Edgar Rice Burroughs: A Mars hercegnője

Edgar Rice Burroughs leginkább a huszonnyolc kötetre rúgó Tarzan-sorozatáról ismert, de azért más műfajban is alkotott bőven, például az a történetfüzér, aminek ez az első kötete, tizenegy részes. Persze a mennyiség nem minden, mint azt tudjuk...

A Mars hercegnője kulturális relativizmust nem ismerő regény egy "igazi virginiai úriemberről", aki egy furcsa baleset során meghal, de mégis életben marad és külső szomszédunkra kerül. A "vörös bolygó" persze lakott és tökéletesen megfelel a nevének: agresszív, "emberiességet nem ismerő", kegyetlen lények lakják, akik folyamatosan háborúznak. Illetve akad a marsi intelligens lényeknek egy másik alfaja (?) is, akik nem olyan harciasak, viszont hatalmas technológiai tudásuk van és már régóta figyelik a Földet. A Mars gravitációja kisebb, mint bolygónké, ezt Burroughs is tudta, hőse tehát óriásiakat képes ugrani és ügyesebb, erősebb minden marsinál, ez pedig épp elég, hogy elnyerje a legbefolyásosabb marsi úr lányának szerelmét. Itt azonban nem szakad meg a "felsőbbrendű fehérember" csodás képességeinek listája: képes utódot is nemzeni az amúgy tojással szaporodó marsi leányzónak, ezt már nehéz megállni gúnyos nevetés nélkül.

Azért hogy pozitív dolgokról is essék szó: a marsi gépek körvonalas leírása és a posztapokaliptikus világ ábrázolása elég jó, a tizenkilencedik-huszadik század fordulójára jellemző stílus pedig változatosságot jelent a sok "modern" olvasmány között.





Kiadó: Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó
Kiadási év: 1990

Eredeti cím: A Princess of Mars

Fordító: Kádár Tamás

Oldalszám: 253

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset

Valakinél olvastam egy figyelemfelkeltő kritikafélét a könyvről (nem sikerült újra megtalálnom), tulajdonképpen az inspirált, hogy elolvassam, mert a borítója láttán messziről kerültem volna a példányt. Persze biztos van akinek tetszik, szerintem szörnyű, ráadásul az ilyen-olyan "besszeller" és akármelyik újság(író) ajánlása, nem beszélve a hasonlítgatásokról, nos, ettől is kiráz a hideg. A hátsó borító szövege azért már egy fokkal jobb, még ha olyasmit is hangsúlyoz, ami a történetben csak háttér, de figyelemfelkeltő és marketingszempontból jól eltalált. Egy szó mint száz, magamtól nem vettem volna le még a könyvtár polcáról sem, és ez jól példázza, hogy egy el....tt borítónak nem szabad hinni, még ha a tapasztalat azt is mondja, hogy a külső utal a belsőre, mert ha nem is kincset, de pár óra könnyed szórakozást azért lehet így találni.

Egészen stílusos kis regényt sikerült az írónak összehoznia érdekes alternatív valósággal, ahol az emberek úgy vitatkoznak arról, hogy Bacon írhatta-e a Shakespeare-műveket, mint nálunk a hittérítők, különféle művészeti irányzatok hívei csapnak össze egymással és a rohamrendőrökkel, a Góliát Konszern irányítja Angliát és a titkosszolgálatnak irodalmi alosztálya van. Ebben a világban egy elvetemült csúcsbűnöző garázdálkodik, név szerint Acheron Hades (mellesleg a többi szereplőnek is ilyesmi "beszélő neve" van, ami néha eléggé elcsépelt hatást kelt), akinek intelligenciája, gátlástalansága ("alternatív erkölcse") és különleges képességei tulajdonképpen a "tökéletes gonosz" karikatúrájává teszik szegényt, de hát ez is a szerepe. Csakúgy, mint ellenfelének, az irodalmi osztályon munkálkodó Thursday Nextnek a tipizált szingli nő "eljátszása"; a felbukkanó egyéb szereplők szintén meglehetősen sablonosak. De nem is ez a lényeg, hanem a tömérdek irodalmi utalás, poén és szójáték, ami úgy is egészen szórakoztató, hogy a Jane Eyre-t nem is olvastam. Túl sokat azért senki ne várjon a történettől, elsősorban a poénok köré épül a könyv.

--
Kiadó: Láva Könyvkiadó
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: The Eyre Affair

Fordító: Tóth Tamás Boldizsár (a "harrypotteres")

Oldalszám: 382

Kevin J. Anderson: Sötétkard

A Star Wars univerzum kimeríthetetlen terepet kínál a szerzőknek; lehetőséget, hogy némi korlátok közé szorításért cserébe a regényük címlapján ott viríthasson a mindenki által ismert logó. Nyilván van valami minőségi ellenőrzés, ettől függetlenül mégis becsúsznak olyan írások, amikre egyet lehet mondani: valahogy nem az igazi...

Ilyen a Sötétkard is, mely az eredeti filmtrilógia után játszódik, abban az időben, amikor a Birodalom maradványai bizony még léteznek, hatalmas csillagrombolókkal, hadseregekkel, és nem igazán szívlelik az új rendszert. Csakúgy, mint a huttok, közismert óriásféreg-küllemű bűnözőink, akik a Halálcsillag terveit megszerezve csodafegyvert készülnek építeni birodalmi segédlettel, hogy ők uralhassák a galaxist. Derék köztársaságpárti barátainknak pedig egy a feladatuk: tudomást szerezni minderről és lehetőleg megfékezni a fenyegető veszélyt. Ebben nagy szerepet kapnak az új jedilovagok is, viszont mesterük, Luke Skywalker továbbra is meglehetősen tragikus sorsra van kárhoztatva... Azért apró finomságok akadnak, még ha a kerettörténet nem is az igazi.

Kiadó: Lap-Ics
Kiadási év: 1998

Eredeti cím: Dark Saber

Fordító: Szegi György

Oldalszám: 400

Mi újság? 2009 május

A modern építészettel valahogy úgy vagyok, mint a vallással. Nem feltétlenül rossz dolog, vannak benne jó ötletek, de ennél azért valami meggyőzőbbet kéne nyújtania. Tudom, unalmas, hogy sorozatban fikázom a kortárs építészek nyilvánvaló remekműveit, a MARK felhozatala az én ízlésemnek viszont tényleg gyenge. Így visszanézve gyakorlatilag minden kapcsolódó bejegyzésben ugyanazt ismételgettem, úgyhogy most azt is megmondom, hogy mi tetszene: íves, természeti formák ihlette, természetes anyagokból (sok fa) készült épületek, harmóniában a környezetükkel (ami nem azt jelenti, hogy ocsmány betonvárosba hasonló új házat kell építeni), meg persze környezetkímélő technológia (passzívház).

A Földgömb hónapról hónapra fejlődik: sikerült egy nagyon jó számot összehozniuk májusra. Geoglifektől a keringő dervisekig, a tangótól a Szahara sokezer éves sziklafestményeiig, az Andok indiánjaitól a shaolin szerzeteseken át a bikaviadalokig: érdekes témák, jó fotók, csak kicsit rövidre sikeredett az újság.


Az év legjobb borítója eddig mindenképpen a National Geographicé: a márciusi után ez is egy kifejezetten jól sikerült példány. Afrika, polgárháborúk. Talán nem tudatosul mindenkiben, de a végső soron az európaiaknak köszönhető afrikai polgárháborúkat nem csak a lakosság szenvedi meg, hanem az állat-és növényvilág is. Persze ez a globalizált világot mozgató multicégeket nem érdekli különösebben, annál inkább a feltételezett északi-sarki olaj- és gázmezők: most éppen ezekért folyik a csata, egyelőre tárgyalóasztalok mögött és kutatóhajókon. Azért a múltat sem illik elhanyagolni: restaurátorokról is szól egy rövidebb cikk; két másik pedig az Édenről, kinek-kinek ízlése szerint: Kínában marketingcélokból Shangri La névre kereszteltek egy tartományt, a korallzátonyokról ilyesmi cím alatt írni meg már szinte közhely.

GEO: Aranytól csillogó egyiptomi kincsek; lipicai ménes Szilvásváradon (kirándulóhelynek is jó, ha valakit éppen nem érdekelnek a lovak); a nicaraguai forradalom eredménye ma; hatalmas tudományos műszerek a világ titkainak megértése szolgálatában; Darwin három.


Eléggé ritkán kerül a kezembe Galaktika, ami egyfelől meglepő, mert amúgy (akinek még nem tűnt fel:)) szeretem a sci-fit, másfelől viszont eddig még mindig csalódást keltett. A novellák legtöbbször nem igazán emlékezetesek, az egyéb témákról szóló cikkek is kevés újat tudnak mondani, jelen szám egyetlen értéke a másfél oldalas interjú Joan Slonczewskivel, de végső soron az is túl rövid. Azt hiszem, egy-két évig megint nem fogok ilyet venni.

Derek Landy: Skrupulus Fondor

A Harry Potter-jelenségnek köszönhetően az "urban fantasy" egyre inkább utat talál az ifjabb korosztályhoz is: e könyv egy újabb példa erre. Itt-ott fellelhető némi hasonlóság Lukjanyenko zseniális Őrség-tetralógiájával, de ez betudható a műfaji sajátosságoknak.

Adva vagyon egy több, mint figyelemfelkeltő borító és egy nem túl bonyolult történet, amolyan egyestés sztori a gyorsan olvasóknak, a célközönségnek azért talán két-három napjába is beletelik, mire elolvassa. Mivel lehet ezt még jobban integrálni a modern társadalomba? Hát egy weboldallal, ahol "interaktív tartalmat" is talál a kibercsemete. A kisbetűs nyugaton ez nyilván nem ismeretlen jelenség, nálunk viszont felettébb szokatlan, hát még az, hogy magyar nyelvű változatot is létrehoznak a neten. Az Ulpius kiadó valószínűleg nagy dobásnak szánta a sorozatot, hogy ennyi energiát fordított rá, valamit viszont mégis elrontottak, ha két évvel az első kötet megjelenése után sem jött ki a folytatás, ezt meg a kifutó könyvekkel kereskedő Könyvudvarban vesztegetik potom pénzért.

Ja, azért a sztoriról is illene mondani valamit. Egy tizenkét éves kislány, Stephanie, miután gyanús dolgokkal foglalkozó nagybátyja nem egészen tisztázott körülmények között elhunyt, mindenféle furcsa eseményekbe keveredik, amiben nagy szerepet kap egy beszélő csontváz (lásd a borítón), gonosz varázsló, vámpír- és zombifélék, és mindez egy Haggard nevű, brit tengerparti városkában játszódik (nem összekeverendő a német metálzenekarral). A cél pedig természetesen a világ megmentése.




Kiadó: Ulpius-ház
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: Skulduggery Pleasant

Fordító: Juhász Viktor

Oldalszám: 333

L. Neil Smith: Lando Calrissian és Oseon tűzvihara

Calrissian barátunk megmenekült ugyan a sharuk varázskulcsára áhítozó gonosz mágustól és még egy népet is felszabadított, de a nyugalmas életet nem neki találták ki. Folytatja hazárdjátékosi működését, valaki viszont mint ha vadászna rá egy ütött-kopott, régi hajókból álló flottával, s ha ez még kevés lenne, megint megzsarolják és rákényszerítenek egy olyan küldetést, amit önszántából soha nem csinálna meg. Egy dúsgazdag mágnást kéne lelepleznie, aki illegális drogot szed, ebben pedig a helyi rendőri erők két tagja: egy humanoid nő és egy nagyranőtt kanári segítik.
Persze nem megy minden zökkenőmentesen (miért is menne?), az Oseon rendszerben gyakorta előforduló hatalmas napkitörések közepette kell eljutniuk az aszteroidára, ahol a célpont tanyázik, a tűzvihar keltette elektromágneses hullámok pedig csúnyán összezavarják az ötkarú Vuffi Raa elektronikus tudatát is, nem csak a színektől elkábult madárlényt és embereket.



Kiadó: King Kiadó
Kiadási év: 1994

Eredeti cím: Lando Calrissian and the Flamewind of Oseon

Fordító: Trethon Judit

Oldalszám: 303

Jeff Noon: Vurt

A. C. Clarke-díj, drogok, virtuális valóság, elborult cyberpunk hangulat: a Vurt elkap, magával ragad, függővé tesz.
Én nem tudom, hogy Jeff Noon mit szedett (gyanítom, hogy Philip K. Dick hagyatékában találta a receptet), mindenesetre sikerült valami olyat létrehoznia, amihez már engedély kéne. Leginkább az ilyen könyvek szolgáltatják a magyarázatot fizikailag káros szenvedélyektől többé-kevésbé mentes életemre: minek lőjem be magam, ha ilyesmit is olvashatok és ez még olcsóbb is?

Egyszer volt, hol nem volt, még a romos viskóvárosokon és a génmaniplált kutya-embereken is túl, volt egyszer egy ember, akit Hobartnak hívtak. Nem lehet sokat tudni róla, nagyjából csak annyit, hogy feltalálta a Vurtot. Hogy mi az a Vurt? Egyfajta virtuális valóság és drogos lebegés egyvelege, nem kell mást tenni a belépéshez, csak ledugni a nyelőcsőbe egyet a szép, színes tollak kupacából. Persze nem árt vigyázni, mert a különböző színkóddal jelölt tollak máshová vezetnek, van, amelyik egyenesen halálos, ráadásul ha a Vurtban meghalsz, akkor a valós világban is szevasz neked. A Vurtban el is lehet tévedni, vagy éppen bentragadni, ilyenkor az elveszített személlyel azonos értékű vurtlény érkezik a mi világunkba, mintegy csereként. Ez történt a Szelíd Szajrésok csapatával is: Firka elvesztette a húgát, cserébe megkapta Űrből-Jött-Izét, a vurtlényt, egy hatalmas darab élő drogot. Nyomukban zsaruk, körülöttük mindenféle furcsa szerzet; néha mint ha az egész világ be lenne kenve Vazzal. Izé és Desdemona visszacseréléséhez viszont Angol Vudu kell, egy nagyon nehezen beszerezhető cucc...



Kiadó: Agave
Kiadási év: 2005

Eredeti cím: Vurt

Fordító: Pék Zoltán

Oldalszám: 264