Buglyó Gergely: A bábu és a Talizmán (Oni-trilógia 3.)

Ha egy sorozat a zárókötetre éri el történet és irodalmi színvonal tekintetében is a csúcspontját, az olvasó elégedetten teszi a polcra a többi mellé. A bábu és a Talizmán ilyen, Buglyó Gergely nevét pedig érdemes felírni a többi minőségi sci-fit és fantasyt író hazai szerző mellé. 

Az első kötet ígéretes volt, a másodikon szépen látszott a fejlődés, de egyértelműen a harmadik rész az Oni-trilógia csúcspontja. Kalpag és Barathrum után most Japánba látogatunk, ahol hőseink beépülni igyekeznek az emberek világát az oniktól védő Virrasztók közé. A cél: megtalálni Áronék foglyul ejtett apját és a Szilánkot, de ahogy az lenni szokott, a dolgok nem mennek zökkenőmentesen, az improvizálásnak pedig nem lesz mindig jó vége. 

Nehéz spoilerek nélkül írni egy trilógia harmadik kötetéről, de azért igyekszem, azt pedig már most elárulom, hogy A bábu és a Talizmán önmagában van olyan jó, hogy csak ezért is érdemes elolvasni az előzményeket. Az is épp eléggé izgalmas, ahogy a korábbi kötetekben felépített történet teljesen kibontakozik, de vitán felül a Japánban játszódó rész lett a kedvencem az egész trilógiában, és nem azért, amire először gondolnátok.

Oké, szívtam egy darabig a KRE japán tanszékének levegőjét, jártam fél évig japán kalligráfia-tanfolyamra (felsőoktatási tanulmányaim egyik leghasznosabb mellékterméke volt) és még animeconon is voltam vagy háromszor, de valahogy mindig gyanakvással vegyes távolságtartással szemléltem a naiv, romantikus lelkű Ázsia-rajongókat. Az most teljesen mindegy, hogy valaki popzene-fanatikus, sorozatsztárok után csorgatja a nyálát, feng-shui alapon rendezi be az életterét, mágikus képességű harcművészekről ábrándozik, tigrisfog-őrleményt eszik egy romantikus este előtt, esetleg narancssárga köpenyes, kopasz bácsik tökéletesen békés vallásáról sző álomképet, az egyoldalú, idealizáló, naiv, felszínes és kritikátlan hozzáállás olyasmi, amivel képtelen vagyok azonosulni. Szóval nem, nem arról van szó, hogy megláttam a "Tokió" szót a fülszövegben és beindult a nyálelválasztásom (noha Japán kétségtelenül izgalmas hely és szívesen körülnéznék arrafelé), éppen ellenkezőleg. Gergő ezzel győzött meg: 

– Miért képzeli mindenki Japánt valami csodaországnak? Már mondtam, hogy ez is csak egy ország a sok közül, és az ember leélheti itt az egész életét anélkül, hogy kapcsolatba kerülne robotokkal, a jakuzával vagy…

(24-25. oldal - 1. fejezet: Megérdemelt büntetés)

Ennyi. Kérdés? 

Kovács Péter borítófestménye (forrás: Buglyó Gergely blogja)

Persze azért a fantasy-vonal sem rossz, sőt. Végre rendesen összeállnak az első két részben felvezetett dolgok, most már egészen kiforrottnak tűnik a rendszer (az elején azért nem voltam egészen kibékülve vele) és valahogy több a játékosság az egészben. A Virrasztók föld alatti bázisa tökéletes filmhelyszín lenne, Barathrum alvilága élőbb mint valaha (oké, lehetne találni jobb hasonlatot is), az akciójelenetek parádésak (komolyan, az elején az elszabadult oni üldözése egy az egyben mozivászonra kívánkozik) és a szereplők közötti interakció is egyre élettelibb.

Egy kis nézőpontváltást azért elbírt volna a regény, de így is szépen kiforrták magukat a szereplők, sőt, éppenséggel nézőpont-karakterünknél, Áronnál jóval izgalmasabbak lettek, pláne így a végére. De ez teljesen rendjén van, átlagos karakterrel könnyebb azonosulni és nem zavar bele a történet értelmezésébe (azért tudok olyat mondani, ahol ez nem így van és pont ettől lesz érdekes a sztori, csak az nem ifjúsági regény), illetve annak ellenére, hogy mégiscsak rajta keresztül szemléljük az eseményeket, bőven jut tér mindenki másnak. Ha pedig a mellékszereplőkön is az érződik, hogy valódi személyek, ott valaki valamit jól csinált. 

Mostanában egyre több tehetséges magyar szerző bukkan fel a fantasztikus irodalom színpadán, megdőlni látszik az egy kezemen meg tudom számolni a tényleg színvonalas SF/F műveket alkotó, hazai írókat elmélet, és ez olvasóként is eléggé örömteli dolog. Ami még jobb, hogy az ifjúsági irodalomba is átszivárog ez a trend, így a felnőtt olvasóknak szóló regényekre még kevésbé fogékonyak is megkapják a maguk betevő olvasnivalóját. Aztán például az Oni-trilógia esetében még az is esélyes, hogy tíz-tizenöt évvel később, felnőttként újraolvasva legalább annyira fogjátok élvezni, mint tizenpár éves fejjel, és elkezdődik a várakozás, hogy mikor kerülhetnek a majdani leszármazottak kezébe a könyvek. Ennél nagyobb dicséretet pedig egyetlen író sem kívánhat magának.

Ha célkorosztály vagy, vagy tizen(kevés)évesnek keresel minőségi olvasnivalót, az Oni-trilógia abszolút ideális választás, nem csak fantasy-rajongóknak. Ráadásul most, hogy mindhárom kötet megjelent, már nem is kell egy évet várni minden folytatás előtt, ami nagyban megkönnyíti az olvasó életét :) Egy szó mint száz, eddig sem volt kérdés, de A bábu és a Talizmán után egyértelműen felkerült ez a trilógia is az ajánlott polcra.

--

Kiadó: Ciceró

Kiadási év: 2015

Borító: Kovács Péter

ISBN: 978-963-539-935-2

Oldalszám: 352

Ár: 2990,- (borítóár) / 2542,- (Ciceró webbolt)

--

Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)