Michael J. Sullivan: Percepliquis - Az elveszett város (Riyria-krónikák 6.)

Michael J. Sullivan tökéletes finálét írt rendkívül szórakoztató és egyre komolyabbá váló sorozatához: kedvenc tolvajpárosunk ezúttal egy elveszett romváros felderítését kapja feladatul. A tét óriási: Percepliquis rejtheti a eszközt az emberek vesztét jelentő elf támadás megállításához. 

2012 óta folyamatosan lehetett számítani évente egy-két részre Michael J. Sullivan kimondottan színvonalas és modern high fantasy sorozatából. A Riyria-krónikák eleinte nem tűnt többnek kellemesen szórakoztató történeteknél, de idővel egyre komolyabb kérdések merültek fel és egyre összetettebb és egyedibb lett a kezdetben átlagos világ, mire öt kötet után elérkeztünk idáig. A Percepliquis - Az elveszett város abszolút méltó befejezés, különösen azután, hogy a sorozat közepe azért egy kicsit leült. All-star gála, valódi válaszok korábbi kérdésekre, itt végre sok karakter tényleg önmaga lehet, a sorozat világát pedig most látjuk először, nagyjából torzítás nélkül, annak, ami. 

Nyilván ha valaki elolvasta az előző részeket, nem most fogja abbahagyni, de ha úgy keveredtél ide, hogy ez az első találkozásod a sorozattal: már a legelső rész is is nagyon jó, de ez az, amiért igazán érdemes elolvasni az egészet. Szórakoztató, kalandos és izgalmas, szerethető karakterek vannak benne és a fordulatokat is szépen kimérve adagolja Sullivan, kevés olyan klasszikus alapokra építkező kortárs fantasy van, ami ilyen színvonalat tud hozni még a végén is (vagy inkább pláne a végén!) ahelyett, hogy elmenne mindenféle öncélú, fölösleges irányokba, esetleg szenvedős szappanopera lenne belőle. 

Tristan Garcia: Browser zsinórjai

Lehet vonzóbb a halál a halhatatlanságnál? Milyen az, ha egy francia filozófus fantasztikus irodalmat ír? A formátumváltáson átesett Science in Fiction kiadói sorozat legfrissebb része, a Browser zsinórjai, sok kölcsönzött történetelem és Tristan Garcia filozófiai háttértudása segítségével ered az öröklét nyomába. 

Amikor Leena Krohn Hotel Sapiensét olvastam, nagyon örültem, hogy végre sikerült találni egy szépírót, akinek van némi fogalma a fantasztikus irodalomról és jó érzékkel vegyíti annak elemeit a szokásos értelemben vett szépirodalommal. Hasonló élményt vártam a francia filozófus-szépíró, Tristan Garcia első magyarul megjelent regényétől is, sőt, valamivel többet, hiszen nem a kiadó szépirodalmi sorozatában jelent meg, hanem Science in Fiction logót kapott. 

A Browser zsinórjai furcsa regény. Eredetileg 2012-ben jelent meg, de az olyan, minimum fél évszázaddal korábbi sci-fik stílusjegyeit viseli, amelyeknél a furcsaság és a "misztikum" volt a lényeg, nem a "science", avagy a természettudományos megközelítés, hanem nagyjából az ellenkezője. Más persze nem is lehetne egy olyan regény, ami arra épül, hogy egy pilóta elutazik kígyóforma űrhajóján az univerzum pereméhez és a határon nyíló résből kihúz egy fából készült szekretert, ami közvetve elhozza az emberiségnek a halhatatlanságot. 

Röviden - Képregény 2015

A képregények helyzete elég mostoha: amellett, hogy magyarul viszonylag kevés jelenik meg és az is drágán, én is általában csak időkitöltőnek használom őket két "normál" könyv között, amikor éppen nincs kedvem újba kezdeni, de azért olvasnék valami rövidet. Egy kivétellel (Sandman 2.) az alábbi nyolc is ilyen, de csak három olyan volt (In Real Life, Kóbor lovag, My Japanese Husband Thinks I'm Crazy), amire tényleg azt mondom, hogy kár lett volna kihagyni.

Röviden - Sci-fi 2015

Ez rövidebb bejegyzés lesz, csak három könyvvel, ezek közül kettő ráadásul idei megjelenés, csak korábban nem kerültek sorra és időhiány miatt mostanában nem is írnék róluk hosszú értékelést. A lényeg ugyanaz: rövid értékelések az idén olvasott, de önálló bejegyzést nem kapott könyvekről. Most Scott Westerfeld Góliátja, Terry Pratchett és Stephen Baxter A Hosszú Föld c. regénye, illetve a J. Goldenlane visszatérését jelző Napnak fénye kerül terítékre.

Röviden - Fantasy 2015

Az utóbbi időben kicsit eltávolodtam a blog kezdeti céljától. Eredetileg minden elolvasott könyvről írni szerettem volna, de már régóta csak a friss megjelenésekre jutott idő. Ezért kísérleti jelleggel, még az őszi könyvkiadási roham előtt, összeszedem azokat az idén olvasott könyveket, melyekről nem született blogbejegyzés, és tematikusan csoportosítva, röviden írok róluk néhány gondolatot. Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, számíthattok folytatásra is, elsőként pedig a méltatlanul alulreprezentált fantasykre kerül sor. 

Erik Wahlström: Isten

Kíváncsi vagy, hogy valójában hogy zajlott a világ teremtése? Szeretnéd tudni, hogy működik Mihály arkangyal lángszórója, miért nincs Istennek telefonja, milyen sört iszik Rafael és ki Gábriel kedvenc harsonása? Egy kérdést lejjebb megválaszolok, a többihez viszont el kell olvasnod Erik Wahlström enyhén provokatív és rendkívül szórakoztató regényét. 

Nagyjából olyan érzésem volt az Isten olvasása közben, mintha Wahlström a Brian életét vegyítette volna a nemkülönben kiváló Képregényes világtörténet cinikus realizmusával és talán pár morzsa a Biff evangéliumának kevésbé öncélú pillanataiból is került bele. Az igazán izgalmas viszont az, hogy úgy sikerült a Biblia és a kereszténység történetének megszámlálhatatlanszor feldolgozott témájához nyúlnia, hogy az eredmény a maga nemében mégis egyedi és izgalmas, van íve a történetnek és éppen csak egy aprócska hiányérzetet hagy maga után. 

Annak idején végigültem a bibliaismeret és egyházismeret című, kötelező kurzusokat a Károlin, meg a filozófiatörténetnek álcázott hittérítést is, melynek során trükkösen úgy voltak összeválogatva a filozófusok és tételeik, hogy érdekes módon minden valamilyen formában a kereszténység mindenható istenének létezését igyekezett bizonyítani (megfigyeléseim szerint nem sok sikerrel). Még ezzel a háttérrel is kissé bizonytalan voltam, túl sok infó nem maradt meg és soha nem érdekelt annyira ez az egész ahhoz, hogy beleássam magam, a regény témája pedig gyanúsan sok belsős poénnal kecsegtetett. Szerencsé(m)re azonban nem csak jó ajánlást kaptam hozzá, hanem komolyan is vettem, és mint kiderült, tényleg vétek lett volna kihagyni.

Kim Stanley Robinson: Aurora (magyar)

Kim Stanley Robinson a 2312 után ismét egy rendkívül alapos és nagyszabású regénnyel áll az olvasók elé. Az Aurora lenyűgöző történet egy csillagközi útról, az emberiség első kísérletéről egy exobolygó benépesítésére.

Robinson, ahogy megszokhattuk, végletekig realistán közelít a megírt témákhoz. Minden esemény, minden apró részlet tökéletesen a helyén van, kizárólag ott nyúl fikciós eszközökhöz, ahol elkerülhetetlen. A hangsúly ezúttal is a világépítésen és tudományos alaposságon van, de mellé a 2312-nél sokkal több történetet, izgalmat és feszültséget kapunk, ráadásul a magyar fordítás is jóval igényesebb, ami szintén fontos szempont.

Kétezer ember egy űrhajóban, a fénysebesség tíz százalékával repül a tizenkét fényévnyire lévő Tau Ceti felé. Gyorsítással, fékezéssel együtt nagyjából másfél évszázadig tart az út, az eredeti asztronauták azzal a tudattal indultak el, hogy legfeljebb az unokáik fogják látni az új bolygót (pontosabban egy szuperföld holdját) és ha egy kis szerencséjük van, a dédunokák már nem fémdobozokban fogják tölteni életük utolsó éveit. Óriási vállalkozás, rengeteg buktatóval, de a felfedezés és vándorlás ösztöne hajt, mi pedig Robinsonnak köszönhetően komolyabb kockázatok nélkül átélhetjük az élményt.