Gianluigi Zuddas: Az utolsó istenek

Őszintén szólva ez a sztori leginkább valami számítógépes játék végigjátszására emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy olyanok közül találkoztam már ennél jóval érdekesebbel.

Vegyünk egy éppen csak díszletszerűen kidolgozott, (értd: az egész nem több egy festett deszkalapnál) posztapokaliptikus világot, adjunk hozzá sínen mozgatott bábokat, amik a körülményektől függetlenül mindig ugyanazt csinálják ("nem játékos karakterek" avagy egyéb szereplők), fűszerezzük meg sci-fi és fantasysablonokkal, az egyvelegbe pedig dobjunk bele egy tizenkét-három éves kiscsajt, ő lesz a "játékos karakter".

A történetet sem érdemes túlbonyolítani:

1. csapdába kerül - kiszabadul
2. megy - bajbajut - megoldja
3. megy - pofára esik - segítenek neki
4. felpörög - keresztbe tesznek neki - segítenek neki - illetve mégsem
5. csapdába kerül - kiszabadul - felpörög - segítenek is neki
6. megöli az utolsó "istent"

Ha valaki nagyon nem tud mihez kezdeni magával, olvassa el mindenképpen, utána szinte bármilyen sci-fi- vagy fantasyregényt megtanul értékelni, az garantált.

Kiadó: Galaktika Baráti Kör Könyvklub
Kiadási év: 1990

Eredeti cím: lusta vagyok utánanézni...
Fordító: Mészáros Katalin

Oldalszám: 303