Ugyan már karácsony előtt előrendelhető volt a 12. kötet a Mangafan oldalán, azóta sem jelent meg és az előrendelési lehetőség is megszűnt. Mivel már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a folytatás, de ahhoz nem volt kedvem, hogy angol nyelvű fanfordításokat böngésszek, inkább elolvastam újra az első tíz kötetet a tizenegyedikről már írtam), és van is már néhány tippem, hogy mi várható.
De persze nem akarok előre lelőni semmilyen poént (meg nem is biztos, hogy jók a sejtéseim), inkább azoknak, akik számára eddig nem volt ismerős a kötet, némi kedvcsináló:
A stílus, mint az bizonyára kiderült, manga. Szakértőbbek elvitatkozhatnak azon, hogy tényleg az-e, hiszen nem japánok, hanem koreaiak készítették és így inkább manhwának kéne hívni, én azon a véleményen vagyok, hogy ha valamit ilyen stílusban rajzolnak és a kiadás helye Japán, a nyelve pedig kis j-vel japán, az nyugodtan nevezhető mangának (illetve ebben a kérdésben ld. még a kommenteket).
A történet ennél egyszerűbben megfogható: általában koreai mondák és népmesék (illetve elemeik és adott esetben átirataik) egy szálra felfűzve, ez a szál pedig részben monda, részben fantasy illetve valódi történelem: valamikor régen Koreában létezett az árnybírók hivatala, és a cím alapján is egyértelmű, hogy itt valami hasonlóról van szó. A főszereplőnk egy árnybíró, avagy koreaiul angjo onsi, aki persze az egész mangához hasonlóan fel lett turbózva némi fantasyvel, nem sima vándorhivatalnok, akinek az a feladata, hogy az önkényeskedő helytartók körmére nézzen (persze ez, de ennél egy kicsit mélyebb a dolog), hanem némi természetfeletti képességgel is bír, mint ahogy társai és ellenfelei is.
A mesebeli Dzsusin birodalom összeomlása után nem sokkal kapcsolódunk be az események menetébe. teljes a káosz, fosztogató rablóbandák dúlják a vidéket, nem ritkán nyugati/amerikai segítséggel (azért a keletiek egy kicsit máshogy látják a hős európai hódítókat...), a helytartók részben zsarnok önkényúrrá váltak, kihasználva, hogy nincs, aki a elszámoltassa őket (de mekkorát tévedtek!), illetve éppen ellenkezőleg: próbálnak valami rendfélét összehozni a területükön. A végső, nagy csatát túlélt démonok, mágikus vagy mágiaközeli erővel bíró harcosok és hasonló teremtmények pedig szintén nem maradnak nyugton, hanem balhét akarnak. Közülük is kiemelkedik egy bizonyos Adzsite, aki régen árnybírónk, Munszu egyik barátja volt, de a helyzet azóta kissé megváltozott: a hírek szerint ő a felelős a birodalom bukásáért, bár ebben Munszu sem teljesen tiszta... Mindenesetre a világnézeti különbségek nem tettek jót az egykori barátságnak: most leginkább halálos ellenségnek nevezhetőek.
Mivel Adzsite a világ felforgatását tervezi (és ezt nem árt komolyan venni, mert nyápic külseje ellenére ijesztő dolgokra képes), Munszu pedig hisz abban, hogy más módja is van egy jobb világ létrehozásának, kettejük hajszája árnyalja be az egész történetet, a különböző mondai elemek pedig színesítik; vándorútja során Munszu bajtársakkal és ellenségekkel egyaránt összefut, ők pedig általában nem hétköznapi halandók.
Mágusok, kardforgatók, pisztolyhősök és harcművészek általában nem békés mesékben szoktak előfordulni, ez sem tartozik közéjük: a nézeteltérések általában fizikai úton oldódnak meg, látványos ütközetek és párbajok formájában, ami persze nem jelenti azt, hogy kimaradna a lélektani, logikai vagy éppen érzelmi szál, van mindenből amennyi kell, pont jó arányban ahhoz, hogy egy szépen megrajzolt és érdekes sztorit kapjunk. Ráadásul gyakran fordul elő, hogy valami nem egészen az, aminek látszik, erre utalások is vannak, szóval az olvasó törheti a fejét, hogy hol van a csavar a történetben, aztán persze kérdés, hogy mire lehet rájönni előre és mi az, aminek a megoldását teljesen máshogyan képzeltük.
Külön pozitívum, hogy a legtöbb epizódhoz kis magyarázat is tartozik az eredeti legendáról, illetve arról, hogy mi mért és hogyan lett átalakítva, ez a koreai mitológiában hozzám hasonlóan kevéssé jártas olvasóknak egyrészt szükséges adalék, másrészt van, hogy nem mond túl sokat, mert nem ismerjük az alaptörténetet; na meg a kötetek végén az alkotók saját kis kalandjaikat is elmesélik a manga készítésének bonyodalmaival kapcsolatban, illetve egyéb humoros dolgokat.
Alant láthatóak a borítók, az első kötetet egyszer láttam más külsővel, nem tudom mi lehet az oka, hogy pár példány nem ezzel a képpel jött ki... A Mangafant dicséri, hogy a magyar piacon talán egyetlenként, de védőborítóval adják ki a köteteiket, és ráadásul nem is feltétlenül drágábban, mint a riválisok. Kisebb-nagyobb bakik persze előfordulnak, de az Árnybíró esetében ez maximum annyi, hogy nem egészen párhuzamos a kockákkal az oldal széle, illetve egy-fél miliméter lecsúszik a lapról, de ez is inkább csak az első köteteknél figyelhető meg, illetve egyébként is a nyomda hibája.
Ha valakinek a fentiek meghozták a kedvét, egy kicsit le kell lomboznom a lelkesedést: az első és a negyedik kötet jelenleg a kiadótól sem rendelhető, mert elfogyott, de azért érdemes lehet könyvesboltokban keresgélni, az Alexandránál láttam még teljes sorozatot néhány hete (hónapja?), na meg van, akinek mégsem tetszik annyira és beadja antikváriumba, ilyen példányok fellelhetőek például a Bookline oldalán.
Kiadó: Mangafan
De persze nem akarok előre lelőni semmilyen poént (meg nem is biztos, hogy jók a sejtéseim), inkább azoknak, akik számára eddig nem volt ismerős a kötet, némi kedvcsináló:
A stílus, mint az bizonyára kiderült, manga. Szakértőbbek elvitatkozhatnak azon, hogy tényleg az-e, hiszen nem japánok, hanem koreaiak készítették és így inkább manhwának kéne hívni, én azon a véleményen vagyok, hogy ha valamit ilyen stílusban rajzolnak és a kiadás helye Japán, a nyelve pedig kis j-vel japán, az nyugodtan nevezhető mangának (illetve ebben a kérdésben ld. még a kommenteket).
A történet ennél egyszerűbben megfogható: általában koreai mondák és népmesék (illetve elemeik és adott esetben átirataik) egy szálra felfűzve, ez a szál pedig részben monda, részben fantasy illetve valódi történelem: valamikor régen Koreában létezett az árnybírók hivatala, és a cím alapján is egyértelmű, hogy itt valami hasonlóról van szó. A főszereplőnk egy árnybíró, avagy koreaiul angjo onsi, aki persze az egész mangához hasonlóan fel lett turbózva némi fantasyvel, nem sima vándorhivatalnok, akinek az a feladata, hogy az önkényeskedő helytartók körmére nézzen (persze ez, de ennél egy kicsit mélyebb a dolog), hanem némi természetfeletti képességgel is bír, mint ahogy társai és ellenfelei is.
A mesebeli Dzsusin birodalom összeomlása után nem sokkal kapcsolódunk be az események menetébe. teljes a káosz, fosztogató rablóbandák dúlják a vidéket, nem ritkán nyugati/amerikai segítséggel (azért a keletiek egy kicsit máshogy látják a hős európai hódítókat...), a helytartók részben zsarnok önkényúrrá váltak, kihasználva, hogy nincs, aki a elszámoltassa őket (de mekkorát tévedtek!), illetve éppen ellenkezőleg: próbálnak valami rendfélét összehozni a területükön. A végső, nagy csatát túlélt démonok, mágikus vagy mágiaközeli erővel bíró harcosok és hasonló teremtmények pedig szintén nem maradnak nyugton, hanem balhét akarnak. Közülük is kiemelkedik egy bizonyos Adzsite, aki régen árnybírónk, Munszu egyik barátja volt, de a helyzet azóta kissé megváltozott: a hírek szerint ő a felelős a birodalom bukásáért, bár ebben Munszu sem teljesen tiszta... Mindenesetre a világnézeti különbségek nem tettek jót az egykori barátságnak: most leginkább halálos ellenségnek nevezhetőek.
Mivel Adzsite a világ felforgatását tervezi (és ezt nem árt komolyan venni, mert nyápic külseje ellenére ijesztő dolgokra képes), Munszu pedig hisz abban, hogy más módja is van egy jobb világ létrehozásának, kettejük hajszája árnyalja be az egész történetet, a különböző mondai elemek pedig színesítik; vándorútja során Munszu bajtársakkal és ellenségekkel egyaránt összefut, ők pedig általában nem hétköznapi halandók.
Mágusok, kardforgatók, pisztolyhősök és harcművészek általában nem békés mesékben szoktak előfordulni, ez sem tartozik közéjük: a nézeteltérések általában fizikai úton oldódnak meg, látványos ütközetek és párbajok formájában, ami persze nem jelenti azt, hogy kimaradna a lélektani, logikai vagy éppen érzelmi szál, van mindenből amennyi kell, pont jó arányban ahhoz, hogy egy szépen megrajzolt és érdekes sztorit kapjunk. Ráadásul gyakran fordul elő, hogy valami nem egészen az, aminek látszik, erre utalások is vannak, szóval az olvasó törheti a fejét, hogy hol van a csavar a történetben, aztán persze kérdés, hogy mire lehet rájönni előre és mi az, aminek a megoldását teljesen máshogyan képzeltük.
Külön pozitívum, hogy a legtöbb epizódhoz kis magyarázat is tartozik az eredeti legendáról, illetve arról, hogy mi mért és hogyan lett átalakítva, ez a koreai mitológiában hozzám hasonlóan kevéssé jártas olvasóknak egyrészt szükséges adalék, másrészt van, hogy nem mond túl sokat, mert nem ismerjük az alaptörténetet; na meg a kötetek végén az alkotók saját kis kalandjaikat is elmesélik a manga készítésének bonyodalmaival kapcsolatban, illetve egyéb humoros dolgokat.
Alant láthatóak a borítók, az első kötetet egyszer láttam más külsővel, nem tudom mi lehet az oka, hogy pár példány nem ezzel a képpel jött ki... A Mangafant dicséri, hogy a magyar piacon talán egyetlenként, de védőborítóval adják ki a köteteiket, és ráadásul nem is feltétlenül drágábban, mint a riválisok. Kisebb-nagyobb bakik persze előfordulnak, de az Árnybíró esetében ez maximum annyi, hogy nem egészen párhuzamos a kockákkal az oldal széle, illetve egy-fél miliméter lecsúszik a lapról, de ez is inkább csak az első köteteknél figyelhető meg, illetve egyébként is a nyomda hibája.
Ha valakinek a fentiek meghozták a kedvét, egy kicsit le kell lomboznom a lelkesedést: az első és a negyedik kötet jelenleg a kiadótól sem rendelhető, mert elfogyott, de azért érdemes lehet könyvesboltokban keresgélni, az Alexandránál láttam még teljes sorozatot néhány hete (hónapja?), na meg van, akinek mégsem tetszik annyira és beadja antikváriumba, ilyen példányok fellelhetőek például a Bookline oldalán.
Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2006-2008
Eredeti cím: Shin Angyo Onshi
Eredeti cím: Shin Angyo Onshi
Fordító: Kiss Réka Gabriella, Vida Március Mitsuki
Oldalszám: 202 / 224 / 208 / 208 / 208 / 208 / 208 / 208 / 230 / 214
Hát sajna én még csak az első három kötetig jutottam el.
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik ez a sorozat, bár nem túl egyedi.
Még annyi kiigazítást tennék, ha szabad, hogy a manga nem stílus (mint ahogy nem is műfaj), hanem médium. A manga szó egyszerűen képregényt jelent és Japánban a nyugati képregényeket is így nevezik. A japán képregények markáns stílusjegyei nem kötelező elemek. Sok olyan manga van, amely nem követi ezeket. Az Árnybíróra eredetét vizsgálva helyesebb a manhwa szót használni, hiszen ez koreai. De való igaz, hogy a manhwák a japán mangák mintájára készülnek.
VálaszTörlésÉrdemes folytatni is szerintem :)
VálaszTörlésOké, nem vagyok kimondottan szakértője a képregényeknek, csak amolyan műkedvelő, aki bele-belenézeget az ilyesmibe, aztán van, ami megtetszik és akkor azt elolvasom, mint pl ez.
Tulajdonképpen nagyjából a két kezemen meg tudom számolni, hogy hány mangánál jutottam túl a belenézésen, úgyhogy az esetleges tévedéseket a hozzáértőbbek nézzék el nekem.
Illetve a kiegészítések, javítások mindig jól jönnek, kiváltképp, ha ehhez hasonlóan kulturált stílusúak.
VálaszTörlésna most bevallom, hogy a szöveget nem volt cérnám végigolvasni, de ezek a borítók annnnyira jól néznek ki, hogy egyből rám jött a szövegelhetnék
VálaszTörlésmindig nagyon tetszettek és vonzottak a keleti képregények, furcsa, hogy ehhez képest még egy sem fordult meg a kezemben (valahogy sajnálok rájuk pénzt kiadni)
lehet, hogy eljött a pillanat, hogy változtassak
Pedig nem is írtam olyan sokat :p
VálaszTörlésAz Árnybíró szerintem a legolcsóbb a forgalomban lévő, hasonló terjedelmű képregények között a maga 1500,-/kötet árával, ebből ugye lejön a bookline-os 20% is még... :D
De jó angolul és képernyőn is, akkor itt http://www.onemanga.com/Shin_Angyo_Onshi/ megtalálod a teljes Árnybíró-sorozatot, meg az oldalon úgy általában még elég sok másik mangát vagy hasonlót is :)