leia és Han menekülnek, Darth Vader üldöz, George Lucas pedig nem csinál úgy, mint ha ezt a könyvet is ő írta volna. 

Vannak olyan trilógiák, ahol a középső rész nem egyszerű átvezető, emlékezetesebb mint a másik kettő. A Star Wars is ilyen, alig van ember, akinek ne A Birodalom visszavág lenne a kedvence, legyen szó akár a filmekről, akár a párhuzamosan írt könyvtrilógiáról. Persze emlékezetes Kenobi, Solo és a többiek első bemutatkozása, a párbaj Vaderrel és a csata a Halálcsillag ellen, na de ebben van az ütközet a Hoth jeges felszínén, itt tanul Luke jediséget egy mocsárban (oké, ez felejthető), itt történnek a felhővárosi események, itt hangzik el az a bizonyos ikonikus mondat és így tovább... Ja, és persze ez még nem tartalmaz ewokokat.

A Csillagok háborújához hasonlóan itt is vannak bizonyos eltérések a filmhez képest (a zavaróbbak, például Yoda kék színe, javítva lettek az eredeti megjelenés óta) és extra tartalmat is találhat bőven a szemfüles olvasó. Azt pedig még mindig szeretjük.

George Lucas: Csillagok háborúja (könyv)

A fantasztikus irodalom egyik legszórakoztatóbb darabja, simán hozza a filmek szintjét, sőt, néha felül is múlja azokat. Az eredmény ismeretében egyértelműen érdemes volt foglalkozni vele és újra nyomdába küldeni, a Csillagok háborúja új kiadása minden korábbinál jobb lett. 

A Csillagok háborúja minden idők legismertebb sci-fi (na jó, igazából inkább space fantasy) alkotása. Filmes területen kikerülhetetlen mérföldkő, a franchise a szórakoztatóipar gyakorlatilag minden zugát meghódította, gyakorlatilag nem létezik olyan ember, akinek van valami köze a nyugati kultúrkörhöz és még nem találkozott valamilyen formában George Lucas elképesztően sikeres ötletével. 

Majd' negyven évvel későbbről visszatekintve nehéz elképzelni, hogy amikor ez az egész elkezdődött, nem volt más, csak egy film és a forgatókönyvből írt regény, amit hat hónappal a mozipremier előtt adtak ki, tulajdonképpen a marketingkampány részeként. Azért amikor három hónap alatt elfogyott a könyvből az első százhuszonötezer példány, már lehetett sejteni a sikert, és ekkor még be sem mutatták a filmet. Magyarországra némi késéssel, 1980-ban jutott el, a film előző évi sikerei után, az első kiadás egyúttal az utolsó vállalható borítójú is volt, egészen mostanáig. Azért az Agave-féle verzió nem csak a külseje miatt érdekes, a szöveget is alapos gondozásnak vetették alá, hogy összefésüljék az azóta komolyan kibővült Star Wars univerzummal, illetve a fordítási hibák és egyenetlenségek is javításra kerültek.

2014 legjobb könyvei

Először is boldog újévet itt is minden blogolvasónak! Ismét eltelt egy év. 2014-ben minden korábbinál többen olvastátok a blogot és érkeztek szép számmal visszajelzések is az összes lehetséges felületen, amiért hatalmas köszönet nektek. 

Az olvasott könyvek számát tekintve visszafordult a csökkenés, ebben az évben 83 kötetet sikerült befejezni, ami heti 1,6 darabot jelent, viszont az átlagos oldalszám érdekes módon 325-re esett vissza, hiába a plusz hét kötet, ez csak hétszázkilencvennel többet, 26 964 oldalt jelent. Blogbejegyzésből kereken hússzal kevesebb, 71 darab született 2014-ben, amiből 51 a könyvértékelés. 

Utóbbiak közül egyébként a Vaják-sorozat negyedik kötetéről született bejegyzés a legolvasottabb (persze az volt az év egyik legelső értékelése, úgyhogy előnnyel indult), de szorosan követi a székely írásról szóló, kifejezetten izgalmas ismeretterjesztő könyv (ami már könyvfesztiválos megjelenés volt), valamint a szingularitás regénye, mutatva, hogy a ti érdeklődési körötök is meglehetősen széles. Természetesen a legolvasottabb oldal az egész blogon a 2014-es könyvmegjelenési lista, itt már nagyságrendi különbség is van az átlag blogbejegyzésekhez képest. Ez nem meglepő, irdatlan mennyiségű új könyvvel halmoztak el minket a kiadók, még ha nem is tudott megjelenni minden beígért kötet, és nem egyszerű tájékozódni ennyi cím között. 

A tavalyi és tavalyelőtti tematikus bejegyzésekhez hasonlóan idén is jön a toplista, most viszont kronológiai sorrend helyett valami mást próbálok ki, kategóriák szerint kapjátok 2014 három legjobb sci-fi, fantasy, ifjúsági (SF), magyar (SF), ismeretterjesztő és különösen maradandó élményt nyújtó könyvét. Ez darabra nem jelent kevesebbet, viszont ha minden jól megy, lényegesen informatívabbnak fog bizonyulni.