Előzetes - John Scalzi: A lázadás hangjai

Volt egyszer egy Vének háborúja, amit három (vagy inkább két és fél) folytatás követett. Volt egyszer egy kiadó, ahol tavaly felmerült az ötlet: mi lenne, ha kiadnának egy hétről hétre megjelenő e-novellasorozatot? És persze volt egy John Scalzi, aki vállalta, hogy megírja a novellákat a kiadójának, mégpedig az addigra már meglehetősen sikeres Vének háborúja-univerzum részeként. A kísérlet felülmúlta a várakozásokat, még abban az évben megjelent papíron is a gyűjtemény, illetve berendelték a jövőre várható folytatást. A The Human Division, avagy a nyolcadik novellától kölcsönzött magyar címén A lázadás hangjai, jövő keddtől magyarul is elérhető, az első történetet (A B csapat) pedig már most olvashatjátok itt, a blogon. 

A hajtás után fülszöveg, borító és részlet, értékelés hamarosan.

Ian McDonald: Brasyl (magyar)

Brazília múltja, jelene és jövője elevenedik meg Ian McDonald második magyarul megjelent regényében. A brit szerző itt is művészi szintre emeli a science fictiont, de akcióval, elgondolkodtató és ütős részletekkel sem marad adósunk. A Brasyl elbűvöl, mint egy karneváli táncos és földhöz vág, mint egy capoeira-mester.

Az idei Könyvfesztiválra egész sok SF-regény jelent meg, de a Brasyl egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből. Sőt, nagyjából minden létező mezőnyből, Ian McDonald olyan jelenség a kortárs sci-fiben, amire nem nagyon van példa. A szintén nem kispályás Richard Morgan borítón szereplő szavait idézve "kib***ott zseniális", ahogy ez a magyarul már két éve megjelent, egyébként a Brasyl utáni regényéből, A dervisházból is kiderült. 

McDonald egyik kedvenc témája a technológiai fejlődés nem "nyugati" társadalmakra gyakorolt hatásának vizsgálata. A dervisház Európa határán, az iszlám-ázsiai hátterű Törökországban játszódik, míg a Brasyl értelemszerűen Brazília nagyvárosaiban, szintén egyfajta határvidéki kulturális olvasztótégelyben.

Itt az európai telepesek, afrikai rabszolgák és őslakos népek keverednek, majd ez az egyveleg a huszadik-huszonegyedik század USA-túlsúlyú globális kultúrájával vegyül, rendkívül színes hátteret nyújtva a regénynek. Kora újkor, jelen és poszt-cyberpunk közeljövő, mind egyformán életteli és valódi, kevesen tudnak így írni.

Előzetes - Buglyó Gergely: A Néma Város (Oni-trilógia 2.)

Tavaly pozitív meglepetésként ért Buglyó Gergely első regénye, a Szürke vér. Nagyon kellemes, ifjúsági urban fantasy, ígéretes új szerző, tényleg érdemes elolvasni. A folytatás nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért, a történet pedig "fantasybb", ahogy az várható is volt. Második kötetként A Néma Város  kiforrottabb írói stílust ígér, még több rejtéllyel, fantáziával és akcióval, illetve végre a fantasy-háttérvilág is alaposabban kinyílik.

A hajtás után fülszöveg, borító és részlet (ha nem olvastad az első részt, spoileres lehet!), értékelés hamarosan. 

Philip K. Dick: A halál útvesztője

Tizennégy telepes egy ismeretlen bolygón. Nem tudják, hogy miért vannak ott, nem tudják, hogy ki gyilkolja le őket sorban, egy idő után már azt sem tudják, hogy kik ők egyáltalán... Itt A halál útvesztőjének második kiadása. 

Először simán poénnak, könyvkiadós trollkodásnak néztem, aztán kiderült, hogy tényleg ez lesz az új PKD borítója. Eddig is volt már néhány szokatlan megoldás az életműsorozatban (pl. az Egy megcsúszott lélek vallomásai uv-fényben világító borítója), de ez monitoron és papíron, bármiféle különleges felszerelés nélkül is sokkol. Nem lennék meglepve, ha hamarosan új sportág születne alkoholgőzös irodalmi estéken, melynek lényege: ki bírja tovább pislogás nélkül/ép elmével nézni A halál útvesztője címlapját. 

De ne hagyjuk, hogy a brutális külső elterelje a figyelmet, mögötte Philip K. Dick legjobb regénye rejtőzik, nagyjából az Álmodnak-e az androidok... első agavés megjelenése óta. Igaz, abból a tizenhat kötetből csak tízet olvastam, lehetnek köztük még gyöngyszemek... A lényeg, hogy simán ott van a top öt PKD-regény között irodalmi és fogyaszthatósági szempontból is, éppen ezért teljesen kezdőknek is bátran ajánlható. Profiknak pedig ott vannak a vallás mibenlétéről szóló elmélkedések, kevésbé elborult, sokkal értelmezhetőbb formában, mint a szerző más könyveiben.

Előzetes - Orson Scott Card: A holtak szószólója (Végjáték 2.)

Ugyan ma már kiment egy előzetes, de ezt muszáj minél hamarabb megosztani: május 15-én végre a kezünkben tarthatjuk a zseniális Végjáték folytatásának újrafordított kiadását. A holtak szószólója egyszer már megjelent a kilencvenes évek elején, ám az akkori könyvkiadási furcsaságok egyik jellegzetes példájaként két kötetre bontva, a második feléből pedig valami rejtélyes okból kevesebbet nyomtak, így az gyakorlatilag beszerezhetetlenné vált, míg az elsőből még mindig keringenek antikvár példányok. 

Orson Scott Card eredetileg A holtak szószólóját szánta fő művének, a Végjáték csak egy novella volt, melyet a főszereplő hátterének alaposabb megismeréséhez bővített regénnyé. Utóbbi pszichológiai bravúrjai miatt vált igazán sikeressé, itt az abszolút sci-fi történetet inkább filozófia fűszerezi, a szórakoztatás mellé Card ismét meglehetős mennyiségű gondolkodni valóval szolgál.

Előzetes - Jeff VanderMeer: Kontroll

Az Expedíció sztrugackiji-lovecrafti hangulata után, a Déli Végek-trilógia jövő kedden érkező második kötetében, Le Carré stílusa találkozik az X-aktákkal. Korábban szinte semmit nem tudtunk az X Térségről, csak amit az első rész személytelen főszereplő-megfigyelőjén keresztül láttunk, most bepillanthatunk a színfalak mögé is a Déli Végek főhadiszállásán. A Kontroll nagyjából kétszeres terjedelme sokkal több lehetőséget ad a világ kibontására, Jeff VanderMeer ezúttal talán nem marad adósunk a magyarázatokkal. 

A hajtás után fülszöveg, borító (ez is kivágott lesz) és részlet (nulladik és első fejezet), értékelés hamarosan.

Anthony Ryan: A vér éneke

Anthony Ryan rendkívül magasra teszi a mércét. A vér éneke nagyon alapos, nagyon jól megírt regény, hosszú évek óta nem látott a magyar könyvpiac ilyen szintű fantasyt, mint a Hollóárnyék-trilógia első kötete. Vigyázat, nem orgyilkosos "YA" regény! 

Azt ugyan nem tudom, hogy A vér éneke tényleg "minden idők legjobb fantasy debütálása"-e, mint ahogy a borítón áll, az viszont tény, hogy kiváló munka. Hosszú, alapos, izgalmas és érdekes: epikus fantasy a javából, Gemmell óta nem olvastam ilyen jót.

 Nem véletlenül mondom ezt, Anthony Ryan maga is megemlíti David Gemmellt a köszönetnyilvánításban, aki egyértelműen komoly hatással volt rá. A "hatás" ebben az esetben nem az "utánzás" eufemisztikus megfogalmazása, egyszerűen Ryan a gemmelli iskolát követi, de szépen rátalált a saját mesélői hangjára és egy bitang jó, a helyét önmagában is megálló regényt rakott össze.

Ráadásul nem csak egy regény lesz, hanem trilógia. Mégpedig nem a mostanában financiális okokból divatos kamutrilógia, ahol jobb esetben egy történetet nyesnek háromfelé, rosszabb esetben pedig csak toldozgatják, hogy meglegyen a kötelező kötetszám, hanem brutális, eriksoni és martini méretű, 600+ oldalas szörnyekre kell számítani. Átlagos szerző (és kiadó) minimum kétfelé szedné és akkor már hatrészes sorozatnak adná el a Hollóárnyék-trilógiát. Na itt nem ez van, keményfedeles féltéglákat kap az olvasó. Ha az első kötetből lehet általánosítani, akkor szép számú csavarral a történetben és abszolút élő, a lapokról szinte lemászó világgal és karakterekkel.