William Gibson: Árnyvilág

A mindenki által érzékelhető világ mellett vannak a valóságnak olyan rétegei, melyekbe csak bizonyos személyek pillanthatnak be. Az egyik ilyen a geohackereké, akik olykor lenyűgöző, máskor inkább megdöbbentő, csak speciális felszereléssel látható virtuális alkotásokat helyeznek el a fizikai térben. A másik egy kubai-kínai csoport világa, akik nem egészen legális ügyletekből tartják fent magukat és valami különös, szinkretikus kultusz gyakorlói. Egy harmadik, részben rejtett valóságszelet bizonyos ügynökök számára van fenntartva, akik szintén nem riadnak vissza az illegalitástól. Ezek a rétegek viszont egy bizonyos ponton átfedik egymást, de nem feltétlenül úgy, ahogy az olvasó várná. 

William Gibson elsősorban cyberpunk történeteiről ismert, a Trendvadászban megkezdett irány viszont már nehezebben besorolható - nem igazán sci-fi, sem cyberpunk, nem kémregény, nem thriller és még sok egyéb sem, ezek elemei vagy legalábbis utánérzése viszont fellelhető ezekben az újabb könyveiben. High-tech, abszolút jelenkori fikció, aprólékosan kidolgozott, életszerű szereplőkkel, valami olyan, amit jó olvasni, kategorizálni viszont határozottan problémás. 

Gibson stílusa szokatlanul letisztult. Most szerencsére nem jelenidőben írt, a világos, sallangoktól megfosztott, mégis részletes fogalmazás viszont maradt (illetve akár még fejlődött is a Trendvadász óta). Olyan olvasni, mint ha az ember egy holland vagy japán építészeti magazin minőségi papírra, kiváló felbontásban nyomtatott fotóit nézegetné krómacél és üveg épületekről, melyeket természetesen tökéletes megvilágításban és a szerkezet nagyszerűségét zavaró emberektől mentesen örökítettek meg. 

Olvasás közben az egyetlen problémát az jelenti, hogy hajlamos - nyilván a stílus miatt - a hétköznapi tárgyak általános elnevezései helyett márkaneveket használni: XY felhúzta Adidasát, leporolta az LG-t, aztán előszedte a Casióját és játszani kezdett rajta. Hát kösz, ettől nekem is előjön a logofóbiám, mint Cayce Pollardnak... a szereplőket viszont ez nem aggasztja, élik a maguk epizódokra osztott életét a világ árnyas oldalán. 
Elvileg ez egy összefüggő regény, mely több szálon fut. Gyakorlatilag is, valahogy néhány fejezet után viszont mégis szünetet kellett tartanom az olvasás közben, pedig nincsenek időbeli ugrások és hasonlók, egyszerűen olyan a történet ritmusa, hogy időnként kizökken belőle az olvasó és ezáltal szinte epizodikusan tagoltnak hat. Akár tudatos, akár nem, ez is valahogy illik hozzá. Technikailag és történetileg is nagyszerű a könyv, a szereplőkkel talán azonosulni sem nehéz, de mindenképpen hamar közel érezhetjük magunkhoz őket, legyen szó az ex-rockénekes Hollis Henryről, a kubai-kínai Titóról, a geohacker Albertóról vagy... na jó, a nyugtatófüggő Milgrim ilyen szempontból már nem ideális karakter.
A kiadás is elég jó, bár egy világosabb borító inkább illett volna a sztorihoz és milyen hülyeség már a headsetet lefordítani fejbeszélőnek? 

Kiadó: Metropolis Media

Kiadási év: 2009
Eredeti cím: Spook Country

Fordító: Ajkay Örkény
Oldalszám: 295