Brian McClellan: Őszi köztársaság

Itt a vége. Tamás tábornagy megdöntötte Adró királyának uralmát, a szomszédos országok pedig bejelentkeztek nyerészkedni a forradalom nyomán kitört káoszban. Ezzel vette kezdetét Brian McClellan három köteten át tartó, vitán felül epikus és kitűnő szórakozást nyújtó regényfolyama, melynek végére az Őszi köztársaság tesz pontot.  

Brian McClellan valamit nagyon jól eltalált. A kora-újkori környezetben játszódó Lőpormágus-trilógia az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb fantasy-sorozata, fordulatos és izgalmas, tele van jól eltalált karakterekkel, a háttér is kellemes változatosság, így nem csoda, hogy nagyon vártam a harmadik rész megjelenését. Főleg, hogy a szerzőt is sikerült meghívni Magyarországra, ha már Amerikából átruccant Hollandiába, a Fumax stábja pedig laza hangulatú könyvbemutatót és dedikálást szervezett az alkalomra. Sőt, másnap még egy félórás beszélgetésre is alkalmam nyílt az egyértelműen szuperjófej McClellannel, az interjút az SFmagon olvashatjátok. 

Szóval itt a trilógia zárókötete, az Őszi köztársaság. Azt már tudjuk, hogy Michael J. Sullivan kiválóan oldotta meg a Riyria-krónikák zárását, valószínűleg Anthony Ryan sem hibázott a Hollóárnyék-trilógia utolsó kötetével (az a hétszázötven oldalas szörnyeteg is hamarosan sorra kerül), ha már fumaxos fantasyk, csak remélni tudtam, hogy itt sem csúszott hiba a gépezetbe és a trilógiának történethez és hangulathoz illő befejezést sikerül keríteni. A Vérrel írt ígéreteket a vége ellenére 2014 harmadik legjobb fantasyjének választottam, a Karmazsin hadjárat sem okozott csalódást, ezt a részt pedig... nos, szívesen olvastam volna még kétszer ilyen hosszan. 

Nagyjából ott hagytuk abba, hogy Tamás tábornagy, minden lőpormágusok legbadassebbike, túlélte az előző kötet viszontagságait és visszaért Adróba, ahol viszont minden eddiginél nagyobb problémák várják. Tániel és a kissé sablonos, de ügyesen megírt és közönségkedvenc Ka-Poel eltűntek, a déli határ mentén továbbra is támadnak a kez seregek és az adrói katonai vezetés továbbra is tartalmaz néhány árulót, Adamat pedig ahelyett, hogy kis családjával töltené napjait, elindul Borbador kiváltságossal és mosónőből mágussá avanzsált tanítványával, hogy utóbbiakat semlegesítse. Ez az egyveleg, különösen a küszöbön álló, a brudániaiak által meghackelni kívánt első demokratikus választással együtt, rengeteg trükkre, cselszövésre és fordulatra ad lehetőséget, mondanom sem kell, hogy McClellan alaposan ki is használja ezeket.

Egy rendes fantasyhez térkép is dukál.

McClellan a könyvbemutatón (és utána is) a fantasy-kategória mellett következetesen kalandregényként aposztrofálta a lőpormágus-könyveket, ami bizonyos értelemben igaz is. A trilógia első oldalától az utolsóig tele van akcióval és olyasmivel, amit nyugodtan nevezhetünk kalandoknak, legfeljebb nem a kilencvenes évek eleji, Indiana Jones-másolat regények értelmében. A szereplők nem küldetésekre indulnak, de célokért küzdenek, nem szórakozásból vagy a kihívás kedvéért vágnak bele valamibe, hanem a puszta túlélés - a saját túlélésük és az országé - érdekében cselekszenek.

Olvasói szempontból, szigorúan technikai értelemben, nincs nagy különbség a kettő között, az akció az akció, a fordulat pedig fordulat. Az utóbbi, a jelen regényekre jellemző megközelítés viszont olyan pluszt ad a történethez, amitől a ponyvából valami igényesebb lesz, mondjuk a strandos lángos helyett ha nem is csúcsgasztronómia, de igényes és kreatív street food, amit az izgalmasabb ingerekre, új élményekre vágyó emberek is örömmel fogyasztanak. Michelin-csillag azért nem jár érte, cserébe viszont nincs feszengés a frakkos pincérek és kimondhatatlan nevű fogások között, hanem stresszmentesen pihenhetünk és közben minőségi élményekben van részünk. Egy tökleves is lehet isteni, ugyebár.

A történetről semmit nem fogok írni, fedezzétek fel magatoknak, úgy az igazi. Azt viszont muszáj megemlíteni, hogy a ritmusát, akár ezt a kötetet, akár az egész trilógiát nézzük, nagyon eltalálta McClellan, a regényközi kis pihenő úgy tökéletes, ahogy van, és bőven hagy teret a végjátéknak, amit mások (vagy akár ő a korábbi részekben) hajlamosak elkapkodni. Ez önmagában is az életszerűséget erősíti, elvégre a valóság nem úgy működik, hogy egy idő után minden nyíl egyfelé mutat és hirtelen kész a megoldás, bármikor közbejöhet valami előre nem látott probléma, képbe kerülhet egy új szereplő, és szükség lehet a tervek módosítására, újraértékelésére. Ugyanígy a befejezés is emberközeli, érthető és szükséges, jó érzékkel zárja le a trilógiát.

Viszont az élet itt nem áll meg, McClellan már írja a folytatást, ami valamivel később, más vidékeken fog játszódni, de (legalább) egy ismerős karakter azért összeköti ezzel a trilógiával. Illetve készült nyolc novella is a sorozathoz, ezek közül A Hrusch úti lány magyarul is olvasható, igaz, csak korlátozott példányszámban, az Őszi köztársaság előrendelői kapták a könyv mellé, de érdemes lehetne összeállítani belőlük egy rendes kötetet is, nyolc novella már majdnem elegendő terjedelem hozzá.

--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Eredeti cím: The Autumn Republic
Fordító: Rusznyák Csaba
Borító: Gene Mollica, Michael Frost
ISBN: 978-615-5514-55-5
Oldalszám: 568
Ár:  4995,-  3800,- a kiadónál
--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)