Jeffrey Stone: Harc az Éj Kövéért

Három éve egy hétig jártam a pesti antikváriumokat, amíg sikerült beszerezni a többek között Jeffrey Stone álnéven alkotó Nemes István Éj- és Hajnal-trilógiáját, a hatkötetes sorozatnak, mint az a borítón is írva vagyon, ez az első kötete (persze akkor még csak trilógiának indult). Azóta már kiderült, hogy a jópár kiadást megért könyvek nagy mennyiségben fordulnak elő antikváriumokban, igazság szerint nincs is olyan antikvárium, ahol van külön sci-fi+fantasy polc és ne lenne legalább egy példány valamelyikből, de akkor éppen hiány volt, biztos az azóta egyre gyorsuló mértékben hanyatló magyar gazdaság miatt kezdik eladogatni az emberek a könyveiket, vagy nem tudom... Az viszont tény, hogy a magyar fantasy-irodalom egyik "alapítójának" művei elég nagy mennyiségben forognak a piacon mostanában.

Az Éj-trilógia egy világteremtő sorozat első kötete, ("lapozgatós könyvek" és más regények-novellák is játszódnak Cherubionban) melyben egy amerikai fiatalember, Leon Silver egy svájci falucskából a jövőbe kerül, ahol nem lebegő városok és űrhajók fogadják, hanem három, egymással marakodó félisten, akik a feldúlt és felismerhetetlenségig megváltozott Európa romjain csatáznak. A klasszikus vérmérsékletekről elnevezett Sang, Choler és Melan mind a saját népüket próbálják győzelemre vezetni, illetve Sang, az eszelős félisten nem annyira, lévén, hogy nincs népe, csak a saját szórakozása a fontos. Leon pedig a helyzet megoldásának kulcsa lesz, így hát a félistenek mindegyik megpróbálja megnyerni a saját ügyének. Először Sang kezébe kerül, aki feladattal látja el, majd Choler ragadja magához, aki megtéríti a Sötét Láng szolgálatába és Melan, a Technokrata birodalmába küldi. A cél: megszerezni egy hatalmas varázsszert: az Éj Kövét. Persze a dolgok nem úgy mennek, ahogyan a félistenek szeretnék, a mitikus díszletek közötti út Kevanaar, a világ valódi istenének ereklyééért (ez is majdnem olyan jó szó, mint a hozzáállás), amely isten mellesleg a külső űrbe távozott jóval korábban, tartogat némi meglepetést. A végén pedig Leon Silver az Északi-sarkon találja magát Kevanaar üvegpiramisában, Chloviával, egy mutáns boszorkánytanonccal.
Persze ez még közel sem a vége...

--
Kiadó: Art Phoenix
Kiadási év: 1990

Oldalszám: 220

Japán mesék

Ritka az olyan nap, amikor három új könyv is felkerül a polcomra, de a múlt kedd ilyen volt. Először A Katedrális őrzőit vettem meg hirtelen felindulásból (megláttam az Alexandrában, és ha már van kilenc másik MU-kötetem, ez is kellett), aztán a kalligráfia utáni "bevásárlás" során én is találtam valamit magamnak (ha már kabátot nem :P), ezt és a vietnámi meséket.

Már volt egy japán mesés bejegyzésem, feltehetően lesz több is, az eddigi két kötet között egy konkrét átfedés van: a Momotaro, a barackfiú (ami talán a leghíresebb japán mese, ezért is teszik be mindenhova), de történetelemek más mesékben is megegyeznek.

A legtöbb történet azokról az időkről szól, amikor az emberek és állatok még megértették egymást és néhány alakváltó róka meg nyestkutya (tanuki) bemerészkedett az emberlakta területekre és néhány ember is megpillanthatta a verebek palotáját vagy éppen az erdei manókat. Még folytatásos mese is akad: Ozuczu, a veréb, akinek egy kapzsi öregasszony levágta a nyelvét, egy későbbi történetben hozzámegy Csiotáróhoz, a felfedező kedvű verébfihoz, hatalmas lagzi közepette. A kedves állattörténetek és tanulságos mesék (aki kapzsi, kegyetlen, mohó, az megbűnhődik, de a jóság és önzetlenség jutalmat érdemel; valamint mindenki önmagaként a legértékesebb) mind érdekesek, de mégis a következő történet tetszett a legjobban, talán mert van benne némi feketehumor:

A mérges hal

Egy ember egyszer nagy fugu-halat fogott, melyről azt tartják Japánban, hogy mérges. De a mi emberünk ezt nem tudta bizonyosan és noha félt egy kissé, mégis hozzálátott, hogy elkészítse a halat ebédre. Mialatt a halat tisztogatta, odasompolygott egy éhes macska, lecsípett belőle egy darabot, s azzal elfutott.
Az ember utána iramodott, de a macska felkúszott a háztetőre, s a hallal a szájában csak nevette üldözöjét. Az ember visszatért a tűzhelyhez, s azt gondolta magában, hogy félelme alaptalan volt, mert hiszen ha a ravasz macska nem vetette meg a hal húsát, akkor neki sem árthat meg.
Elkészítette hát az ebédet, s nyugodtan asztalhoz ült. De a macska, miután biztonságba helyezte a zsákmányt, gondolt egyet, lemászott a háztetőről, s megleste, hogy az ember csakugyan megeszi-e a halat. Mikor pedig látta, hogy az ember jóízűen falatozik, visszament ő is, s megette a maga részét.
Mind a ketten belehaltak, mert hát néha éppen azok csalatkoznak meg, akik a legravaszabbak.

Kiadó: Papp-Ker kft. (A világ meséi sorozat)
Kiadási év: 2001

Eredeti cím: -

Fordító: ?

Oldalszám: 166

Gordon Dahlquist: Az álomfalók

Elvileg már egy hete be kellett volna fejeznem, csak valami mindig elvonta a figyelmemet. Új könyvek, újságok, zenék, duplalemezes Emerson, Lake & Palmer DVD, blogírás, szerepjáték, filmek, suliügyek, japán filmklub és sok egyéb, illetve sokan mások... De éppenséggel ez nem baj, legalább jelzi, hogy nem az a fajta olvasmány, ami hosszabb távon leköti az embert. Pedig a könyvtárból direkt ezért vettem ki két hete, az első kalligráfia előtt (a Las Vegas ostromával együtt). Elég vastag és súlyos példánynak tűnt, hogy érdemes legyen foglalkozni vele, de ez csak az elejére volt igaz, pár száz oldal után igazság szerint ráuntam és húsz percnél többet nem tudtam egyhuzamban olvasni, hanem jöttek a fent említett dolgok.

Technikailag jó regény lenne, van benne jellemfejlődés, több nézőpont/cselekményszál, új ötletek és fordulatok, de valahogy mégsem az igazi.

A 19. század elejei Anglia a történet helyszíne, amennyire meg tudom ítélni, még korhű is, amolyan jellegzetes "gótikus" környezet, gőzgépekkel, lőfegyverekkel, hintókkal, nemesekkel és alkimistákkal. A középpontban is egy alkimista összeesküvés áll, váratlan módon a világuralomra törnek a titkos szövetség tagjai, ehhez egy festő titokzatos munkája és a Tarr Manor környékén fellelhető kék anyag, az indigolit van segítségükre. Az indigolit egy kimondottan sokoldalú ásvány, kiváló alapja az alkímiának. Könyvként vagy kártyaként gondolatok, álmok tárolhatóak benne (erre utal az eredeti cím is), használható az emberek akaratának uralom alá hajtására, az élő szervezetet átitatva vele telepatikus képességű lény keletkezik az emberből, de fegyverként használva szintén hatékony: ha egyetlen szilánkja is megsebzi a bőrt, elkristályosodik a seb környéke, ami ugye halálhoz vezet. És amikor alkimistáink megtudják, hogy Mecklenburgban hatalmas készletek vannak a föld alatt ebből az anyagból, kész is a terv: uralom alá hajtani Mecklenburg hercegét és így megszerezni az ásványt is, akkor pedig senki nem állhat ellent a világuralmi törekvéseknek.
Csak éppen azzal nem számoltak a jó alkimisták, hogy hiba volt beszervezni Miss Temple, egy elkényeztetett és gazdag nemeshölgy jegyesét, mert miután a jegyese otthagyta, Miss Temple nyomozásba kezd és az összeesküvés nyomára bukkan. Közben teljesen kivetkőzik magából, olykor szó szerint is; de nem csak szolid öltözékét cseréli vékony selyemre, hanem probléma nélkül több ember életét is kioltja, miközben válogatott szenvedéseken megy keresztül, olyanokon, amelyek bizony egy átlagembernek elviselhetetlenek volnának. Igaz persze, hogy Miss Temple is átlagemberként kezdte, de ennyi következetlenség még belefér akkor is, ha nem tanult színjátszást a kisasszony. Közben persze megismerkedik mindenféle alakokkal, közülük néhányan segítenek neki: a Chang kardinális névre hallgató bérgyilkos-magánnyomozó (aki inkább előbb, mint utóbb a szívét is elnyeri), valamint doktor Svenson, az ifjú mecklenburgi. Később pedig színre lép a nehezen kimondható nevű Elöise (nem írtam el, tényleg így hívják), aki csodás módon szintén túléli a válogatott vérfürdőket, kínzásokat és még Svenson doktort is megkapja ráadásnak.
A történet kimenetele tulajdonképpen viszonylag kiszámítható: a véres kegyetlenség, tudatrablás, szadomazo-erotika, intrikák és állandó menekülések során bárkinek elege lenne mindenből és elvonulna a hegyekbe meditálni, hagyva, hogy átvegyék az amatőr alkimisták a világ feletti uralmat, nem úgy hőseink, akik a legmagasabb beavatási szintet elért keleti szerzetesek tudati szilárdságával és egy veterán pókerjátékos színészi képességeivel felvértezve néznek szembe a gonoszsággal, hirtelen felindulásból mészárolva le elszánt ellenfeleiket, akik mindig csak beszélnek az ő kivégzésükről, esetleg kínozgatnak is egy kicsit, de soha nem gondolják komolyan (ilyenkor azért elgondolkodik a gyanútlan olvasó, hogy nem keveredtek-e össze a jellemek...), közben sikoltozva-megsebezve-mindenhova vért kenve menekülnek egy jót (igen, a kényes helyzetekből valami furfanggal mindig kiszabadulnak), hogy utána rejtőzködés közben megint beléjük botoljon valami gaz összeesküvő, akit le lehet szúrni-lőni-elvágni a torkát-egyebét-indigolittal fejbecsapni-stb., amíg el nem fogy az ellen, s nem találják magukat a legfőbb ellenségekkel és a hűtlen vőlegénnyel egy steampunk-léghajó fedélzetén, valahol a tenger fölött, útban Mecklenburg felé.
Itt folytatódik a lelkizős beszélgetésekkel tarkított erőszak, mígnem az utolsó botor alak is kiveszik a világból, aki belekontárkodott az alkímiába és négy hősünk a tengerbe zuhan, valahol a parthoz közel, hogy ne legyen nehéz kiúszni, ha már ennyi megpróbáltatáson kellett szegényeknek túlesni.

Összegezve: steampunknak kevés a technika, kriminek a nyomozás, erotikus regénynek az erotika, alkimista-történetnek a részletesség, de első regénynek nem olyan rossz. Az én első regényem aligha lesz a kiadása után egy éven belül világszerte ismert. Kíváncsian várom a következőt!



Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: The Glass Book of the Dream Eaters

Fordító: Babits Péter

Oldalszám: 608

Gerald Durrell: Vadállatok bolondja

Megint Durrell - mondhatja az, aki viszonylag rendszeresen olvasgat (remélem vagytok néhányan :) ), vagy csak megnézi a legutóbbi bejegyzéseket. Én meg csak bólogatok. Ha már van egy pár Durrell-e-könyvem, miért ne olvasnám és írnék róla, hiszen egyik kedvenc szerzőm lenne, vagy mi.

A Vadállatok bolondja Durrell fiatalkoráról szól, jóval a korfui évek után, de talán ugyanennyivel az állatgyűjtő körutak előtt. Nagyjából egy év eseményeit írja le, azét az időszakét, amikor Durrell a Whipsnade-i állatkertben gyűjtött tapasztalatokat a nagyobb termetű állatokkal való bánásmód terén, miután megírta bátor hangvételű levelét a Brit Zoológiai Társaságnak.

Nem is Durrellről lenne szó, ha nem az oroszlánokhoz kerülne rögtön a legelején, de persze később kiderül, hogy sokkal veszélyesebbek a jámbornak tűnő növényevők, mint a vérszomjas hírű nagymacskák. Több tucat állat, az állatkert látogatóinak és dolgozóinak humorosan szórakoztató leírása várja az olvasót, sok-sok idézettel tarkítva, elolvasása után garantáltan máshogy fog mindenki állatkertbe menni, mint előtte, még ha nem is támad kedve duettet énekelni egy medvével, vagy szánvontatósat játszani egy ifjú jakkal. És határozottan az az érzésem, hogy a Whipsnade-i állatokhoz képest a budapestiek kifejezetten unalmasak, persze lehet, hogy ha annyi ideig figyelnénk őket, esetleg velük dolgoznánk, mint Durrell, elkaphatnánk hasonló pillanatokat és megfigyelhetnénk érdekes szokásokat. De a rosszindulatú tevék, vámpírfogú kínai víziszarvasok, Dzsingisz, a bölénybika, lusta oroszlánok, prüszkölő tigrisek, játékos jegesmedvék, falánk nyestkutyák és az állatkert többi lakója így papíron is feledhetetlen szórakozást nyújt életkortól függetlenül bárkinek.

---

Kiadó: Móra
Kiadási év: 1982

Eredeti cím: Beasts in my Belfry

Fordító: Némethy Ildikó

Oldalszám: 206

---

A Katedrális őrzői - Mysterious Universe antológia

A kortárs magyar sci-fi-irodalom meghatározó eleme a Harrison Fawcett (Fonyódi Tibor) és Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) nevével fémjelzett, de nagyjából tucatnyi más író novelláit-regényeit is magába foglaló Mysterious Universe-világ, mely megint kiadót váltott.
Techno-misztikum és gyors tempó jellemző a sorozatba tartozó írásokra, a novellák és regények mozaikszerűen illeszkednek bele a napjainktól a harmadik évezred végéig tartó ívbe, a fiktív jövő kidolgozott és kontrasztos hátteret ad az eseményekhez.

Jelen kötetben három novella és három kisregény található, már amennyiben a novellát kilencven oldalig, a kisregényt pedig afölött számoljuk, a MU nyolc korszaka (jelenkor, az energiaháborúk kora, Novus Ordo Seclorum, a Dominátus, a felfedezések kora, a kolóniaháborúk kora, gilleth-mutáns háború és az Ezredvég) közül ötöt érintve.
Új, vagy legalábbis általam eddig nem olvasott szerzők is bemutatkoznak, közülük a kötetindító F. Tóth Benedek novellája a Nélküled a jövő a legjobb, igazság szerint Sheenard kisregényét is felülmúlja ötletekben és hangulatban egyaránt.

F. Tóth Benedek története egy bizarr múzeumlátogatás, egy olyan múzeumé, ahol a gondolatolvasó gyapjas rájától a valódi szénbányán át életre kelt őshüllőkig mindenféle megtalálható, de valami különös dolog van az egész hátterében, a látogatók közül néhányan eltűnnek és furcsán megváltozva térnek vissza.
I. M Brod, aki a Tüske a köröm alatt kötet írójaként is ismert lehet, és talán a harmadik nagyobb léptékű karaktert "használó" szerző a MU világában, ismét Ross Quinlan magánnyomozó kalandjaival tér vissza, Kismadár aranykalickában címmel. Ezúttal természetfölötti események nélkül, csak egy szimpla és a Tüske a köröm alatt-nál jóval szórakoztatóbb nyomozással.
Leonard Stansky Finomhangolása már jóval kevésbé megfogható novella, egy kicsi, de messzire vezető mozaikdarab. A pajzsgenerátor-fejlesztés kapcsán létrejövő Opus Dei vs. ősi maori mágia mellett a legendás Katedrális is megjelenik, utóbbiról igazán bőven Fawcett Katedrális című kötetében lehet olvasni.
S. Ladislaw Cornelius egyes szám első személyben elmesélt Mentsd meg Hitlert! című novellája egy újabb Katedrális-ügynök múltutazásáról szól, a cél értelemszerűen a Führer életének megóvása nem egészen egyértelmű okból, de hát a MU világában elég sok minden nem egyértelmű.
Dave Howard, aki szintén új szerző a sorozatban, a Hősök végzetében egy átalakított praetoriánus harcászati rendszerrel szerelt bosszúálló hős, a Fúria gonosztevők elleni tombolását írja le, szubjektív véleményem szerint nem sok újat és érdekeset nyújtva, de legalább utána jobban tudjuk élvezni York Ketchikan, az örök túlélő legújabb kalandját.
A kötetzáró kisregény Anthony Sheenard alkotása. A Katedrális őrzői lett a kötet címadója, talán nem véletlenül, hiszen e történet írója az egyik olyan név, aki a sorozatot viszi. A pokolbéli kreatúrák és egyebek után Ketchikannek most csupán egy 192 milliós inváziós hadsereggel kell szembenéznie, mindezt azért, hogy megtaláljon egy Zoran Xavier névre hallgató embert. De szerencsére vele van wrajk barátja, Jacques de Molay is, úgyhogy az arány már csak egy a kilencvenhatmillióhoz.


Kiadó: Tuan kiadó
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: -

Fordító: -

Oldalszám:381

Gerald Durrell: Istenek kertje

Durrell korfui gyermekkoráról szóló trilógiájának ez a harmadik és talán legkevésbé ismert kötete. A Családom és egyéb állatfajták, valamint a Madarak, vadak, rokonok után nem sokan gondolták, hogy maradt még tartalék a korfui korszakból, erre alaposan rácáfol a könyv: a korábbiakhoz hasonlóan színes és élvezetes. Sok ismerős szereplő bukkan fel benne, legyen az állat vagy ember, de Korfun mindig történik valami váratlan, úgyhogy az olvasó egy pillantara sem unatkozik. A hazáját bosszantóan imádó francia gróf, a meleg amerikai festőpár, a magát fakírnak képzelő indiai és társaik semmiben sem maradnak el a Durrell-házat az előző kötetekben megszálló vendégektől, György király szigetlátogatása során pedig kiderül, hogy Korfu és a korfuiak képesek túltenni önmagukon is, de változatlanul humorral és optimistán szemlélik az életet.
Természetesen ezt a kötetet is Réber László illusztrálta.


Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: -

Eredeti cím: The Garden of the Gods

Fordító: Osztovits Levente

Oldalszám: 264

Ben Mezrich: 21 - Las Vegas ostroma

A szerencsejátékok világa már a kezdetektől kedvelt témája az irodalomnak, és kapcsolódó műfajoknak, ha ezt vegyítjük egyfajta Robin Hood-legendával és a világ leghíresebb kaszinóvárosát, Las Vegast tesszük meg helyszínnek, nyert ügyünk van. Az egészen dob még egyet, ha igaz történetről van szó (vagy legalábbis azt mondjuk rá és úgy írjuk meg a történetet) és még morális kérdések is felmerülnek; na itt érkeztünk el a 21 - Las Vegas ostroma című sztorihoz, amiből hasonló címmel film is készült.

Létezik egy játék, ami hivatalosan ugyan szerencsejátéknak van kikiáltva, de mégsem pusztán a szerencsétől függ, hogy mikor nyer és mikor veszít rajta az ember. Ez a játék a blackjack. Sokan próbálkoztak a játék szisztémájának kiszámításával, néhányan még kerestek is vele, nem is rosszul. A legismertebb és leghasználhatóbb módszer a kártyaszámolás. Ha a dobozban több alacsony értékű lap van, akkor az esélyek az osztónak kedveznek, míg ha a magasabb értékű lapok kerülnek arányaiban többségbe, akkor a játékosnak magasabb a nyerési esélye, ezt a megfigyelt törvényszerűséget használják ki a kártyaszámolók. Egy a gond: a kaszinótulajdonosok nem szeretik, ha valaki hosszabb távon nyer náluk. Amíg egyszer-kétszer nyer a betévedő, de átlagban inkább veszít, addig minden rendben, de ha valaki sorozatosan nyer és nem veszít, akkor figyelni kezdik. Nem a pénz miatt, ez elvi kérdés. És ha a gyanúból bizonyosság lesz, kitiltják. Rosszabb esetben a hátsó szobába viszik és elbeszélgetnek vele. A magányos kártyaszámoló, pedig legyen akármilyen zseniális, hamar lebukik, és hiába nem számít csalásnak, amit csinál, következnek a fent említett események.
Mi a megoldás, ha mégis rendesen meg akarjuk kopasztani Vegast? Először is nem árt, ha matekzsenik vagyunk, mint a könyv főszereplője, Kevin Lewis. Másodszor: csapatban kell dolgozni, lehetőleg a valaha élt egyik legnagyobb kártyaszámoló és mellesleg volt egyetemi tanár, Micky Rosa vezetésével. Harmadszor: hiába van mellettünk az esély statisztikailag, ha nincs elég tőkénk a veszteséges időszakok áthidalására, ezért befektetők is kellenek, de őket úgyis Micky hozza. Adott hát minden a nagy kaszáláshoz, kiváltképp, ha meggyőzően játsszuk a szerepünket, legyen az figyelő, gorilla vagy nagymenő.
Csak éppen ha egyszer jól mennek a dolgok, már csak statisztikailag is elő fognak kerülni a hátrányok, az meg még csak a kezdet, ha elhagyjuk a lányt, akit szeretünk, a játékért, mert a kettős életet nehéz összeegyeztetni. Az igazi probléma az, már játékos-szemszögből, amikor a kaszinóknak feltűnik, hogy egy-egy hétvégén a blackjack-asztalok igencsak veszteségesek és elkezdenek vadászni a kártyaszámolókra. Egy darabig persze így is folytatható a buli, de amikor a kezdeti sikerekhez hasonló mértékben jönnek a kitiltások, ideje elgondolkozni a lassításon, hogy nyereséggel szállhassunk ki a játszmából.

Kiadó: Novella Könyvkiadó
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: Bringing Down the House

Fordító: Nitkovszki Stanislaw

Oldalszám: 352