Japán mesék

Ritka az olyan nap, amikor három új könyv is felkerül a polcomra, de a múlt kedd ilyen volt. Először A Katedrális őrzőit vettem meg hirtelen felindulásból (megláttam az Alexandrában, és ha már van kilenc másik MU-kötetem, ez is kellett), aztán a kalligráfia utáni "bevásárlás" során én is találtam valamit magamnak (ha már kabátot nem :P), ezt és a vietnámi meséket.

Már volt egy japán mesés bejegyzésem, feltehetően lesz több is, az eddigi két kötet között egy konkrét átfedés van: a Momotaro, a barackfiú (ami talán a leghíresebb japán mese, ezért is teszik be mindenhova), de történetelemek más mesékben is megegyeznek.

A legtöbb történet azokról az időkről szól, amikor az emberek és állatok még megértették egymást és néhány alakváltó róka meg nyestkutya (tanuki) bemerészkedett az emberlakta területekre és néhány ember is megpillanthatta a verebek palotáját vagy éppen az erdei manókat. Még folytatásos mese is akad: Ozuczu, a veréb, akinek egy kapzsi öregasszony levágta a nyelvét, egy későbbi történetben hozzámegy Csiotáróhoz, a felfedező kedvű verébfihoz, hatalmas lagzi közepette. A kedves állattörténetek és tanulságos mesék (aki kapzsi, kegyetlen, mohó, az megbűnhődik, de a jóság és önzetlenség jutalmat érdemel; valamint mindenki önmagaként a legértékesebb) mind érdekesek, de mégis a következő történet tetszett a legjobban, talán mert van benne némi feketehumor:

A mérges hal

Egy ember egyszer nagy fugu-halat fogott, melyről azt tartják Japánban, hogy mérges. De a mi emberünk ezt nem tudta bizonyosan és noha félt egy kissé, mégis hozzálátott, hogy elkészítse a halat ebédre. Mialatt a halat tisztogatta, odasompolygott egy éhes macska, lecsípett belőle egy darabot, s azzal elfutott.
Az ember utána iramodott, de a macska felkúszott a háztetőre, s a hallal a szájában csak nevette üldözöjét. Az ember visszatért a tűzhelyhez, s azt gondolta magában, hogy félelme alaptalan volt, mert hiszen ha a ravasz macska nem vetette meg a hal húsát, akkor neki sem árthat meg.
Elkészítette hát az ebédet, s nyugodtan asztalhoz ült. De a macska, miután biztonságba helyezte a zsákmányt, gondolt egyet, lemászott a háztetőről, s megleste, hogy az ember csakugyan megeszi-e a halat. Mikor pedig látta, hogy az ember jóízűen falatozik, visszament ő is, s megette a maga részét.
Mind a ketten belehaltak, mert hát néha éppen azok csalatkoznak meg, akik a legravaszabbak.

Kiadó: Papp-Ker kft. (A világ meséi sorozat)
Kiadási év: 2001

Eredeti cím: -

Fordító: ?

Oldalszám: 166