A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Phoenix. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Phoenix. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 28., vasárnap

Poul Anderson: Az idő folyosói

Időutazásról sokan írtak már, Harry Harrison A Technicolor időgépétől az Asimov-féle A halhatatlanság haláláig, igazán újat és maradandót viszont nem sokan tudtak alkotni. Még Poul Anderson sem, akitől a Változó csillag alapján többet vártam, az a Larry Nivennel közös világban játszódó történet tényleg a legjobbak közé tartozik (Larry Niven kapcsolódó műve az egyik örök kedvenc, a Gyűrűvilág).
A téma nem lenne rossz: két csoport, az Őrzők és a Védők háborúznak az időutazást kihasználva a történelem minden korában, még az sem, hogy egy huszadik századi antropológus a főszereplő, mert így elég sok problémás dolog elkerülhető és gördülékenyebb lesz a történet, na de hogy ezt miért kell összesűríteni kétszáz oldalban, amikor tízszer ennyi is kevés lehetne, az már nem világos. Nemere István szokott ilyesmiket írni, azt nem tudom, hogy a kiadói határidők szorossága vagy más miatt, de ez így eléggé értelmetlen. Ráadásul még kiszámítható is, mondhatni sablonos, ahogy a "gonoszok vezére" megpróbálja antropológusunkat átállítani a saját oldalára, ami persze nem sikerül; de a végén mégis rájön arra, ami az elejétől egyértelmű: egyik oldalra sem kéne állni, mert akkor csak játékszer; jobb, ha az ember a saját útját követi.


Kiadó: Phoenix

Kiadási év: 1991
Eredeti cím: The Corridors of Time
Fordító: Nemes István
Oldalszám: 203

2008. október 29., szerda

Jeffrey Stone: A Hajnal Lovagja

Egy sikeres történet nem maradhat folytatás nélkül, Leon Silver ismét visszatér Cherubion földjére.
Az Éj-trilógiában elmeséltek után Leon kezdődő alkoholizmusát nevelgeti a svájci Le Sentier falucska kocsmájában, amikor egy újabb térkapu jelenik meg, ami Cherubionba vezet... Csakhogy az a világ, amit Leon valójában az otthonának nevez, alaposan megváltozott, ott évszázadk teltek el. Az elfajzott eemsik és fellázadt szolgáik, a kunigaamik uralják már nem csak Amrikot, hanem az egész világot, a cherubok többnyire elvonulva tengetik napjaikat, pedig Kevanaar bennük látta Cherubion jövőjét. Ráadásul a három félisten közül ketten feléledtek halottaikból: Choler ébredése Leonnak köszönhető, Sang pedig...
Leon tehát elindul, hogy helyrehozza a problémát, amit akaratlanul okozott: egy cherub varázslónővel (aki megidézte őt egy külső létsíkról), egy szintén cherub erdőjáróval, valamint egy kunigaami nemesúrral és kompániájával megpróbálja felkutatni Cholert, hogy megölje a Hajnal Kardja segítségével.
Viszont a ghirdek és merghániak változatlanul jelen vannak és senki nem tudja, hogy mikor és kinek a képében bukkannak fel legközelebb...


Kiadó: Phoenix-Cherubion
Kiadási év: 1991
Eredeti cím:The Knight of the Dawn
Fordította: -
Oldalszám: 190

2008. október 23., csütörtök

Jeffrey Stone: Az Éj Istene

Az Éj-trilógia harmadik kötetében Leon Silver az Éj Kardjával és Sanggal, a félistennel az oldalán arra készül, hogy szembeszálljon Otoaak, az elfajzottak ura hatalmas seregével, de Otoaak arMegadown és nem arMenien erődje ellen indul, ahol hőseink tanyáznak. Így hát nincs más megoldás, wyvernháton kell arMegadownba repülni, hogy Leon ismét megmenthesse Chloviát. Útközben Sang elmeséli Leonnak, hogy valójában hogyan került Cherubionba. Csakhogy az Éj Kardja, alias Balamud, a denevér, elpártol Leontól és Sangot választja új urának, Leont pedig csak az Éj Köve menti meg a biztos pusztulástól: újra az Üvegpiramisba teleportál a kő segítségével. Ott azonban újabb meglepetés várja, a piramis teljesen kihalt, a szánnyomok pedig egy űrhajóhoz vezetnek...
A kő használatával a piramisból visszatérve Leon rábukkan Kevanaar naplójára, melyben feltárul Cherubion őshistóriájának egy része, a továbbiakban pedig rendszeres jelenséggé válik, hogy semmi nem az, aminek látszik, ami nem meglepő, ha alakváltó ghirdek járják a vidéket. Csakhogy magáról Leon Silverről is kiderül, hogy a gyűlölt alakváltók közé tartozik, még ha nem is tudja uralni a képességét.
A vége felé egyre inkább sci-fibe megy át fantasyből a történet: Leon a cherubokkal Sang ellen vonul, közben még az elfajzottakkal is szövetkezve, amikor a Ghird Birodalom űrhajója ereszkedik alá Kevanaarral a fedélzetén... Az ütközetnek azonnal vége szakad, s ahogy az lenni szokott, a lakoma közben fény derül mindenre.
Leon pedig egy kórházi ágyban tér magához, Svájcban...

--
Kiadó: Phoenix
Kiadási év: 1991
Oldalszám: 164

2008. október 18., szombat

Jeffrey Stone: Az Éj Kardja

Nemes István ugyan a Hombre Jimenes néven írt romantikus regényeivel keresi kenyerét (egyet nem olvastam közülük, de még csak nem is láttam :D), mégis a fantasy-művei által lett ismert, kiváltképp az Éj-trilógiával. Az első kötetet még hárman kezdték írni, egy menet közben kiesett, így maradtak ketten erre a kötetre, de ennek is ő írta a 90%-át. Érezhető a stílus alakulása, bár nem mentes némi logikai hibától sem, az például nem egyértelmű, hogy miért lesznek az alapvetően hófehér egyszarvúak közül hárman ébenfeketék, aztán megint fehérek. Ja, tudom. Egy viszonylag jó poén kedvéért. Na mindegy, ez csak a kötelező kötözködés.

Leon Silver, miután az Üvegpiramisba repült Chloviával, hamar rájött, hogy a hely nem lakatlan, eszkimók élnek a kényelmesen fűtött helyen, és egy darabig jól el is voltak, egészen addig, amíg rémálmok nem kezdték gyötörni. Aztán a rémálom valósággá vált és hősünknek vissza kellett térnie Cherubionba, hogy megkeresse arMegadown várát a káosz földjén, ahol egy titokzatos lovag az úr, aki az Éj Kardjának birtokosa. Az egyetlen gond csak az, hogy Leonnak fogalma nincs, hogy hol kéne keresni a helyet, ráadásul az Éj Köve is csak arra a helyre tudja visszavinni, ahonnan a piramisba szökött. Közben Leonról kiderül, hogy ő Kevanaar maga, ráadásul a Kevanaar-félék (azaz Cherubionnak kárt okozó hatalmak - mert Kevanaar ugye otthagyta birodalmát a három marakodó félisten játékszeréül) ellen kovácsolt Éj Kardja is hozzá kerül. Adott minden tehát, hogy szerelmének megmentése után a világot is megmentse: szembe kell szállnia az elfajzottak urával, Otoaakkal is. Ezt viszont csak Sang, Choler vagy Melan segítségével teheti meg, ők viszont Otoaak börtönében sínylődnek.

--
Kiadó: Art Phoenix
Kiadási év: 1990
Oldalszám: 191

Jeffrey Stone: Harc az Éj Kövéért

Három éve egy hétig jártam a pesti antikváriumokat, amíg sikerült beszerezni a többek között Jeffrey Stone álnéven alkotó Nemes István Éj- és Hajnal-trilógiáját, a hatkötetes sorozatnak, mint az a borítón is írva vagyon, ez az első kötete (persze akkor még csak trilógiának indult). Azóta már kiderült, hogy a jópár kiadást megért könyvek nagy mennyiségben fordulnak elő antikváriumokban, igazság szerint nincs is olyan antikvárium, ahol van külön sci-fi+fantasy polc és ne lenne legalább egy példány valamelyikből, de akkor éppen hiány volt, biztos az azóta egyre gyorsuló mértékben hanyatló magyar gazdaság miatt kezdik eladogatni az emberek a könyveiket, vagy nem tudom... Az viszont tény, hogy a magyar fantasy-irodalom egyik "alapítójának" művei elég nagy mennyiségben forognak a piacon mostanában.

Az Éj-trilógia egy világteremtő sorozat első kötete, ("lapozgatós könyvek" és más regények-novellák is játszódnak Cherubionban) melyben egy amerikai fiatalember, Leon Silver egy svájci falucskából a jövőbe kerül, ahol nem lebegő városok és űrhajók fogadják, hanem három, egymással marakodó félisten, akik a feldúlt és felismerhetetlenségig megváltozott Európa romjain csatáznak. A klasszikus vérmérsékletekről elnevezett Sang, Choler és Melan mind a saját népüket próbálják győzelemre vezetni, illetve Sang, az eszelős félisten nem annyira, lévén, hogy nincs népe, csak a saját szórakozása a fontos. Leon pedig a helyzet megoldásának kulcsa lesz, így hát a félistenek mindegyik megpróbálja megnyerni a saját ügyének. Először Sang kezébe kerül, aki feladattal látja el, majd Choler ragadja magához, aki megtéríti a Sötét Láng szolgálatába és Melan, a Technokrata birodalmába küldi. A cél: megszerezni egy hatalmas varázsszert: az Éj Kövét. Persze a dolgok nem úgy mennek, ahogyan a félistenek szeretnék, a mitikus díszletek közötti út Kevanaar, a világ valódi istenének ereklyééért (ez is majdnem olyan jó szó, mint a hozzáállás), amely isten mellesleg a külső űrbe távozott jóval korábban, tartogat némi meglepetést. A végén pedig Leon Silver az Északi-sarkon találja magát Kevanaar üvegpiramisában, Chloviával, egy mutáns boszorkánytanonccal.
Persze ez még közel sem a vége...

--
Kiadó: Art Phoenix
Kiadási év: 1990
Oldalszám: 220