"Meg akartam mutatni a világnak, hogy Észtország Nyugat-Európához tartozik" - interjú Indrek Hargla észt íróval

Az idei Könyvhéten a Galaktika vendége volt a népszerű észt író, Indrek Hargla, a Melchior, a patikárius c. regénnyel kezdődő történelmi krimisorozat szerzője. Külföldön a Melchior-sorozat tette ismertté, de főleg sci-fit és fantasyt ír, illetve színdarabokon és tévés forgatókönyveken is szokott dolgozni. A Vörösmarty téren tartott dedikálása előtt beszélgettem vele a sorozatról, írásról, történelemről és kultúráról, és azt is elmondta, hogy valójában nem álnéven ír. 

Kezdjük az elején, hogyan lett író? 

Az első történetemet 1998-ban publikáltam, huszonnyolc éves korom körül kezdtem el írni. Mindig is imádtam az irodalmat, különösen a sci-fit, ez vezetett az íráshoz is. Sci-fivel kezdtem, már csak azért is, mert akkoriban nem nagyon volt Észtországban ilyesmi, a sci-fi szcéna is éppen csak kialakulóban volt, és jó lehetőségnek, izgalmas kihívásnak tűnt, hogy egyfajta pionírként én lehetek az első az országban, aki fantasztikus regényeket ír.

Mik a kedvenc témakörei a fantasztikus irodalomban?

Őszintén szólva nincsenek konkrét kedvenceim. Nem nagyon válogatok alzsánerek szerint, főleg, hogy rengeteg átfedés van köztük. A sci-fi keveredik az alternatív történelemmel és a fantasyvel, a fantasy a horrorral… rendben, a horror nagyjából mindenhova illik. Szóval nem mondhatom, hogy például a hard sci-fit jobban szeretem egy jól megírt fantasynél, a lényeg, hogy színvonalas és kellően provokatív, gondolatébresztő legyen. Egy történet akkor jó, ha az olvasó könnyedén vizualizálja, érzelmileg átéli és a gondolatait is beindítja, nekem ez a legfontosabb, nem az, hogy milyen zsánerhez tartozik. 

Ez a Melchior-sorozatra is igaz, olvasás közben az ember szinte érzi maga körül a középkori Tallinnt.

Nos, ez azért nem az én találmányom, egyszerűen a klasszikus regényírás eszköztárának köszönhető. De keményen meg kell dolgozni azért, hogy az olvasó elégedett legyen egy történettel és rendesen el tudja képzelni az egészet. 

Mért éppen a középkori Észtországot választotta a regénysorozat helyszínéül? 

Erre a kérdése nem olyan egyszerű válaszolni. Amikor az ember elkezd írni egy regényt, sokszor nem tudja megindokolni, hogy miért választott egy helyszínt vagy időszakot. Ebben az esetben talán az volt a döntő, hogy a sci-fikhez hasonlóan történelmi krimiből sem volt nagy választék annak idején Észtországban, sőt, őszintén szólva egyáltalán nem volt egyetlen történelmi krimink sem. Illetve Tallinn óvárosa gyönyörű, az egyik legjobb állapotban megőrződött középkori város Észak-Európában. Ezek ismeretében pedig úgy voltam vele, hogy miért ne próbálnám meg? Vegyítsük össze ezeket! Az írók egyébként is ritkán találnak fel valami teljesen újat, amikor történeteket alkotnak, leginkább csak összevegyítik, újrakeverik a már meglévő dolgokat. Tehát fogtam a klasszikus krimit, a történelmi regényt, a középkori Tallinnt és a középkori gyógyszerészetet, aminek egyébként 1422-ig visszanyúló hagyománya van Tallinnban, és kevertem belőlük egy izgalmas koktélt.

Indrek Hargla a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban tartott könyvbemutatón. (Csata Judit fotója, via Galaktika fb)

Ha már a középkori gyógyszerészetnél tartunk, hogyan lett egy patikus a sorozat főszereplője? 

Mindenképpen érdekes karaktert akartam főszereplőnek. Ha ügyvéd vagy bíró lett volna, az annyira nem izgalmas, rengeteg ilyen krimi létezik. De a középkori patikus archetípusa is legalább ilyen jó detektív-alapanyag, sőt, még jobb is. A középkorra nem volt jellemző a bűnügyi nyomozás, de egy patikus tökéletes detektív lehetett volna. Széleskörű műveltséggel rendelkeztek, ismerték a latin nyelvet, sokat tudtak az emberi anatómiáról és értelemszerűen a farmakológiában is jártasak voltak. Ismerték a mérgeket és hatásukat, meg tudták állapítani, hogy egy ember nagyjából mikor halt meg, ezek eléggé hasznos képességek egy nyomozó esetében. 

A középkori patikák, legalábbis a német városokban, egyúttal közösségi helyként is működtek. Az emberek be-betértek gyógyszerekért, gyógylikőrökért, iszogattak, megbeszélték a patikussal az aktuális híreket és pletykákat. A patikusok így meglehetősen tájékozottak voltak a közösség életét illetően. Egy patikus kereskedő is volt, kiterjedt kapcsolatokkal a többi kereskedő és a város elitje felé, egyúttal a városi tanács alkalmazásában is álltak, így bejáratosak voltak a városi hivatalnokokhoz is. Ha egy patikusnak éles szeme, jó megfigyelőképessége és fejlett igazságérzete volt, akkor – legalábbis elméletben – kitűnő detektív válhatott belőle. 

A válaszból és a regényekből is kitűnik, hogy alaposan utánajár a dolgoknak. Egy Melchior-regény megírásához sok kutatómunkára van szükség? 

Erre viszont nagyon egyszerű és rövid a válasz: igen. (nevet)

És egy kicsit bővebben? (nevet)

A kutatómunka olyasmi, amit folyamatosan végzek. Alapszabály, hogy minden egyes regényembe kell valami új téma. Az nem jó, ha az emberek csak kószálnak egy középkori városban és mindig ugyanazt csinálják ugyanazokon a helyszíneken. Tallinn a kereskedők és kézművesek városa volt, változott és fejlődött, ezért mindig szükség van új, érdekes helyszínekre és – tipikusan középkori – témákra. Úgyhogy rengeteget olvasok és igyekszem érdekes kulturális, tudományos és vallási témákat találni, amiket később felhasználhatok egy-egy rejtély vagy rejtélyes gyilkosság megírásához.

Viszont arra is figyelnie kell, hogy ne legyen fantasy a történelmi krimiből a túl sok rejtélyes, misztikus elem hatására. 

Így van. De a középkoriak máshogy értelmezték a misztikus dolgokat, a természetfeletti gyakorlatilag a hétköznapi élet része volt. És ami a regényben történik, azt is egy adott szereplőn keresztül látjuk, aki elfogadhat valamit természetfelettinek, de nem szükségszerű, hogy valóban az legyen.

A sorozat hatodik részét írja jelenleg. Milyen hosszú lehet még Melchior története?

Nem szoktam konkrét számot mondani, én magam sem tudom, hogy hány regény van még hátra. Amikor elkészülök eggyel, mindig tartok egy kis szünetet a sorozatban és valami máson kezdek el dolgozni. Egy-két év elteltével pedig, ha sikerült elég új anyagot gyűjtenem, visszatérek Melchiorhoz. A sorozat nem csak róla szól, hanem a családjáról is, a hatodik részben például határozottan ígéretesnek tűnik ez a szál. 

Esetleg Melchior fia is átveheti egyszer apjától a detektívszerepet? 

Ez is egy lehetőség. Írói perspektívából úgy néz ki ez az egész, hogy minden egyes elkezdett történet egy új univerzum. Ha valamelyik jól működik, lehet bővíteni, új elemeket adni hozzá, ez az univerzum pedig messze nincsen kész, sok lehetőség van még benne. Illetve az olvasók sem szeretik, ha egy krimiben mindig új és új detektív oldja meg a rejtélyeket, miért pazarolnék hát el egy jó univerzumot és egy jó detektívet? Addig fogom folytatni a sorozatot és addig lesz Melchior a főszereplő, ameddig látok benne lehetőséget, és ameddig én is szeretem írni. 

Németh Attila (a kötet irodalmi szerkesztője, az esemény moderátora), Indrek Hargla és Rácz Nóra, a kötet fordítója a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban tartott könyvbemutatón. (Csata Judit fotója, via Galaktika fb)

A többi regénye önálló történet, vagy inkább sorozatokhoz tartoznak? 

Általában sorozatokban gondolkodom, de az eddig elkezdettek közül egyik sem hosszabb még két-három résznél. 

És milyen témaköröket ölelnek fel ezek a történetek? 

Többnyire horrorral kevert fantasyt írok és sci-fit. Észtországban kimondottan népszerűek az etno-horror vagy folk-horror történetek, így én is elég sokat használom az észt folklór és a régi, pogány hitvilág elemeit. Nagyon szeretem az alternatív történelmet is, mindig izgalmas figyelni, hogy mi lesz, ha valamit megváltoztatunk a történelemben. 

A Melchior-sorozatban is jelen van az észt folklór és a horror. 

Vannak bizonyos témák, amik jobban érdekelnek másoknál. A hagyományos hitvilág és a régiek viszonya a paranormálishoz, természetfelettihez tipikusan ilyen. Az is érdekes, amikor a tudomány magyarázatot ad a népi hitvilág egyes motívumaira, és így ezeket már nem nevezhetjük többé természetfelettinek. Az észt folklór például tele van szellemhistóriákkal, ezek ma is népszerűek, pedig nincs tudományos alapjuk. 

Igen, például Andrus Kivirähknél is találkoztam ezzel. 

Ő nagyon jó példa erre, én is olvastam a könyveit, a drámáit különösen szeretem. 

Mi a helyzet az észt történelemmel? Kivirähk Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét c. regényében az (erősen fikciós) észt hagyományos kultúra és a lovagrend által behozott német keresztény kultúra összeütközéséről ír. A német lovagrend a Melchior-sorozatban is megjelenik, de nem ilyen szerepben. 

Nos, minél régebbi időszakról van szó, annál objektívebben láthatjuk a történelmet. Most már tudjuk, hogy a középkor más volt, mint amilyennek néhány száz éve gondolták. A 13-16. század közötti észt középkor egy meglehetősen nyugodt és prosperáló időszak volt, a németek kultúrája pedig sokban gazdagította a miénket. 

Ezek szerint nem összeütközésként, hanem összeolvadásként látja inkább ezt a folyamatot? 

Ez elég bonyolult téma, nehéz lenne pár mondatban összefoglalni. Ez a hagyományos történelemszemlélet, akár régimódinak is nevezhetném. Az észt történetírás a tizenkilencedik században indult el, és akkoriban gyakorlatilag a saját jelenüket vetítették vissza a múltba. Valójában viszont a múlt nem ilyen volt, de sajnos nincs elég írásos forrásunk a középkorból, nagyon kevés szöveg foglalkozik az észt néppel, ezért nehéz tiszta képet alkotni.

Viszont így nagyobb teret kaphat az írói szabadság. 

Valóban. Irreális dolgokat azért nyilván nem írhatok, de a célom úgyis az, hogy elgondolkodtassam az olvasót, nem a középkor tökéletesen pontos bemutatása.  

A Melchior-sorozat ebben nagyon jó, sok a gondolatébresztő motívum. 

Ezt jó hallani (nevet).

Viszont talán pont emiatt, de Melchior jóval modernebbnek, humanistábbnak tűnik a kortársainál. 

(baljós hangsúllyal:) Ez meg fog változni. Egy sorozat írása közben nem csak a szereplők fejlődnek, hanem a szerző is. Melchior az első néhány könyvben gyakorlatilag egy reneszánsz ember, később viszont konzervatívabb lesz, közelebb kerül a népi hitvilághoz és kortársai többségéhez hasonlóan a vallásban keres megnyugvást. A világ titkait megfejteni igyekvő reneszánsz doktorból vallásos emberé válik, aki a világ folyamatos változásán töpreng, azon, hogy van, amit az ember soha nem fog megérteni, és kapaszkodókat keres, amik átsegítik az élet nehézségein. 

A természetfeletti magyarázat bizonyos mértékig az első könyvekben is megjelenik, ilyen például a családi átok, ami valójában nyilván valami öröklődő betegség. 

Az úgynevezett átok-történetszál átível az egész sorozaton és az ötödik-hatodik kötetekben ér el a végkifejlethez. Minden könyvben van valami plusz információ róla, gyakorlatilag olyan, mint egy krimi a krimiben: a végén összeáll a kép az elszórt információmorzsákból. 

Indrek Hargla és az eddig magyarul megjelent három köteta Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban tartott könyvbemutatón. (Csata Judit fotója, via Galaktika fb)

Valószínűleg kell még néhány év ahhoz, hogy a magyar kiadás is eljusson idáig, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire fog kifutni. 

Akárhol járok, mindig ezt kérdezik tőlem. (nevet) Finnországban, Franciaországban, Angliában, mindenhol, ahol megjelennek a regényeim, megkérdezik, hogy mi is van ezzel az átokkal. Én pedig azt válaszolom, hogy majd a hatodik könyvben kiderül, de nagyon szívesen elmondom most is. Erre ők tiltakozni szoktak, hogy ne, inkább ne. (nevet)

Tényleg ne, legyen meglepetés. (nevet)

De hát megkérdezte, gyorsan el tudnám mondani. (nevet)

Külföldön ezek a legnépszerűbb történetei, az olvasók Észtországban is a Melchior-sorozatot szeretik a legjobban? 

Sajnos igen. 

Sajnos? 

Vannak más történeteim is, amiket ugyanilyen alapossággal és odafigyeléssel írok, de az emberek Melchiort mégis sokkal jobban szeretik.

Korábban élt egy darabig Budapesten. Esetleg Melchiort is köti valami Magyarországhoz?

Igen, a Melchior-sorozatot Budapesten kezdtem el írni. Nem konkrétan az első mondatot, de a történet szerkezetét itt kezdtem el összerakni, úgyhogy Melchior bizonyos értelemben Budapesten született. Viszont amikor elkezdtem az első könyvet, szó sem volt arról, hogy bármelyik munkámat – addigra túl voltam már néhány sci-fin – lefordítsák más nyelvekre. Arról voltak sejtéseim, hogy az észt olvasók hogyan fognak reagálni rá, de fogalmam sem volt, hogy egy angol, francia vagy éppen magyar olvasó mit fog szólni hozzá. Viszont meg akartam mutatni a világnak, hogy Észtország Nyugat-Európához tartozott a középkorban, és egyre inkább oda tartozik most is. 

Ez abszolút érezhető a regényekben, a középkori Tallinn egyértelműen északnyugat-európai város, a hangulata, pezsgő élete és fűszeres sörei pedig azonnal meghozzák az ember kedvét egy észtországi utazáshoz. Ha lehet ezt mondani, ezzel a sorozattal tulajdonképpen Észtország kulturális nagykövete lett. 

Köszönöm szépen. (nevet) De eredetileg, ahogy mondtam, észt közönségnek írtam. Ami pedig a söröket illeti, sajnos nem tudjuk pontosan, hogy milyeneket főztek a domonkos kolostor szerzetesei. Feljegyzésekből ismerjük a sörök neveit és tudjuk, hogy a német városok sörfőzőihez hasonlóan használtak fűszereket is, de azt nem tudjuk, hogy milyen volt az ízük, ebben a formában inkább csak a fantáziám termékei. 

Sajnos lejárt az időnk, már gyülekeznek az emberek dedikáltatni, de egy kérdésem még lenne. Miért ír álnéven? (A magyar kiadásban szereplő szerzői életrajz és a szerzőről írt észt Wikipédia-szócikk szerint, „valódi neve Indrek Sootak”. A kérdés, miszerint az észt külügyminisztérium - volt - tisztviselője, Indrek Sootak azonos-e a szerzővel, elég sok újságcikkben és interjúban felmerül.) 

Nem írok álnéven. Ez az információ biztosan a Wikipédiáról vagy ilyesmi forrásból származik, de csak egy nevem van, Indrek Hargla a valódi nevem. 

Köszönöm a beszélgetést! 

(Indrek Hargla ezután elkezdte aláírni az olvasók könyveit – akiknek ezúton is köszönöm a plusz három perc várakozás során tanúsított türelmet :) –, de annyit még hozzátett a fentiekhez, hogy az összes közül a magyar kiadás borítói tetszenek neki legjobban.)