Arthur C. Clarke - Gentry Lee: Ráma II.

A féltucat díjat elnyert Randevú a Rámával kétségtelenül örökre helyet kapott a science fiction irodalom legjobbjai között - mellesleg az egyik kedvenc könyvem -, folytatni a történetet viszont nem volt feltétlenül szerencsés húzás. Legalábbis ilyenformán, két szerzővel semmiképpen. Stílusra és mondandóra is gyökeresen eltér az eredetitől "előző résztől", ami csalódást kelt, de egy trilógia első részének elmegy. 

A szerzőkről:

A három éve elhunyt Sir Arthur C. Clarke elég neves író ahhoz, hogy sci-fis körökön kívül is ismerjék, az 1940-es évek vége óta jelennek meg novellái és regényei, melyek közül minden bizonnyal a 2001 Űrodüsszeia a legismertebb. 

Gentry Lee ellenben nem írói tevékenységéről híres, hanem a NASA Sugárhajtási Laboratóriumának főmérnöke, illetve a Galileo és a Viking programokban is dolgozott. Írói munkásságának kezdete a szintén A. C. Clarke-kal közös Bölcső (Cradle) volt, ezután vágtak bele ebbe a trilógiába. 

A történetről:

Az első száz oldal zsúfolt és nagyjából értelmetlen. Értem én, hogy valahogyan el kell mondani az olvasónak a hátteret, mert egyébként nem kapnának elég nagy jelentőséget bizonyos elemek, de ez így nagyon sok és tulajdonképpen fölösleges is. Fölösleges, csakúgy, mint az erőltetett és logikátlan személyi konfliktusok, melyek átszövik az egész könyvet: egyszerűen nem hihető, hogy a korszak legnagyobb jelentőségű űrutazására ilyen szinten inkompatibilis legénységet válogassanak össze és a súrlódási pontokra ráadásul még csak ne is derüljön fény egészen addig, amíg már nem késő. Gentry Lee nyilván jó NASA mérnök, de sci-fi helyett inkább szappanoperákat kéne írnia és nem elcseszni A. C. Clarke legendáját...

A második Rámára érve már normálisabb a stílus és a történet is gördül; ha az ember eltekint a gagyi amerikai sorozatokba illő intrikáktól, végső soron nem is olyan rossz. Újra itt a hatalmas, félszáz kilométeres henger, a megfejthetetlen idegen technológia, de ez a második űrhajó már más, mint az első Ráma volt, az eltérések pedig akár kicsik, akár nagyok, de mindenképpen meglepőek. Az aktuális kutatócsoport pedig az előző eredményei és információi alapján már lényegesen bátrabban kezd a felfedezéshez...

Valamelyik szerző egyébként nagyon utálhatja az olaszokat. A fél ország elpusztul a könyv elején lévő történelmi áttekintésben és a legellenszenvesebb karakter, egy médiapicsa riporternő is olasz - kíváncsi lennék, hogy mennyire fogyott a könyv a taljánoknál :D Van egyébként magyar űrhajós is, név szerint Tábori János, ami meglepő, mert egyébként nem túl változatos a csapat nemzetisége és pláne nem képviseltetik magukat más kisebb országok. 

Valahogy az az érzésem, hogy ez a kötet nagyjából úgy viszonyul a két folytatáshoz (The Garden of Rama és Rama Revealed), mint az első száz oldal a jelen történethez: a szükséges rossz a tényleges sztori előtt. Bízom benne, hogy a trilógia többi része is viszonylag hamar megjelenik magyarul is és igazam lesz...

A kiadásról:

A Randevú a Rámával először a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban jelent meg, 2004-ben az Ulpius adta ki újra. A Ráma II ellenben inkább a legújabb Dűne kiadásra hajaz: nagyméretű és keményborítós, egyik régebbi mellett sem néz ki jól. Kirívó elgépelés vagy fordítási hiba szerencsére nincs és a borítódizájn is egész jó, még ha a valóságban kevésbé kontrasztos is, mint a fenti képen. 

Kiadó: Szukits Könyvkiadó

Kiadási év: 2010

Eredeti cím: Rama II

Fordító: Béresi Csilla

Oldalszám: 472