2016. szeptember 27., kedd

Jonathan Strahan: Az év science fiction és fantasynovellái 2016

SF-regények terén egyre jobban állunk, végre nem évtizedes lemaradásban követjük a nemzetközi trendeket, a novellák viszont meglehetősen alulreprezentáltak. Ezen próbál változtatni a Jonathan Strahan által válogatott Az év science fiction és fantasynovellái 2016-os inkarnációja, ami túlzás nélkül a legjobb többszerzős novelláskötet, ami valaha a kezembe került.

Amikor májusban (csak négy hónapja volt?) kiderült, hogy a Gabo kihozza magyarul a veterán szerkesztő, Jonathan Strahan 1997 óta futó antológia-sorozatának aktuális részét, a bejelentést öröm és meglepettség fogadta. Részemről ezek mellé némi kételkedés is társult - veterán blogolvasók ismerhetik a novellákhoz és novelláskötetekhez fűződő viszonyomat -, de bíztam abban, hogy az angolszász SF-szcéna azért elég nagy ahhoz, hogy össze lehessen szedni évente egy kötetnyi vállalható novellát.

Ez így is lett: annak ellenére, hogy - jó eséllyel az eredeti kiadó engedélyének hiánya miatt - kimaradt néhány elég nagy név (pl. China Miéville és Greg Egan), kimondottan színvonalas válogatás született, talán ha két-három olyan novella van a huszonhétből, amire azt mondom, hogy fölösleges volt helyet adni neki a kötetben. Jó történetekből viszont nincs hiány, ilyenek például Neil Gaiman, Ian McDonald és Usman T. Malik novellái, de szorosan mögöttük ott van Kelly Robson, Tamsyn Muir, Elizabeth Bear, Catherynne M. Valente, Kim Stanley Robinson és Ann Leckie is.

Alább egyesével is értékelem a novellákat, spoilermentesen.

Neil Gaiman: Fekete kutya
Az Amerikai istenek világához mindig érdemes visszatérni (kivéve az Anansi fiúkat), a horrorba hajló, lokális mitológiát és néphitet használó, kortárs környezetben játszódó történetek általában ígéretesek, Gaiman pedig teljesíti is ezeket az ígéreteket. Az egyetlen hibája, hogy ilyen rövid (és hogy Gaiman nem ír regényterjedelmű folytatást), már csak ezért is megérte kézbe venni a kötetet.


Paolo Bacigalupi: Hamuváros
Egycsattanós rövidke A vízvadász világából. Még mindig baromi nagy szívás lehet a globális felmelegedésből (lesz is), ami most még fikció, már a mi életünkben valósággá válhat. (Légyszi' emberek, ne legyetek ostobák!)

Nalo Hopkinson - Nisi Shawl: Jamaicai gyömbér
Izgalmas clockpunk környezet elektromechanikus robotokkal. A történet nem az eleinte várt irányba megy tovább, nagyjából olyan, mintha egy (ifjúsági) kalandregény első egy-két fejezete lenne.

Alastair Reynolds: Csapatban
Amikor már azt hinnéd, hogy csak egy sima történet egy tudósról, aki a seregélyek rajban mozgását tanulmányozza, a szerző bedob egy nagyon szórakoztató ötletet. Ilyen terjedelemben kiválóan működik a poén, pár évtizeddel ezelőtt viszont regénnyé bővítették volna, ami mára nagyon divatjamúlt hatást keltene.

Kai Ashante Wilson: Kaidzsú Maximus®:
Nem vagyok egészen biztos abban, hogy mit is szeretett volna kihozni ebből a szerző. Voltak jobb pillanatai, de összességében inkább csak egy fura reakciónak tűnik bizonyos (amúgy helyénvaló) kortárs trendekre, egyáltalán nem mozgatott meg. Pedig ilyen címmel lehetett volna valami érdekes is.

Kelly Robson: Versailles vizei
Az eddigiek alapján véres drámát vártam, hát nem az lett. Szerencsére. Tulajdonképpen kedves történet, tele rizsporos parókákkal, nemesi szociális- és szexuális élettel, szökőkutakkal, vízöblítéses vécékkel és pezsgővel. Inkább mágikus realizmus, mint fantasy, egy hajszálnyival hosszabbra nyújtva a kelleténél.

Geoff Ryman: Kapitalizmus a 22. században
Független mesterséges intelligenciák, transzhumanizmus, bolygópusztítás, sztereotip (ignoráns, erőszakos) kínai turisták. Ja, meg egy kis e/2, ami mint tudjuk, nem menő. Nagyjából az a kategória, mint a Kaidzsú Maximus®, rendkívül metaforikusnak és talán művészinek szánhatták, de egyáltalán nem jött át. Az MI-k által irányított vadkapitalizmust és a testbe ültetett eszközöket Charles Stross egyszer már megírta, nagyságrendekkel jobban.
Tamsyn Muir: A mélytenger menyasszonya
Íme egy kiváló példa a kreatív és szórakoztató novellára. Nem tökéletes, azért a döglött tengeri jószágoknak és egyéb jelenségeknek elméletileg komolyabb reakciót kellene kiváltaniuk az átlagemberekből, de ezt simán elnézem Muirnak, cserébe a hangulatért és a lovecrafti elemek huszonegyedik századdal kompatibilis használatáért.

Caitlín R. Kiernan: Dancy vs. a pteroszaurusz
Újabb se füle, se farka novella. Tök random összedobált dolgok: posztapokaliptikus (?) USA, kreacionizmus vs. evolúció eszmecsere, plusz egy pteranodon a levegőben. Igazság szerint nagyobb terjedelemben lehetett volna belőle valami, de ennyi oldalon nincs hely kibontani a karaktereket, értelmes párbeszédeket írni nekik, vagy úgy általában normális történetet alkotni.

Sam J. Miller: Jégtömbök
Nagyjából mint az előző, csak a tengerszint-emelkedés elől a rasszista Svédországba menekült amerikaiakkal. Kétkezi melós apuka, asszimilálódni próbáló, leendő értelmiségi fiú, az eszmék közötti konfliktust pedig ezúttal a generációs különbségek érzelmi alapú, egoista és önsajnáltató megközelítése szolgáltatja.

(Mark Foster illusztrációja)
Elizabeth Bear: A szív mocskos feladványa
Egyszerre retrofuturisztikus és kortárs, kalandregényes történet, amolyan 2312 - Űrvadász - Indiana Jones keverék. Izgalmasan színes világ, érdekes alaphelyzet, jól használható karakterek - simán megérne legalább egy regényt, de még sorozatot is lehetne írni belőle, sokkal jobban működik, mint a Szellemek hegyei (magyar fordítása). Érdemes lenne utánanézni, hogy eredetiben milyen névmásokat használ a szerző, a magyarban ugye mind semleges, és a fordító sem utal a nemekre, amíg a történet ki nem kényszeríti a végén.

Greg Bear: Indul a gép
Érdekesen induló, de végül klisébe hajló kvantumszámítógépes novella. Nem rossz az ötlet, de nyilvánvalóan nem fantasynek készült, sci-finek viszont túlságosan ezoterikus. Ügyesen megkomponált, csavaros, a főszereplő gondolataira fókuszáló, thrillerszerű történetként sokkal jobban működött volna. A szerző amúgy elvileg nem rokona Elizabethnek.

Genevieve Valentine: Vér, hamu, fonat
Pillanatkép egy második világháborús, szovjetek vs. németek hadszíntérről, egy női repülős hadosztállyal a főszerepben. Annak ellenére, hogy abszolút hidegen hagynak a háborús történetek, ennek teljesen jól át tudtam érezni a hangulatát. Nagyjából minden a helyén van és működik, csak azt sajnálom, hogy a szűk terjedelem miatt a részletesebb kidolgozás helyett a szépirodalmi homályhoz fordult eszközként a szerző. Ebből is simán lehetne regényt írni.

Alyssa Wong: Sorvadó anyának éhező leánya
Bizarr, idegen és ragadozóösztönökre ható novella. Akár az Amerikai istenek egy epizódja is lehetne, de Valente elé is tökéletes felvezetés.

Katherynne M. Valente: Liliom és szarv
Tényleg, milyen hülyeség már csataéren háborúzni, amikor az egész elintézhető civilizált és szigorúan felügyelt körülmények között is, mérgekkel a vacsoraasztalnál? Valente történeteire jellemzően cikornyás és időnként túlírtnak hat, de szórakoztató az alapötlet és ügyes a kivitelezés is.

Robert Reed: A császárnő teljes pompában
Még mindig nem vagyok egészen biztos abban, hogy ez mitől több néhány jól hangzó kortárs tudományos-technológiai buzzword alkalmazásánál egy ugyan korrektül megírt, de abszolút feledhető történetben. Azért, ahogy a művelt internetező mondaná, 'I, for one, welcome our new alien overlords'.

Jeffrey Ford: A tél kísértete
Ki nem utálja a karácsony után még rengeteg ideig a nappali közepén száradó, tűleveleket potyogtató fenyőhullákat? Nos, jelen novella szerint érdemes óvatosan kezelni őket, főleg, ha az összkép néhány háziállatot és egy régi pincét is tartalmaz. Amúgy nem különösebben emlékezetes darab.

(Maude White papírkivágása)
Ian McDonalds: Botanica Veneris - Ida, Rathangan grófnője: Tizenhárom papírkivágás
Érdekes, hogy egy kötetben két novella/kisregény is a retrofuturisztikus Vénuszra repíti az olvasókat (eredetileg a George R. R. Martin-szerkesztette Old Venus antológiában jelentek meg), de mindkettő jó választás volt. McDonald persze sokkal érzékenyebben, mélyebb és összetettebb történetszövéssel és írástechnikával tárja elénk a Vénuszon amatőr botanikus-művészként kutató grófnő történetét, mint Bear féltucat novellával korábban, de ez a szerzőket ismerve nem olyan meglepő. Gaiman mellett eddig ez a legjobb, nagyjából csak illusztrációkkal lehetne fokozni rajta.

Vonda N. McIntyre: Húgocskák
Military-scifinek induló történet, melyben a szerző feldob néhány érdekes kérdést, de ahelyett, hogy megválaszolná, inkább a főszereplő fajának biológiájára és felettesének seggfejségére koncentrál, ez pedig meglehetősen érdektelen.

Sam J. Miller: Otthonok szellemei
A tűzhelyszellem/háziszellem klasszikus népmesei/mitológiai motívumának modern környezetbe (USA, mi más?) helyezése, egy kis családi drámával, furán értelmezett romantikával, gonosz megacéggel és némi bosszúállással fűszerezve. Ez is simán elférne az Amerikai istenek világában, és Gaiman valószínűleg jobban (és durvábban) írta volna meg.

Nike Sulway: A Karen Joy Fowler olvasókör
Nem olvastam még semmit Fowlertől és az azonos című regényéből készült The Jane Austen Book Club c. filmet sem láttam (a novella is nyilván erre utal), de az orrszarvúkat én is kedvelem.

Kim Stanley Robinson: Felszólalás
Robinson a harmadik író (Gaiman és McDonald mellett), akitől valami igazán nagyot vártam. Ez a novella sajnos nem ér föl a másik kettőhöz, de azért jól megírt, színvonalas és még a szerző humora is megcsillan benne itt-ott. Egyébként egy bírósági meghallgatás átiratából bontakoznak ki az események, de kizárólag az egyik szereplő szavait olvashatjuk, semmi mást.

Simon Ings: Drónok
Az alapszituáció közhelyes, a történet érdektelen, az olvasópukkasztónak szánt részek funkciótlanok, ezt kár volt beválogatni.

Usman T. Malik: A koldusherceg és az eukaliptuszdzsinn
Az iszlám misztika izgalmas téma, főleg, ha az író a pakisztáni származású Malikhoz hasonlóan többé-kevésbé belső forrásból dolgozik. A régi történetek pont olyan arányban keverednek a modern világgal, hogy kellő teret engedjenek a kételkedésnek és a varázslat utáni vágyakozásnak is, csak hogy a végén...

Kelly Link: Rombolj és találj
Két tesó éldegél egy elhagyott bolygón, vámpírokkal és csápos robotszolgákkal körülvéve, aztán minden jól megváltozik. Még mindig nem vagyok egészen biztos abban, hogy szükség volt a címben is szereplő játék (egyfajta IRL multiplayer aknakereső) bevezetésére, de kétségtelen, hogy lerövidítette az utat a fő fordulatig. Egyébként ez az egyetlen novella, aminek legalább távolról lehet valami köze a borítóhoz.

Ann Leckie: Más néven a világ
Ha valakiben felmerült a kérdés, hogy a rohamosan fejlődő (tényleg!) Google Translate korában mi értelme nyelveket tanulni, sürgősen olvassa el ezt a novellát.
Szóval ezek a tavalyi év legjobb science fiction- és fantasynovellái az ausztrál szerkesztő, Jonathan Strahan válogatása szerint. Vitatkozni lehet vele (meg velem is), de szerintem nem érdemes (mármint Strahannel), ennél jobb SF-novellagyűjteményt gyakorlatilag lehetetlen találni magyarul, főleg, ha a kortárs történeteket és az aktuálisan könyvesbolti forgalomban lévő köteteket nézzük.

Arra nem látok sok esélyt, hogy az előző kilenc kötet is megjelenjen magyarul, viszont szívesen polcra tenném minden évben az aktuális részt, már csak azért is, hogy emlékeztessenek: lehet jó novellákat találni, csak kellően nagy merítés szükséges hozzá.


Kiadó: GABO
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2016
Eredeti cím: The Best Science Fiction & Fantasy of the Year Volume Ten
Fordítók: Horváth Norbert, Juhász Viktor, Kleinheincz Csilla, Kőszeghy Anna, Márton Zsófia, Miks-Rédai Viktória, Pék Zoltán, Roboz Gábor, Sárpátki Ádám, Tamás Gábor
Borító: Dominic Hartman
ISBN: 978-963-406-326-1
Oldalszám: 607
Ár:  4490,-  3817,- (a kiadónál)

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)

1 megjegyzés: