Cixin Liu: A háromtest-probléma

Cixin Liu történelmet írt, amikor első ázsiai szerzőként Hugo-díjat nyert regényével. A háromtest-probléma nyugati olvasóknak is érdekes, de korántsem tökéletes kísérlet, amely meghatározhatja a kínai sci-fi közeljövőjét. 

2015-ben a Sad/Rabid Puppies szélsőjobbos kampány során megpróbálták meghackelni a Hugo-díjat (A galaxis őrzőit leszámítva a listákon lévő művek mindegyike a "no award" opció alatt végzett), de legnagyobb bánatukra a felfordulásban Cixin Liu első ázsiaiként megnyerte A háromtest-problémával a legjobb regénynek járó díjat (ami valami miatt sehol nem szerepel a magyar kiadásban). Ebben nyilván közrejátszott, hogy több neves amerikai szerző is visszavonta műveit, meg talán az is, hogy a közönség jelezni akarta a kiskutyák felé, hogy nem vevők a rasszista/nőgyűlölő/bigott stb. eszmékre, de azért egy rossz regény még így sem kaphatna ilyen komoly díjat, úgyhogy fokozottan kíváncsi voltam rá. Eredetileg angolul terveztem elolvasni, de amikor kiderült, hogy az Európa kihozza itthon is (bár sajnos nem eredetiből, hanem angolból fordítva, ami miatt érzésem szerint elveszhettek bizonyos részletek és árnyalatok), inkább megvártam a magyar verziót.

A kínai "kulturális forradalom" idején agyonverik az asztofizikus-hallgató Ye Wenjie fizikus apját, az értelmiség-ellenes mozgalom jegyében. Ye egy szupertitkos kormányzati kutatóközpontba kerül, ahol az idegen élet jeleit keresik, és szépen lassan egyre feljebb küzdi magát a ranglétrán. Negyven évvel később, 2007-ben (a regényt eredetileg 2006-ban publikálták, részletekben), egy nanoanyagokkal foglalkozó tudós, Wang Miao egy különös és rendkívül fenyegető összeesküvés nyomaira bukkan és a rendőrség is a segítségét kéri ennek felderítéséhez. Az összeesküvés nyomában járva rátalál egy online virtuális valóság-játékra, melyben a játékos egy három nap alkotta rendszerben keringő bolygó időről időre elpusztuló civilizációjának rejtélyét próbálja megfejteni. A játékon keresztül pedig eljut az összeesküvés kulcsfigurájához és egy ponton a szálak is szépen összeérnek.

Rácz Lajos: Sárkány új tükörben - Kína a 21. században

Időtlen idők óta keresek valami olyan könyvet, amiben objektív nézőpontból olvashatok Kínáról. Eddig nem sikerült és előrebocsátom: ez a példány sem felelt meg ennek az elvárásnak. Rácz Lajos kétségkívül ért ahhoz, amiről ír, de hiába állítja többször is a kötet elején az ellenkezőjét, a Sárkány új tükörben - Kína a 21. században ugyanúgy elfogult, mint az összes eddigi könyv, amit a témában olvastam - ez éppen a Kínai Népköztársaság irányában. 

A szerző nyolc évig élt Pekingben, mint magyar katonai attasé, közgazdászi és pszichológusi végzettsége is van, tehát elvileg ideális ember lenne arra, hogy igazán jó könyvet írjon a kínai gazdasági és társadalmi folyamatokról, jelenségekről, mindazonáltal abbéli igyekezetében, hogy a Kínával kapcsolatos előítéleteket eloszlassa, átesett a ló túlsó oldalára. Azért persze nem nagyon, de éppen annyira, hogy az már zavaró legyen. 

Lengyel József: Keresem Kína közepét

Kezdem úgy érezni, hogy az előző rendszerben csak Kínáról legalább annyi útleírás jelent meg, mint minden más vidékről. Ezekkel általában ugyanaz a probléma: telenyomták őket a marxista ideológiához és történetíráshoz szorosan hozzátartozó, ma viszont már enyhén szólva is nevetségesnek ható kifejezésekkel, illetve Kína olyan ütemben változott és változik, hogy ezek a sok évtizeddel ezelőtti élménybeszámolók legföljebb kortörténeti dokumentumként számítanak, de még annak sem mindig túl jók. Lengyel József alliteráló című könyve viszont pont egy elég érdekes időszakban, egészen konkrétan 1960-ban keletkezett, még az 1966-ban kezdődött és "kulturális forradalom" néven elhíresült ostoba rombolás előtt, de már a hasonlóan... mondjuk így: érdekes "nagy ugrás" megindítása után. 

Schweiger Szilvia: A róka árnyéka - Távol-keleti mesék felnőtteknek

Na már jó régen volt fikázós bejegyzés, úgyhogy íme egy új. Persze azért van jó része is, de az a népmesék kiagyalóinak, továbbadóinak, átköltőinek és lejegyzőinek az érdeme, a szerző sajnos összesen annyi pozitív dolgot tett, hogy összegyűjtött egy csokornyit Japán, Kína és Korea rókás meséiből. A kommentárokat jobb lett volna kihagyni... 

Mao Tun: A selyemhernyó

Rövid történet, amolyan pillanatfelvétel a korai huszadik század Kínájából, abból az időből, amikor Maóék talán még nem dúlták fel az országot, de a nemzetközi trendek már az átlagos falusi ember életét is befolyásolták.

Tung-pao és családja selyemhernyó-tenyésztésből él, korábban nem is rosszul, viszont az utóbbi időben a külföldi selyemgubókért jobban fizetnek, a hazait pedig átvenni is alig akarják a selyemgyárakban, ezek nagy része ráadásul be is zárt... Ennek ellenére nem adják fel, ami jó ötletnek tűnik, még ha kölcsönt is kell felvenni hozzá: talán sikerül újra adósságok nélkül élni, ha az idei selyemhernyó-termés (?) olyan kiváló lesz, mint remélik. De a sikert nem adják ingyen, kockáztatni kell érte és keményen dolgozni, a selyemhernyók sok munkát igényelnek és még annál is több eperfalevelet.

A könyvecske digitális változatát Blancának köszönhetem, aki beszkennelte és elküldte (igen, vannak még ilyen kedves emberek :)). Ugyan nem konkrétan ebook, "csak" szken .pdf-be összefűzve, azért belinkelek egy alternatív elérési útvonalat...



Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadási év: 1958
Eredeti cím:

Fordító: Józsa Sándor

Oldalszám: 62

Mi újság? vol. 5. (frissítve)

Egy hónap alatt nem történt változás a kortárs építészeti dizájn alapvető irányában. Mint azt még sokszor el fogom mondani, az ipari betonból gyártott belső terek és exhibicionista külső formák dominálnak, de azért néhány kivétel akad. Ilyen az astearchitecture.com oldalon is megtekinthető, 3210 méteres magasságban épített osztrák kilátó, illetve a zen hatást hordozó japán épületek. De egy ilyen helyen, mint ez, élne bárki is szívesen?

Geóéknál talán kicsit később kapcsoltak, de az is lehet, hogy szándékosan a február közepén megjelenő márciusi számban foglalkoznak Darwinnal (aki kétszáz éve, február 12-én született), ami a következő számban is folytatódni fog: Darwin Föld körüli útját követik a többrészes cikksorozatban. India sok cikk, könyv és film témája volt már, most Mumbai szegénynegyedeinek szépségszalonjai kerülnek fókuszba, közvetlenül a világhírű origamimesterek és vak, illetve gyengénlátó fotóművészek előtt.

A National Geographic már letudta Darwint, de egy szintén aktuális téma került címlapra, a globális klímaváltozás. Energiatakarékos eszközök, passzívházak, kísérlet a széndioxid-kibocsátás egyénileg történő csökkentésére. A blog jobb felső sarkában leledző embléma is ilyesmi célt hirdet... Kína az olimpia, az álkommunizmus és Tibet megszállása mellett leginkább a brutális környezetrombolásról híresült el, de azért van nekik egy 720 négyzetkilométeres természetvédelmi területük, ahol gyönyörő folyók, vízesések és tibeti falvak tarkítják a hegyes tájat, erről is írtak egy cikket a márciusi NG szerzői, bár gyanítom, hogy leginkább a turistákat vonzó látványosságok és nem a természet védelmének elve miatt nem ástak még háromszáz méter mély nyíltszíni bányákat Jiuzhaigouban. A bolygó másik felére repülve, gyakorlatban persze csak a következő oldalon, a mexikói tarahumara indiánok fogadnak, akik valahogy ellen tudtak állni az európaiaknak és nem olvadtak be, a keresztény hitvilágot pedig sajátságosan ötvözték a "pogány" szertartásokkal. Hasonlóan néhány mesemondóhoz, derül ki a Voigt Vilmossal készült interjúból, akik például gyorsvonatot fölfaló sárkányt szőttek az évezredek folyamán mindig változó történeteikbe.

A Spektrum TV írott testvére összevont számként jelent meg, a tartalom viszont nem kétszeres. A címlapon pózoló Virgin-cégbirodalom-tulajdonos Richard Branson története már-már Marvel-képregényeket idéz: semmiből lett a világ egyik leggazdagabb embere, de nem úszkál Dagobert bácsi módjára a pénzében, hanem folyamatosan kalandokat keres, így a hatvan felé közeledve is. Persze neki van igaza, az ő helyében én is ezt tenném. Prágában a szintén extrémsportokról elhíresült Red Bull birodalom egyik érdekes rendezvénye zajlott: a Crashed Ice névre keresztelt korcsolyás gyorsasági verseny, csak éppen nem sík, hanem a névből adódóan lejtős, illetve buckás pályán. Hippitémában jártasabbak aligha kerülhették el, hogy ne halljanak Christianiáról, ez egy eredetileg kísérletnek indult kommunaszerű városrész Koppenhágában, tele művészekkel és könnyűdrogokkal, de még saját pénzük is van, viszont nem fogadnak be akárkit, csak akkor jöhet új lakó a területre, ha valaki távozik. Akinek ez nem elég extrém, olvashat interjút néhány hazánkifia hegymászóval, meg egy keveset Namíbiáról. És akkor már ne felejtsük el megemlíteni a különleges szállodákat, osztrák síterepet, a németországi, Externsteine névre hallgató mitikus-misztikus sziklakomplexumot, és persze Hidvégi-Üstös Pált, aki elhatározta, hogy keresztülfutja a Szaharát nyugatról keletre...

Bénázás gyönyörű helyeken - Discovery: Őseink tudománya (India, Japán, Kína)

A Discovery általában jó minőségű dolgairól ismert, de ezzel a sorozattal egy kicsit mellélőttek... Illetve nem is a sorozattal, mert az jó. Legalábbis ez a három része. Na de a narrátor-fickó... Elvileg ausztrál a srác, de nagyotmondásban az amerikaiakat is veri (persze lehet, hogy a szövegíró volt amerikai), tíz perc után már bosszantó, hogy állandóan minden leg-leg-leg... És azok a szerencsétlen próbálkozások, hogy a címet minél többször lehessen hallani a filmen... Sajnos nincs felirat, úgyhogy muszáj hallgatni, ami magyarul és angolul egyaránt próbára teszi az ember türelmét.
És ha a szöveg nem lenne elég, emberünk még ügyetlen is. Persze ha a kamerába dumálás helyett inkább az adott emberre figyelne, akinek az a feladata, hogy megmutassa neki a kovácsolás, agyagozás, papírmerítés stb. művészetét, vagy csak elpróbálná néhányszor forgatás előtt, nem lenne ilyen gáz. Na de így...

Azért ha valaki ezen túl tudja magát tenni vagy hagyja, hogy a szép és érdekes helyek elvonják a figyelmét, még tetszhet is neki az egész. Információgazdagságot tekintve viszont szintén nem ad túl sokat, igazán újat nem nagyon lehet megtudni, marad tehát a vizuális élmény, amihez a hangot akár le is vehetjük.
Bár ilyen célra akkor már a Barakát javallom.

Évjárat: 2008
Hossz: 3x60 perc

Jiang Rong: Farkastotem

Az 1960-as évek második felében Kínában nagyarányú politikai tisztogatás zajlott, amit csak "kulturális forradalom" néven emlegetnek azóta is, pedig minden volt, csak nem az. A hivatalos adatok szerint félmillió ember életébe került a mintegy egy évtizedig tartó folyamat, emberek millióit jelentették fel akár közeli ismerőseik azzal a bűnnel, hogy nem igazi kommunisták, a diákokból szervezett vörösgárdisták terrorjának köszönhetően anarchiaközeli volt a helyzet, ősi értékek vesztek szinte pillanatok alatt oda a szisztematikus pusztításban. Az őrületnek csak Mao Ce-tung (毛泽东) halála vetett véget, 1976-ban.

"Osztályidegennek" és "imperialista elveket vallónak" bélyegzett apja miatt sok fiatal vonult többé-kevésbé önkéntes száműzetésbe északra, Kína mongolok lakta területeire, ez lett az író alteregója, Csen Csen sorsa is, aki "tanult fiatalként" egy nomád-állattartó közösség tagjává. Amolyan Tüskevár-szerűen vette szárnyai alá a közösség szellemi vezetője, Bilgé apó, akitől sokmindent megtanult, de nem csak arról, hogy hogyan lehet életben maradni a pusztán, hanem a mongol lélekről is, cserébe más országok történelméről mesélt az apónak, arról, hogy a kínaiak hogyan látják a mongolokat; mígnem aztán megérintette az ősi életmód, a Farkastotem.

A kommunista Kína nem volt, és valószínűleg máig nincs tekintettel a területén élő más kultúrákra, jelenleg ez leginkább Tibettel kapcsolatban érezhető, akkoriban viszont a belső-mongol sztyeppe lakói szenvedték meg leginkább az idegenek uralmát: olyanok kerültek vezető pozícióba, akiket nem érdekelt semmi, de nem is tudtak semmit. Fogalmuk nem volt arról, amit a nomád állattartók évszázadok, de inkább ezredévek óta tudtak, arról, hogy a pusztával nem bánhat úgy az ember, ahogy csak akar, mindennek értelme van és az ősi hitvilág nem pusztán babona. A földműves kínaiak rettegésből indított irtóhadjárata a farkasok ellen nem csupán a mongolok hitének meggyalázása, ennél lényegesen prózaibb eredménye is van: felborul a sztyeppe ökoszisztémája és teljesen alkalmatlanná válik az életre. De hiába bizonygatta ezt megannyi mongol, a kínaiak nem hallgattak rájuk. Az eredményhez elég elindítani a GoogleEarth-t és körülnézni a kínai-mongol határ környékén, ahol a történet kezdetén még dús füvű legelők voltak.

Az író minden valószínűség szerint a saját bőrén tapasztalta meg az átalakulást (biztosat csak azért nem lehet mondani, mert a "Jiang Rong" álnév), az utolsók között kaphatott ízelítőt a jelenlegi Kína területén élő mongolok eredeti életmódjáról. De ennél többet is tett: a farkasok iráni rajongása arra késztette, hogy megpróbáljon felnevelni egy kisfarkast.
A kisfarkas iránti odaadó szeretete és a változással szembeni tehetetlenség foglalja keretbe a történetet, azt a történetet, amit a "kulturális forradalom" utáni Kínában kiadtak (kiadhattak) és filmet is készítenek belőle. De ez a könyv, hiába lett a borító szerint bestseller, csak csepp a tengerben, amíg a kommunista Kína vezetése (és polgárai!) rá nem döbbennek, hogy olyan úton haladnak, ami nem járható. Ha a milliárdos népesség erejétől megrészegülve hegyeket tesznek földdel egyenlővé és vizek folyását fordítják vissza gátjaikkal, talán úgy tűnhet, hogy uralják a természetet, de ez tévedés. Csak rombolják, és egy mérgező sivatagban az ember már nem tud megélni.

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Lang Tuteng

Fordító: Zombory Klára (a kínai kiadás alapján)

Oldalszám: 686

Tibeti mesék - Han mesék

Megint mesék. Nem tehetek róla, már mindenhol nagykorúnak számítok a bolygón, mégis szeretem őket. Főleg, ha népmesék, vagy legalábbis népmese-szerűek, nem pedig műanyag-rágógumi-izék. Ezzel biztos nem lopom be magam a Disney-rajongók szívébe, (elnézést is kérek tőlük) de ez az igazság. Na de ez nem erről szólna.
A vörös bársonyba kötött ikerkiadvány tulajdonképpen hiánypótlónak tekinthető, 1994-ben mindenképpen az volt, de még most sem lehet tibeti és kínai mesekönyvek áradatával találkozni a boltokban. Persze lehet, hogy nem jó helyen keresgéltem...
Nem tudom, hogy tudatos válogatás eredménye-e, de gyakorlatilag mindegyik mese a két könyvecskében házassággal és "...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak." helyzettel végződik. Ez csak úgy feltűnt. Furcsa a keleti mesék állat- és szörnyvilága is, a sárkányok európaitól eltérő értelmezésétől eltekintve is, a japán- és kínai meséknek értelemszerűen fontos eleme a tenger, szemben a mi szárazföldi történeteinkkel, és gyakori motívum a tenger fenekén élő hatalmas, gazdag király is. Összeesküvés-elméletekben jártasabb barátaink most egyből előszednék az Atlantisz-mondakörös gyűjteményüket, én csak annyit mondok, hogy lehet valami a dologban és érdemes lenne ennek is alaposabban utánanézni. Ami még nagyon tetszett a mesékben, hogy a gonosz ellenséget, legyen az démon vagy egyéb, nem kell megölni, mint Európában, hanem belátja, hogy rosszat tett, teszem azt sorozatosan elrabolta és magáévá tette jóravaló férfiemberek feleségeit, és leszokik eme kényszercselekvésről. Ez lenne a keresztény- és buddhista filozófia közötti különbség?

Kiadó: Littoria
Kiadási év: 1994

Eredeti cím: Tibetian Folk Tales és Folk Tales from China (ebből csak válogattak)

Fordító: Rozsnyai Katalin (tibeti) és Striker Judit (han)

Oldalszám: 84 és 107