Wesley Chu: Időrabló

Az Időrabló minden ízében szórakoztató sci-fi kalandregény. Izgalmas akciójelenetek, látványos és változatos környezet, folyamatos feszültség, könnyen átélhető karakterek és olvasmányos stílus - Wesley Chu első magyarul megjelent regényében gyakorlatilag minden megvan, ami a műfaj kiemelkedőbb példányait jellemzi.

Wesley Chu néhány éve ott van az "állítólag jó, kellene már valamit olvasni tőle" című listámon, ezért különösen örültem, amikor az Agave bejelentette, hogy kiadják az Időrablót. A hírt az a megjegyzés kísérte, hogy ez a regénye populárisabb, mint a korábbiak - viszonyítási alapom egyelőre nincs, de az kétségtelen, hogy itt szinte minden a szórakoztatást szolgálja.

A Földet annak rendje és módja szerint sikerült tönkretenni, az emberiség kiköltözött a Naprendszer egyéb, lakhatóvá tehető objektumaira és a KronoCom időutazóinak segítségével fosztogatja a múltat, hogy technológiához, energiaforrásokhoz vagy éppen ritka műkincsekhez jusson. Az időutazásnak persze szigorú törvényei vannak, ezt minden kronotrop megtanulja már a kiképzés kezdetén, és komoly szellemi és fiziológiai igénybevétellel jár. Időutazó ezért csak a legjobbakból lehet, és még közülük is kevesen érik meg a szolgálati idő végét.

Anthony O'Neill: A sötét oldal

Purgatórium, a bűn városa a Hold távolabbi oldalán. Justus, egy becsületes zsaru, akit Purgatóriumba rendeltek. Egy gyilkosságsorozat, melyben Fletcher és CK Brass, Purgatórium mindenható alapítója és lánya is gyanúsított. Egy android, aki/ami Eldorádót keresve vándorol a Hold felszínén, útját halottak jelzik. Az ausztrál Anthony O'Neill legújabb regénye, A sötét oldal feszes tempójú sci-fi noir, kortárs áthallásokkal és egyértelmű tisztelgéssel Asimov robottörténetei felé.

Odakint sötétebb, a Holdon meg aztán pláne. Az más kérdés, hogy égi kísérőnknek nincs sötét oldala, csak távolabbi, ahogy ezt szerencsére Anthony O'Neill is leszögezi regényében, a cím leginkább morális szempontok alapján értelmezendő.

A sötét oldal a Hold Földtől távolabbi oldalán játszódik, ami persze fizikai értelemben is sötétebb, mint az, amelyiket valamennyire még éjszaka is bevilágítja a bolygónkról visszatükröződő napfény, de történetesen itt található Purgatórium is. A vonzó nevű kolóniát a leginkább Elon Musk és Donald Trump mixeként elképzelhető Fletcher Brass alapította és vezeti lányával, akivel kapcsolatban megint csak nem egészen alaptalan az Ivanka Trump-áthallás. És ha már a hasonlatoknál tartunk, maga a kolónia az ókori Mezopotámia és Las Vegas kétes ízlésre valló keveréke, a visszafogottnak nem nevezhető díszleteket pedig  szerencsevadászok, bűnözők, kalandvágyó turisták és az őket kiszolgáló lakosok népesítik be.

Veres Attila: Odakint sötétebb

Csápos idegen állatok egy magyar erdőben - nagyjából ez az Odakint sötétebb premisszája. Veres Attila komoly tehetséggel ötvözi a lovecrafti kozmikus horrort és a kiábrándítóan hétköznapi, ettől pedig nagyon is ismerős és hiteles közeget, illetve karaktereket első regényében. Az utóbbi évek egyik legjobb magyar debütálása.

Az Odakint sötétebb második az "és egyszer csak megjelent egy csomó idegen lény" témát követő, teljesen véletlenül pont idén és az Agavénál megjelenő három magyar sci-fi közül.

Természetesen mindegyik szerző teljesen más oldalról közelíti meg a témát: László Zoltán Távolvíz c. regényében százmillió, az emberiséget szolgálni vágyó krea lepte el a világtengereket, a társadalmi rendszerek pedig az ingyen (vízi) munkaerő és az időlassító technológia következtében gyökeresen átalakultak. Veres Attila ezzel szemben visszafogottan kezeli a globális kérdéseket, elvégre a csápos cellofoidák csak Magyarországon, egy viszonylag kis területen jelentek bukkantak fel, és közelebb áll a lovecrafti kozmikus horrorhoz, mint a sci-fihez. Brandon Hackett Xenója pedig majd ősszel érkezik, de az egészen biztos, hogy az alapmotívum hasonlóságán kívül ennek a történetnek sem lesz semmi köze a másik kettőhöz.

Szóval 1983-ban történt valami Magyarországon. Különös, csápos állatok jelentek meg egy közelebbről meg nem nevezett erdőben, az eseményen kívül mással nehezen magyarázható jelenségek közepette. Azóta többé-kevésbé lenyugodtak a kedélyek, a cellofoidákat befogták és emésztőváladékuk állítólagos rákgyógyító hatása miatt farmokon tartják, a zónában még mindig észlelhető, különös jelenségek pedig kalandvágyó hippiket vonzanak a világ minden részéről. Az ország bekerült a köztudatba, de lényegesen többet így sem foglalkoznak vele, mint a mi világunkban, az eseményterületből nem lett kiépített turisztikai attrakció, a kisebbik cellofoida-farm pedig, ahova főszereplőnk, Gábor érkezik melózni, tulajdonképpen lehetne mondjuk nyomda vagy autóbontó is.

Szinte kiábrándítóan hétköznapi a környezet és a karakterek, a történet is visszafogott, nem különösebben bonyolult vagy kalandos. Játszódhatna gyakorlatilag bárhol és bármikor, a lényeg nem ez, hanem a kivitelezés.

Neil Gaiman: Amerikai istenek (bővített kiadás)

Neil Gaiman elképesztően sikeres író, az Amerikai istenek pedig az egyik legelismertebb írása. Az eredetileg 2001-ben megjelent regénnyel nyert Hugo-, Nebula-, Locus- és Bram Stoker-díjat is, 10 évvel később kijött a könyv bővített változata (2012-ben magyarul is megjelent, itt írtunk róla), most pedig a regényből készült filmsorozat hullámait meglovagolva érkezett egy újabb kiadás, ami csak borítójában különbözik az évfordulós változattól. Ennyi idő után is van még róla mit mondani.

A rengeteg díjat bezsebelő regények mindig rossz érzést keltenek bennem. Ha valaki elég tehetséges – Gaiman az – és választ egy elég kényes témát, amit aztán relatíve mélyenszántón és elvontan megír, akkor máris kap egy raklapnyi díjat. Egyszerűen lehet díjnyertes könyvet írni, ami sajnos nem jelenti azt, hogy az a bizonyos könyv kreatív, egyedi vagy kellőképpen kidolgozott. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az Amerikai istenek rossz lenne, csak azt, hogy talán jobban meg van becsülve, mint amennyire megérdemelné.

Magunkkal hurcoljuk az isteneinket Amerikába

Az Amerikai istenek lényege röviden annyi, hogy az országba érkező különböző népek – vikingek, szlávok, írek, angolok, magyarok stb. – magukkal hurcolták a saját isteneiket és démonaikat. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mintha Amerika egy teljesen különálló világ lenne, ahová még Jézus keze sem ér el, de ha véletlenül arra vetődik pár katolikus, akik hisznek benne, akkor az ő hitükből táplálkozva megszületik egy kvázi új Jézus.

Ez az új Jézus nem hagyhatja el Amerikát, és nem is szükségszerűen olyan, mint az európai verzió: egy új entitás saját érzelmekkel, egyéniséggel és célokkal. Illetve, ha éppen nem hisznek benne, akkor az ebből származó hatalom híján akár lecsúszott, drogfüggő és alkoholista hippiként is tengetheti öreg napjait.

Tehát egy időben két Jézus is létezhet, miközben dübörög a technológiai forradalom, ami elszipolyozza az emberek hitét, ezzel új isteneket létrehozva. Így született meg például az internet vagy a média istene, a sztráda istene – bármi, amiben az emberek éppen hisznek, vagy aminek az oltárán pénzzel, élettel vagy hittel áldoznak.

Hitből és emberből viszont nincs elég, ezért a régi és új istenek egymásnak esnek. Közeledik a vihar, a végső ütközet, amibe akarata ellenére belekeveredik egy Árnyék nevű egyszerű, de szimpatikus férfikarakter, aki döntően befolyásolja majd az eseményeket.

Jonathan Strahan: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Huszonnyolc novella, Jonathan Strahan, a legendás ausztrál szerkesztő szerint az év legjobbjai. A tavalyi antológia sikerét követően Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 is megjelent magyarul, a hazai olvasók így ismét belekóstolhatnak az angolszász SF/F novellatermés legjavába. 

Miután tavaly kiderült, hogy léteznek jó novellák, ráadásul ilyen mennyiségben, ez az antológia már nem szolgálhat sok meglepetéssel. Természetesen túlzok, de az tény, hogy ilyen szempontból nem ütött akkorát Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017, mint a 2016-os válogatás. A szerzők és Strahan persze idén is kitettek magukért, de az is biztos, hogy az angol nyelvű SF/F-színtéren a nagy számok törvénye alapján könnyebb jó novellákat találni, mint valószínűleg az összes többi nyelven együttvéve.

A tavalyi kötet gerincét az Old Venus antológia legjobbjai adták, az ideit a The Starlit Wood: New Fairy Tales novellái, a női és ázsiai-amerikai szerzők fémjelzik. Emiatt a hangsúlyok is máshol vannak: a szórakoztatás és világalkotás hátrébb vonult és több teret enged a karaktereknek és a társadalmi kérdéseknek. A változás nem helyezhető el a "jó-rossz" skálán, viszont szépen mutatja, hogy 2016-ban mi foglalkoztatta az írókat és szerkesztőket. Ha ez valóban így van, a következő, idén megjelenő novellákból összeállított antológia (az ismert nemzetközi események visszhangjaként) valószínűleg még súlyosabb lesz.

Na de lássuk, miről is van szó, alább mindegyik novelláról írtam néhány sort:

Sci-fi és fantasy a 88. Ünnepi Könyvhéten (2017. június 8-12.)

Napokon belül itt a 88. Ünnepi Könyvhét. Idén június 8-12. között kerül megrendezésre az év egyik legnagyobb könyves eseménye a szokásos helyen, a budapesti Vörösmarty téren. A menetrend már ismerős lehet: csütörtöktől vasárnapig kiadók standjai töltik meg a teret, számos friss megjelenés, könyvbemutató, beszélgetés és dedikálás várható. 

Most nem volt a tavalyihoz hasonló balhé és a hivatalos dizájn is egyre lájtosabb: idén éppen a többek között a Békés Pál és Várkonyi Mátyás által jegyzett mesejáték, A félőlény borítójáról ismerős manó olvasgat a weboldalon, a logó pedig szimplán az esemény száma.

A könyv- és programkínálat ezúttal is elég jó, bár azért valamivel elmarad az elmúlt évekhez képest. SF/F témában kiemelkedően nagy név, mint pl. a Könyvfesztiválon Sapkowski, nem lesz, de számos magyar szerzővel találkozhat személyesen is a kilátogató. Az összegyűjtött, elsősorban sci-fi- és fantasy-témájú megjelenéseket, programokat, dedikálásokat alább találjátok.

Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Seth Dickinson első regényében nincs semmi mágia, csak politikai és gazdasági játszmák, meg egy jó adag társadalmi és lélektani kérdés. A Kormorán Baru, az áruló nem hagyományos fantasy és címszereplője sem tipikus hős: egy könyvelő, aki fel akarja szabadítani leigázott szülőföldjét, célja elérése érdekében pedig még arra is képes, hogy a bigott Maszka Birodalom minta-alattvalójának álcázza magát. A kérdés csak az, hogy meddig mehet el ebben anélkül, hogy azonosulni kezdene a viselt maszkkal...

Szóval van itt egy regény, amit többnyire fantasynek szokás nevezni, mert egy kitalált világban játszódik, középkori és kora-újkori díszletek között, de ugyanúgy működne bármilyen más helyszínen és korszakban is. A diktatúra, hódítás és elnyomás, a könyörtelen, pragmatikus államgépezet, az emberi ambíciók, hibák, érzelmek mind-mind univerzálisak, ahogy az árulás is. A Kormorán Baru, az áruló kulcsa nem a háttér, hanem amiről, de még inkább ahogyan szól.

Seth Dickinson első regénye lenyűgöző, megrázó, az első oldalaktól magával ragad és nem ereszt. Nem feltétlenül a történet miatt, rengeteg olyan regény, film és sorozat van, amelyben a kiemelkedő képességekkel rendelkező, ifjú főszereplő szembeszáll az elnyomó birodalommal. Itt a részletek a fontosak: az ember legszemélyesebb gondolatait és tetteit is irányítani kívánó Maszka Birodalom bemutatása és képviselőinek tettei minden alkalommal elborzasztanak, de kénytelenek vagyunk elismeréssel tekinteni a mögöttük álló logikára, míg a lázadók feudális rendszere sem éppen idilli. Baru döntései és lépései is mélyen megérintenek, személyiségének egy darabja mindenkiben ott él, lehetetlen nem együtt érezni és legalább bizonyos mértékig nem azonosulni vele.