S. J. Parris: Eretnek

Érdekes ötlet történelmi köntösbe bújtatni egy klasszikus krimit és főszereplőnek egy olyan emblematikus figurát használni, mint Giordano Bruno. S. J. Parris kísérlete egész jól sikerült, az Eretnek nem csak egy izgalmas krimi, hanem némi betekintést is ad az 1580-as évek Angliájának vallási ellentétektől és ébredő tudományosságtól hangos környezetébe.

A reneszánsz filozófus eredetileg tanári állásért folyamodni és egy filozófiai vita kedvéért utazott Oxfordba, ám a regény szerint a váratlan végkimenetelű vitánál sokkal durvább dolgok is történnek az egyetemi kisvárosban. A rejtély megoldása pedig nem másra, mint az olasz Giordano Brunóra vár.

Pintér Bence - Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja

Pintér Bence és Pintér Máté jó kis alternatív történelmi kalandregényt dobott össze A szivarhajó utolsó útja c. kötetükben. Századfordulós krimi, kellemes "mi lett volna, ha..." érzéssel és egy csipetnyi steampunkkal fűszerezve. Stílusos és szórakoztató történet egy olyan korból, ami tényleg a magyar történelem egyik legérdekesebb időszakának mondható. A szabadságharcosok nyertek 1849-ben, létrejött a szabad államokból alakuló Dunai Konföderáció, a kis országok nagy szövetsége virágzik, Európa legszabadabb és legfejlettebb vidéke (legalábbis ami a kontinenst illeti). A történelemkönyvek lapjairól ismerős nevek bukkannak fel lépten-nyomon, néhányan kissé más szerepben, mint ahogy azt tudjuk, a városi élet autentikus és pezsgő, Bence nemhiába történész, kiváló világot épített. A kellemes környezet azonban nem mindenkinek tetszik: a Konföderáció minden szabadsága ellenére szerb szeparatisták és egy titokzatos, sötét alak fenyegetik a nemzetek egységét. 

Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz

A moly.hu-n jelenlévő szerzőkre eleve kíváncsi vagyok és AgiVega is szimpatikusnak tűnik, úgyhogy amikor észrevettem, hogy egy bizonyos könyváruház nyári akciójában fillérekért dobálják az emberek után a Második Atlantiszt, nem volt kérdés, hogy megveszem-e. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartozom a regény (sorozat) célközönségébe, határozottan szórakoztató olvasmány volt, abszolút megérte beszerezni. Azt azért nem mondanám, hogy nyilvánosan is olvastam, de elsősorban nem azért, mert furán néztek volna rám, hanem mert két délután alatt befejeztem, ami elég jól mutatja, hogy milyen olvasmányos a történet, majd' ötszáz oldalas terjedelme ellenére. 

Andrzej Sapkowski: Vaják II. - A végzet kardja

Tavaly tavasszal nagy hátrányt kezdett ledolgozni a magyar fantasykiadás: a számítógépes játék sikerének köszönhetően valaki végre vette a fáradságot és lefordíttatta a Vaják-sorozat egyik, ha nem is az első kötetét. Az utolsó kívánság után idén nyárig kellett várni Andrzej Sapkowski következő kötetének magyar verziójára: A végzet kardja is a megjelenés hetében került a polcomra, csak a bejegyzés csúszott egy "kicsit". 

A novelláskötet hozza az előző részben megismert és megszeretett hangulatot. Klasszikus és kevésbé klasszikus mesék és legendák elemeivel tarkított, izgalmas világ várja az olvasót, amelyből természetesen nem hiányzik a Sapkowski védjegyének számító többi elem sem. Kiváló humorral, átlagos fantasykre nem jellemző éleslátással és intelligenciával dolgozik a szerző - a szörnyvadászat egyáltalán nem az a dicsőséges tevékenység, mint aminek az átlagember elképzeli, és egy fantasy-világnak is van gazdasági szerkezete. 

Dan Simmons: Endymion

Dan Simmons legendát teremtett a Hyperionnal, a Hyperion bukásában beengedte az olvasókat a színfalak mögé, az Endymion majd' háromszáz évvel későbbi eseményei során pedig megmutatja, hogy mire lehet használni egy legendát. 

A Háló megsemmisült, a legtöbb bolygó gazdasága összeomlott, teljes káosz alakult ki az emberlakta területeken, melyből - ahogy az ilyenkor lenni szokott - erős vallási hatalom nőtte ki magát, a zavaros időszak mellett köszönhetően annak, hogy a Hyperionon megtalálták a keresztségeket és használni kezdték őket, hogy valódi feltámadást adhassanak az igaz keresztényeknek. A Hyperion bukása óta viszont tudjuk, hogy a Shrike nem ilyen jövőből érkezett, valaminek tehát történnie kell a Pax hatalmával, és ezt a Keats-kibrid és Brawne Lamia lányának, Aeneának kell megtennie Raul Endymion segítségével, aki természetesen - a mitológiai Endymionhoz hasonlóan - ha egyelőre nem is király, de pásztor és vadász. 

Dan Simmons: Hyperion bukása

Az előző kötet és Balázs tavalyi értékelése után, az Endymion megjelenésével egy időben most végre én is elolvastam a Shrike zarándokai történetének folytatását. Bár a Hyperion bukása kevésbé koncentrál a zarándokok személyére, mint Dan Simmons korábbi regénye, a korábban megismert karakterek elég komoly szerepet kapnak: egészen pontosan rajtuk múlik az emberi világ jövője. Illetve ennél több is: a Számkivetettek és a Mag mesterséges intelligenciái is nagy várakozással tekintenek az Időkriptáknál zajló események kimenetelére - a Hyperion, a Periféria apró és jelentéktelen bolygója az események központjává válik.  Ez nem áll meg békés szinten, háború van kibontakozóban, olyan háború, amilyenre senki nem számított, háború, melyet nem lehet egyszerűen megnyerni vagy elveszíteni. Minden túlságosan nagy jelentőségűvé válhat, a legapróbb cselekedet is emberek milliárdjainak sorsát döntheti el.

George R. R. Martin: Sárkányok tánca

A sorozat első kötete, a Trónok harca - még 2009-ben - nagyon tetszett. Alaposan kidolgozott világ és szereplők, érdekes történet, sokszáz oldalas terjedelem - nem véletlenül lett az egyik kedvenc könyvem, csakúgy, mint egy évvel később a Királyok csatája. Egyszerre vettem meg az első három kötetet, de már akkor egyértelmű volt, hogy a szerző nagyon lassan halad a folytatások írásával, évekig várni meg nem nagyon szeretek egy-egy új részre, úgyhogy inkább elosztottam, a Kardok vihara tavaly őszre jutott és elég jó szolgálatot tett egy hétórás buszút során a mongol sztyeppén. A Varjak lakomája is velem jött a bolygó másik felére, azzal már nem vártam egy évet, hanem olvastam egyből, mert lehetett tudni, hogy a Sárkányok tánca hamarosan megjelenik és a hatodik kötet befejezését talán már a szerző sem éri meg az eddigi munkatempója alapján... Ez már nem tetszett. Nem csak azért, mert szinte kizárólag az irritáló szereplők kaptak benne helyet, hanem meguntam, hogy folyamatosan csak a szenvedés és kegyetlenkedés megy, a teljesen öncélú és már a realista hangulatra sem fogható szereplőgyilkolás és -kínzás, pozitív hangulat nyomokban sem akad vagy nyolcszáz oldalon keresztül - az egyedüli elégtételt az jelentette, hogy néhányan a legellenszenvesebbek közül legalább jól megszívták. Ebből adódóan nehezen kezdtem bele ebbe a részbe még úgy is, hogy itt legalább olyan szereplők háta mögött áll a virtuális kamera, akiket kedvelek és/vagy érdekesnek tartok. Nos, azt kell mondjam, hiba lett volna félbehagyni a sorozatot és kukába dobni a már beszerzett részeket, a Sárkányok táncával George R. R. Martin visszatért az első kötetek színvonalához, újra rendesen le tudott kötni.