Sci-fi és fantasy könyvmegjelenések 2015-ben

Ezen az oldalon a 2015-ben megjelenő sci-fi és fantasy könyvek rendszeresen frissített listáját olvashatjátok kiadók szerint, a várható megjelenés sorrendjében, kiegészítve néhány nem SF, de érdekesnek ígérkező címmel. A 2014-re ígért (vagy pletykált), de kiadásra nem került könyveket is itt találjátok, ezek egy része csak csúszás, de van köztük olyan is, aminek a megjelenése bizonytalan (mert pl. az adott kiadó az elmúlt évben, esetleg még régebb óta nem jelentkezett új kötettel, vagy már évek óta ígérgetik az adott könyvet, de még mindig nem hozták ki). A tavalyi lista itt érhető el

A várható megjelenés ideje minden könyv mögött zárójelben, a már megjelent könyvek szürkék vagy közvetlen linkek az értékeléshez, a félkövér pedig a legújabb információkat jelzi. 

A 22. Nemzetközi Könyvfesztiválra időzített megjelenéseket, illetve a Könyvfesztivál SF/F témájú programjait itt találjátok meg egybegyűjtve.
A 86. Ünnepi Könyvhét megjelenéseiért és programjaiért ide kattintsatok

Elkészült a 2016-os SF megjelenési lista a jelenleg tudható információk alapján, később szokás szerint frissülni fog. A korábban itt olvasható, de meg nem jelent, illetve a biztosan csúszó, vagy eleve 2016-ra beharangozott könyveket átvittem oda. Böngésszétek, kommenteljetek és ha tudtok valamit, amit mi nem, osszátok meg velünk! :) 

Ti melyik könyveket szerettétek legjobban?


Ad Astra 
King - Gaiman - Baxter - Sawyer - Moorcock - Burgess stb.: Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai (március eleje)
Nick Bostrom: Szuperintelligencia (december 15.)

Agave
Blake Crouch: Wayward Pines (január 27.)
Blake Crouch: A pokol kapujában (február 26.)
Robert Jackson Bennett: Horzsolások (március 10.)
Pierce Brown: Arany háború (március 17.)
Blake Crouch: Az utolsó város (március 24.)
Philip K. Dick: Az ember a fellegvárban (újraszerkesztett, új borítóval) (előzetes) (március 31.)
I. M. Banks: A játékmester (második kiadás) (április 9.)
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt (április 21.)
Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja (előzetes) (május 5.)
Stephenie Meyer: A burok (bővített kiadás)
William Gibson: Virtuálfény (Könyvhét, június 4.)
Neil Gaiman: Felkavaró tartalom (Könyvhét, június 4.)
L. K. Hamilton: Halálcsók (Könyvhét, június 4.)
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól (Könyvhét, június 4.)
Lev Grossman: A varázslók (Könyvhét, június 4.)
Susanna Clarke: A hollókirály (Könyvhét, június 4.)
Kim Stanley Robinson: Aurora (július 7.)
Ernest Cline: Ready Player One (új borító és formátum) (augusztus 27.)
Dan Simmons: Ílion (szeptember 22.)
Christopher Moore: Bolond (szeptember 29.)
Erika Johansen: Tear királynője (október 6.)
L. K. Hamilton: Ragály (október 20.)
Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok... (új borítós újranyomás) (november)
Richard Morgan: Az acél emléke (október 22.)
Richard Morgan: Valós halál (újranyomás) (október 22.)
Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia (díszdobozos) (november 5.)
Lev Grossman: A varázslókirály (november 17.)
Ernest Cline: Armada (november 19.)
John Scalzi: Árnyékszövetség (november 24.)
Alan Dean Foster: A nyolcadik utas: a Halál (november 26.)
Alan Dean Foster: A bolygó neve: Halál (november 26.)
Alan Dean Foster: A végső megoldás: Halál (november 26.)
A. C. Crispin: Feltámad a Halál (november 26.)

Alexandra 
(visszavágják az SF megjelenéseket, ahogy alább is "látszik", idén sem volt semmi új)

Animus
Lois Lowry: Valahol messze (április 15.)
Lois Lowry: Hírvivő (április 15.)
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (illusztrált kiadás) (november 16.)

Athenaeum
Joe Abercrombie: Half a King - Az uralkodó  (március 9.)
Nemere István: Őrült regény (május vége)
René Barjavel: A nagy titok (június eleje)
T. S. Thomas: Londinium hercege (szeptember)
Samantha Shannon: A Mímes Rend (szeptember)
Bíró Szabolcs: Anjouk II. - Lángmarta dél (ősz)

Cartaphilus
James Dashner: Halálkúra (Útvesztő-trilógia 3.) (április 13.)
James Dashner: Tűzparancs (Útvesztő 2., filmes borítóval) (július 22.)
Daniel H. Wilson: Robokalipszis (szeptember)
James Dashner: Halálparancs (Útvesztő-előzménykötet) (október 2.)
Rick Yancey: Az 5. hullám (december 8.)
Rick Yancey: Végtelen tenger (december 8.)
Pittacus Lore: Tizedik küldetése (december 8.)


Cherubion
John Caldwell: A Káosz virágai (november 6.)
John Caldwell: Drén fivérek (december 7.)

Ciceró
Sally Green: Half Bad - Fogság (február)
Veronica Roth: A lázadó (filmes borítóval) (március 2.)
Scott Westerfeld: Túlvilágok (Könyvfesztivál, április 23.)
Buglyó Gergely: A bábu és a Talizmán (Könyvfesztivál, április 23.)
John Stephens: A fekete leszámolás  (Könyvhét, június 4.)
Sally Green: Half Wild - Vadság  (Könyvhét, június 4.)
P. G. Wodehouse: Blandings és vidéke (szeptember vége)

Corvina
Bernáth István (ford.): Északi Források - Fontes Boreales 1. - Völsunga saga (június)

Delta Vision
Szántai Zsolt: Trigorum - A három világ titka (január 28.)
Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat (régi stílusú borító) (január 30.)
Terry Pratchett: Éjjeli őrjárat (új stílusú borító) (február 2.)
R. A. Salvatore: A vadász éjszakája (február 10.)
Orson Scott Card: Vándorlegény (február 19.)
David Gemmell: A kísértetkirály (március 10.)
R. A. Salvatore - Geno Salvatore: A potyautas (március 5.)
Orson Scott Card: Fáklya (március 16.)
Robert Kirkman - Jay Bonansinga: The Walking Dead - A Kormányzó bukása II. (március 24.)
Dave Duncan: A Tűzföldek ura (április 7.)
Robert Jordan: Az Idő Kereke - Hódít az Árnyék - 1. kötet (április 15.)
Trónok harca - társasjáték - második kiadás (április 24.)
David Gemmell: A hatalom utolsó kardja (Könyvfesztivál, április 24.)
Erin Bowman: Taken (május 19.)
Hernádi Péter: Hollóember (Könyvhét, június 4.)
Jan van den Boomen: Ladyr árnyai (Könyvhét, június 4.)
J. Goldenlane: Napnak fénye (Könyvhét, június 4.)
J. Goldenlane: Éjfél (Könyvhét, június 4.)
Carcosa árnyai (antológia) (június 30.)
Robert Jordan: Az Idő Kereke - Hódít az Árnyék - 2. kötet (július 23.)
Gail Z. Martin: A jégben edzett férfi (július 30.)
Stina Leicht: Vér és méz (augusztus 7.)
Drakon - társasjáték (augusztus 12.)
Rettegés Arkhamban - társasjáték - második kiadás (augusztus 12.)
Stina Leicht: Vér és méz (augusztus 14.)
Orson Scott Card: Kristályváros (augusztus 26.)
Nemes István (szerk.): Kalóztánc (fantasy antológia) (augusztus 27.)
Terry Pratchett: Baff! (szeptember 3.)
David Gemmell: Árnyékok farkasa (szeptember 22.)
Erdélyi István (szerk.): Merész álmok, sötét titkok II. (szeptember 30.)
Brandon Sanderson: Tűzlény (október 21.)
R. A. Salvatore - Geno Salvatore: Az Árnyékmaszk (október 30.)
Terry Pratchett: A Kaszás (november)
Robert Jordan: Mennyei tűz I. (november 26.)
Robert Jordan: Mennyei tűz II. (november 30.)
R. A. Salvatore: A király felemelkedése (tél)
J. Goldenlane: Farkastestvér (december)
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka (december)

Európa
Margaret Atwood: Az özönvíz éve (február 26.)
Borisz Akunyin: Azazel (március 10.)
Robert Merle: Nekünk nem kel föl a Nap (március 17.)
Michael Ende: A Végtelen Történet
Simun Vrocsek: Metró 2033 - A pétervári háború (március)
Asa Larsson - Ingela Korsell: A varázsbot (március 26.)
Viktor Pelevin: Apolló batman (április)
J. R. R. Tolkien (fordítás és kommentár): Beowulf (április 20.)
Stephen King: Álom doktor (május 5.)
Stephen King: Újjászületés (május 6.)
Stephen King: A halálsoron (május 7.)
Asa Larsson - Ingela Korsell: A démonkutya (május 11.)
Umberto Eco: A rózsa neve (május 12.)
Gerald Durrell: A piknik és egyéb kalamajkák (június 25.)
Stephen King: Mr. Mercedes (július 10.)
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták (július 13.)
Borisz Akunyin: A fekete város (július 14.)
Stephen King: A hosszú menetelés (augusztus 27.)
J. R. R .Tolkien: A szilmarilok (szeptember 1.)
William Golding: A Legyek Ura (szeptember 14.)
Dmitry Glukhovsky - Vjacseszlav Bakulin (szerk.): Az utolsó menedék (szeptember 23.)
Ursula K. LeGuin: A sötétség balkeze (november 2.)
Dave Eggers: Hologram a királynak (november 2.)
Stephen King: Callai farkasok (november 5.)
Asa Larsson - Ingela Korsell: A kísértet (november 16.)
Dmitry Glukhovsy: Metró 2035 (november 23.)
Kip Thorne: Az Interstellar és a tudomány (november 30.)
Andrej Gyjakov: Túl a láthatáron (december 4.)
Stanisław Lem: Solaris (ősz/tél)

Főnix Könyvműhely
A. M. Aranth: Holdárnyék 2. - Acorenu - Kiválasztva (március)
J. R. Johansson: Éjjeljárók 2. - Paranoia (március)
A. M. Aranth: A Liliom Kora (Könyvfesztivál, április 23.)
Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek (steampunk antológia) (Könyvhét, június 4.)

Fumax
Oliver Bowden: Assassin's Creed - Egység (február 12.)
Jon Sprunk: Az Árny ura (március eleje)
Anthony Ryan: Várúr (március vége)
G. R. R. Martin - Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok (antológia) (Könyvfesztivál, április 23.)
Josh Malerman: Madarak a dobozban (Könyvfesztivál, április 23.)
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak (Könyvfesztivál, április 23.)
James S. A. Corey: Cibola meghódítása (július közepe)
Michael J. Sullivan: Percepliquis - Az elveszett város (szeptember 17.)
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja (október)
Ryan Gattis: Közel a tűzhöz (december)
Mark Lawrence: A hazug kulcsa (december)

Gabo
Garth Nix: Sabriel (február 27.)
Robert Holdstock: Lavondyss (március)
Isaac Asimov: Acélbarlangok (március)
Eoin Colver: Artemis Fowl - Sarkvidéki incidens (április közepe)
Isaac Asimov: A mezítelen nap (április közepe)
Patrick Rothfuss: A szótlan tárgyak lassú szemlélése (Könyvfesztivál, április 23.)
Grady Hendrix: Horrorstör (Könyvfesztivál, április 23.)
Sümegi Attila: Vadhajtás (Könyvfesztivál, április 23.)
Karen Akins: Időhurok (Könyvfesztivál, április 23.)
Franck Thilliez: Gataca (Könyvfesztivál, április 23.)
Paolo Bacigalupi: A kételygyár (május)
Brian Staveley: A császár pengéi (Könyvhét, június 4.)
Moskát Anita: Horgonyhely (Könyvhét, június 4.)
Daryl Gregory: Afterparty (Könyvhét, június 4.)
Isaac Asimov: A Hajnal bolygó robotjai (Könyvhét, június 4.)
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn (Könyvhét, június 4.)
Eoin Colfer: Artemis Fowl és az örökkód (június eleje)
Tahereh Mafi: Ne érints (nyár)
Tahereh Mafi: Ne keress (nyár)
Tahereh Mafi: Ne félts (nyár)
Mary E. Pearson: Az árulás csókja (szeptember 17.)
Isaac Asimov: Robotok és Birodalom (szeptember közepe)
Ann Leckie: Mellékes háború (november)
Jack Campbell: Rendíthetetlen (november)
James Goss: Doctor Who - A halál városa (november)

Galaktika (Metropolis Media)
Stanley G. Weinbaum: Bolygóközi odüsszeia (Galaktika Baráti Kör kiadvány) (február)
Jean Ray: Kárhozott istenek (március)
Arthur C. Clarke: 2001 Űrodisszeia (március)
Akif Pirinçci: Francis (Könyvfesztivál, április 23.)
Isaac Asimov: Fekete Özvegyek Klubja (Könyvfesztivál, április 23.)
James Lovegrove: Ré kora (Könyvfesztivál, április 23.)
Cory Doctorow: Homeland (Könyvhét, június 4.)
Indrek Hargla: Melchior és a Kerekeskút utca lidérce (Könyvhét, június 4.)
Jack McDevitt: Űrhajótöröttek (Könyvhét, június 4.)
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Fogadó a halott alpinistához (Könyvhét, június 4.)
Emmi Itäranta: A teamesternő könyve (Könyvhét, június 4.)
Arthur C. Clarke: 2001 elveszett világai (szeptember 2.)
Vlagyimir Vasziljev: STALKER - A duplikátor gyermekei (szeptember 2.)
Ondrej Neff: Sötétség (október)
Christian Charriére: Iscambe erdeje (október)
Valerio Evangelisti: Égj, Inkvizítor! (október)
John Brunner: Zanzibár (november 3.)
Robert Charles Wilson: Darwinia (november 10.)
Vlagyimir Vasziljev: IdőŐrség (november)
Robert J. Sawyer: Halál a vörös bolygón (november)
Robert Heinlein: Kettőscsillag (november)
Martin H. Greenberg (szerk.): Az Alapítvány barátai (november)
Jack McDevitt: Ősi partok (november)

Graal
(szünetelnek)

Helikon
Kurt Vonnegut: Macskabölcső (január 30.)
Bonaparte Napoleon: Az uralkodás művészete (március 5.)
Edgar Allan Poe: A fekete macska és más történetek (március 5.)
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (április 5.)
Niccolo Machiavelli: A fejedelem (április 5.)
Kurt Vonnegut: Halálnál is rosszabb (április 30.)
Buddha beszédei (május 5.)
Szun Ce: A háború művészete (május 5.)
Lewis Carroll: Alice Csodaországban (június 5.)
Lewis Carroll: Alice Tükörországban (július 3.)
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok 1. - Nagy Sándor és Iulius Caesar (szeptember)
Tao Te King (Weöres Sándor fordításában) (november 5.)

Kossuth
Ben Kane: Ezüst sas (április 25.)
Michael Crichton: Jurassic Park (május 15.)
Michael Crichton: Az elveszett világ (május 15.)
Michael Crichton: A 13. harcos (november 4.) 

Könyvmolyképző
(válogatott lista)
Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek (január 23.)
Colin Woodard: Kalózköztársaság (február 24.)
Donalyn Miller - Jeff Anderson: Könyvsuttogó (március 3.)
John Flanagan: A vadonjáró tanítványa 4. - A Tölgylevelesek (március 3.)
Susan Ee: Angelfall 2. - Túlélők (március 13.)
Elizabeth Bear: Szellemek hegyei (április 23.)
George Wallace - Don Keith: Veszélyes vizeken (tavasz)
Colin Woodard: Kalózköztársaság (tavasz)
Peter V. Brett: A sivatag lándzsája (tavasz)
Jennifer A. Nielsen: A szökött király (május 22.)
Maggie Stiefvater: Szellemállatok 2. - A hajsza (június 4.)
Joe Abercrombie: A Hősök (ősz)
Garth Nix - Sea Williams: Szellemállatok 3. - Vérkötelékek

Libri
Jane Goodall: A remény magvai (március 27.)
Richard Dawkins: A csoda bűvöletében (április 15.)
Marc Cheverton: Harc az Alvilágért (május 15.)
Bartók Imre: A kecske éve (június 1.)
Mark Cheverton: A Végzetsárkány (június 15.)
Arwen Elys Dayton: Seeker (szeptember 1.)
Anne Rice: Lestat herceg (október 15.)
Clive Barker: A vér evangéliuma (november 15.)
Kőhalmi Ferenc: Feri és a csodagyár - 50 bűvésztrükk (november 15.)

Magvető
Sjón: A cethal gyomrában (szeptember)
Thomas Pynchon: Kísérleti fázis (október)

Móra
Darren Shan: Fivérek mindhalálig
Darren Shan: Zom-B (augusztus 14.)
Darren Shan: Zom-B 2 - Alvilág (augusztus 14.)
Darren Shan: Zom-B Város

PlayON!
David Gibbins: Total War - Attila kardja (február 17.) 
Andrzej Sapkowski: Vaják 5. - Tűzkeresztség (június 10.)

Pongrác

Szukits
Timothy Zahn: Star Wars - Gazfickók (február 15.)
John Jackson Miller: Star Wars - Kenobi (március 11.)
John Jackson Miller: Star Wars - Az elveszett sith törzs (március 25.)
Drew Karpyshyn: Star Wars - Megsemmisítés (április 15.)
William King: A Kígyók Tornya (április 22.)
Martha Wells: Star Wars - Pengeélen (május 13.)
James A. Moore: Alien - A Bánat Tengere (június 10.)
Steven Barnes: Star Wars - A Cestus csapda (július 22.)
James S. A. Corey: Star Wars - Tolvajbecsület (augusztus 12.)
Matthew Stover: Star Wars - Töréspont (szeptember 16.)
Christopher Golden: Alien - A fájdalom folyója (október 7.)
Tim Lebbon: Star Wars - Távoli csillagok (október 21.)
James Lovegrove: Sherlock Holmes - Lidércnyomás (november 11.)
Claudia Gray: Star Wars - Elveszett csillagok (november 18.)
Joe Schreiber: Star Wars - Halálvilág (november 25.)
Chuck Wendig: Star Wars - Utóhatás (december 3.)
Paul S. Kemp: Star Wars - Sith Nagyurak (december 10.)

Tuan 
Harrison Fawcett: Ópiumkeringő (átdolgozott) (július 30.) 

Typotex
Bőgel György: A Big Data ökoszisztémája (Könyvfesztivál, április 23.)
Stephen Greenblatt: Egy reneszánsz könyvvadász (Könyvfesztivál, április 23.)
Jacek Dukaj: Más dalok (Könyvfesztivál, április 23.)
Fernão Mendes Pinto: Zarándoklat Indokínában
Erik Wahlström: Isten
Nigel Barley: Az antropológia nem extrém sport (Könyvhét)
Leena Krohn: Hotel Sapiens (Könyvhét)
Tristan Garcia: Browser zsinórjai (szeptember)
Diederik Jekel: Szabotázs a hátizsákban és más mesék fizikából (szeptember)

Unio Mystica
Orson Scott Card: Árnyékbábok (március 15.)

Ventus Libro
Charles Gilman: Titkok a Lovecraft suliból - Démon tanár úr (november)
Charles Gilman: Titkok a Lovecraft suliból - A Vipera nővérek (november)


--
A Szubjektív Kultnaplót itt is követheted: Facebook, Google+, Twitter és Moly.hu
Ha tetszik az oldal, hasznosnak vagy érdekesnek találod, oszd meg ismerőseiddel is!

36 megjegyzés:

  1. "Brandon Sanderson: Steelheart
    Robin Hobb: A végzet hajói I-II."

    Ezek már megjelenek idén. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, az Acélszívet még olvastam is :) Az idei listában egyébként benne vannak, csak az ide átmásolt "várhatóan meg fognak jelenni" könyvek közül nem töröltem őket.

      Törlés
  2. Örömmel látom Abercrombie átkerült az Atheneumhoz..Nem tudsz valami közelebbit a megjelenésről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Március 9. Annyira friss infó, hogy a fenti listát is még csak most fogom kiegészíteni vele :)

      Törlés
    2. Sziasztok!

      Volt valami oka, hogy átkerült hozzájuk?

      Törlés
    3. Úgy hallottam, hogy a Könyvmolyképzőt nem érdekelte annyira Abercrombie ifjúsági sorozata, de az Athenaeumnak megtetszett. A szerző többi könyve ettől függetlenül marad a Kmk-nél.

      Törlés
  3. Joe Abercrombie The Heroes és Red Country című könyve nem várható idén? Vagy Brent Weeks "A fekete prizma" című könyvének folytatása?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg mindkét Abercrombie-könyvet szeretné kihozni idén a Könyvmolyképző. Konkrét dátum még nincs, de a The Heroes vsz. kijön még nyáron, esetleg ősz elején. Brent Weeksről nincs infóm.

      Törlés
    2. Értem, köszönöm. Várom az információkat!

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Patrick Rothfuss Királygyilkos krónikájának a harmadik részéről esetlegesen nem tudtok valamit? "Doors of Stone"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre nem, de ha lesz infó a magyar megjelenésről, felkerül ide. Viszont addig is jön egy másik Rothfuss, elvileg még az első félévben, A néma dolgok lassú szemlélése.

      Törlés
    2. Köszönöm :) utána nézek annak

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Azt szeretném kérdezni, hogy lehet-e tudni valamit Clarke és Lee Ráma sorozatának befejező kötetéről?

    Vagy esetleg más, Clarke Mester által írt mű idei kiadásáról (nem Űrodisszeia)?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így kapából nem tudom, hogy terveznek-e mást is kiadni tőle, igazság szerint az sem egészen világos, hogy a még mindig kapható, 2011-es Szukits-féle kiadás mellé miért jön ki a Galaktika is a 2001 Űrodisszeiával, de a könyvkiadásban vannak ilyen fura jelenségek. A Randevú a Rámával máig az egyik kedvenc sci-fim, de a Ráma 2 elég rossz volt ahhoz, hogy ne legyen érdemes a folytatásra várni még akkor sem, ha egyesek szerint A Ráma kertje jobb (itt van a polcon, még nem olvastam el).

      Az biztos, hogy ha jön valami és már publikus lesz, akkor frissítem vele a listát.

      Törlés
    2. Köszönöm válaszod!

      Én sem értettem, hogy miért nyomják ennyire a 2001-et, pláne, hogy már rengeteg kiadása van (volt) eddig is.
      A Ráma II szerintem nem volt rossz, viszont a Ráma kertje tényleg klasszisokkal jobb lett… és engem nagyon érdekelne a Rama revealed magyar kiadása is (remélem másokat is)! :)
      Remélem tényleg akad majd valami igazán új a Mester művei közül idén… Mondjuk a Galaktika rámehetne Az éden szökőkútjaira, vagy például az Isten pörölyére, de a Nagy zátonyok kísértete sem lenne rossz….

      Törlés
  6. A Delta Vision 2015-ös kiadói tervében van pár elírás. Gail Z. Martin könyveinek a címei "Ice Forged" és "Reign of Ash".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi (kopipészt volt, nem néztem meg egyesével), javítva!

      Törlés
  7. Sziasztok, a Dragon Age könyv kb. mikor fog megjelenni? :) ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdés, a Tuan mostanában nem igazán hallat magáról. Talán teljesen lemondani nem kell a magyar megjelenésről, de lehet, hogy jobban jársz (és biztosan hamarabb hozzájutsz), ha inkább eredetiben olvasod el.

      Törlés
    2. Ezzel a megjegyzéssel a magyar fordítás minőségére (is) céloztál?

      Törlés
    3. Nem, arra céloztam, hogy a magyar megjelenésre bizonytalan ideig várni kell. Közben amúgy feléledt a Tuan és kihozzák holnap Fawcett Ópiumkeringőjének új verzióját (Mysterious Universe), de azt nem tudom, hogy a Dragon Age-et tervezik-e folytatni.

      Törlés
  8. Hol olvastad, hogy az Alexandra kiadó visszavágja az SF megjelenéseket?
    Locke Lamora hazugságai című könyv folytatása mikorra várható? Egy sorozatról van szó, nem értem miért hagynak ki éveket a következő könyv megjelenése előtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nevezzük félig-meddig belsős információnak. De ha megnézed, hogy mennyi SF jelent meg náluk az elmúlt két évben (idén pl. eddig egy sem) és összehasonlítod a korábbi évek termésével, plusz figyelembe veszed a cégcsoport enyhén szólva problémás anyagi helyzetét (az Alexandra mögött álló Pécsi Direkt milliárdos tartozásairól elég sok cikket lehet olvasni) és azt, hogy a többi kiadónak köszönhetően gyakorlatilag telített a piac ebben a kategóriában, ugyanerre a következtetésre juthatsz.

      A Locke Lamora folytatásáról sajnos nem tudok semmit, de a sorozatok félbehagyása mögött általában a korábbi részek gyenge fogyási adatai állnak. Ezt sajnos két dolog is erősíti, az egyik az illegális e-könyvek, a másik pedig az az öngerjesztő trend, mely szerint sokan nem hajlandóak megvenni egy sorozat részeit, amíg nincs végig kiadva. Ez egyfelől érthető (bár ha az ember tud angolul, nyugodtan lehet eredetiben folytatni), másfelől viszont ugye a fentiek miatt nem segíti a következő kötetek megjelenését.

      Törlés
    2. SF fronton az Alexandra elkezdett pár sorozatot, legalább azokat vigyék végig... (Ha nincs rá keret, akkor megértem.)
      Angolul egészen más az élmény, nem az az anyanyelvem. Különben is, ha külföldön vásárolok könyvet, az nem segíti a magyar kiadást.
      Rengeteg sorozatnak az első részét azért nem vettem meg, mert nincs végig kiadva. Ebben nagyon igazad van. De miért fizessek egy félig kiadott sorozat első vagy második kötetéért, ha nem biztos a folytatás?

      Törlés
    3. Most eltekintve az adósságuktól, az a baj az Alexandra kiadóval, hogy a könyvkiadásra üzletként tekintenek és nem szenvedélyből csinálják. Ez miatt az olvasói igényeket nem is veszik figyelembe.
      Igen, sokan megvárják, amíg kiadják a teljes sorozatot, addig nem vesznek részeket, ez külföldön is így van. Öngerjesztő folyamat lenne? Én sem veszem meg egy sorozat első kötetét, ha nem biztos a folytatása.

      Törlés
    4. Elárulok egy titkot: gyakorlatilag minden kiadó üzletként tekint a könyvkiadásra. Egy adott könyv magyar megjelentetése milliós befektetés, megtérülés nélkül kevesen tudnak ennyit áldozni a hobbijukra. Vannak persze olyan kiadók, ahol az üzleti szempont kevésbé játszik szerepet, ezeket onnan lehet felismerni, hogy eleve kevés címet hoznak ki és néhány éven belül csődbe is mennek.

      Az Alexandránál nem ez a probléma. Ott elsősorban az agresszív terjeszkedés (újabb és újabb üzletek nyitása), illetve a fizetési határidők - mondjuk így - túlságosan rugalmas kezelése miatt borult a bili. Utána nyilván elkezdték lenyesegetni a kevésbé nyereséges, vagy éppen konkrétan veszteséges ágakat, az SF-sorozataik pedig egyértelműen ilyenek voltak (bele lehetne menni abba is, hogy miért, de fölösleges), nagyjából George R. R. Martin regényei kivételével.

      Ami pedig általánosságban a sorozatokat illeti: azt talán te/ti is belátjátok, hogy nem járható út egy komplett sorozat kiadása látatlanban, anélkül, hogy tudnák, mennyire lesz fogékony rá az olvasóközönség, túlságosan drága mulatság lenne. Az első részek fogyása nem csak azért fontos, mert így látják a kiadók, hogy van érdeklődés, hanem adott esetben az első részek bevételéből tudják finanszírozni a folytatásokat. Ebből adódóan a legjobb, amit tehetsz, ha érdekel egy sorozat, hogy megveszed az aktuálisan megjelenő részt és minél több ismerősödnek is ajánlod. Ha azt hangoztatod, hogy nem vagy hajlandó még befejezetlen sorozathoz tartozó könyvet vásárolni, azzal pontosan ellentétes hatást érsz el, gyakorlatilag a folytatás ellen dolgozol.

      Törlés
    5. Sok magyar könyvkiadó hobbiként tekint a könyvkiadásra. Természetesen fontos nekik, hogy megtérüljenek a ráfordított költségeik, én sem felelőtlen költekezésről beszéltem.
      Szerinted az Alexandra kiadó ügyvezetője elolvassa minden kiadott könyvüket? Szereti őket/rajong értük? Nem hiszem...

      Rendben, ezt értem. De hiába veszem meg egy sorozat első kötetét, ha (jobb esetben) kevésbé nyereséges. Nem pár száz (vagy ezer) SF olvasó fog dönteni egy sorozat sorsáról

      "az SF-sorozataik pedig egyértelműen ilyenek voltak (bele lehetne menni abba is, hogy miért, de fölösleges)"
      Ezt hogy érted? Miért lenne fölösleges belemenni a témába? Szerinted miért voltak veszteségesek vagy kevésbé nyereségesek?
      George R. R. Martin könyveit is csak a TV sorozat miatt veszik sokan.

      Törlés
    6. Mondjuk igazad van, az a legjobb amit tehetek, hogy megveszem a könyvet. A többi már a kiadón és a könyv eladási adatain múlik.
      Az Alexandra felelőtlen üzletpolitikájának meg az SF (és egyéb) sorozataik isszák meg a levét. Tényleg érdekelne, hogy szerinted miért fogynak (az Alexandra kiadó mércéje szerint) gyengén az SF címek. Ha jól tudom, ők nagyobb példányszámban nyomtatnak, és nagyobb bevételeket várnak, mint a kisebb kiadók, így többet is kell eladni az adott könyvekből, hogy nyereségesek legyenek.

      Törlés
    7. Többek között a megfelelő marketing hiánya miatt. Más kiadók azért szokták reklámozni a könyveiket, de pl. Alastair Reynolds vagy Steven Erikson regényeit talán még a saját boltjaikban sem próbálták kiemelni, vagy bármilyen formában felhívni rájuk a figyelmet. Amúgy a nagyobb példányszám sem tesz feltétlenül jót, ha a piac mondjuk kétezer darabot bírna el az adott címből, de kinyomnak belőle ötezret, akkor még úgy is bukta lesz, ha egyébként reálisan számolva simán elment volna az összes példány. De ez már csak spekuláció, nincsenek és valószínűleg nem is lesznek konkrét adataim erről.

      Törlés
    8. Rendben, csak érdekelt a véleményed. Szerintem igazad van.

      Törlés
    9. Örülök, hogy egyetértünk :)

      Törlés
  9. Sok magyar könyvkiadó hobbiként tekint a könyvkiadásra. Természetesen fontos nekik, hogy megtérüljenek a ráfordított költségeik, én sem felelőtlen költekezésről beszéltem.
    Szerinted az Alexandra kiadó ügyvezetője elolvassa minden kiadott könyvüket? Szereti őket/rajong értük? Nem hiszem...

    Rendben, ezt értem. De hiába veszem meg egy sorozat első kötetét, ha (jobb esetben) kevésbé nyereséges. Nem pár száz (vagy ezer) SF olvasó fog dönteni egy sorozat sorsáról

    "az SF-sorozataik pedig egyértelműen ilyenek voltak (bele lehetne menni abba is, hogy miért, de fölösleges)"
    Ezt hogy érted? Miért lenne fölösleges belemenni a témába? Szerinted miért voltak veszteségesek vagy kevésbé nyereségesek?
    George R. R. Martin könyveit is csak a TV sorozat miatt veszik sokan.

    VálaszTörlés
  10. "Szerinted az Alexandra kiadó ügyvezetője elolvassa minden kiadott könyvüket? Szereti őket/rajong értük? Nem hiszem.."
    Pontosan erről van szó: mivel nem olvassa el az összes könyvet, amit megjelentetnek (nem is lenne lehetséges), nyilván azokat a sorozatokat fogja folytatni, amelyeknek az első részei jól fogytak. Mert ha nem fogytak jól, abból nyilván azt a következtetést vonja le, hogy nincs rá kereslet, tehát felesleges kiadni a többi részét, mert ha az elejét nem vették, akkor valószínűleg a többit se fogják.

    "De hiába veszem meg egy sorozat első kötetét, ha (jobb esetben) kevésbé nyereséges. Nem pár száz (vagy ezer) SF olvasó fog dönteni egy sorozat sorsáról" De. Mert ha a pár száz (pláne pár ezer) SF olvasó megveszi a sorozat első részeit, akkor abból a kiadó látja, hogy van érdeklődés, és folytatja a kiadást. Tekintve, hogy az SF-könyvek átlagosan 2000-es példányszámban szoktak megjelenni, a pár száz olvasó, aki esetleg arra vár, hogy a teljes sorozat megjelenjen, elég nagy befolyásoló erőt tud jelenteni a könyvpiacon...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feljebb bővebben kifejtettem a véleményemet.
      Sok kiadó ügyvezetője elolvassa az összes megjelentetett könyvüket, főleg a kisebb kiadók esetében, de a nagyobbak között is van rá példa.

      Én csak a magam nevében beszélhetek, nem fogom megvenni egy olyan sorozat első kötetét, ami azután kezdett el érdekelni, miután elkaszálták.
      Az Alexandránál kiadó SF sorozatainál a marketing hiánya a legfőbb gond. Nem reklámozzák őket, így nem is jut el sok emberhez. Ennek ellenére nagy példányszámban nyomtatnak, így nem csoda, ha sok sorozat megbukik Magyarországon.

      Törlés
    2. Elkaszálás után valóban nincs olyan sok értelme megvenni egy sorozat már kiadott részeit (bár én azért beszereztem pl. a Temeraire-sorozat, a Hellboy és a Sandman magyarul megjelent köteteit, jóval azután, hogy már nem volt esély belátható időn belül a folytatásra), de nem is ez a fő probléma, hanem az, ha egy éppen debütáló sorozathoz úgy áll hozzá az olvasó (vásárló), hogy addig nem kell, amíg nincs kint az egész. De azt hiszem, ezt már így is túlragoztuk és mindenki tisztában van a másik véleményével :)

      Törlés
  11. Mikor nyomja újra az Alexandra kiadó a A Malazai Bukottak könyvének regéje című sorozat első kötetét? Sok fantasy olvasó az első kötet hiánya miatt nem tudja elkezdeni a sorozatot. Lehet én is újra megveszem, ha újrafordítják. A folytatás mikorra várható? Azt mondták végigviszik a fő sorozatot, csak Ian C. Esslemont könyveiben nem érdekeltek. Az nem válasz, hogy visszavágják az SF sorozatokat. De miért fontolgatják a Delta Vision kiadónál, hogy átveszik a sorozatot. Lehet, hogy az Alexandra mégis letett róla?
    Ha már felhoztátok fentebb George R. R. Martin könyveit. Borzalmasan nagy féltéglák, amiknek első olvasás után megtörik a gerince. Miért nem tudják kiadni keménykötésben A tűz és jég dalát, ha már olyan nagy Trónok Harca mánia van?

    VálaszTörlés