Kezdem úgy érezni, hogy az előző rendszerben csak Kínáról legalább annyi útleírás jelent meg, mint minden más vidékről. Ezekkel általában ugyanaz a probléma: telenyomták őket a marxista ideológiához és történetíráshoz szorosan hozzátartozó, ma viszont már enyhén szólva is nevetségesnek ható kifejezésekkel, illetve Kína olyan ütemben változott és változik, hogy ezek a sok évtizeddel ezelőtti élménybeszámolók legföljebb kortörténeti dokumentumként számítanak, de még annak sem mindig túl jók. Lengyel József alliteráló című könyve viszont pont egy elég érdekes időszakban, egészen konkrétan 1960-ban keletkezett, még az 1966-ban kezdődött és "kulturális forradalom" néven elhíresült ostoba rombolás előtt, de már a hasonlóan... mondjuk így: érdekes "nagy ugrás" megindítása után.
A szerzőről:
Lengyel József már a Tanácsköztársaság idején vörös körökben újságíróskodott, volt osztrák szociáldemokrata újságíró, élt Moszkvában, később megjárta Szibériát (értsd: száműzték, de túlélte és rehabilitálása után visszatért), majd Budapesten folytatta irodalmi munkásságát. Ilyen előélettel nem csoda, hogy őt választották ki, hogy a Magyar Írók Szövetsége őt küldte a népi Kínába, hogy az ottani írókkal találkozzon. Mindazonáltal javára szól, hogy a kötelező sablonszövegeken túl érdekes és meglepően objektívnek tűnő dolgokat is leírt.
Lengyel József 1960 nyarán töltött két hónapot Kínában, ahol akkor történelmi jelentőségű változások zajlottak és szerencsésen meg tudott figyelni és leírni olyan dolgokat, illetve olyan dolgok együttélését, amitől jelen munka szokatlanul érdekesre sikeredett, legalábbis így, ötven év távlatából nézve. Volt akkora szerencséje, hogy végigmutogatták neki a fontosabbnak gondolt helyszíneket: Látott még népi kohókat, melyek Mao Ce-tung elmebeteg ötletének voltak a maradványai*, népi kommunákat**, viszont volt hagyományos kínai operaelőadáson, találkozott klasszikus stílusban alkotó kínai festőkkel és tradicionális orvoslással gyógyító orvosokkal, de még buddhista szerzetesekkel is. Tíz évvel később már nem lett volna ilyesmire lehetősége azért...
Persze kötelező szidni a burzsuj nyugatot, az elnyomó Kuomintangot (na mert a komcsi párt az mi?), az ENSZ-t, melynek akkor még nem volt tagja a szárazföldi Kína, csak Tajvan, és dicsőíteni a népi Kína hatalmas haladását és persze elhallgatni a neccesebb részleteket. Ez kortünet, mint ahogy a számok iránti mániákus megszállottság (még jó, hogy néha közli a szerző, hogy ez épp hiányzik a jegyzetei közül vagy nem tartja fontosnak leírni azt, ami nem lenne olyan dicsőséges), de ha ezzel megbirkózunk, a többi már tényleg érdekes olvasmány.
__
* Az volt a cél, hogy lenyomják Angliát acéltermelésben, ezért kihirdették, hogy mostantól mindenkinek kötelessége acélt olvasztani. Szépen el is szaporodtak a minikohók, iskolák és házak udvarain, ucasarkokon, kb. mindenhol ott füstöltek - és a jó kínaiak minden fémet beleszórtak a népi kohókba, amit csak össze tudtak szedni. Ajtókilincset, evőeszközt, ékszert, fegyvert, szerszámot, mindent. Használható fém persze értelemszerűen nem keletkezett, de az eredményt persze acélként számolták el a statisztikákban. Aztán értelmesebb emberek kerültek hatalomra a párton belül és abbahagyatták ezt a marhaságot, de akkor már kicsit késő volt.
** Bizonyos területi egységenként pár tízezer embert összeszerveztek egy kommunába, ahol közös volt minden és nem volt magántulajdon, naponta kétszer kapott mindenki ugyanannyit és ugyanazt enni nagy csarnokokban, aztán néztek, hogy bebukott a dolog. Ekkor viszont még minden virágzott, legalábbis amit a szerzőnek megmutattak belőle.
Negyvennyolc évet kibírt egész jó állapotban, valószínűleg amiatt, hogy a Szegedi Tudmányegyetem "Tudom. Szocializmus" tanszékének könyvtára, ahova 1986-ban került be ez a konkrét kötet, nem volt igazán látogatott hely. Fekete-fehér képmellékletek is helyet kaptak, ebből azért lehetett volna több is.
__
* Jelen bejegyzés írásakor így néz ki:
Kínai Népköztársaság [szerkesztés]Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadási év: 1963
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 180 (+képek)
__
Megjegyzés: a népi kohókra és kommunákra vonatkozó információk alapjául az ELTE BTK-n, a 2010/11-es tanév második félévében zajló "Kelet történelme 2." című kurzus Kínáról szóló előadásai szolgáltak.
A szibériai üdülés után nem csoda, ha becsúszik néha egy kis objektivitás is :D
VálaszTörlésDe sassd meg egyszer, Tibetről mik jelentek meg az átkosban, ők indultak csak félelmetes fejlődésnek és felvilágosodásnak, de az hagyján, hogy akkoriban mik jelentek, a tibeti szakról nem is rég ment nyugdííba Terjék papa (fene tudja, tart-e még valami órákat azóta), akitől a rendszerváltással sem múlt el ez a pohár: amikor az egyik lány vizsgán megemlítette, hogy a kulturális forradalom idején lerombolták a Mencikangot, Trézsi rászólt, hogy ő, aki kínai szakra is jár, igazán fogalmazhatott volna tárgyilagosabban, nem lerombolták, hanem lebontották. :D Városrendezés, vazzeg. :D
Olyanok nem kerültek eddig a kezembe, de el tudom képzelni... :'D Terjék már elvileg nem tanít, de a szellemével találkoztam az egyik kurzuson - ennél többet inkább nem írok le nyilvános helyre :)
VálaszTörlésHa röhögni lehet rajta, jöhet priviben :D
VálaszTörlés