Ahol véget ért a Tűzkeresztség, ott kezdődik a Fecske-torony. A sorozat utolsó előtti részében Andrzej Sapkowski a finálé előkészítésére helyezi a hangsúlyt, de Geralt és Ciri történetének aktuális epizódja így is simán hozza az elvárt szintet - és a szerző közgazdász-énje is újra előkerül.
A Vaják vitán felül a három-négy kedvenc kortárs fantasy-sorozatom egyike. Minden egyes kötet megjelenése piros betűs ünneppel ér fel, a Fecske-torony pedig még ezek között is különleges: az előző rész óta eltelt hosszú idő, Andzej Sapkowski magyarországi látogatása és az ebből az alkalomból megjelent díszkiadás csak fokozta a várakozást - és bizonyos mértékig az élményt is.
Hamarosan elérkezünk a befejezéshez, már csak egy rész van hátra. A korábbi kötetek világ- és karakterépítése lassan beérik, alig van szükség mellékszálakra, a történet szinte kizárólag Cirire és Geraltra fókuszál. Ahogy az egy utolsó előtti résznél várható, már minden a finálé közvetlen előkészítéséről szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne történnének izgalmas dolgok, Geralt és társai továbbra is próbálják megtalálni Cirit, Yennefer is a vajáklányt keresi a maga módszereivel, ahogy kevésbé jó szándékú erők (elsősorban Nilfgaard kémei) is ebben mesterkednek. Ciri mindeközben próbál túlélni és elmeséli váratlan megmentőjének, hogyan is került halálos sebekkel egy mocsárba.
Sapkowski a legtöbb könyvbemutatón, beszélgetésen és interjúban előszeretettel hangoztatja, hogy micsoda szenvedés egy történetet úgy megírni, hogy ne legyenek benne fölösleges dolgok. Nem tudom, hogy tényleg így van-e vele, vagy csak a közönség kedvéért találta ki (a magát rendkívül nagyra, az olvasóit és úgy általában a többi embert viszont nem túl sokra tartó, pökhendi szerző képe azért remélhetőleg csak szerep), az viszont tény, hogy a Vaják-történetekben tényleg nagyítóval kell keresni a lényegtelen részleteket. Mindennek megvan a maga szerepe, a Kökörcsin emlékiratainak sorsáról szóló, enyhén öncélú poént leszámítva nincs olyan leírás, jelenet, karakter vagy akár ismétlés, ami nyugodt szívvel kihagyható lenne.
A Fecske-toronynál ez még jobban érződik, mint a korábbi köteteknél, ami persze lehet amiatt is, hogy most jutott el hozzám ez az infó, a fordítóváltás is befolyásolhatta a szöveget (valahogy egyszerűbb lett, kevesebb a korábban megszokott, ízes fordulat és részlet), a célegyenesre fordulás miatt eleve kevesebb a mellékszál, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen erre a részre ért be a szerző végletekig csiszolgatós technikája.
Megijedni nem kell, ugyanolyan Vaják-történet ez is, mint bármelyik másik. A világ egyre élőbb így, hogy már viszonylag sokat tudunk róla, de azért kapunk egy hosszabb, kifejezetten érdekes leírást az északi Kovirról és Povissról (jut eszembe, egy térkép egyre jobban hiányzik a könyvekből), a népmesei-népvallási háttér is bővül, illetve a misztikus, isteni (vagy ahhoz hasonló) erőkről is megtudunk néhány dolgot. Geralték csapata szépen formálódik, Kökörcsin betoldott emlékiratai érdekes, új nézőpontot kínálnak, sőt, ez a történetszál afféle múltidézésként új lényeket is behoz a kánonba. Yennefer viszonylag kevés szerepet kap, a szigetlakó pszeudo-vikingek segítségével folytatott tevékenysége (nem akarok spoilerezni) még fontos lehet. Ciri története jóval drámaibb - és ő kapja a legnagyobb oldalszámot is -, a Patkányok rablóbandájával eltöltött, akár még vidámnak is nevezhető időszakot Bonhart, a rideg és kegyetlen fejvadász érkezése folyamatos tortúrára cseréli, kiválóan illusztrálva ismét az opportunista karakterekkel teli világ kegyetlenségét.
Persze ilyennek szeretjük a sorozatot, de a regény közben nem egyszer jutott eszembe, hogy kellemes változatosság lenne az állandó szívás, intrikák, gyilkosságok, háborúk és szenvedés helyett egy olyan epizód, amikor minden rendben halad, nyugi van és a legsúlyosabb kérdés az, hogy milyen sört igyon Kökörcsin az aktuális előadása után...
Ami magát a könyvet illeti, a díszkiadás nagyon kellemes (a normál megegyezik a korábbiakkal, csak a terjedelem nagyobb úgy száz oldallal), szívesen látnám az egész sorozatot hasonló formátumban a polcon. Ahogy már fentebb említettem, a szöveg egyszerűbbnek hat, ami a korábbiak szinte példátlan nyelvi gazdagsága után csalódás, de hogy ez az új fordítón múlt-e, vagy az eredeti szöveg is visszafogottabb ilyen téren, annak egyelőre nem sikerült utánajárnom. Viszont (észrevehető) hibák persze ezúttal sincsenek, a fordítás gördülékeny és szokás szerint átlag feletti színvonalú.
Szóval utolsó előtti rész, vihar előtti... hát nem csend, az biztos. Nagyon kíváncsian várom a folytatást, a Pani Jeziora (A tó úrnője) felteheti a koronát minden idők egyik legjobb fantasy-sorozatára. És ha egy kis szerencsénk van, még a Sezon burz (Viharok évszaka) c. előzmény-regénnyel is találkozhatunk előbb-utóbb a hazai könyvesboltokban.
Hamarosan elérkezünk a befejezéshez, már csak egy rész van hátra. A korábbi kötetek világ- és karakterépítése lassan beérik, alig van szükség mellékszálakra, a történet szinte kizárólag Cirire és Geraltra fókuszál. Ahogy az egy utolsó előtti résznél várható, már minden a finálé közvetlen előkészítéséről szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne történnének izgalmas dolgok, Geralt és társai továbbra is próbálják megtalálni Cirit, Yennefer is a vajáklányt keresi a maga módszereivel, ahogy kevésbé jó szándékú erők (elsősorban Nilfgaard kémei) is ebben mesterkednek. Ciri mindeközben próbál túlélni és elmeséli váratlan megmentőjének, hogyan is került halálos sebekkel egy mocsárba.
Sapkowski a legtöbb könyvbemutatón, beszélgetésen és interjúban előszeretettel hangoztatja, hogy micsoda szenvedés egy történetet úgy megírni, hogy ne legyenek benne fölösleges dolgok. Nem tudom, hogy tényleg így van-e vele, vagy csak a közönség kedvéért találta ki (a magát rendkívül nagyra, az olvasóit és úgy általában a többi embert viszont nem túl sokra tartó, pökhendi szerző képe azért remélhetőleg csak szerep), az viszont tény, hogy a Vaják-történetekben tényleg nagyítóval kell keresni a lényegtelen részleteket. Mindennek megvan a maga szerepe, a Kökörcsin emlékiratainak sorsáról szóló, enyhén öncélú poént leszámítva nincs olyan leírás, jelenet, karakter vagy akár ismétlés, ami nyugodt szívvel kihagyható lenne.
 |
| (Wojtek Fus illusztrációja) |
Megijedni nem kell, ugyanolyan Vaják-történet ez is, mint bármelyik másik. A világ egyre élőbb így, hogy már viszonylag sokat tudunk róla, de azért kapunk egy hosszabb, kifejezetten érdekes leírást az északi Kovirról és Povissról (jut eszembe, egy térkép egyre jobban hiányzik a könyvekből), a népmesei-népvallási háttér is bővül, illetve a misztikus, isteni (vagy ahhoz hasonló) erőkről is megtudunk néhány dolgot. Geralték csapata szépen formálódik, Kökörcsin betoldott emlékiratai érdekes, új nézőpontot kínálnak, sőt, ez a történetszál afféle múltidézésként új lényeket is behoz a kánonba. Yennefer viszonylag kevés szerepet kap, a szigetlakó pszeudo-vikingek segítségével folytatott tevékenysége (nem akarok spoilerezni) még fontos lehet. Ciri története jóval drámaibb - és ő kapja a legnagyobb oldalszámot is -, a Patkányok rablóbandájával eltöltött, akár még vidámnak is nevezhető időszakot Bonhart, a rideg és kegyetlen fejvadász érkezése folyamatos tortúrára cseréli, kiválóan illusztrálva ismét az opportunista karakterekkel teli világ kegyetlenségét.
Persze ilyennek szeretjük a sorozatot, de a regény közben nem egyszer jutott eszembe, hogy kellemes változatosság lenne az állandó szívás, intrikák, gyilkosságok, háborúk és szenvedés helyett egy olyan epizód, amikor minden rendben halad, nyugi van és a legsúlyosabb kérdés az, hogy milyen sört igyon Kökörcsin az aktuális előadása után...
 |
| (Michal Kus illusztrációja) |
Szóval utolsó előtti rész, vihar előtti... hát nem csend, az biztos. Nagyon kíváncsian várom a folytatást, a Pani Jeziora (A tó úrnője) felteheti a koronát minden idők egyik legjobb fantasy-sorozatára. És ha egy kis szerencsénk van, még a Sezon burz (Viharok évszaka) c. előzmény-regénnyel is találkozhatunk előbb-utóbb a hazai könyvesboltokban.
 |
| És itt egy térkép, hogy ne csak beszéljek róla, valami hasonló igencsak megkönnyítheti az olvasó dolgát :) |
Kiadó: PlayOn!
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 1997
Eredeti cím: Wieża Jaskółki
Fordító: Hermann Péter
Borító: Sallai Péter
ISBN: 987-615-55552-8-2
Oldalszám:431
Ár: 3990,- (díszkiadás) / 2290,- (normál verzió)
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése