Tibeti mesék - Han mesék

Megint mesék. Nem tehetek róla, már mindenhol nagykorúnak számítok a bolygón, mégis szeretem őket. Főleg, ha népmesék, vagy legalábbis népmese-szerűek, nem pedig műanyag-rágógumi-izék. Ezzel biztos nem lopom be magam a Disney-rajongók szívébe, (elnézést is kérek tőlük) de ez az igazság. Na de ez nem erről szólna.
A vörös bársonyba kötött ikerkiadvány tulajdonképpen hiánypótlónak tekinthető, 1994-ben mindenképpen az volt, de még most sem lehet tibeti és kínai mesekönyvek áradatával találkozni a boltokban. Persze lehet, hogy nem jó helyen keresgéltem...
Nem tudom, hogy tudatos válogatás eredménye-e, de gyakorlatilag mindegyik mese a két könyvecskében házassággal és "...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak." helyzettel végződik. Ez csak úgy feltűnt. Furcsa a keleti mesék állat- és szörnyvilága is, a sárkányok európaitól eltérő értelmezésétől eltekintve is, a japán- és kínai meséknek értelemszerűen fontos eleme a tenger, szemben a mi szárazföldi történeteinkkel, és gyakori motívum a tenger fenekén élő hatalmas, gazdag király is. Összeesküvés-elméletekben jártasabb barátaink most egyből előszednék az Atlantisz-mondakörös gyűjteményüket, én csak annyit mondok, hogy lehet valami a dologban és érdemes lenne ennek is alaposabban utánanézni. Ami még nagyon tetszett a mesékben, hogy a gonosz ellenséget, legyen az démon vagy egyéb, nem kell megölni, mint Európában, hanem belátja, hogy rosszat tett, teszem azt sorozatosan elrabolta és magáévá tette jóravaló férfiemberek feleségeit, és leszokik eme kényszercselekvésről. Ez lenne a keresztény- és buddhista filozófia közötti különbség?

Kiadó: Littoria
Kiadási év: 1994

Eredeti cím: Tibetian Folk Tales és Folk Tales from China (ebből csak válogattak)

Fordító: Rozsnyai Katalin (tibeti) és Striker Judit (han)

Oldalszám: 84 és 107