Elvileg már egy hete be kellett volna fejeznem, csak valami mindig elvonta a figyelmemet. Új könyvek, újságok, zenék, duplalemezes Emerson, Lake & Palmer DVD, blogírás, szerepjáték, filmek, suliügyek, japán filmklub és sok egyéb, illetve sokan mások... De éppenséggel ez nem baj, legalább jelzi, hogy nem az a fajta olvasmány, ami hosszabb távon leköti az embert. Pedig a könyvtárból direkt ezért vettem ki két hete, az első kalligráfia előtt (a Las Vegas ostromával együtt). Elég vastag és súlyos példánynak tűnt, hogy érdemes legyen foglalkozni vele, de ez csak az elejére volt igaz, pár száz oldal után igazság szerint ráuntam és húsz percnél többet nem tudtam egyhuzamban olvasni, hanem jöttek a fent említett dolgok.Technikailag jó regény lenne, van benne jellemfejlődés, több nézőpont/cselekményszál, új ötletek és fordulatok, de valahogy mégsem az igazi.
A 19. század elejei Anglia a történet helyszíne, amennyire meg tudom ítélni, még korhű is, amolyan jellegzetes "gótikus" környezet, gőzgépekkel, lőfegyverekkel, hintókkal, nemesekkel és alkimistákkal. A középpontban is egy alkimista összeesküvés áll, váratlan módon a világuralomra törnek a titkos szövetség tagjai, ehhez egy festő titokzatos munkája és a Tarr Manor környékén fellelhető kék anyag, az indigolit van segítségükre. Az indigolit egy kimondottan sokoldalú ásvány, kiváló alapja az alkímiának. Könyvként vagy kártyaként gondolatok, álmok tárolhatóak benne (erre utal az eredeti cím is), használható az emberek akaratának uralom alá hajtására, az élő szervezetet átitatva vele telepatikus képességű lény keletkezik az emberből, de fegyverként használva szintén hatékony: ha egyetlen szilánkja is megsebzi a bőrt, elkristályosodik a seb környéke, ami ugye halálhoz vezet. És amikor alkimistáink megtudják, hogy Mecklenburgban hatalmas készletek vannak a föld alatt ebből az anyagból, kész is a terv: uralom alá hajtani Mecklenburg hercegét és így megszerezni az ásványt is, akkor pedig senki nem állhat ellent a világuralmi törekvéseknek.
Csak éppen azzal nem számoltak a jó alkimisták, hogy hiba volt beszervezni Miss Temple, egy elkényeztetett és gazdag nemeshölgy jegyesét, mert miután a jegyese otthagyta, Miss Temple nyomozásba kezd és az összeesküvés nyomára bukkan. Közben teljesen kivetkőzik magából, olykor szó szerint is; de nem csak szolid öltözékét cseréli vékony selyemre, hanem probléma nélkül több ember életét is kioltja, miközben válogatott szenvedéseken megy keresztül, olyanokon, amelyek bizony egy átlagembernek elviselhetetlenek volnának. Igaz persze, hogy Miss Temple is átlagemberként kezdte, de ennyi következetlenség még belefér akkor is, ha nem tanult színjátszást a kisasszony. Közben persze megismerkedik mindenféle alakokkal, közülük néhányan segítenek neki: a Chang kardinális névre hallgató bérgyilkos-magánnyomozó (aki inkább előbb, mint utóbb a szívét is elnyeri), valamint doktor Svenson, az ifjú mecklenburgi. Később pedig színre lép a nehezen kimondható nevű Elöise (nem írtam el, tényleg így hívják), aki csodás módon szintén túléli a válogatott vérfürdőket, kínzásokat és még Svenson doktort is megkapja ráadásnak.
A történet kimenetele tulajdonképpen viszonylag kiszámítható: a véres kegyetlenség, tudatrablás, szadomazo-erotika, intrikák és állandó menekülések során bárkinek elege lenne mindenből és elvonulna a hegyekbe meditálni, hagyva, hogy átvegyék az amatőr alkimisták a világ feletti uralmat, nem úgy hőseink, akik a legmagasabb beavatási szintet elért keleti szerzetesek tudati szilárdságával és egy veterán pókerjátékos színészi képességeivel felvértezve néznek szembe a gonoszsággal, hirtelen felindulásból mészárolva le elszánt ellenfeleiket, akik mindig csak beszélnek az ő kivégzésükről, esetleg kínozgatnak is egy kicsit, de soha nem gondolják komolyan (ilyenkor azért elgondolkodik a gyanútlan olvasó, hogy nem keveredtek-e össze a jellemek...), közben sikoltozva-megsebezve-mindenhova vért kenve menekülnek egy jót (igen, a kényes helyzetekből valami furfanggal mindig kiszabadulnak), hogy utána rejtőzködés közben megint beléjük botoljon valami gaz összeesküvő, akit le lehet szúrni-lőni-elvágni a torkát-egyebét-indigolittal fejbecsapni-stb., amíg el nem fogy az ellen, s nem találják magukat a legfőbb ellenségekkel és a hűtlen vőlegénnyel egy steampunk-léghajó fedélzetén, valahol a tenger fölött, útban Mecklenburg felé.
Itt folytatódik a lelkizős beszélgetésekkel tarkított erőszak, mígnem az utolsó botor alak is kiveszik a világból, aki belekontárkodott az alkímiába és négy hősünk a tengerbe zuhan, valahol a parthoz közel, hogy ne legyen nehéz kiúszni, ha már ennyi megpróbáltatáson kellett szegényeknek túlesni.
Összegezve: steampunknak kevés a technika, kriminek a nyomozás, erotikus regénynek az erotika, alkimista-történetnek a részletesség, de első regénynek nem olyan rossz. Az én első regényem aligha lesz a kiadása után egy éven belül világszerte ismert. Kíváncsian várom a következőt!
Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2007
A 19. század elejei Anglia a történet helyszíne, amennyire meg tudom ítélni, még korhű is, amolyan jellegzetes "gótikus" környezet, gőzgépekkel, lőfegyverekkel, hintókkal, nemesekkel és alkimistákkal. A középpontban is egy alkimista összeesküvés áll, váratlan módon a világuralomra törnek a titkos szövetség tagjai, ehhez egy festő titokzatos munkája és a Tarr Manor környékén fellelhető kék anyag, az indigolit van segítségükre. Az indigolit egy kimondottan sokoldalú ásvány, kiváló alapja az alkímiának. Könyvként vagy kártyaként gondolatok, álmok tárolhatóak benne (erre utal az eredeti cím is), használható az emberek akaratának uralom alá hajtására, az élő szervezetet átitatva vele telepatikus képességű lény keletkezik az emberből, de fegyverként használva szintén hatékony: ha egyetlen szilánkja is megsebzi a bőrt, elkristályosodik a seb környéke, ami ugye halálhoz vezet. És amikor alkimistáink megtudják, hogy Mecklenburgban hatalmas készletek vannak a föld alatt ebből az anyagból, kész is a terv: uralom alá hajtani Mecklenburg hercegét és így megszerezni az ásványt is, akkor pedig senki nem állhat ellent a világuralmi törekvéseknek.
Csak éppen azzal nem számoltak a jó alkimisták, hogy hiba volt beszervezni Miss Temple, egy elkényeztetett és gazdag nemeshölgy jegyesét, mert miután a jegyese otthagyta, Miss Temple nyomozásba kezd és az összeesküvés nyomára bukkan. Közben teljesen kivetkőzik magából, olykor szó szerint is; de nem csak szolid öltözékét cseréli vékony selyemre, hanem probléma nélkül több ember életét is kioltja, miközben válogatott szenvedéseken megy keresztül, olyanokon, amelyek bizony egy átlagembernek elviselhetetlenek volnának. Igaz persze, hogy Miss Temple is átlagemberként kezdte, de ennyi következetlenség még belefér akkor is, ha nem tanult színjátszást a kisasszony. Közben persze megismerkedik mindenféle alakokkal, közülük néhányan segítenek neki: a Chang kardinális névre hallgató bérgyilkos-magánnyomozó (aki inkább előbb, mint utóbb a szívét is elnyeri), valamint doktor Svenson, az ifjú mecklenburgi. Később pedig színre lép a nehezen kimondható nevű Elöise (nem írtam el, tényleg így hívják), aki csodás módon szintén túléli a válogatott vérfürdőket, kínzásokat és még Svenson doktort is megkapja ráadásnak.
A történet kimenetele tulajdonképpen viszonylag kiszámítható: a véres kegyetlenség, tudatrablás, szadomazo-erotika, intrikák és állandó menekülések során bárkinek elege lenne mindenből és elvonulna a hegyekbe meditálni, hagyva, hogy átvegyék az amatőr alkimisták a világ feletti uralmat, nem úgy hőseink, akik a legmagasabb beavatási szintet elért keleti szerzetesek tudati szilárdságával és egy veterán pókerjátékos színészi képességeivel felvértezve néznek szembe a gonoszsággal, hirtelen felindulásból mészárolva le elszánt ellenfeleiket, akik mindig csak beszélnek az ő kivégzésükről, esetleg kínozgatnak is egy kicsit, de soha nem gondolják komolyan (ilyenkor azért elgondolkodik a gyanútlan olvasó, hogy nem keveredtek-e össze a jellemek...), közben sikoltozva-megsebezve-mindenhova vért kenve menekülnek egy jót (igen, a kényes helyzetekből valami furfanggal mindig kiszabadulnak), hogy utána rejtőzködés közben megint beléjük botoljon valami gaz összeesküvő, akit le lehet szúrni-lőni-elvágni a torkát-egyebét-indigolittal fejbecsapni-stb., amíg el nem fogy az ellen, s nem találják magukat a legfőbb ellenségekkel és a hűtlen vőlegénnyel egy steampunk-léghajó fedélzetén, valahol a tenger fölött, útban Mecklenburg felé.
Itt folytatódik a lelkizős beszélgetésekkel tarkított erőszak, mígnem az utolsó botor alak is kiveszik a világból, aki belekontárkodott az alkímiába és négy hősünk a tengerbe zuhan, valahol a parthoz közel, hogy ne legyen nehéz kiúszni, ha már ennyi megpróbáltatáson kellett szegényeknek túlesni.
Összegezve: steampunknak kevés a technika, kriminek a nyomozás, erotikus regénynek az erotika, alkimista-történetnek a részletesség, de első regénynek nem olyan rossz. Az én első regényem aligha lesz a kiadása után egy éven belül világszerte ismert. Kíváncsian várom a következőt!
Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2007
Eredeti cím: The Glass Book of the Dream Eaters
Fordító: Babits Péter
Oldalszám: 608
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése