Ziemowit Szczerek: Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története

Bizarr kalandok, rengeteg hajmeresztően random trip, "ha nem lennének ki kellene találni őket" típusú karakterek és események. Ziemowit Szczerek politológus, szociológus és jó tollú újságíró, aki két évtizednyi ukrajnai élményt gyúrt gonzó-riporttá a Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története lapjain. 

Rengeteg olyan útleírással lehet találkozni, ahol a szépreményű szerző naivan veti bele magát a varázslatos ismeretlenbe és minden egyes rácsodálkozását kritika nélkül az olvasó elé hányja. Valamivel kevesebb, de még mindig jelentős számú az a típus, melyben a szerző folyamatosan önnön kulturális felsőbbrendűségét igyekszik megmutatni a vadak közé tett expedícióján keresztül. Megfelelő háttérismerettel, éleslátással, humorérzékkel, forrás- és önkritikával szerelt utazó viszont annál kevesebb van, és ők sem mind osztják meg tapasztalataikat a nagyközönséggel - micsoda szerencsénk, hogy Szczerek éppen közéjük tartozik. 

Az első lengyel gonzó-riportként is emlegetett Jön Mordor és felfal minket természetesen nem száz százalékban megbízható forrás, ha pontos tényeket vársz Ukrajnáról, jobban teszed, ha tovább keresgélsz. Viszont ha erős hangulatot, ennek érdekében eltúlzott eseményeket, sötét humort és rengeteg ön- és társadalomkritikus kommentárt és beszélgetést szeretnél, pontosan erre a kötetre van szükséged. Szczerek a legjobbaktól tanult: ő a stílus "feltalálója", Hunter S. Thompson egyik lengyel fordítója.

Párizs 2016

Négy különböző nemzetiség képviselője volt a szobában. Egy cseh világutazó-ökológus-szociális munkás, a Mongol Állami Egyetem volt lengyel nyelvi lektora, egy német orientalista-nyelvtanár-életművész és szerény személyem - orosz hússaláta nincs köztük. 

Idő: egy márciusi szombat délután. 

Színhely: egy aprócska hostel a Montmartre tövében. 

Nagyjából úgy történt, mint egy filmben. Egy hirtelen ötletre négy régi ismerős, négy különböző országból, négy eltérő időpontban megérkezik Párizsba, találkoznak - és mintha nem is teltek volna el évek, pontosan ugyanott folytatják, ahol annak idején elbúcsúztak. Időtlen buborék minden egyes alkalom, a változás, személyiségfejlődés, annak ellenére nem jelent törést, hogy minden szereplőnk meglehetősen individualista és nem szeret kompromisszumokat kötni, ha a saját életéről van szó. Az összhang ugyanolyan tökéletes, mint egyszer régen, az ulánbátori külföldi hallgatók kollégiumában. Csak ezúttal nincs vodka.

Én érkeztem elsőnek, még péntek délután, nem egész egy nap előnnyel a többiekhez képest. A repülőút abszolút eseménymentes volt - oké, a Ryanair jobb sorsra érdemes légiutas-kísérőinek azirányú próbálkozásai, hogy kaparós sorsjegyeket sózzanak az utazóközönségre, még mindig keserű nevetésre ingerelnek -, egyedül a transzfer volt szívás a Beauvais-Tillé reptérről, de így jár az, aki az anyagiakat és nem a kényelmet nézi. A buszpályaudvarról séta a hostelhez, picit több egy óránál, keresztül a városon - egy jó offline térkép mindig segít. Becuccolás, egy éjszakára enyém az egész szoba.  

Kilátás a Sacré-Cœur lépcsőiről. A telefonos képek minőségéért előre is elnézést kérek az érzékenyebb olvasóktól, a fényképezőgépen sajnos beszedett valami koszt és nem igazán használható jelenleg.