Azután, hogy maga Bill Gates is meglehetős lelkesedéssel nyilatkozott a Neal Stephenson regényéről, egy magamfajta könyvesblogger viszonylag keveset tud tenni a Seveneves további népszerűsítéséért, de szeretem a kihívásokat, úgyhogy íme az én verzióm:
Felrobban a Hold. Teljesen váratlanul, minden előjel nélkül darabokra hullik, ami ugye a Föld nagyjából pontjáról feltűnik az embernek egy idő után. Ha olvastad Isaac Asimov A Hold tragédiája c. ismeretterjesztő munkáját, akkor az átlagnál jobban képben vagy azzal, hogy miért is fontos égi kísérőnk, de azt azért mindenki érzi, hogy annyira nem előnyös, ha szétesik kisebb, de még mindig jobbára hegységnyi darabokra. Röviden: a holddarabok a robbanásnak köszönhetően nem pontosan az eredeti pályát követik, ebből adódóan össze-összeütköznek és kisebb részekre törnek (ezek pályája ugye szintén megváltozik), a több darab több ütközést jelent, a láncreakció eredményeképpen pedig két éven belül olyan meteor(it)zápor szakad a Földre, ami évezredekre lakhatatlanná teszi kies planétánkat.
Nem túl vonzó kilátások, igaz? Viszont semmi más nem tud hatékonyabban összerántani egy csapat viszálykodó embert (ebben az esetben a teljes emberiséget), mint a külső fenyegetés. Nyilván vannak olyanok, akik simán feladják, de ők nem különösebben érdekesek. Mások megpróbálják folytatni az életüket a megszokott kerékvágásban, ameddig van értelme - a világvége itt nem csak pár hónapra van, mint a sok szempontból hasonló alaphelyzetet használó Az utolsó nyomozó-trilógiában, két év azért elég hosszú idő ahhoz, hogy ne csak bakancslistázzon az ember. Stephenson viszont a harmadik csoportra fókuszál, azokra, akik megtesznek minden tőlük telhetőt azért, hogy az emberiség egyszer újra benépesíthesse a Földet.
A nagyon közeli jövőben járunk, ebből adódóan a technológia gyakorlatilag kortárs, legfeljebb egy évtizeddel előzi meg a jelenlegit. Nincs semmi mágiát idéző, csodálatos eszköz a megmeneküléshez, szó sincs Bernal-gömbökről vagy Stanford-tóruszokról, pláne O'Neill-hengerekről. A jó öreg Nemzetközi Űrállomás a túlélésre kiválasztott, lehető legnagyobb genetikai változatosságú csoport menedékének magja, persze egy kicsit felpimpelt változatban, például egy szép nagy, nemrég befogott aszteroidával kiegészítve.
Az, hogy nincs túlságosan nagy időugrás, minden felmerülő eszköz és technológia létezik, vagy legalábbis már folyamatban van a fejlesztése, nem csak a realizmushoz szükséges, ettől ismerősebb, emberközelibb és drámaibb is lesz a regény. Sugárpajzsokkal, térhajtóművekkel és egyéb csodákkal felszerelve nem lenne túl nagy kihívás, így viszont egészen őrültnek tűnik a projekt még úgy is, ha az ember tisztában van azzal, hogy hasonló helyzetben nem sok alternatíva akad. A téteket emeli az is, hogy a technológiai korlátok miatt messze nem lehet mindent és mindenkit Föld körüli pályára állítani (és még finoman fogalmaztam), illetve időszűkében a tervezés és a tesztelés sem olyan alapos, mint normál esetben, pedig így is történnek hibák - fogalmazzunk úgy, hogy botcsnálta Noéink nagyon nincsenek irigylésre méltó helyzetben.
A Seveneves - A hét Éva gyakorlatilag olyan, mint ha az Aurora, A marsi és a Gravity ménage à trois afférjának eredménye lenne (ne menjünk bele... :)), ámbár az alapötlet jócskán megelőzi mindhárom művet. Minden ízében hard sci-fi, ezért is a fent említett Gates-i rajongás, nagyon szépen kidolgozott, alapos és átgondolt. Ebből adódóan meglepően hosszú, szinte már tudományos ismeretterjesztésnek beillő részekkel is találkozhatunk, viszont ez nem megy a karakterek vagy a történet rovására, mint pl. Kim Stanley Robinson regényeiben. Ugyan nem humorizál annyit, mint Andy Weir, de popkulturális (és kulturális, de nem annyira "pop") utalásokat azért használ Stephenson is szépen, plusz ahogy azt a hasonló stílusban alkotó szerzőknél megszoktuk, ügyesen beépít a történetbe rengeteg olyan elemet, amikről egyenként is órákon át lehet beszélgetni a témára fogékony ismerősökkel.
Stephenson lenyűgöző világépítése (különösen a kötet utolsó harmadában), életszerű karakterei, ügyes dramaturgiai megoldásai (avagy ami elromolhat, az nyilván el is romlik, de nem mindegy, hogy hogyan), megdöbbentően széleskörű műveltsége és jó prózája messze kiemelik a mezőnyből a regényt. A 840 oldal körüli nettó terjedelem kicsit ijesztő lehet, de egy ilyen érdekes regénnyel gyorsan lehet haladni, észrevétlenül fogynak a száz oldalak, és a végén legfeljebb csak azt sajnálhatjuk, hogy mindössze ennyi volt. Részemről egyértelműen kedvencgyanús.
Nem túl vonzó kilátások, igaz? Viszont semmi más nem tud hatékonyabban összerántani egy csapat viszálykodó embert (ebben az esetben a teljes emberiséget), mint a külső fenyegetés. Nyilván vannak olyanok, akik simán feladják, de ők nem különösebben érdekesek. Mások megpróbálják folytatni az életüket a megszokott kerékvágásban, ameddig van értelme - a világvége itt nem csak pár hónapra van, mint a sok szempontból hasonló alaphelyzetet használó Az utolsó nyomozó-trilógiában, két év azért elég hosszú idő ahhoz, hogy ne csak bakancslistázzon az ember. Stephenson viszont a harmadik csoportra fókuszál, azokra, akik megtesznek minden tőlük telhetőt azért, hogy az emberiség egyszer újra benépesíthesse a Földet.
Az ISS (Izzy), elején a korábban befogott Amalthea aszteroidával, illetve a bárkácskák lehetséges csoportjai (az amerikai kiadás egyik illusztrációja) |
Az, hogy nincs túlságosan nagy időugrás, minden felmerülő eszköz és technológia létezik, vagy legalábbis már folyamatban van a fejlesztése, nem csak a realizmushoz szükséges, ettől ismerősebb, emberközelibb és drámaibb is lesz a regény. Sugárpajzsokkal, térhajtóművekkel és egyéb csodákkal felszerelve nem lenne túl nagy kihívás, így viszont egészen őrültnek tűnik a projekt még úgy is, ha az ember tisztában van azzal, hogy hasonló helyzetben nem sok alternatíva akad. A téteket emeli az is, hogy a technológiai korlátok miatt messze nem lehet mindent és mindenkit Föld körüli pályára állítani (és még finoman fogalmaztam), illetve időszűkében a tervezés és a tesztelés sem olyan alapos, mint normál esetben, pedig így is történnek hibák - fogalmazzunk úgy, hogy botcsnálta Noéink nagyon nincsenek irigylésre méltó helyzetben.
A Weta illusztrátorait is megihlette a regény, avagy Izzy pykrete-páncélban |
Stephenson lenyűgöző világépítése (különösen a kötet utolsó harmadában), életszerű karakterei, ügyes dramaturgiai megoldásai (avagy ami elromolhat, az nyilván el is romlik, de nem mindegy, hogy hogyan), megdöbbentően széleskörű műveltsége és jó prózája messze kiemelik a mezőnyből a regényt. A 840 oldal körüli nettó terjedelem kicsit ijesztő lehet, de egy ilyen érdekes regénnyel gyorsan lehet haladni, észrevétlenül fogynak a száz oldalak, és a végén legfeljebb csak azt sajnálhatjuk, hogy mindössze ennyi volt. Részemről egyértelműen kedvencgyanús.
--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Eredeti cím: Seveneves
Fordító: Galamb Zoltán
Borító: Tóth-Kovács Anett
ISBN: 978-615-5514-45-6
Oldalszám: 853
Ár:
--
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése