Erik Wahlström és Esko Valtaoja után egy harmadik északi íróval is sikerült beszélgetnem egy kicsit. Az interjú a Nyestre készült, de hogy ti se maradjatok róla, az elejét itt is megosztom.
Egy történet arról, hogy az emberek önszántukból butábbakká válnak
Márciusban Budapestre látogatott Andrus Kivirähk, a legnépszerűbb kortárs észt szerző. Magyarul öt könyve jelent meg eddig, A Kék vagon a szocializmus utolsó évtizedeiről szóló dráma, az Ördöngös idők egy népmesei motívumokban bővelkedő, humoros és erőteljesen szatirikus történet, az Észt Intézet által kiadott Breviárium egy válogatás a szerző rövidebb történeteiből, a Sári, Samu és a titkok egy mesekönyv, Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét pedig mágikus realista társadalomkritika, utóbbi bemutatója előtt beszélgettünk a szerzővel.
Ez az ötödik magyarul megjelent könyve, mindegyik más irányból közelíti az irodalmat. Véletlenül alakult így, vagy egyszerűen szeret kísérletezni?
Andrus Kivirähk
Három különböző témában dolgozom főleg, ezek a színdarabok, regények és gyermekkönyvek, és ami magyarul megjelent, az a magyar fordítók választása, ők választották ki ezeket a köteteket. Az én elképzelésem az, hogy a könyvek írásának is izgalmasnak kell lennie, ezért a könyveknek nem kell egymásra hasonlítaniuk. Vannak olyan írók a világban, akik állandóan ugyanazokat a történeteket, ugyanazokat a szálakat használják újra és újra, így a könyveik is meglehetősen hasonlóak. Én nem ilyen vagyok.
Hasonló témák viszont fel-felbukkannak azért a történeteiben. Például az Ördöngös idők és Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét egyaránt népmesei, mitológiai témákkal dolgozik, illetve erősen szatirikusak és ironikusak.
Igen, természetesen, mivel az író azonos, kell, hogy legyenek benne azonos vonulatok, ilyen lényegében a folklór és a szarkasztikus humor.
A szarkasztikus vagy ironikus humor egyúttal eszköznek is tűnik, amellyel mintegy tükröt tart a modern világ elé.
Ezt olyan jól van megfogalmazta, hogy nem is tudok mást hozzáfűzni. (nevet)
Illetve ennek segítségével erőteljes kritikát fogalmaz meg a könyvében kulturális, vallási témákat illetően.
Igen, ez a könyv egy nyelv és egy nép kihalásáról szól, úgyhogy valóban kritikusan viszonyul minden olyan indokhoz, ami a kihaláshoz vezethet.
Emellett a könyv a modern és az ősi kultúrák összeütközését is bemutatja több szemszögből, ami erőteljesen rímel arra, ahogy a domináns nyugati kultúra hat más népekre.
Ez egy ilyen típusú regény, ami egy régi nép kihalásáról beszél, de valójában kortárs jelenségekre reflektál. Természetesen a különböző olvasók másképpen viszonyulnak ezekhez a történetekhez, másképpen látja vagy értelmezi egy észt vagy egy francia, vagy más nemzetiségű. Az észtek annyira kevesen vannak, olyan kicsi nép, hogy a kihalás veszélye folyamatosan a fejünk felett lebeg.
A nagyobb népek másféle módon is értelmezhetik, ők akár az egész európai kultúra kihalásával hozhatják párhuzamba, vagy az iszlám előrenyomulásával tudják azonosítani. És természetesen beszél a kihaló nép erejéről is – ezt az erőt ebben a könyvben Észak Sárkánya szimbolizálja, aki él és virul ugyan, de alszik, és nincs elég ember, aki fel tudná ébreszteni.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése